Csak zárójelben jegyezném meg, hogy Hong Kongban a világ 4. legmagasabb épőletében dolgozunk. :) Papíron 118 emelet magas, gyakorlatilag egy csomó emelet "hiányzik". Mindenféle babona meg miegymás miatt egy csomó szintet átugrottak.
Én a 30. emeleten vagyok, de majd felmegyünk egyszer a 118.-ra. az utolsó pár szinten van egy 6 csillagos Ritz-Carlton hotel, és az egész legfelső szint egy bár. Ugyan a 100. emeleten van egy hivatalos kilátó, de 150HKD a beugró. Tibitől tudom viszont, hogy a Ritz bárjában 100HKD-ért lehet venni egy koktélt, és még a látvány is jobb. Valamelyik este majd megnézzük. :) Csinálok fényképeket. Talán.
2011. október 31., hétfő
Tej, kenyér, PICK SZALÁMI!
Ma kéremszépen Pick szalámit reggeliztem trappista sajttal. Nem tudom milyen alvilági kapcsolatai vannak Tibinek, hogy ilyen cuccokat szerez itt HK-ban (ha csak nem otthonról hozták neki, bár ez nyilván hülyeség), de ott figyelt a hűtőben mindkettő. Ugyan nem mondanám, hogy annyira hiányoznának az otthoni ízek, de ez nem jeleni azt, hogy nem esett nagyon jól egy jó szalámiskenyeret enni!
Csak belelendültem!
Na nem mintha az első napom olyan unalmas lett volna, de ez a mai túltett rajta. Bár nem volt nagy parti, volt helyette mindenféle más.
Reggel kialudtam magam, ami annyit jelentett, hogy olyan fél 11 felé kászálódtam ki az ágyból. Tibi épp indult úszni, úgyhogy csak gyorsan átbeszéltük, hogy mi a terv, aztán elváltak útjaink. Reggel másfél óráig tartott, amíg sikerült elindulnom, ez főleg annak volt köszönhető, hogy akkor álltam neki még blogot írni. A liftben pont összefutottunk Tibivel, úgyhogy volt lehetőség még egyszer könnyes búcsút venni, aztán hozzáláttam, hogy megismerjem a város maradék részét. Úgy okoskodtam, hogy a tengerparton végigsétálok a kikötőhöz, közben megnézek pár múzeumot, átmegyek Hong Kongba (itt most vagányan csak annyit írok, hogy Hong Kong, és ebből tudni kell, hogy Hong Kong szigetre gondolok), aztán majd ott folytatom a nézelődést. A tengerparti utat meg is találtam, annyira nem volt nehéz, látszik az ablakból. :) Végigsétáltam az Avenue of Starson, ami olyasmi mint a hollywoodi párja, egy csomó híresség tenyérlenyomata van a földön. Többek között Jackie Chané is, de találtam egy Jackie Cheung-t is. (Azért kell kötőjellel toldalékolni, mert a g-t nem ejtjük.)
Aztán úgy határoztam, hogy a múzeumokat majd visszaútra hagyom, előbb inkább bejárom, amit tegnap nem sikerült. Átkompoztam, majd nekiálltam reggelit keresni. Ja igen, Tibié igazi legénylakás, olyan dolgok, mint pl. kaja nem mindig vannak. :D Itt nagyon olcsó a Meki, szóval erre pályáztam, de mivel már 1 óra körül járt az idő, az összes nagyon tele volt. Nem baj, korgó gyomorral is mozog még a lábam, elindultam a Peak Tram felé. Van egy híres kilátó a város mögötti hegyen, oda visz fel bazi meredeken egy villamos. Meglepődtem, hogy milyen közel volt, a térkép alapján messzebbre számítottam, de amikor megláttam mekkora sor áll ott, inkább ezt is későbbre toltam. Új tervet eszeltem ki! Olyan vagyok, mint az a híres pilóta, aki letette a Hudsonre a meghibásodott repülőt, és mindenki megmenekült. A pillanat tört része alatt kellett létfontosságú döntéseket meghoznom. Erről valószínűleg nem fognak cikkezni, úgyhogy beszámolok róla én. Azt találtam ki, hogy elsétálok a Victoria parkig, ott kicsit nézelődök, aztán majd visszajövők újra meghódítani a csúcsot.
A sétám első állomása a Hong Kong park volt. Ez kisebb, mint a Victoria, viszont valahogy össze van nőve az állatkerttel. Azt hiszem. A táblák legalábbis egy irányba mutattak. Az állatkertbe nem mentem be (pedig pelikán volt a logója, ezzel majdnem becsalogattak), de annyira éhes voltam, hogy a kajálás már lassan minden másnál fontosabb volt. A park nem volt csúnya, de semmi extra. Némi bóklászás, és autóutakon átszaladás után találtam egy Mekit, ami jónak nézett ki. Nem volt AKKORA sor. Azért volt persze, de itt nem is csak ez a nehéz. Az igazán nehéz ülőhelyet találni, ha már megvan a kajád. Ha többen megyünk, mindig úgy csináljuk, hogy egy valaki foglalja a helyet, a többiek meg viszik a kaját. Én ilyenre nem vagyok képes, úgyhogy kikértem a 3 burgeremet meg a fagyimat, aztán vagy 5 percig ténferegtem, mire végre felszabadult egy hely a kakasülőn. Gyorsan betoltam a tápot, majd újult erővel vágtam neki a betondzsungelnek.
Victoria felé először megnéztem valami Convention Center nevű épületet, de csak kívülről. Ez ilyen fura hullámos, kör alakú, ki tudja mire hasonlító épület. És jó nagy. Egy csomó építkezésen kellett átvágnom, ahol rajtam kívül a madár se járt. Sok ilyen helyen voltam ma. Aztán csak megtaláltam a többi embert, és az épület melletti "arany" virágszobrot is. Előtte még láttam valami spéci tuning M6-os BMW, nagyon állatul nézett ki. Nem tudom mindenkinek megdobbantotta-e a szívét, hogy a gyári M6-ost (ami a sima 6-os gyárituning változata) még tovább buherálta egy cég. Vadállat lett az eredmény!
A virágszobortól tovább sétálva (vagyis vissza, mert ez egy kis félszigeten volt) megnézhettem amint egy nagy teherhajóból pakolják a köveket egy kisebb hajóra, aztán megint át kellett vágnom egy csomó úton. Van itt pár jó széles, tengerrel párhuzamos út. Ezeket csak felüljárókon lehet átszelni, és nekem még nem jön érzés szinten, hogy melyik felüljáróhoz hol a lépcső, szóval itt mindig tipródás van. De aztán megtaláltam a felüljárót, és a felüljárón pedig megtaláltam több száz csövesnek látszó tárgyat. Legalábbis elsőre erre gondoltam, mert kartondarabokon ültek, és beszélgettek. Aztán második pillantásra feltűnt, hogy meglepően jól öltözött csövesek, és meglepően jól kezelik a számítógépeiket is. Fogalmam sem volt, hogy mit látok. Egy csomó ember a felüljárón ül és beszélget, kártyázik, eszik, számítógépezik, zenét hallgat, alszik, láthatóan cseppet sem zavartatva attól a ténytől, hogy csövesnek nézem őket. Nem tudtam megoldani a rejtélyt, hát tovább álltam.
A felüljáróról nézelődve kiszúrtam egy Maserati szalont. Úgy voltam vele, hogy kb. az összes modelljüket láttam már az utcán korábban is, meg szerintem mióta itt vagyok HK-ban, azóta is, szóval nem megyek oda megnézni. De ekkor észrevettem egy verseny festésű példányt, és ez mégis meggyőzött, hogy megéri az a plusz 50 méter. Amikor odaértem, akkor vettem csak észre, hogy a verseny festés nem egy Maseratihoz tartozott, hanem egy Lotushoz. Méghozzá egy Evorához!!! Ilyet még nem láttam élőben, viszont a képek alapján ez az egyik kedvenc sportkocsim. Élőben még szebb! Azért ha már itt voltam az olaszokra is vetettem egy pillantást, cseppet sem lesz csúnyább egy GranTurismo attól, hogy már láttam előtte sok másikat.
A másik dolog, amit kiszúrtam a felüljáróról egy hangszerbolt volt. Gondoltam megnézem ezt is. Ez a másik irányban volt, de úgyis arra vitt az utam Victoria felé, szóval ez a döntés könnyen meghozódott. Épp hogy csak célbavettem a boltot, amikor megláttam az út szélén parkolni egy 458 Italiát! (Ez a legújabb Ferrari modell, ha nem számítjuk a felújított Californiát, meg az FF-et, amit nem tudom, hogy lehet-e már kapni.) Ilyen kocsit ritkábban látok, de úgy gondoltam, hogy megvár az ott, megnézem előbb a hangszerboltot. Volt két cselló is, de üveg mögött, úgyhogy nem tudtam őket kipróbálni. Pedig most készülünk a zenekarral egy olyan számmal is, amiben csellóznom kell majd, úgyhogy szívesen fogtam volna egy hangszer a kezembe. Otthon még nincs csellóm, de dolgozunk az ügyön. Volt egy csomó zongora, meg szinti, meg gitár, meg mindenféle más is. Megnéztem ami érdekelt, aztán dobogó szívvel az Italia felé vettem az irányt. Még mindig ott volt, sőt, akkor mázlim volt, hogy pont akkor vitte el a gazdája, szóval a motor hangot is hallottam. Nade mielőtt ez megtörtént.
Kifordultam a sarok mögül, és megcéloztam a vadat. Lassú, óvatos léptekkel elindultam felé, nehogy elriasszam. Az izzó vörös tekintete rám szegeződött, de nem mozdult. Én a legkisebb rezdőlésére készen álltam elugrani az útjából, semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy becserkésszem a 458-ast. Igen ám, de ekkor hirtelen úrrá lett rajtam az érzés, hogy figyelnek. Hogy nem én vagyok a vadász, hanem mindjárt préda lesz belőlem. Jobbra rántottam a fejem, és ott volt Ő. Életemben először láttam teljes valójában, 1 millió Eurós autó, egy Bugatti Veyron! Igaz, üvegbúra mögött volt, de hát még így is elképesztő volt. 458-as innentől kezdve a futottak még kategória. A Bugatti "szalon" amúgy nagyon kemény. Egy közepesen kicsit terem, a közepén ott trónol az Uralkodó, semmi asztal, szék, brossúra, kiírás, de még eladó sem. Az ajtóra kis betűkkel ki van ragaszta: "érdeklődni személyes egyeztetés után, hívja ezt meg ezt a számot". És ennyi. Mondjuk valószínűleg aki Veyront vesz, az nem csak úgy sétál az utcán, és hirtelen felindulásból kiadja rá az utazás végén megmaradt 1 000 000 Euróját. Csak halkan jegyzem meg, hogy a Veyron és Italia mellett állt egy Rolls Royce is.
