Akik látták a kiírásomat Facebookon, azok gondolom már izgatottan várják, hogy kiderüljön mi is történt azon a sötét, ködös, tragikus szombati napon.
Az történt, amire már egy ideje "vártam". A 2 éves Toastmasters pályafutásom alatt még nem fordult elő, hogy lefagytam volna a színpadon. Már egy csomószor hallottam különböző értékelőktől, hogy "Ez mindenkivel előfordul, nem kell nagy ügyet csinálni belőle", és hogy milyen szerencse, hogy csak egy klub meetingen történt és nem akkor, amikor tétje van. Na hát velem akkor!
Meghallgattam a beszédet, elég jó volt, de azért volt pár dolog amit tudtam javasolni. Megtapsoltuk a beszélőt, kivonultunk a teremből, aztán 5 percig szépen ment a jegyzetelés. Már itt éreztem, hogy nincs bennem az az átütő nagy energia, amire vártam. 2. voltam, szóval még az 5 perc után volt kb. 4 percem arra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Próbáltam összerakni az értékelésem, de kb. addig jutottam, hogy hogy fogom elkezdeni. Itt még nem is éreztem, hogy ez akkora probléma lenne, mert általában nem tudom szóról szóra elmondani az értékelésem, miközben készülök.
Aztán nyílt az ajtó, hogy mehetek. Szépen odasétáltam a színpadhoz, relatíve jól éreztem magam, felraktam a mikrofont, végignéztem még lentről a közönségen, aztán jött az éles lövészet. Felkonferáltak, magabiztos kézfogás, mély levegő... és aztán elkezdtem módszeresen hülyét csinálni magamból. Akadozott az angolom, tök általános dolgokat mondtam. Elfelejtettem mit akarok mondani, és ami még rosszabb, közöltem is a közönséggel, hogy elfelejtettem. 1 jó pontom volt, hogy hol lehetne fejlődni, ami nem ilyen általános maszlag lett volna, a színpadon még azt sem tudtam felidézni, hogy arról beszélni akartam. 5 perccel később jutott eszembe, hogy "né, télleg, ez lett volna a fő mondanivalóm". Megláttam a zöld táblát, és azt éreztem, hogy végre megmenekültem. Viszont erre a gondolatra megrémültem, mert ez egy rossz gondolat. Gyorsan kanyarintottam valami szerencsétlen összegzést, és tudjátok hogy fejeztem be? "I'm looking forward to your next speech!" I'm looking forward to your next speech!? Mi a szar ez? Ezt már klub meetingeken is rühellem, erre egy District döntőn ilyennel zárok!? Gyorsan nyammogtam még valamit, hogy majd ha Chengduban leszek, akkor biztos lesz rá lehetőségem, aztán lemenekültem a színpadról, és igyekeztem besüppedni a székembe.
De persze amíg elértem odáig, addig legalább 5 ember GRATULÁLT! Utálom az ilyet. Egyértelmű volt, hogy egy ősgáz értékelés volt, egy ilyen fossal még klub szintről sem jutok tovább. Sokkal jobban díjaztam az olyan embereket, akik megálltak, a szemembe néztek, és mondták, hogy "Hát, eléggé izgultál", vagy "Legközelebb majd jobban koncentrálj", vagy akármi más. Nincs szükségem ilyen kamu bíztatásokra.
Egy pár óráig elég magam alatt voltam, de aztán beletörődtem. Hallgatva a többi értékelőt amúgy NAGY pofonként ért a felismerés, hogy az arrogancia netovábbja volt azt gondolni, hogy nyerhetek. Még ha életem legjobb formáját nyújtom, akkor sem lettem volna benne az első 3-ba. Cserébe végre találtam egy új fajta értékelési módszert a szendvics technika helyett. Vagyis nem helyett, hanem inkább mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése