Konyec Tibicen Iinnei

Csak úgy mondom, hogy az ott egy nagy i, nem pedig egy kis l. Szóval a szó iinnei nem pedig linnei. Már ha ez valakit is érdekel...

Lassan vége lesz a cikáda szezonnak. Ez azért jó hír nekem, mert mióta megjelentek, azóta rettegek, hogy egyszer az egyik a fejemre esik, miközben biciklizek. Úgy visítanék mint egy kislány, aki Alient lát! De lassan kipusztulnak (legalábbis erre az évre), úgyhogy visszaáll majd a nyugodt közérzetem. (Feltéve, hogy megoldom azt a maradék - remérdek - gondot, amivel most épp küzdők.)

A lakás még egyben van

Kicsit megkésve bár, de hadd vessem papírra gondolataimat az első, saját szervezésű, kínai házibulival kapcsolatba. Ahogy az olvasó már sejtheti, a lakásavató összejövetelről lészen szó, csak amolyan baráti hangvételben.

A kínaiak nem magyarok.

Na de kezdjük az elejéről. Szóval elég széles körben meghirdettem, de a végén csak olyan 10-12 ember jött el. Ugye már leírtam mi mindennel készültem, na hát ebből majdhogynem semmi nem lett. Nem néztünk filmet projektoron, nem raktunk ki puzzle-t, nem próbálták ki az agyonorzított hangú csellót. A csocsónak azért sikere volt, kiderült, hogy a londoni product managerem jól játszik. Csak azért nem beszélek róla szuperlativuszokban, mert nem volt olyan jó, mint én, és én sem vagyok túlságosan jó. De a többiekhez képest tündökölt.
Szóval a "buli" nagy része abban merült ki, hogy beszélgettünk. Vagyis ők, mert én a este nagy részében a konyhában voltam, és sütöttem a palacsintát. Magyarországon valahogy mindig a konyha lesz az egyik gócpontja a bulinak, ott van az összes kaja, stb. Hát itt meg a kutya nem jött ki, hogy esetleg ne tök egyedül csináljam nekik a kaját, amiből aztán nem is tudtam enni.
Szívembe döfött tőrként sújtott le a mondat, amikor közölték, hogy senki nem kér édes palacsintát, mert ezt terveztem volna a fő fogásnak...

De azért ne higyje azt senki, hogy tragédia volt a buli (bár most úgy hangzik), jó hangulatban telt, sokat beszélgettünk, fogyott a sör rendesen, megittuk az italkollekcióm legrégebbi darabját, egy 1976-os száraz Tokaji Szamorodnit, és még az ajándék pálinkámat is megkóstoltuk. Ezt már csak akkor, amikor a legtöbben hazamentek, hogy azért maradjon is belőle.

Rengeteg étel és ital megmaradt, úgyhogy még az is lehet, hogy pozitívan jöttem ki az egészből. :D És a másik jó hír, hogy a rendrakás is viszonylag gyorsan ment. Szombaton rendberaktam majdnem az egész lakást.
Igaz, csak 2 héttel később vettem észre, hogy valamelyik szemfüles a csirkecomb maradékát a felmosóvödrömbe tette... No comment. :)

A hírnév átka

Már ha átok az, hogy egy fűszál keresztbe tétele nélkül ömlenek a nyakamba csőstül a meghívások különböző speech contestekre.
Elkezdődött a contest season és 51 klubbal a városban ez bizony elég nagy felfordulás. Ezen a héten csak 2 helyen leszek Chief Judge, mert pár másik meghívást visszautasítottam. Jövő hétre eddig 3 felkérésem van, most futott be a negyedik, de ezt nem fogom elvállalni, mert egy ötödik klubba akarok akkor menni. (Végre szerep nélkül.)
Aztán közben mindenféle tréningeket is tartok, kopogtat az ajtón a fickó, akivel múltkor együtt ebédeltünk, hogy nála mikor tudok (pénzért) beszélni, és közben különböző céges belső tréningeket is szervezek magamnak. Mármint ahol én tanítok. De ez még nagyon alakulóban. Viszont a későbbi professional speaker karrieremhez jól jön majd, he bele tudom írni a CV-mbe, hogy a *** ***-nél voltam trainer. (Ugye emlékszünk, hogy még az előző kiküldetésem alkalmával megkértek, hogy ne említsem a blogban a cég nevét.)