Miután kigyönyörködtem magam, tovább ballagtam Victoria felé. Már egész közel volt a park, és micsoda park! Nagyon szuper, acsoda! Modell hajók versenyeztek (fél méter hosszú motorcsónakok, benzinmotorral), mentek mint a nyíl. Volt egy nagy focipálya, egy csomó erősítő szerrel, főleg öregeknek, de volt olyan is, ami nekem is jó lett volna, voltak kosárpályák, teniszpályák, kisebb focipályák. És az egész telis-tele volt! Ugyanolyan emberekkel, akik a felüljárót is elfoglalták. És ekkor esett le! Olvastam a leírásomban, hogy rengeteg itt a filippínó bevándorló, aki vasárnaponként összejönnek, és az egész napot együtt töltik. Hát ezt láttam most a saját két szép szememmel. Amúgy érdekes volt nézni ekkora tömeget ilyen nyugisan "bulizni".
Miután bejártam a parkot megint felkapaszkodtam a régi, keskeny villamosra, és egy megállóval a célom után le is tudtam szállni. Nagyon okosan nem néztem meg pontosan, hogy hova is akarok menni, a térképemen meg nincsenek bejelölve a villamosmegállók. Úgyhogy csak arra tudtam figyelni, hogy a Bank of China épületet mikor látom meg, amikor egyvonalba kerülök vele, na akkor kell leszállni. A probléma csak az volt, hogy mire megláttam, már túlmentem rajta. De nem volt baj, egy rövid sétával ott voltam.
Visszamentem a Peak Tramhez, csak hogy szembe találjam magam egy MÉG HOSSZABB sorral, mint reggel. Viszont most már nem volt más választásom, muszáj volt kivárni. A sorban egyszer csak észrevettem egy táblát, ami arról informált, hogy már csak 1 órát kell várakozni. Ezt erős túlzásnak éreztem, mert a sarkon túl már ott volt a kapu. Aztán elérkeztem a sarkon túlra, és megláttam, hogy a kapu után még tömegek várakoznak. Rögtön értelmet nyert az 1 óra. Bele is telt ennyibe a várakozás, de nem volt vészes, mert nagyjából mindig haladt a sor. Csak hát lassan, meg iszonyú hosszú volt. Amúgy maga a villamosozás csak 5 perc volt ezek után. Ez is borzasztó érdekes volt, mert NAGYON meredeken megy fel. De ami még érdekesebb volt, az az, ahogyan beszálltunk a villamosba.
Egy indiai csoport közé keveredtem be, és hát egy cseppet sem voltak kultúráltabbak, mint a helyiek. Még meg sem állt a villamos, de már kezdődött a furakodás, aztán mielőtt kinyitották volna az ajtót, egy égi hang kellemesen mély basszusa azt mondta, hogy "In order to ensure safety, please board the train in an orderly manner". Különösen a két utolsó szón kezdtem el nevetni - magamban persze -, de aztán bizonyosságot is nyertem. Akkor lökdösődés meg miegymás volt, hogy öröm volt nézni. Ilyet én még tényleg nem láttam, de úgy indultak meg az emerek, hogy egyszerűen MEGAKADTAK a bejáratban. Mert ugye egyszerre 3 ember nem fér be egy keskeny ajtón. Hátulról meg tolta őket a tömeg (köztük én is), izgalmas volt. Már rég letettem arról, hogy ilyen helyeken udvariaskodok. Ilyenkor kikapcsolom a kultúra-áramköreimet, és előtör belőlem a tapló. És hát mitagadás, élvezem. A sors fintora, hogy a nagy tolakodásban az indiaiak közül nem is mindnek jutott hely, én meg az ablak mellett ültem. :P
A Peak maga egy kilátó, ami Hong Kong mögött van, le lehet nézni róla a Hong Kong-i felhőkarcoló-rengetegre és még a kowlooni épületeket is látni. Van egy kifejezett kilátó szint, de oda fizetni kellett volna még pluszban, és azt írta az útleírásom, hogy nem éri meg, mert jobb helyek vannak, ha az ember elkezd sétafikálni a hegyen. Úgyhogy ez volt a terv. Elindultam a legelső jelzett úton, és bíztam benne, hogy visz valahová. Hát vitt! Tett egy kört a hegytetőn, és nem csak az éjszakai fényeket volt lehetőségem megcsodálni, hanem az összes palotát a hegyen. Ez HK legeslegdrágább része, ha az ingatlanárakat vesszük. Sokáig kinai nem is vehetett itt telket, csak az angolok (most persze ezt a szabályt már eltörölték), de hát ez a beszarás kategória volt. Akkora, és olyan fényűző csodák voltak letéve a hegyoldalba, hogy a szemem akkora volt, mint egy alma. (Megint valamilyen leesett állas hasonlatot akartam mondani, de azt már ennyiszor mondtam. Ezért beújítottam, de ez meg mondjuk elég szar lett.) Bentley-k, Ferrarik, Maseratik jártak ki-be a beállókból. Iszonyat jó volt. Közben megint egy kellemes kis borzongás lett rajtam úrrá, ahogy tök egyedül sétáltam az őserdő közepén. Ja igen, mert ez is őserdő volt persze. Volt egy szép beton út a kocsiknak, ki is volt világítva, de amikor néha átsuhant a kisagyamon, hogy ha itt leesek a hegyoldalba (mert nem mindenhol volt korlát), akkor aztán a büdös életben nem találnak meg. Rohadék sűrű ősdzsungel, néha valami fura hang szűrődött ki belőle... izgalmas volt. Amikor már majdnem azt hittem, hogy eltévedtem, akkor pedig visszakerültem a Peakhez.
Kajáltam a tetőn, kicsit csiszoltam a beszédem, aztán megnéztem a lézershow-t. Van ugyanis egy lézershow-nak nevezett valami minden este 8-kor. Tulajdonképpen nem tudom, hogy lézer ténylegesen van-e a műsorban, de a tengerparti felhőkarcolók ilyenkor ritmusra villognak, és ha az ember megfelelő helyről nézi, akkor még zene is szól, és ahhoz van ütemezve a fényjáték. Hát annyit tudok mondani, hogy a Peak NEM megfelelő hely a műsor élvezésére. Ugye pont a rossz oldalról látjuk a dolgokat, pár épület villogott, de unalmas is volt, meg lassú is. Úgyhogy a héten valamikor majd megnézem a zene mellől.
Emiatt (meg, mert iszonyú hideg volt a hegytetőn, ahhoz képest, hogy egy szál pólóban voltam, és délután még ebben is rohadtul izzadtam) aztán 5 perc után feladtam, és elindultam lefelé. Lefelé is lehetnem villamossal menni, de úgy voltam vele, hogy én inkább lesétálok. Mint már a korábbi leírásokból kiderült, szeretek sétálni. Újabb egészséges rettegés és palotcsodálat közben kísérte az utam. Láttam egy olyan viskót, amihez egy teniszpálya méretű gyep tartozott. Hangsúlyozom, egy meredek hegyoldalon vagyunk! (A gyep meg vízszintes volt.) És az egész háznak olyan görög hangulata volt. Egy másiknak szuper jó kovácsoltvas kapuja volt. A harmadiknak egész fala üveg, a negyedikhez külön egyenruhás szolgálók jártak (láttam az ablakból, ahogy készítik a vacsorát). Hosszabb volt az út, mint gondoltam, egyszer el is bizonytalanodtam, de aztán szembe jött egy kutyás sétáltató nő, és ő megnyugtatott, hogy igen, ez az út levisz majd Centralba. Aztán egyszer csak beletorkollott az én utcám egy nagyobb utcába, ami már tele volt taxikkal meg buszokkal, és innentől kezdve már nem volt olyan izgalmas a séta.
A nagy sétában kimelegedtem, meg itt lent már nem is volt hideg, úgyhogy kedvem támadt még kóvályogni egy kicsit. Kitaláltam, hogy nem Centralból megyek át a túloldalra, hanem indul egy komp Wan Chaiból is, és majd azzal. Wan Chai az itteni piroslámpás negyed. Volt térképem, úgyhogy nem volt nehéz megtalálni, de igazából nem voltam olyan hű de nagyon elájulva. Tök ugyanolyan volt, mint a város többi része. Egészen addig, amíg be nem keveredtem a közepébe! Két utcát találtam, ami fullra ki van világítva, prostinak, ribancnak vagy kurvának "öltözött" lányokkal van tele, és kocsma, vendéglő és bár kivételével nincs más rajta. Amikor egy bár előtt pár ROPPANT dekoratív leányző ül, kvázi semmi ruhában, azt megértem, és marketing szempontból nem is tartom rossz döntésnek. De érdekes módon egy csomó hely volt, ahol ilyen 60+ éves nőket raktak ki, hogy csalogassák a vevőket. Hát nem tudom, lehet az én ízlésemmel van a baj, de nem hozott lázba a dolog. No meg amúgy is kitárgyaltuk még szombaton, hogy ha az ember Wan Chaiban keres magának barátnőt, annak nem csak pénzügyi következménye lesz, de egészségügyi is. Szóval kinézelődtem magam, aztán hazakompoztam.
A hazai levegővel jött egy még jobb adalék: élő koncertek. Közvetlenül a kikötő mellett volt valami zenebona, és egész jó kis rock zenét játszottak. Egészen addig tetszett a dolog (kb. 30 másodpercig), amíg az énekesnő nem kezdett el JÓ hosszan tartani egy magas hangot - kb. negyed hanggal lejjebb, mint kellett volna. Ez még nem is lett volna akkora baj, de erre a közönség üdvrivalgásban tört ki. Itt éreztem úgy, hogy ez nem az én zeném, nem az én közönségem.
Szóval tovább sétáltam hazafelé, csak hogy beleütközzek egy másik koncertbe. Ez egész más stílusú volt, nem volt annyira pörgös, sok volt benne a beszéd, de olyan 20 percig azért elhallgatgattam. Fél 11 körül untam meg, és ismét csak elindultam a szállásom felé. Még 10 perce se mentem, amikor megláttam, hogy az út túloldalán egy bárban élő zene szól. Olyan kedvem volt, hogy átmentem megnézni. Ez baromi egyszerűnek tűnik, pedig nem az. Itt a tengerparton vannak a szélesebb utak, amiken nincs zebra, csak felüljárón lehet átmenni. Felüljáró pedig nem mindenhol van, és még ha van is, akkor sem biztos, hogy ott érkezik meg, ahol szeretném. Pl. azt, amin végülis átvágtam az autók felett, úgy tervezték, hogy csak az egyik oldalon volt hozzá lépcső. Ahol én felmentem. De akkor hogy jövök le? Valami 1 emelet magasan lévő kis kertecskébe érkeztem, szökőkutakkal, padokkal, miegymással, csak éppen lefelé vezető lépcső nem volt. Egy jó nagy kerülővel tudtam lejutni, és megérkezni az élő zenéhez. Sajnos mire közelebb értem már a zene minősége is vesztett az értékéből. Nem volt rossz, de annyit azért nem ért, hogy hosszú percekig hallgassam. Úgyhogy 2 szám után hazamentem.
Fél 12-re értem haza, Tibivel még beszélgettünk kicsit, aztán eldőltem aludni. Holnap munka!
Reggel kialudtam magam, ami annyit jelentett, hogy olyan fél 11 felé kászálódtam ki az ágyból. Tibi épp indult úszni, úgyhogy csak gyorsan átbeszéltük, hogy mi a terv, aztán elváltak útjaink. Reggel másfél óráig tartott, amíg sikerült elindulnom, ez főleg annak volt köszönhető, hogy akkor álltam neki még blogot írni. A liftben pont összefutottunk Tibivel, úgyhogy volt lehetőség még egyszer könnyes búcsút venni, aztán hozzáláttam, hogy megismerjem a város maradék részét. Úgy okoskodtam, hogy a tengerparton végigsétálok a kikötőhöz, közben megnézek pár múzeumot, átmegyek Hong Kongba (itt most vagányan csak annyit írok, hogy Hong Kong, és ebből tudni kell, hogy Hong Kong szigetre gondolok), aztán majd ott folytatom a nézelődést. A tengerparti utat meg is találtam, annyira nem volt nehéz, látszik az ablakból. :) Végigsétáltam az Avenue of Starson, ami olyasmi mint a hollywoodi párja, egy csomó híresség tenyérlenyomata van a földön. Többek között Jackie Chané is, de találtam egy Jackie Cheung-t is. (Azért kell kötőjellel toldalékolni, mert a g-t nem ejtjük.)
Aztán úgy határoztam, hogy a múzeumokat majd visszaútra hagyom, előbb inkább bejárom, amit tegnap nem sikerült. Átkompoztam, majd nekiálltam reggelit keresni. Ja igen, Tibié igazi legénylakás, olyan dolgok, mint pl. kaja nem mindig vannak. :D Itt nagyon olcsó a Meki, szóval erre pályáztam, de mivel már 1 óra körül járt az idő, az összes nagyon tele volt. Nem baj, korgó gyomorral is mozog még a lábam, elindultam a Peak Tram felé. Van egy híres kilátó a város mögötti hegyen, oda visz fel bazi meredeken egy villamos. Meglepődtem, hogy milyen közel volt, a térkép alapján messzebbre számítottam, de amikor megláttam mekkora sor áll ott, inkább ezt is későbbre toltam. Új tervet eszeltem ki! Olyan vagyok, mint az a híres pilóta, aki letette a Hudsonre a meghibásodott repülőt, és mindenki megmenekült. A pillanat tört része alatt kellett létfontosságú döntéseket meghoznom. Erről valószínűleg nem fognak cikkezni, úgyhogy beszámolok róla én. Azt találtam ki, hogy elsétálok a Victoria parkig, ott kicsit nézelődök, aztán majd visszajövők újra meghódítani a csúcsot.
A sétám első állomása a Hong Kong park volt. Ez kisebb, mint a Victoria, viszont valahogy össze van nőve az állatkerttel. Azt hiszem. A táblák legalábbis egy irányba mutattak. Az állatkertbe nem mentem be (pedig pelikán volt a logója, ezzel majdnem becsalogattak), de annyira éhes voltam, hogy a kajálás már lassan minden másnál fontosabb volt. A park nem volt csúnya, de semmi extra. Némi bóklászás, és autóutakon átszaladás után találtam egy Mekit, ami jónak nézett ki. Nem volt AKKORA sor. Azért volt persze, de itt nem is csak ez a nehéz. Az igazán nehéz ülőhelyet találni, ha már megvan a kajád. Ha többen megyünk, mindig úgy csináljuk, hogy egy valaki foglalja a helyet, a többiek meg viszik a kaját. Én ilyenre nem vagyok képes, úgyhogy kikértem a 3 burgeremet meg a fagyimat, aztán vagy 5 percig ténferegtem, mire végre felszabadult egy hely a kakasülőn. Gyorsan betoltam a tápot, majd újult erővel vágtam neki a betondzsungelnek.
Victoria felé először megnéztem valami Convention Center nevű épületet, de csak kívülről. Ez ilyen fura hullámos, kör alakú, ki tudja mire hasonlító épület. És jó nagy. Egy csomó építkezésen kellett átvágnom, ahol rajtam kívül a madár se járt. Sok ilyen helyen voltam ma. Aztán csak megtaláltam a többi embert, és az épület melletti "arany" virágszobrot is. Előtte még láttam valami spéci tuning M6-os BMW, nagyon állatul nézett ki. Nem tudom mindenkinek megdobbantotta-e a szívét, hogy a gyári M6-ost (ami a sima 6-os gyárituning változata) még tovább buherálta egy cég. Vadállat lett az eredmény!
A virágszobortól tovább sétálva (vagyis vissza, mert ez egy kis félszigeten volt) megnézhettem amint egy nagy teherhajóból pakolják a köveket egy kisebb hajóra, aztán megint át kellett vágnom egy csomó úton. Van itt pár jó széles, tengerrel párhuzamos út. Ezeket csak felüljárókon lehet átszelni, és nekem még nem jön érzés szinten, hogy melyik felüljáróhoz hol a lépcső, szóval itt mindig tipródás van. De aztán megtaláltam a felüljárót, és a felüljárón pedig megtaláltam több száz csövesnek látszó tárgyat. Legalábbis elsőre erre gondoltam, mert kartondarabokon ültek, és beszélgettek. Aztán második pillantásra feltűnt, hogy meglepően jól öltözött csövesek, és meglepően jól kezelik a számítógépeiket is. Fogalmam sem volt, hogy mit látok. Egy csomó ember a felüljárón ül és beszélget, kártyázik, eszik, számítógépezik, zenét hallgat, alszik, láthatóan cseppet sem zavartatva attól a ténytől, hogy csövesnek nézem őket. Nem tudtam megoldani a rejtélyt, hát tovább álltam.
A felüljáróról nézelődve kiszúrtam egy Maserati szalont. Úgy voltam vele, hogy kb. az összes modelljüket láttam már az utcán korábban is, meg szerintem mióta itt vagyok HK-ban, azóta is, szóval nem megyek oda megnézni. De ekkor észrevettem egy verseny festésű példányt, és ez mégis meggyőzött, hogy megéri az a plusz 50 méter. Amikor odaértem, akkor vettem csak észre, hogy a verseny festés nem egy Maseratihoz tartozott, hanem egy Lotushoz. Méghozzá egy Evorához!!! Ilyet még nem láttam élőben, viszont a képek alapján ez az egyik kedvenc sportkocsim. Élőben még szebb! Azért ha már itt voltam az olaszokra is vetettem egy pillantást, cseppet sem lesz csúnyább egy GranTurismo attól, hogy már láttam előtte sok másikat.
A másik dolog, amit kiszúrtam a felüljáróról egy hangszerbolt volt. Gondoltam megnézem ezt is. Ez a másik irányban volt, de úgyis arra vitt az utam Victoria felé, szóval ez a döntés könnyen meghozódott. Épp hogy csak célbavettem a boltot, amikor megláttam az út szélén parkolni egy 458 Italiát! (Ez a legújabb Ferrari modell, ha nem számítjuk a felújított Californiát, meg az FF-et, amit nem tudom, hogy lehet-e már kapni.) Ilyen kocsit ritkábban látok, de úgy gondoltam, hogy megvár az ott, megnézem előbb a hangszerboltot. Volt két cselló is, de üveg mögött, úgyhogy nem tudtam őket kipróbálni. Pedig most készülünk a zenekarral egy olyan számmal is, amiben csellóznom kell majd, úgyhogy szívesen fogtam volna egy hangszer a kezembe. Otthon még nincs csellóm, de dolgozunk az ügyön. Volt egy csomó zongora, meg szinti, meg gitár, meg mindenféle más is. Megnéztem ami érdekelt, aztán dobogó szívvel az Italia felé vettem az irányt. Még mindig ott volt, sőt, akkor mázlim volt, hogy pont akkor vitte el a gazdája, szóval a motor hangot is hallottam. Nade mielőtt ez megtörtént.
Kifordultam a sarok mögül, és megcéloztam a vadat. Lassú, óvatos léptekkel elindultam felé, nehogy elriasszam. Az izzó vörös tekintete rám szegeződött, de nem mozdult. Én a legkisebb rezdőlésére készen álltam elugrani az útjából, semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy becserkésszem a 458-ast. Igen ám, de ekkor hirtelen úrrá lett rajtam az érzés, hogy figyelnek. Hogy nem én vagyok a vadász, hanem mindjárt préda lesz belőlem. Jobbra rántottam a fejem, és ott volt Ő. Életemben először láttam teljes valójában, 1 millió Eurós autó, egy Bugatti Veyron! Igaz, üvegbúra mögött volt, de hát még így is elképesztő volt. 458-as innentől kezdve a futottak még kategória. A Bugatti "szalon" amúgy nagyon kemény. Egy közepesen kicsit terem, a közepén ott trónol az Uralkodó, semmi asztal, szék, brossúra, kiírás, de még eladó sem. Az ajtóra kis betűkkel ki van ragaszta: "érdeklődni személyes egyeztetés után, hívja ezt meg ezt a számot". És ennyi. Mondjuk valószínűleg aki Veyront vesz, az nem csak úgy sétál az utcán, és hirtelen felindulásból kiadja rá az utazás végén megmaradt 1 000 000 Euróját. Csak halkan jegyzem meg, hogy a Veyron és Italia mellett állt egy Rolls Royce is.