Amúgy temérdek megíratlan élmény van még a fejemben, jópár képekkel is lesz illusztrálva, csak egyszerűen nincs időm most a blogot írni. De ne csüggedjen senki, jövő héten szabin leszek, legkésőbb akkor behozom a lemaradást. :)

Az évszázad bulija

Köztudott mekkora parti állat vagyok! És hát nem hazudtolhatom meg magam itt sem, muszáj edukálnom a helyi szubkultúrát, hogy milyen is egy igazi, jó magyar buli. Van már sör, bor, pálinka, Jager és kísérő is.
Péntek este tartom majd a lakásavató bulim (illetve az első lakásavató bulim), ahová a kollégákat hívtam meg. Egyelőre még nem jeleztek vissza túl sokan, de azért pozitív vagyok, hogy jönnek elegen. Ha meg nem, több pia jut nekünk.
Kitakarítottam az egész lakást, eltűntettem minden bizonyítékot, ami Sophie itt létéről árulkodhatna (ugye az irodában ez még mindig titkos), beszereztem a takarmányt, és rendbe raktam a maradék kábeleket is. Rohadt jól néz most ki a hangfalrendszerem. :) (De a következő akkor is drót nélküli lesz.)
A terv, hogy rendelünk pizzát, én sütök palacsintát, mindenki hoz valamit rágcsát vagy italt, közösen kirakunk egy puzzle-t (lehetőleg kissé pityókásan), lehet közben csocsózni, hangszereket kipróbálni, táncolni, filmet nézni, beszélgetni, stb. Nagyjából ennyit terveztem, és bízom benne, hogy a sör meg a Jager megteszi a magáét.
Azt a pálinkát, amit a kollégáimtól kaptam búcsúajándékként nem akarom kinyitni, mert ahhoz túl jó, hogy itt szétosztogassam. Sophie-val már megkóstoltuk, és hát NAGYON jó. De van valami szláv szilvapálinkám, azt azért meglékeljük.

Majd a hétvégén beszámolok, hogy mi lett az eredmény.

Az a fránya Nyugat

És most nem Ady kedves irodalmi lapjáról beszélek.

A kínaiak építik a magasabbnál magasabb felhőkarcolókat, ahelyett, hogy dögkutakat ásnának.
Most épp a Sky City-ről olvastam, hogy a világ legmagasabb épülete címére pályázik.
http://inhabitat.com/sky-city-chinese-company-bsb-to-build-the-worlds-tallest-building-in-just-90-days/
Nem foglalom össze a cikket, de érdemes elolvasni.

Na de miért is mondom ezt? Az a fránya nyugat kezd ide is beszivárogni. Bár tűzzel vassal irtom az összes külföldit, meg mindenkit aki A Pártot szidni meri, de valahogy csak előbújnak mindig újabb és újabb kapitalista megrontók, akik az ártatlan és oly tiszta kínai eszméket sárba tiporják, és hazánk fiait kiteszik a világ szennyének.
Az okostelefonok már ellepték Sanghajt, viszont mostanában egyre többször látom, hogy az emberek fülessel a fülükben járnak-kelnel-kerekeznek. Ugye mondhatnánk, hogy mi ezzel a gond, a világ más tájain is így van. Igen ám, de a kapitalista megrontók csak hozzák az új ideákat, nem irtják ki a régieket. Mint például, hogy az úton tilos a körülnézés, mindenféle ráutaló magatartás nélkül kell kanyarodni, sávot váltani, vagy lelépni az útról (ha épp gyalogosról beszélünk).
Eddig az volt a megoldás, hogy mindenki dudált. Nem azért, mert paraszt, hanem mert így figyelmezteti a közelben lévőket, hogy 'vigyázz, jövök!'

Na most rakjuk össze amit tudunk, és vonjuk le a konklúziót. Szentül hiszem, hogy hamarosan itt világégés lesz. Annyi lesz a hulla, hogy a kormány nem győzi majd őket szemeteszsákokba pakolni, és az út szélén kezdenek majd foszladozni. Elszabadul a pestis, az ebola, de talán még az influenza is. Apró (pár millió fős) kolóniák alakulnak majd ki, egymástól elszigetelten, és csak Mad Max lesz képes az országutakat meghódítani.

Hogy mi lesz velem akkor? Hát majd a krónikákból megtudjuk...

Ha egy szekér egyszer beindul!