Miután kigyönyörködtem magam, tovább ballagtam Victoria felé. Már egész közel volt a park, és micsoda park! Nagyon szuper, acsoda! Modell hajók versenyeztek (fél méter hosszú motorcsónakok, benzinmotorral), mentek mint a nyíl. Volt egy nagy focipálya, egy csomó erősítő szerrel, főleg öregeknek, de volt olyan is, ami nekem is jó lett volna, voltak kosárpályák, teniszpályák, kisebb focipályák. És az egész telis-tele volt! Ugyanolyan emberekkel, akik a felüljárót is elfoglalták. És ekkor esett le! Olvastam a leírásomban, hogy rengeteg itt a filippínó bevándorló, aki vasárnaponként összejönnek, és az egész napot együtt töltik. Hát ezt láttam most a saját két szép szememmel. Amúgy érdekes volt nézni ekkora tömeget ilyen nyugisan "bulizni".
Miután bejártam a parkot megint felkapaszkodtam a régi, keskeny villamosra, és egy megállóval a célom után le is tudtam szállni. Nagyon okosan nem néztem meg pontosan, hogy hova is akarok menni, a térképemen meg nincsenek bejelölve a villamosmegállók. Úgyhogy csak arra tudtam figyelni, hogy a Bank of China épületet mikor látom meg, amikor egyvonalba kerülök vele, na akkor kell leszállni. A probléma csak az volt, hogy mire megláttam, már túlmentem rajta. De nem volt baj, egy rövid sétával ott voltam.
Visszamentem a Peak Tramhez, csak hogy szembe találjam magam egy MÉG HOSSZABB sorral, mint reggel. Viszont most már nem volt más választásom, muszáj volt kivárni. A sorban egyszer csak észrevettem egy táblát, ami arról informált, hogy már csak 1 órát kell várakozni. Ezt erős túlzásnak éreztem, mert a sarkon túl már ott volt a kapu. Aztán elérkeztem a sarkon túlra, és megláttam, hogy a kapu után még tömegek várakoznak. Rögtön értelmet nyert az 1 óra. Bele is telt ennyibe a várakozás, de nem volt vészes, mert nagyjából mindig haladt a sor. Csak hát lassan, meg iszonyú hosszú volt. Amúgy maga a villamosozás csak 5 perc volt ezek után. Ez is borzasztó érdekes volt, mert NAGYON meredeken megy fel. De ami még érdekesebb volt, az az, ahogyan beszálltunk a villamosba.
Egy indiai csoport közé keveredtem be, és hát egy cseppet sem voltak kultúráltabbak, mint a helyiek. Még meg sem állt a villamos, de már kezdődött a furakodás, aztán mielőtt kinyitották volna az ajtót, egy égi hang kellemesen mély basszusa azt mondta, hogy "In order to ensure safety, please board the train in an orderly manner". Különösen a két utolsó szón kezdtem el nevetni - magamban persze -, de aztán bizonyosságot is nyertem. Akkor lökdösődés meg miegymás volt, hogy öröm volt nézni. Ilyet én még tényleg nem láttam, de úgy indultak meg az emerek, hogy egyszerűen MEGAKADTAK a bejáratban. Mert ugye egyszerre 3 ember nem fér be egy keskeny ajtón. Hátulról meg tolta őket a tömeg (köztük én is), izgalmas volt. Már rég letettem arról, hogy ilyen helyeken udvariaskodok. Ilyenkor kikapcsolom a kultúra-áramköreimet, és előtör belőlem a tapló. És hát mitagadás, élvezem. A sors fintora, hogy a nagy tolakodásban az indiaiak közül nem is mindnek jutott hely, én meg az ablak mellett ültem. :P
A Peak maga egy kilátó, ami Hong Kong mögött van, le lehet nézni róla a Hong Kong-i felhőkarcoló-rengetegre és még a kowlooni épületeket is látni. Van egy kifejezett kilátó szint, de oda fizetni kellett volna még pluszban, és azt írta az útleírásom, hogy nem éri meg, mert jobb helyek vannak, ha az ember elkezd sétafikálni a hegyen. Úgyhogy ez volt a terv. Elindultam a legelső jelzett úton, és bíztam benne, hogy visz valahová. Hát vitt! Tett egy kört a hegytetőn, és nem csak az éjszakai fényeket volt lehetőségem megcsodálni, hanem az összes palotát a hegyen. Ez HK legeslegdrágább része, ha az ingatlanárakat vesszük. Sokáig kinai nem is vehetett itt telket, csak az angolok (most persze ezt a szabályt már eltörölték), de hát ez a beszarás kategória volt. Akkora, és olyan fényűző csodák voltak letéve a hegyoldalba, hogy a szemem akkora volt, mint egy alma. (Megint valamilyen leesett állas hasonlatot akartam mondani, de azt már ennyiszor mondtam. Ezért beújítottam, de ez meg mondjuk elég szar lett.) Bentley-k, Ferrarik, Maseratik jártak ki-be a beállókból. Iszonyat jó volt. Közben megint egy kellemes kis borzongás lett rajtam úrrá, ahogy tök egyedül sétáltam az őserdő közepén. Ja igen, mert ez is őserdő volt persze. Volt egy szép beton út a kocsiknak, ki is volt világítva, de amikor néha átsuhant a kisagyamon, hogy ha itt leesek a hegyoldalba (mert nem mindenhol volt korlát), akkor aztán a büdös életben nem találnak meg. Rohadék sűrű ősdzsungel, néha valami fura hang szűrődött ki belőle... izgalmas volt. Amikor már majdnem azt hittem, hogy eltévedtem, akkor pedig visszakerültem a Peakhez.
Kajáltam a tetőn, kicsit csiszoltam a beszédem, aztán megnéztem a lézershow-t. Van ugyanis egy lézershow-nak nevezett valami minden este 8-kor. Tulajdonképpen nem tudom, hogy lézer ténylegesen van-e a műsorban, de a tengerparti felhőkarcolók ilyenkor ritmusra villognak, és ha az ember megfelelő helyről nézi, akkor még zene is szól, és ahhoz van ütemezve a fényjáték. Hát annyit tudok mondani, hogy a Peak NEM megfelelő hely a műsor élvezésére. Ugye pont a rossz oldalról látjuk a dolgokat, pár épület villogott, de unalmas is volt, meg lassú is. Úgyhogy a héten valamikor majd megnézem a zene mellől.
Emiatt (meg, mert iszonyú hideg volt a hegytetőn, ahhoz képest, hogy egy szál pólóban voltam, és délután még ebben is rohadtul izzadtam) aztán 5 perc után feladtam, és elindultam lefelé. Lefelé is lehetnem villamossal menni, de úgy voltam vele, hogy én inkább lesétálok. Mint már a korábbi leírásokból kiderült, szeretek sétálni. Újabb egészséges rettegés és palotcsodálat közben kísérte az utam. Láttam egy olyan viskót, amihez egy teniszpálya méretű gyep tartozott. Hangsúlyozom, egy meredek hegyoldalon vagyunk! (A gyep meg vízszintes volt.) És az egész háznak olyan görög hangulata volt. Egy másiknak szuper jó kovácsoltvas kapuja volt. A harmadiknak egész fala üveg, a negyedikhez külön egyenruhás szolgálók jártak (láttam az ablakból, ahogy készítik a vacsorát). Hosszabb volt az út, mint gondoltam, egyszer el is bizonytalanodtam, de aztán szembe jött egy kutyás sétáltató nő, és ő megnyugtatott, hogy igen, ez az út levisz majd Centralba. Aztán egyszer csak beletorkollott az én utcám egy nagyobb utcába, ami már tele volt taxikkal meg buszokkal, és innentől kezdve már nem volt olyan izgalmas a séta.
A nagy sétában kimelegedtem, meg itt lent már nem is volt hideg, úgyhogy kedvem támadt még kóvályogni egy kicsit. Kitaláltam, hogy nem Centralból megyek át a túloldalra, hanem indul egy komp Wan Chaiból is, és majd azzal. Wan Chai az itteni piroslámpás negyed. Volt térképem, úgyhogy nem volt nehéz megtalálni, de igazából nem voltam olyan hű de nagyon elájulva. Tök ugyanolyan volt, mint a város többi része. Egészen addig, amíg be nem keveredtem a közepébe! Két utcát találtam, ami fullra ki van világítva, prostinak, ribancnak vagy kurvának "öltözött" lányokkal van tele, és kocsma, vendéglő és bár kivételével nincs más rajta. Amikor egy bár előtt pár ROPPANT dekoratív leányző ül, kvázi semmi ruhában, azt megértem, és marketing szempontból nem is tartom rossz döntésnek. De érdekes módon egy csomó hely volt, ahol ilyen 60+ éves nőket raktak ki, hogy csalogassák a vevőket. Hát nem tudom, lehet az én ízlésemmel van a baj, de nem hozott lázba a dolog. No meg amúgy is kitárgyaltuk még szombaton, hogy ha az ember Wan Chaiban keres magának barátnőt, annak nem csak pénzügyi következménye lesz, de egészségügyi is. Szóval kinézelődtem magam, aztán hazakompoztam.
A hazai levegővel jött egy még jobb adalék: élő koncertek. Közvetlenül a kikötő mellett volt valami zenebona, és egész jó kis rock zenét játszottak. Egészen addig tetszett a dolog (kb. 30 másodpercig), amíg az énekesnő nem kezdett el JÓ hosszan tartani egy magas hangot - kb. negyed hanggal lejjebb, mint kellett volna. Ez még nem is lett volna akkora baj, de erre a közönség üdvrivalgásban tört ki. Itt éreztem úgy, hogy ez nem az én zeném, nem az én közönségem.
Szóval tovább sétáltam hazafelé, csak hogy beleütközzek egy másik koncertbe. Ez egész más stílusú volt, nem volt annyira pörgös, sok volt benne a beszéd, de olyan 20 percig azért elhallgatgattam. Fél 11 körül untam meg, és ismét csak elindultam a szállásom felé. Még 10 perce se mentem, amikor megláttam, hogy az út túloldalán egy bárban élő zene szól. Olyan kedvem volt, hogy átmentem megnézni. Ez baromi egyszerűnek tűnik, pedig nem az. Itt a tengerparton vannak a szélesebb utak, amiken nincs zebra, csak felüljárón lehet átmenni. Felüljáró pedig nem mindenhol van, és még ha van is, akkor sem biztos, hogy ott érkezik meg, ahol szeretném. Pl. azt, amin végülis átvágtam az autók felett, úgy tervezték, hogy csak az egyik oldalon volt hozzá lépcső. Ahol én felmentem. De akkor hogy jövök le? Valami 1 emelet magasan lévő kis kertecskébe érkeztem, szökőkutakkal, padokkal, miegymással, csak éppen lefelé vezető lépcső nem volt. Egy jó nagy kerülővel tudtam lejutni, és megérkezni az élő zenéhez. Sajnos mire közelebb értem már a zene minősége is vesztett az értékéből. Nem volt rossz, de annyit azért nem ért, hogy hosszú percekig hallgassam. Úgyhogy 2 szám után hazamentem.