Hehe, ha a Google.hu-n kerestek, akkor már egész híres a blogom. :)
1. www.google.hu
2. Keressünk a "shanghai dan" relatíve általános címszavakra (idézőjel nélkül)

Láss csodát, most épp a 3. találat vagyok:

Ha viszont "dan shanghai" a sorrend, akkor első. :)

Ének az esőben

Vagyis hát csak egy darab én.
Emlékeztek még a pár nappal korábbi nagyképű dumámra, hogy nem lesz itt semmilyen tájfun? Hát lett. Tegnap legalább 5 levelet kaptam mindenféle helyi meg régióbeli managerektől, hogy jön a tájfun, menjünk haza, és ha lennénk olyan kedvesek holnap otthonról dolgozni. Akinek meg nincs SecurID-ja, hogy be tudna lépni otthonról, az kap egy extra szabadnapot. Gondolom nem akarják, hogy valaki meghaljon az irodába menet. Én még ekkor sem vettem olyan komolyan a dolgot, mert gondoltam, hogy úgyis elkanyarodik a tájfun, mielőtt ideérne. Elvégre ez Sanghaj! Csak nem lesz mersze EZT a várost megtámadni. Hát lett.

Már éjszaka is többször felébredtem a nagy esőre meg szélre, de azóta csak egyre erősödik a vihar. Itt a 20.-on amúgy különösen félelmetes. Akkora szél van, és olyan hangosan veri az eső az ablakot, hogy előbb alig tudtam telefonálni mellette. Be kellett fogni a fülem, hogy értsem, mint mond a másik. :D

Amúgy ez életem első tájfunja, és nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy csak ki kellene menni és megtapasztalni ezt a katasztrofális időjárást. Ez elején még összefostam magam a gondolattól, mert épp a nappali ablaka előtt álltam, ahol a leghangosabb a szél. De aztán rájöttem, hogy nem tudnék a saját szemembe nézni, ha nem lenne egy tükröm. Meg arra is rájöttem, hogy nem tudnék megbékélni magammal, ha kihagynám ezt a lehetőséget. Szóval beöltöztem, vagyis levetkőztem, és mentem. Kellemes meglepetés volt, hogy a földszinten sokkal kisebb a szél, egyáltalán nem volt para. Aztán kiértem a hídra, ami a 2-szer 6 sávos "Kiskörút" meg egy kanális felett ível át, és ott azért hirtelen elkezdett erősen fújni. Amúgy a honlap szerint (typhoon.weather.com.cn) most épp majdnem 120 km/h-s szél van. Bár szerintem nem nálunk, mert szintén a honlap térképe alapján nem Sanghajnál van a közepe. Azért az eredmény egy bőrigázás volt, és meglepően hideg is volt. Gondolkodtam, hogy csatolok egy képet a bejegyzéshez, de belenéztem a tükörbe, és igazából semmi extra nem volt. Úgy kell elképzelni, hogy ruhástól beleugrottam a Dunába, aztán kimásztam. De nem csurdogált csendesen a vér a fejemből, nem volt széttépve rajtam a ruha, és tiszta is voltam. Mármint csak annyira, mint általában.
Viszont az én pozitív (vagy legalábbis nem negatív) tapasztalatom ellenére már volt 2 haláleset. Állítólag valami nehéz tábla esett rá az emberekre. Nem tudom, hogy ugyanaz a tábla, vagy különböző, de talán annyira ez nem is fontos. A lényeg az, hogy innentől kezdve maradok bent. :P

Még élek

Ami igazából csoda, mert annyi kaját kellett ennem, hogy csak na! Azt Sophie már előre mondta, hogy udvarias ember nem utasít vissza kaját. Pláne nem ha be akar vágódni az anyukánál. Mire megérkeztem már roskadt az asztal a kaja alatt, és Sophie a fülembe súgta, hogy annak mind el kell fogynia. :D Úgyhogy nekiálltunk enni, a beszélgetés főleg kínaiul történt, úgyhogy én mongolidióta módjára csak bazsajogtam mindenkire. Néha megvillantottam legendás nyelvtudásom, aztán Sophie kijavított, hogy azt máshogy kell mondani.
Amúgy jó kosztot kaptam, majdnem minden hús volt. :D Én meg hát szeretem a húst. Sophie anyukája egy mosolygós nő, bár a nevét azt nem tudom. Úgy kell hívnom, hogy ayi, ami nagyjából nénit jelent.