Fél 12-re értem haza, Tibivel még beszélgettünk kicsit, aztán eldőltem aludni. Holnap munka!
2011. október 29., szombat
Halloween
Most néztem, hogy az előző bejegyzésben írok én mindenről, csak arról nem, hogy miért Good Morning a címe. Gyorsan bepótolom, aztán rátérünk az évszázad bulijára.
Szóval ahogy sétafikáltam a hegyen, feltűnt, hogy mindeki Good Morningot köszön. Még 11:30-kor is. Ez persze még az én buksimnak sem reggel, pedig én aztán tényleg szeretek sokáig aludni. Ennyi.
És akkor Halloween. Tibi aktívan része az itteni magyar közösségnek, úgyhogy estére egy magyar bulit terveztünk. Épp most van a Wine and Dine fesztivál, ahol rengeteg borász állít ki, többek között egy magyar is. Itt kezdődött a buli! Megismerkedtem a csapat keménymagjával, és ugye a boros pultnak köszönhetően csurrant-cseppent is valami.
A stand mellett, hogy vonzza a vásárlókat Cili (Ádám felesége, profi táncos) hastánc bemutatóval szórakoztatta a nagyérdeműt. Hatalmas sikerrel persze. Mi Tibivel olyan fél 8 körülre értünk le, fél 11-kor döntött úgy a csapat, hogy akkor át kell menni Lan Kwai Fongba. Ugyanis ott akkor halloweeni buli van most, hogy csak na! Legalábbis "ígymararááááz… takiÁdám", aki tavaly már volt. 5-en bepattantunk egy taxiba, és 15-20 perc alatt ott is voltunk. Aztán szembetalálkoztunk a tömeggel!
Úgy kell elképzelni ezt a helyet, hogy 2-3-4 utca hosszan az emberek lógnak ki a bárokból, kocsmákból, de annyira lógnak ki, hogy az utcán is egymásnak préselődünk és szemfülesnek kell lenni, hogy ne veszítsük el egymást. És közben irgalmatlan mennyiségű miniszoknyás rendőrnő, stuardess, ápolónő, tűzoltőlány, manga karakter, fekete cica, angyalka, navi (az Avatár 2 emberei), vámpír, hercegkisasszony, hulla, és még kitudja mi jön szembe. A jelmezek nagyon jók voltak, volt egy "menyasszony", akiből egy fűrész állt ki középen, és csurom vér volt. Persze volt pár nagyon ötletes érfi jelmez is, de az senkit nem érdekel. A lényeg az, hogy HK amúgy is szép lányai erre az estére úgy kicsípték magukat, hogy többet nem takart a ruha, mint amennyit takart, és hát… Jó volt.
Az egyedüli kellemetlenség az volt, hogy AKKORA tömeg volt, és a rendőrök annyira túlszabályozták, hogy konkrétan arra az utcára, ahol az IGAZI buli volt, nem is tudtunk bejutni. Így aztán fél 2 körül feladtuk, és hazamentünk. Cserébe szerdán este lesz bankers night, ugyanezen a környéken, talán egy picit kisebb tömeggel, de semmivel sem kisebb hangulattal.
Mielőtt még leírom, hogy a buli után végre jól kialudtam magam, elmondom, hogy az itteni lányok még sokkal szebbek, mint a shanghajiak. Ugyanúgy megvan az ázsiai bájuk, viszont ez itt végre gyönyörű, kerek fenekekkel van kiegészítve. Halloween, Halloween, te vagy a kedvenc ünnepem!
Miután hazaértünk persze hamar bedőltem az ágyba, és hiába van csak pár napom itt nézelődni, úgy voltam vele, hogy inkább kialszom magam, a francnak se kell az, hogy egész héten kómás legyek.
Most zúzok mindjárt múzeumozni, meg várost nézni.
Visszaolvastam a leírást, és nem sugárzik belőle, hogy miért is volt ez olyan hű de jó buli, de az volt.
Szóval ahogy sétafikáltam a hegyen, feltűnt, hogy mindeki Good Morningot köszön. Még 11:30-kor is. Ez persze még az én buksimnak sem reggel, pedig én aztán tényleg szeretek sokáig aludni. Ennyi.
És akkor Halloween. Tibi aktívan része az itteni magyar közösségnek, úgyhogy estére egy magyar bulit terveztünk. Épp most van a Wine and Dine fesztivál, ahol rengeteg borász állít ki, többek között egy magyar is. Itt kezdődött a buli! Megismerkedtem a csapat keménymagjával, és ugye a boros pultnak köszönhetően csurrant-cseppent is valami.
A stand mellett, hogy vonzza a vásárlókat Cili (Ádám felesége, profi táncos) hastánc bemutatóval szórakoztatta a nagyérdeműt. Hatalmas sikerrel persze. Mi Tibivel olyan fél 8 körülre értünk le, fél 11-kor döntött úgy a csapat, hogy akkor át kell menni Lan Kwai Fongba. Ugyanis ott akkor halloweeni buli van most, hogy csak na! Legalábbis "ígymararááááz… takiÁdám", aki tavaly már volt. 5-en bepattantunk egy taxiba, és 15-20 perc alatt ott is voltunk. Aztán szembetalálkoztunk a tömeggel!
Úgy kell elképzelni ezt a helyet, hogy 2-3-4 utca hosszan az emberek lógnak ki a bárokból, kocsmákból, de annyira lógnak ki, hogy az utcán is egymásnak préselődünk és szemfülesnek kell lenni, hogy ne veszítsük el egymást. És közben irgalmatlan mennyiségű miniszoknyás rendőrnő, stuardess, ápolónő, tűzoltőlány, manga karakter, fekete cica, angyalka, navi (az Avatár 2 emberei), vámpír, hercegkisasszony, hulla, és még kitudja mi jön szembe. A jelmezek nagyon jók voltak, volt egy "menyasszony", akiből egy fűrész állt ki középen, és csurom vér volt. Persze volt pár nagyon ötletes érfi jelmez is, de az senkit nem érdekel. A lényeg az, hogy HK amúgy is szép lányai erre az estére úgy kicsípték magukat, hogy többet nem takart a ruha, mint amennyit takart, és hát… Jó volt.
Az egyedüli kellemetlenség az volt, hogy AKKORA tömeg volt, és a rendőrök annyira túlszabályozták, hogy konkrétan arra az utcára, ahol az IGAZI buli volt, nem is tudtunk bejutni. Így aztán fél 2 körül feladtuk, és hazamentünk. Cserébe szerdán este lesz bankers night, ugyanezen a környéken, talán egy picit kisebb tömeggel, de semmivel sem kisebb hangulattal.
Mielőtt még leírom, hogy a buli után végre jól kialudtam magam, elmondom, hogy az itteni lányok még sokkal szebbek, mint a shanghajiak. Ugyanúgy megvan az ázsiai bájuk, viszont ez itt végre gyönyörű, kerek fenekekkel van kiegészítve. Halloween, Halloween, te vagy a kedvenc ünnepem!
Miután hazaértünk persze hamar bedőltem az ágyba, és hiába van csak pár napom itt nézelődni, úgy voltam vele, hogy inkább kialszom magam, a francnak se kell az, hogy egész héten kómás legyek.
Most zúzok mindjárt múzeumozni, meg várost nézni.
Visszaolvastam a leírást, és nem sugárzik belőle, hogy miért is volt ez olyan hű de jó buli, de az volt.
Good Morning
A cím megtévesztő. Ugyanis a reggelem bár nem indult rosszul, de azért jónak sem mondanám. Na nem azért, mert éjszaka megvertek, vagy kiraboltak, hanem azért, mert kevesebb, mint 4 órát aludtam! Tegnap hajnali 1 körül érkeztem, Tibivel beszélgettünk még vagy 3-ig, utána még fél óra volt mire két IT-s be tudta lőni az Internetet, majd fél óra e-mail, blog, FACEBOOK, aztán alvás.
Múltkor kaptam egy olyan feedbacket, hogy nem vezettem be érthetően, hogy is kerültem a szállásadómhoz. Egész konkrétan Lacihoz. Szóval most kiköszörülöm a csorbát, és elmondom az egész történetet. Tibi egy kollégám a cégnél, aki egy hónappal azelőtt, hogy én Sanghajba repültem kiköltözött Hong Kongba. Pár nappal az utazása előtt összefutottunk a csocsóasztal mellett, és meginvitált, hogy ha van kedvem lakhatok nála, ha HK-ba jövök. Én meg paraszt módjára éltem a lehetőséggel. És így lett a Chocapic! Ja, ezt a poént már egyszer ellőttem. Szóval így kerültem Tibihez.
Ha már itt vagyok nem akartam délig aludni, úgyhogy azt beszéltük meg, hogy 7:45-kor kelünk (vagyis csak én, Tibi korábban felkelt már), elmegyünk vásárolni, aztán én megyek az utamra. Aztán majd este közösen bandázunk. Érdekes módon sikerült is felkelnem viszonylag normális időben, Tibi elmagyarázta hogy működik itt a közlekedés, meg hogy hogy jutok el a mai úticélomhoz, aztán elköszöntünk.
Mivel már a felhőkarcolók nem nagyon tudnak lázba hozni (kivéve ha egy Marina Bay Sands típusú álomépületről beszélünk), ezért inkább a természet felé kanyarodtam ma. HK-ban az a zseniális, hogy bár majdnem 9 millióan laknak itt, mégis RENGETEG zöld terület van. Relatíve magas hegyek vannak a szigeten, kellemes sétaútvonalakkal.
Nem volt teljesen triviális, hogyan is találom meg a Dragon's Back nev túraútvonalat, de azért gond nélkül megoldódot a helyzet. Az elején még csak a hegyoldalban mentem, és minden oldalról fák vettek körül, ami olyan szempontból jó volt, hogy árnyékban voltam, cserébe semmit nem láttam a környékből. Aztán egyszer csak elém tárult egy kis öböl, hatalmas felhőkarcólókkal, stranddal, kisebb házakkal, vizisízőkkel, nagyon szép volt. Azt hittem ez lesz a túra csúcspontja. Egészen addig, amíg el nem értem a tényleges Dragon's Backig. Azért hívják így, mert itt tényleg a hegy gerincén fut. Olyan hihetetlen kilátással, hogy csak na! A tengerből kiálló kis sziklás szigetek, strandok, kis üdülőfaluk. Hihetetlen jó volt. A szabadban akkora pillangók repkedtek, mint a legnagyobbak a KL-i pillangóházban, az égen hatalmas ragadozómadarak repkedtek, és verekedtek egymással (ilyet még nem láttam), és még sziklák is voltak, ahol kicsit mászkerálhattam. Ehhez mondjuk le kellett térnem az ösvényről, és kicsit elindulni a vadregénybe, de megérte. Nem volt olyan hű de nagy nehézség felmászni a sziklákra. Lemászni… na az már más kérdés. Egy darabig tipródtam a tetején, aztán nagy nehezen csak győzött a gravitáció.
Az egész út nagyon nyugis volt, amikor is egyedül voltam. Úgy dél körül kezdett nagyon sok csoport megjelenni mellettem, és mind üvöltött. Aki angolul beszélt az annyira nem, aki japánul az már inkább, aki kínaiul… hát az meg főleg.
Itt untam meg a dolgot, és szépen visszasomfordáltam a buszmegállóhoz. Visszamentem a metróig, igen ám, de nem metróval mentem vissza a belvárosba, hanem egy nagyon régi, hardcore villamossal. Két szintes, de nagyon vékony. Nagyon hangulatos volt, és az egész várost be lehet járni vele. Ez annyit jelentett volna, hogy mindent látok, de hála a kevés éjszakai alvásnak, amint ülőhelyhez jutottam, el is aludtam. 80 perc alatt ér el a villamos az egyik végállomástól a másikig, én ebből kb. 60 percet átaludtam. :P Szóval holnap majd kell futnom még egy városnézős kört, különben nem pipálhatom ki, hogy mindent láttam Hong Kongból.
Villamos után már egész időben voltam ahhoz, hogy visszamenjek a szállásomra, mert este Tibivel bulizni készültünk. Szóval gyorsan kajáltam a McDonald'sban, aztán felpattantam a kompra. Nagyon érdekes, hogy Hong Kong sziget és a szárazföld között nincs híd, hanem alagúton tudnak átmenni a kocsik. De ha az ember gyalog van, akkor mehet komppal is. Az a komp amivel én mentem borzasztó olcsó, régi, és nagyon hangulatos. Fa ülések vannak, inog az egész, még ültő helyemben is néha esélyes volt, hogy eldőlök.
Miután kikötöttünk hazaballagtam, és közben megnéztem a város másik oldalát is. Hogy Tibi szavaival éljek "Kowloonban csak a mezítlábas parasztok vannak". Itt van az irodánk is, és itt lakunk mi is. Na most ezt megkérdőjelezendő megpróbálom felsorolni milyen kocsikat láttam ma Kowloonban. Shanghai nem nagyon kényeztet luxusautó meg szupersportkocsi témában, cserébe ma láttam 4 Rolls Royce-ot, néhány Maseratit (legalább 2 Gran Turismo volt), egy Lamborghini Murcielago Superleggerát, egy Audi R8-ast, néhány Bentley-t, a Porschék már szóra sem érdemesek.
És akkor jött a buli! De ennek külön bejegyzés jár.
Múltkor kaptam egy olyan feedbacket, hogy nem vezettem be érthetően, hogy is kerültem a szállásadómhoz. Egész konkrétan Lacihoz. Szóval most kiköszörülöm a csorbát, és elmondom az egész történetet. Tibi egy kollégám a cégnél, aki egy hónappal azelőtt, hogy én Sanghajba repültem kiköltözött Hong Kongba. Pár nappal az utazása előtt összefutottunk a csocsóasztal mellett, és meginvitált, hogy ha van kedvem lakhatok nála, ha HK-ba jövök. Én meg paraszt módjára éltem a lehetőséggel. És így lett a Chocapic! Ja, ezt a poént már egyszer ellőttem. Szóval így kerültem Tibihez.
Ha már itt vagyok nem akartam délig aludni, úgyhogy azt beszéltük meg, hogy 7:45-kor kelünk (vagyis csak én, Tibi korábban felkelt már), elmegyünk vásárolni, aztán én megyek az utamra. Aztán majd este közösen bandázunk. Érdekes módon sikerült is felkelnem viszonylag normális időben, Tibi elmagyarázta hogy működik itt a közlekedés, meg hogy hogy jutok el a mai úticélomhoz, aztán elköszöntünk.
Mivel már a felhőkarcolók nem nagyon tudnak lázba hozni (kivéve ha egy Marina Bay Sands típusú álomépületről beszélünk), ezért inkább a természet felé kanyarodtam ma. HK-ban az a zseniális, hogy bár majdnem 9 millióan laknak itt, mégis RENGETEG zöld terület van. Relatíve magas hegyek vannak a szigeten, kellemes sétaútvonalakkal.
Nem volt teljesen triviális, hogyan is találom meg a Dragon's Back nev túraútvonalat, de azért gond nélkül megoldódot a helyzet. Az elején még csak a hegyoldalban mentem, és minden oldalról fák vettek körül, ami olyan szempontból jó volt, hogy árnyékban voltam, cserébe semmit nem láttam a környékből. Aztán egyszer csak elém tárult egy kis öböl, hatalmas felhőkarcólókkal, stranddal, kisebb házakkal, vizisízőkkel, nagyon szép volt. Azt hittem ez lesz a túra csúcspontja. Egészen addig, amíg el nem értem a tényleges Dragon's Backig. Azért hívják így, mert itt tényleg a hegy gerincén fut. Olyan hihetetlen kilátással, hogy csak na! A tengerből kiálló kis sziklás szigetek, strandok, kis üdülőfaluk. Hihetetlen jó volt. A szabadban akkora pillangók repkedtek, mint a legnagyobbak a KL-i pillangóházban, az égen hatalmas ragadozómadarak repkedtek, és verekedtek egymással (ilyet még nem láttam), és még sziklák is voltak, ahol kicsit mászkerálhattam. Ehhez mondjuk le kellett térnem az ösvényről, és kicsit elindulni a vadregénybe, de megérte. Nem volt olyan hű de nagy nehézség felmászni a sziklákra. Lemászni… na az már más kérdés. Egy darabig tipródtam a tetején, aztán nagy nehezen csak győzött a gravitáció.
Az egész út nagyon nyugis volt, amikor is egyedül voltam. Úgy dél körül kezdett nagyon sok csoport megjelenni mellettem, és mind üvöltött. Aki angolul beszélt az annyira nem, aki japánul az már inkább, aki kínaiul… hát az meg főleg.
Itt untam meg a dolgot, és szépen visszasomfordáltam a buszmegállóhoz. Visszamentem a metróig, igen ám, de nem metróval mentem vissza a belvárosba, hanem egy nagyon régi, hardcore villamossal. Két szintes, de nagyon vékony. Nagyon hangulatos volt, és az egész várost be lehet járni vele. Ez annyit jelentett volna, hogy mindent látok, de hála a kevés éjszakai alvásnak, amint ülőhelyhez jutottam, el is aludtam. 80 perc alatt ér el a villamos az egyik végállomástól a másikig, én ebből kb. 60 percet átaludtam. :P Szóval holnap majd kell futnom még egy városnézős kört, különben nem pipálhatom ki, hogy mindent láttam Hong Kongból.
Villamos után már egész időben voltam ahhoz, hogy visszamenjek a szállásomra, mert este Tibivel bulizni készültünk. Szóval gyorsan kajáltam a McDonald'sban, aztán felpattantam a kompra. Nagyon érdekes, hogy Hong Kong sziget és a szárazföld között nincs híd, hanem alagúton tudnak átmenni a kocsik. De ha az ember gyalog van, akkor mehet komppal is. Az a komp amivel én mentem borzasztó olcsó, régi, és nagyon hangulatos. Fa ülések vannak, inog az egész, még ültő helyemben is néha esélyes volt, hogy eldőlök.
Miután kikötöttünk hazaballagtam, és közben megnéztem a város másik oldalát is. Hogy Tibi szavaival éljek "Kowloonban csak a mezítlábas parasztok vannak". Itt van az irodánk is, és itt lakunk mi is. Na most ezt megkérdőjelezendő megpróbálom felsorolni milyen kocsikat láttam ma Kowloonban. Shanghai nem nagyon kényeztet luxusautó meg szupersportkocsi témában, cserébe ma láttam 4 Rolls Royce-ot, néhány Maseratit (legalább 2 Gran Turismo volt), egy Lamborghini Murcielago Superleggerát, egy Audi R8-ast, néhány Bentley-t, a Porschék már szóra sem érdemesek.
És akkor jött a buli! De ennek külön bejegyzés jár.
2011. október 28., péntek
Az újabb kaland
Nem is volt időm azon agyalni, hogy megint nyaralni megyek! Persze szigorú értelemben véve ez most munka lesz, hiszen munkanapokon ugyanúgy dolgozni fogok, de azért mégis, kicsit Hawaii hangulata lesz a dolognak. Hong Kongban még mindig jó idő van, nem kell pulcsiban meg sálban sétálni reggelente. Borzasztó, hogy itt nálunk reggel akár 15 fok is lehet! (És igen, PONT azért írtam, mert nálatok meg havazik!!!) HK-ban még mindig 20 fok felett van az idő. Meg tér. Meg a majonéz. Reméljük a majonéz nem.
Most megint a reptéren csücsülök, várom, hogy induljunk. Az utóbbi években elég sokat repültem, és azt gondolná az ember, hogy már a dolog minden csínját-bínját ismerem. De nem. A legnagyobb problémát az szokta okozni, hogy amikor megérkezek valahová, akkor nem tudok mit csinálni (egyszerűen), mert nincs helyi pénzem. Ezt a problémát sikerült megoldanom! Két megoldásom is van. Az egyik, hogy szarok bele milyen rosszul váltanak a reptéren valamennyi dollárt ott átváltok. Ez szuper jól is működik. A másik, még ennél is kifinomultabb megoldás, hogy még itthon váltok pénzt! Most ehhez a taktikához folyamodtam, úgyhogy 1500 HKD-vel (Hong Kong-i dollár) a zsebemben várom, hogy HK-i földet tapodjon a topánkám. Nem kell amúgy elájulni, baromi jól hangzik, hogy 1500 dollár, de a HKD még gyengébb mint a kínai pénz. Szóval ez csak bő 40 000 forint. Ami egy JÓ drága városban csak remélhetőleg lesz elég 9 napra.