És reggel kaptam az sms-t Sophie-tól, hogy szimpatikus lehettem az anyukájának, mert a lánya lelkére kötötte, hogy jól tartson. Juppííííí!

Úrfelmutatás

Hamarosan megyek bemutatóra. Mármint én leszek bemutatva - Sophie anyukájának. Itt van most Sanghajban, és hivatalos vagyok vacsorára. Hullára stresszelem magam a dolgon, annak ellenére, hogy Sophie nyugtat, hogy nem kell aggódni, ez csak egy normál vacsora. Szerencsére a lakótársai is meg vannak hívva, szóval lehet, hogy mégsem egy kínvallatással egybekötött kihallgatásra kell készülnöm, hogy mit akarok az egyszem leánykájától. Majd kiderül. Ha nem jelentkezem egy darabig, akkor mégis csak kivégeztek, és már a Huang Pu alján nézem üveges szemekkel a halakat, miközben még mindig a betoncsizmát próbálom leszedni a lábamról.

Házimozi

Kérem szépen megérkezett! Mármint az össezs cucc, amit csütörtök éjszaka rendeltünk Sophie-val. Péntek koradélután már csöngetett is a postás (csak egyszer), hogy itt van. Már másodszorra mértem fel rosszul a helyzetet. Amikor a monitorjaim érkeztek, akkor is úgy gondoltam, hogy majd hazabiciklizek velük, és a mostani szállítmánnyal is ez volt a tervem. Hát persze nagyon nem jött össze. Két kézzel tudtam csak egyensúlyozni a sok dobozt: jött egy projektor, egy hangfalpár, egy külső hangkártya és egy wireless router. A hangkártya meg a router befért a hátizsákomba, de a másik kettőt kézben kellett vinnem, úgyhogy bicikli helyett taxival száguldottam haza. Amúgy tényleg száguldottunk, féltem is rendesen. :D Viszont hála Sophie nyelvtanfolyamának (mármint amit ő biztosít nekem), már tudtam mondani, hogy merre kell fordulni, különben tök másfelé mentünk volna.

Hazaértem, ideje volt beüzemelni a dolgokat. Igen ám, de előtte még rendet kellett tenni az asztalom alatt, hogy a kábelek ne csak úgy szemét módjára heverjenek a földön. Most szemét módjára egy kis emelvényen hevernek, viszont így majd a takarító robotom ki tud rendesen porszívózni az asztal alatt is. Amíg meg még nincs robotom nekem is könnyebb lesz sepregetni. Íme:

Az egész rendszer

Az emelvény - és egy tiszta padló

Aki megrökönyedve venné tudomásul, hogy saját képeket küldök, annak szól ez a következő bekezdés.
Praktikus, ha az embernek olyan anyukája és barátnője van, mint nekem. Bár ez főleg anyum érdeme. Anyum ugyanis küldött nekem (vagyis Sophie-nak küldte, hogy nekem meglepetés legyen) ide a messzi Kínába egy meglepetés névnapi ajándékcsomagot, amiben egy igazán csodaszép mandzsettagombtartó doboz (bizony, egybe kell írni, ugyanis csak 6 szótag), egy könyv, és az otthon hagyott fényképezőgép kábelem lapult. Szóval hamarosan jön majd több kép is.

Na de vissza a szerzeményekhez. Szóval rendet raktam az asztal alatt, beüzemeltem az új elosztómat, amibe már 10 dugót lehet bedugni, és nekiálltam üzembe helyezni az új szerzeményeket is. A hangfalpárral kezdtem, mert az volt a legegyszerűbb. A felső képen a monitor mellett látni is kikandikálni az egyiket.
Ezután jött a wireless router. Sajnos itt megállt a tudományom. Egyrészt kínaiul van az admin felület, de ami még ennél is nagyobb gond, hogy szerintem a szakember, aki beüzemelte az Internetet elfelejtette megmondani nekem a felhasználónevet és a jelszót. Szóval ha Sophie visszajön majd megkérem, hogy hívja fel őket és derítsük ki, hogy mi az, és akkor végre tudok majd Skype-olni is. (A laptopomról Skype-olnék, mert csak abban van kamera meg mikrofon, viszont ahogy korábban írtam már, ha abba tolom be a kábelt, egyszerűen megáll.)