Na de visszatérve a repüléshez. Szóval van egy dolog, amit még nem tudtam megoldani. Ez pedig a tele has kérdése. Valamelyik ausztrál reptéren tapasztaltam örömmel, hogy van egy normál Burger King kirakva. Vagy ez még Szingapúrban volt? Nem is tudom. A lényeg, hogy akkora jót kajáltam, hogy csak na! Valami ilyesmire számítottam itt is, ehelyett összesen pár étterem lézeng, és persze azoknak is horribilis áraik vannak. És bár nem verne földhöz ha kiadnék 35 ezer forintot egy zacskó gumicukorért, de ilyen drágán még itt sem találok gumicukrot. (Ez egy olyan poén volt, amin még nekem is gondolkodnom kell, hogy megértsem és elmosolyodjak, szóval ne ostorozzátok magatokat, ha nincs most épp sírva röhögés a monitor előtt.)
Ha ezzel a beszéddel versenyeznék, nem sok esélyem lenne. Mert hogy mit is akarok mondani, igaz? Talán lehet sejteni, de azért ennél érthetőbben is kifejezhetném magam. Hát íme: éhezek. Korgó gyomorral várom a megváltó repülős kosztot. Miközben tudom, hogy az semmire sem lesz elég. És közben reménykedek benne, hogy majd a HK-i reptéren lesz valami normális kajálda még nyitva éjfél körül, de erre is kb. tudom a választ. NEM!
Hogyha a kaja kérdésére is ki tudnék találni egy bombabiztos megoldást, akkor tényleg azt mondhatnám, hogy semmi nem foghat ki rajtam.
Ja, most jutott amúgy eszembe, hogy miről is akartam írni! Nem is tudom mi volt ez eddig!? Szóval amit ma tapasztalatam az megint csak bebizonyította, hogy előbb-utóbb kihalunk. Nem csak a kínaiak. Mindenki. Állok a sorban, hogy becheckoljak a járatra. 1 darab kiszolgáló hölgy van, közepesen hosszú sor. Rengeteg időnk van még, szóval nincs para. Emberek sóhajtoznak, hogy milyen lassan megy a sor, nézünk hol egymásra, hol a kisasszonyra. De amikor oda kerül a sor, hogy akkor tehetnénk valamit azért, hogy hatékonyabban menjenek a dolgok, akkor MINDENKI elhasal.
Az egy dolog, hogy senki nem készíti elő az útlevelét, hanem ott áll neki keresgélni a táskában. Még azt is megértem, hogy valakinek fontosabb az, hogy az iPadjén játszon (öltönyben), mint hogy azt figyelje mikor kell mennie. De amikor valaki a becheckolás közben áll neki cipőt cserélni, meg átrendezni a táskáját!? Mi a francot csinált az utoóbbi 10 percben? He!? Mit csinált? Semmit, azt!
Nekem most nem volt fontos, hogy siessek, úgyhogy inkább csak rezignált beletörődéssel nyugtáztam, hogy vannak még szerencsétlen emberek a világon. Meglátjuk mennyi érdekes tapasztalatot gyűjtök még mire ennek az útnak vége. Biztos sokat!
Ne értsetek félre, nem ábrándultam ám ki az emberiségől, nem gondolom, hogy a világ tele van tehetségtelen barmokkal, nem gondolom, hogy sokkal hatékonyabban és korrektebben is működhetne minden. Viszont érdekes megfigyelni, hogy mennyi mindenben tudnánk fejlődni. Talán majd egyszer.
2011. október 27., csütörtök
Változás
Nem olyan óráisi, inkább csak olyan picike, aprócska, említésre sem méltó, stb. Az történt ugyanis, hogy az az információ, amit csak úgy magamtól kitaláltam köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Szóval a TM verseny nem szombaton lesz!
Az elődöntőket (humoros meg értékelés) már pénteken lenyomjuk, szombat egész nap pihi, meg jobbnál jobb előadások, és VASÁRNAP lesz majd a legnagyobb nap! Szóval aki esetleg SMS-re számít tőlem az eredményt illetően, az úgy kalkuláljon, hogy vasárnap 12:30 körül lesz bejelentve, hogy nyertem.
Szóval a TM verseny nem szombaton lesz!
Az elődöntőket (humoros meg értékelés) már pénteken lenyomjuk, szombat egész nap pihi, meg jobbnál jobb előadások, és VASÁRNAP lesz majd a legnagyobb nap! Szóval aki esetleg SMS-re számít tőlem az eredményt illetően, az úgy kalkuláljon, hogy vasárnap 12:30 körül lesz bejelentve, hogy nyertem.
Dress Code
Kaptam ma egy levelet a TM verseny szervezőitől, hogy milyen dress code lesz a gála vacsorára. Hát, most már emiatt is főhet a fejem! Nem lehet csak úgy akármilyen rongyos öltönyben meg ingben megjelenni. Nem csak a színek vannak kikötve, de még az is, hogy milyen kiegészítőket KELL felvenni.
Itt a lista, angolul. Fordítsátok le, megéri. Főleg a cummerbund!
Black Tie Dress Code (Gentlemen):
• Black Dinner Jacket / Tuxedo Suit (single-breasted / double-breasted)
• Trousers in same material as jacket
• Black Cummerbund / Low-cut Waistcoat
• White Shirt with turndown collar
• Black Bow Tie
• Black Socks
• Black patent or highly polished Leather Shoes
• Pocket handkerchief (optional)
Ha esetleg félreértettem volna, és mégsem kell a cummerbund, akkor szóljatok, mert akkor nem ölök bele órákat, hogy kerítsek egyet. Az a sok per-jel megzavar, és fogalmam sincs, hogy most akkor mi kell és mi nem kell.
Ja, de azért itt a női változat is. Az nem ennyire részletes, de az ki van kötve, hogy disznó módjára kösztümben megjelenni TILOS!
Black Tie Dress Code (Ladies):
• Floor-length, short, or three-quarter-length Cocktail dress / Ball Gown (preferred) - Popular materials include silk, satin and chiffon
• Dress Pumps or Evening Sandals to suit the gown
• Gloves (optional)
Itt a lista, angolul. Fordítsátok le, megéri. Főleg a cummerbund!
Black Tie Dress Code (Gentlemen):
• Black Dinner Jacket / Tuxedo Suit (single-breasted / double-breasted)
• Trousers in same material as jacket
• Black Cummerbund / Low-cut Waistcoat
• White Shirt with turndown collar
• Black Bow Tie
• Black Socks
• Black patent or highly polished Leather Shoes
• Pocket handkerchief (optional)
Ha esetleg félreértettem volna, és mégsem kell a cummerbund, akkor szóljatok, mert akkor nem ölök bele órákat, hogy kerítsek egyet. Az a sok per-jel megzavar, és fogalmam sincs, hogy most akkor mi kell és mi nem kell.
Ja, de azért itt a női változat is. Az nem ennyire részletes, de az ki van kötve, hogy disznó módjára kösztümben megjelenni TILOS!
Black Tie Dress Code (Ladies):
• Floor-length, short, or three-quarter-length Cocktail dress / Ball Gown (preferred) - Popular materials include silk, satin and chiffon
• Dress Pumps or Evening Sandals to suit the gown
• Gloves (optional)
2011. október 26., szerda
Give them some credit
Kicsit rosszul érzem magam, hogy múltkor úgy lehúztam a kínaiakat, szóval most mondok pár jó dolgot is róluk. Ez nem lesz olyan hosszú, és nem is lesz vicces. Inkább csak a lelkiismeretem megnyugtatására szolgál.
Szóval el kell ismernem, hogy amikor ezek az úton vannak, akkor azért elég jól figyelnek a többiekre. Még ha nem is úgy néz ki, és mégha naponta el is ütik egymást. Akkor hogy is van ez? Hát kérem szépen annyira kaotikus itt a közlekedés, hogyha nem figyelnének, akkor már tényleg kihaltak volna. Már kétszer fordult elő velem, hogy majdnem elütöttem valakit. Egy pillanatra elbambultam a biciklin, erre megjelenik az út közepén egy forgalommal szembe száguldó futó. Vagy egy szintén forgalommal szembe tekerő biciklis.Szóval muszáj, hogy a helyiek figyeljenek, különben lépten nyomon egymásnak mennének.
Na ennyi. Mondtam, hogy nem lesz vicces.
Szóval el kell ismernem, hogy amikor ezek az úton vannak, akkor azért elég jól figyelnek a többiekre. Még ha nem is úgy néz ki, és mégha naponta el is ütik egymást. Akkor hogy is van ez? Hát kérem szépen annyira kaotikus itt a közlekedés, hogyha nem figyelnének, akkor már tényleg kihaltak volna. Már kétszer fordult elő velem, hogy majdnem elütöttem valakit. Egy pillanatra elbambultam a biciklin, erre megjelenik az út közepén egy forgalommal szembe száguldó futó. Vagy egy szintén forgalommal szembe tekerő biciklis.Szóval muszáj, hogy a helyiek figyeljenek, különben lépten nyomon egymásnak mennének.
Na ennyi. Mondtam, hogy nem lesz vicces.
Hong Kong
Bár beszélek már róla egy ideje, de még explicite nem írtam le, hogy nem csak a versenyre megyek Hong Kongba, hanem 9 napot fogok összesen ott tölteni. Most péntek este megyek munka után, hétvégén várost nézek, hétközben az ottani irodánkból fogok dolgozni, megismerkedek az ottani kollégákkal, leszerveztem már pár meetinget egy-két nagyfőnökkel, ilyenek.
Nem bírok megülni a seggemen úgy látszik, az előző utacskám annyira fellelkesített, hogy máris újra mehetnékem van . December elején meg Tajvanba megyek. Januárban meg Japánba. :P
Több info majd még jönni fog, hogy milyen is HK, most csak a hírt akartam közölni.
Nem bírok megülni a seggemen úgy látszik, az előző utacskám annyira fellelkesített, hogy máris újra mehetnékem van . December elején meg Tajvanba megyek. Januárban meg Japánba. :P
Több info majd még jönni fog, hogy milyen is HK, most csak a hírt akartam közölni.