Az asztali géppel tehát megvolnánk, most jön az izgalmas rész, a házimozi! Először is hozzuk működésbe a hangrendszert. Az egyik kollégámon keresztül már vettem 45 méter kábelt, ami a mélynyomó és a többi hangfal közé kell. Minden kábelt a fal mellett akarok vezetni, és akkora böszme nagy nappalim van, hogy a gyári kábelek rövidnek bizonyultak. Ügyesen kimértem, hogy hol kell elvágni a kábeleket, megblankoltam őket, és összelinkeltem a rendszert. Közben az a Napirajz járt a fejemben, amit Grafitember egy barátomnak a könyvébe rajzolt a dedikáláskor: egy fickó pisztolyt fog egy számítógépre és csak ennyit mond: "2 másodperced van, hogy összelinket, a kurvaanyád!" Hát nekem több, mint 2 másodpercbe telt, de a végén minden kábel a helyén volt, és a rendszer működőképesnek tűnt. Persze ez még csak tipp volt, hiszen a hangkártya még nem volt beüzemelve.
Ez volt a trükkös rész. Azt már olvastam a neten, hogy nincs natív OS X támogatás ehhez a kártyához, de azért működik, csak a hangerőszabályzó tekerentyű nem. De persze a hangfalon lehet szabályozni, szóval ez nem akkora para.
Bedugtam a kártyát, bementem az Audio MIDI konzolba, beállítottam, hogy 5.1-esként kezelje ne pedig stereoként, és nem történt semmi. Süket. Nem szól. Meg se nyikkan. Néma. Haszontalan. Egy rakás szar. Kopó. Konyec. Keresgéltem a neten, hogy mit kellene még csinálni, de mindenki csak azt mondta, amit már megcsináltam. De csak nem ment. Egy árva hang nem jött ki a torkán. Nem lett hangorkán. (Torkán - orkán, igazi kis művész vagyok!)
Ekkorra már éjszaka 11 felé járt az idő, én nem vacsoráztam még, mert az volt a terv, hogy majd mozi közben kajálok, és kezdtem elég morózus lenni, hogy nem megy. Aztán ahogy barangolok a szobámba, látom ám, hogy a HANGFAL le van némítva!!! Amikor először bekapcsolom áramtalanítás után, akkor alapból le van némítva. VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!! Feloldottam a némítást, és csudák csudája: működik!
A projektorral semmi gond nem volt beüzemeléskor, egyedül annyi a nehézség, hogy még nincs neki semmi polca, úgyhogy egy csomó párnát pakoltam alá, hogy megfelelő helyen legyen. Azt még valahogy meg kell oldani.

Na de az most másodlagos. Ami fontos, hogy megnéztem a Thort! Egész jó volt a film is, legalábbis azt a feladatát remekül betöltötte, hogy engem szórakoztasson miközben kajálok, és élvezem, hogy több, mint 100"-on látom a képet, és szól a hangrendszerem is.

És aki olvasta az előző bejegyzést, íme a magyarázat miért kerültem ágyba hajnali 2-kor.

Szeretem a munkám

Ma délután 1-ig aludtam. Ez főleg annak volt betudható, hogy majdnem minden nap túlóráztam, volt amikor éjszaka fél 12-kor tettem le a telefont (ezt már itthonról), és utána dőltem csak be az ágyba, szóval eléggé kimerültem így hétvégére. Na meg az is közrejátszhatott, hogy tegnap hajnali 2-kor feküdtem le, de erről majd egy másik bejegyzésben.
A felvezetőre azért volt szükség, hogy mindenki átérezze mennyire kizsákmányolva érezhetném magam, megfosztottnak az alapvető emberi jogaimtól, mint pl., hogy 18:00-kor vörös kaviárt egyek. Várnom kell néha 22:00-ig is. Ha szeretném a vörös kaviárt. De én inkább a hóbagoly mellehúsából készült saslikot részesítem előnyben. Kizsákmányolva érezhetném magam, de azért annyira mégsem érzem, mert szeretem a munkám, és vannak is sikerélményeim.
És hogy szeretem a munkám, ez akkor tudatosult bennem a legjobban, amikor ma felébredtem, és visszaemlékeztem az álmomra. Azt álmodtam ugyanis, hogy mindenféle előzetes bejelentés nélkül átpakoltak egy másik csapatba és új főnököt is kaptam. Ezen annyira kibuktam, hogy még két álom-órával a bejelentés után is üvöltve fenyegettem a mindenféle managereket, hogy felmondok, ha nem raknak vissza a régi csapatomba. Azt hiszem pár embert meg is akartam verni. Aztán felébredtem, és rájöttem, hogy az egész csak álom volt, és hihetetlen mód megnyugodtam. Főleg azért, mert nagyon valósághű álom volt.
Sokszor van amúgy ilyen álmom, hogy totál meg vagyok győződve róla, hogy igaz, aztán csak akkor döbbenek rá, hogy álmodtam, amikor felébredtem. De már olyan is volt, hogy felébredtem és kiderült, hogy tényleg minden megtörtént, amit álmodtam. Aztán felébredtem még egyszer. És most már nem csak álmodtam, hogy felébredek. :)

TaiFeng

Ejtsd: tájfön. Értsd: tájfun.

Már tegnap is sok helyen az volt a téma, hogy 2 tájfunt is jósoltak Sanghajra. Az egyik eltűnt, a másik meg irányt váltott, szóval ezzel én lezártnak tekintettem az ügyet, de aztán csak jöttek a hírek, hogy mégis lesz, mégsem lesz, stb.
Nem nagyon érdekelt a dolog, az én elméletem az, hogy Sanghajban nincs tájfun. Hong Kongban van, Sanghajban nincs. Persze nem tudom mire alapozom ezt, biztos nem arra a fene nagy kelet-ázsiai tapasztalatomra.
Na de a lényeg, hogy ma amikor felkeltem, hallom ám, hogy a szomszéd már tologatja a bútorait. (Amúgy ma rohadt vicces volt, 8:00-kor nekiállt fúrni, de 5 perc múlva már abba is hagyta, és csak 9 után kezdte újra. Mintha csak azért csinálná a 8 órás fúrást, hogy engem felébresszen.) Szóval hallottam, hogy tologatja a bútorait. Mondja nekem Sophie, hogy ez a szél. Mondom neki, ugyan már, csak a majom szomszédom. Erre kinézek az ablakom, és tényleg a szél! Nem csavarta ki a fákat tövestül, de azért elég erősen fújt.
Aztán ahogy elindultam munkába, érzem ám, hogy alig van szél. Na, szép, mondhatom! Már beleéltem magam egy jó kis tájfunba, erre éppen csak "fújdogál a szelecske" - hogy Dédnagymamám idézzem, aki amúgy egy orkán erejű vihart kommentált így.
Na de itt jön a csavar a sztoriban! Ma taxival mentem az irodába, azt nem burogatta fel, viszont amikor kiszálltam az épület előtt, alig bírtam megállni a lábamon! Ez most egy kis túlzás, de a lényeg, hogy itt már baromi erősen fújt. Nem tudom, hogy nálam a házak blokkolták, vagy a tér-idővel volt valami baj (már ha az baj, hogy nem dönt le a lábamról a szél), de a légyeg, hogy az utazás végére azért megéreztem a tájfun erejét. Majd kiderült, hogy van-e benne még több is, vagy ennyi volt.

Más téma. Sajnos el kellett halasztanunk Sophie-val a hétvégi kirándulásunkat, mert haza kellett utaznia ma reggel. Sikeresen lemondtuk az összes foglalásunkat (vonat, hostel, hotel) aztán majd egy másik hétvégére újraszervezzük.

És megint más téma. Tegnap este megrendeltük a maradék holmijaimat is: hangfalpárt az asztali gépemhez, külső hangkártyát a laptophoz, projektort és vezeték nélküli routert, hogy a laptopról is tudjak internetezni. Meg az iPadről is. Meg majd a csilivili új mobilomról is. Ha egyszer végre megveszem.

On the road to becoming a professional speaker

Hölgyeim és uraim, örömmel jelentem be, hogy megvolt életem első munkaebédje, ahol a jövőbeli professional speaker karrieremet építettem! Egy angol nyelviskola vezetőjével beszélgettünk, akinél majd tarthatok előadásokat. Jó fej fickó, és úgy látszott, hogy lesz jövője a beszélgetésnek.
Most még konkrétummal nem tudok szolgálni, pl. hogy 1 millió vagy 2 millió RMB-t fogok kapni egy beszédért. De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy sínen vagyok, és végre lesz majd egy Toastmastersen kívüli referenciám is!