Proper Preparation Prevails
Ez a fantasztikus tripla dupla alliteráció nem tőlem származik, cserébe elloptam. Az egyik szenior manager TM klubtagunk második beszédének volt ez a címe. Még a hőskorban. Neveket nem írunk, de talán nem nehéz kitalálni, hogy kiről van szó. Mármint a kollégáimnak. :P Mit is jelent ez? Azt jelenti kérem szépen, hogy azzal, hogy éjfélkor most az ingem fölé görnyedek és álgombokat varrok fel rá, meg fogom nyerni a Hong Kong-i versenyt! Pontosan ezt jelenti.
Nem csak azzal töltök számolatlan órákat, hogy a beszédem tartalmát csiszoljam, meg az előadást javítsam, hanem azzal is, hogy megtervezzem milyen ruhában fogok színre lépni. Elmondom milyenben!
Fekete nadrágban, fekete zokniban és fekete cipőben. Két fajta fekete zoknim van, az egyik kicsit régebbi, és fakóbb. Na, nem abban, hanem a másikban. ami tényleg fekete. Természetesen fekete öv lesz a derekamon, és fekete szíjas karóra. Az nem a derekamon, hanem a bal csuklómon.
A piros-fehér csíkos ingem lesz rajtam, két okból kifolyólag. Első ok, hogy ez egy slim-fit ing, ami jobban áll, mint a normális. A csíkok miatt jobban látszik hogy feszül a mellkasomon, ami egy Superman témájú beszédnél nem hátrány. A másik, hogy a piros-fehér-fekete egy domináns színkombináció, tehát már a puszta megjelenésemmel magabiztosságot fogok sugározni. A vállamon egy fehér frottír törülköző fog palástul szolgálni, ami hol lekerül, hogy felkerül. Igazából csak egyszer le, meg a végén egyszer fel.
A verseny előtti nap elmegyek fodrászhoz, és a hajam be lesz vaxolva. Ez az egyik poén miatt kell - plusz jól is néz ki.
Na de nézzük mivel megy el a legtöbb időm. Kérem szépen lesz egy csattanó a beszéd végén, amikor letépem magamról az inget, és előkerül az ing alól egy Superman logós póló. A pólót már megvettem, viszont mivel nem V-nyaka van, ezért azzal valamit csinálni kell. (Különben kilátszódna az ing alól, és bénán nézne ki, meg le is leplezné a poént.) Miután konzultáltam a szakértőkkel letettem arról a tervemről, hogy ollóval kivágom a nyakát. Azonban túlszárnyaltam a mesteremet is, mert ahelyett, hogy mindenféle trükkös varrásokkal próbálnék V-nyakat eszkábálni a pólónak (ami tegnap amúgy kudarcot vallott), kitaláltam, hogy elég, ha egy cérnára ráerősítek valami nehezebb tárgyat, ezt hozzákötöm a póló nyakához, és ez pont V alakúra fogja lehúzni. Ezt kipróbáltam, jól is működik, már csak az a nehézség, hogy mit tudok odaerősíteni, ami elég nehéz ahhoz, hogy lehúzza a pólót, viszont nem látszik ki a szűk ing alól? Feltúrtam a lakást, és a végén találtam pár ajándék szobrocskát, amit még Thaiföldről hoztam, és ezek pont megfelelnek a célnak. Szóval most épp ott tartok, hogy ezeket megfelelő hosszú cérnával a megfelelő helyre varrjam. Azért nem mindegy milyen hosszú a cérna, mert azt akarom, hogy ott legyenek a szobrok ahol a mellkasom közepe táján van egy pici "behorpadás". Ha ott lesznek a szobrok, akkor az nem fog látszódni, ha nem ott, akkor lesz egy hupli az ingem alatt. Szóval trükkös.
Na de minek a kamu gombok? A terv az ugye, hogy letépem magamról az inget. Mivel ez a kedvenc ingem, ezért nem akarom kockáztatni, hogy elszakad, szóval nem fogom begombolni, hanem csak egy-egy öltéssel összevarrom elöl. Ezt kipróbáltam, könnyű eltépni. Viszont akkor nem fognak látszódni az ingen elöl a gombok, ami hülyén néz ki, plusz szintén lelőheti a poént. Szóval a gomblyukak elé oda varrom a kamu gombokat, az igazi gombok a háttérben maradnak - kihasználatlanul - az inget pedig pár cérnaszál fogja rajtam tartani.
Ja, és a tűt-cérnát magammal kell vinnem a versenyre, mert lesz egy elődöntő, ahol egyszer már letépem magamról, utána visszavarrom, és a döntőn megint letépem. :) Bonyolult, de mint már mondottam: proper preparation prevails. 10 nap és kínai bajnok leszek!
És persze mint látjátok elkezdtem megint nyertes módjára gondolkodni. Roppant érdekes volt amikor rájöttem, hogy a Division verseny után kvázi elkönyveltem, hogy ennyi volt bennem, és Hong Kongban nem terem majd nekem babér. Sőt, az érdekes szó helyett talán inkább a riasztót használnám. Mi a francnak megyek Hong Kongba, ha elevel úgy állok ki, hogy úgysem nyerek? Nincs értelme. Szóval próbáltam győzködni magam, hogy "á, nem, nyerhetek... talán..." De nem ment túl jól. Aztán ahogy naponta javítottam a beszédemen, és egyre több humort sikerült beleraknom, egyre jobb reakciókat kaptam a közönségtől, úgy kezdett visszajönni az önbizalmam. Múltkor azon kaptam magam, hogy épp arról ábrándozok, amint szombat este a gála vacsorán bejelentik, hogy én nyertem. ÉS EZ JÓ!!! Úgy hívják vizualizáció. Lehet használni arra is, hogy elképzelem hogy fogom elmondani a beszédet, milyen érzések lesznek bennem, mekkora ováció lesz a végén, milyen hangosan fognak nevetni, milyen lélegzet visszafolytva fognak figyelni, amikor kiderült, hogy felpofozott-e a leendő barátnőm vagy sem, stb. Minél több ilyen pozitív gondolat van a fejemben, annál magabiztosabb leszek, amikor ott állok majd a színpadon. Persze így is úgy is nyerek, de azért jobb magabiztosan nyerni, mint remegő lábakkal. :)
Nem csak azzal töltök számolatlan órákat, hogy a beszédem tartalmát csiszoljam, meg az előadást javítsam, hanem azzal is, hogy megtervezzem milyen ruhában fogok színre lépni. Elmondom milyenben!
Fekete nadrágban, fekete zokniban és fekete cipőben. Két fajta fekete zoknim van, az egyik kicsit régebbi, és fakóbb. Na, nem abban, hanem a másikban. ami tényleg fekete. Természetesen fekete öv lesz a derekamon, és fekete szíjas karóra. Az nem a derekamon, hanem a bal csuklómon.
A piros-fehér csíkos ingem lesz rajtam, két okból kifolyólag. Első ok, hogy ez egy slim-fit ing, ami jobban áll, mint a normális. A csíkok miatt jobban látszik hogy feszül a mellkasomon, ami egy Superman témájú beszédnél nem hátrány. A másik, hogy a piros-fehér-fekete egy domináns színkombináció, tehát már a puszta megjelenésemmel magabiztosságot fogok sugározni. A vállamon egy fehér frottír törülköző fog palástul szolgálni, ami hol lekerül, hogy felkerül. Igazából csak egyszer le, meg a végén egyszer fel.
A verseny előtti nap elmegyek fodrászhoz, és a hajam be lesz vaxolva. Ez az egyik poén miatt kell - plusz jól is néz ki.
Na de nézzük mivel megy el a legtöbb időm. Kérem szépen lesz egy csattanó a beszéd végén, amikor letépem magamról az inget, és előkerül az ing alól egy Superman logós póló. A pólót már megvettem, viszont mivel nem V-nyaka van, ezért azzal valamit csinálni kell. (Különben kilátszódna az ing alól, és bénán nézne ki, meg le is leplezné a poént.) Miután konzultáltam a szakértőkkel letettem arról a tervemről, hogy ollóval kivágom a nyakát. Azonban túlszárnyaltam a mesteremet is, mert ahelyett, hogy mindenféle trükkös varrásokkal próbálnék V-nyakat eszkábálni a pólónak (ami tegnap amúgy kudarcot vallott), kitaláltam, hogy elég, ha egy cérnára ráerősítek valami nehezebb tárgyat, ezt hozzákötöm a póló nyakához, és ez pont V alakúra fogja lehúzni. Ezt kipróbáltam, jól is működik, már csak az a nehézség, hogy mit tudok odaerősíteni, ami elég nehéz ahhoz, hogy lehúzza a pólót, viszont nem látszik ki a szűk ing alól? Feltúrtam a lakást, és a végén találtam pár ajándék szobrocskát, amit még Thaiföldről hoztam, és ezek pont megfelelnek a célnak. Szóval most épp ott tartok, hogy ezeket megfelelő hosszú cérnával a megfelelő helyre varrjam. Azért nem mindegy milyen hosszú a cérna, mert azt akarom, hogy ott legyenek a szobrok ahol a mellkasom közepe táján van egy pici "behorpadás". Ha ott lesznek a szobrok, akkor az nem fog látszódni, ha nem ott, akkor lesz egy hupli az ingem alatt. Szóval trükkös.
Na de minek a kamu gombok? A terv az ugye, hogy letépem magamról az inget. Mivel ez a kedvenc ingem, ezért nem akarom kockáztatni, hogy elszakad, szóval nem fogom begombolni, hanem csak egy-egy öltéssel összevarrom elöl. Ezt kipróbáltam, könnyű eltépni. Viszont akkor nem fognak látszódni az ingen elöl a gombok, ami hülyén néz ki, plusz szintén lelőheti a poént. Szóval a gomblyukak elé oda varrom a kamu gombokat, az igazi gombok a háttérben maradnak - kihasználatlanul - az inget pedig pár cérnaszál fogja rajtam tartani.
Ja, és a tűt-cérnát magammal kell vinnem a versenyre, mert lesz egy elődöntő, ahol egyszer már letépem magamról, utána visszavarrom, és a döntőn megint letépem. :) Bonyolult, de mint már mondottam: proper preparation prevails. 10 nap és kínai bajnok leszek!
És persze mint látjátok elkezdtem megint nyertes módjára gondolkodni. Roppant érdekes volt amikor rájöttem, hogy a Division verseny után kvázi elkönyveltem, hogy ennyi volt bennem, és Hong Kongban nem terem majd nekem babér. Sőt, az érdekes szó helyett talán inkább a riasztót használnám. Mi a francnak megyek Hong Kongba, ha elevel úgy állok ki, hogy úgysem nyerek? Nincs értelme. Szóval próbáltam győzködni magam, hogy "á, nem, nyerhetek... talán..." De nem ment túl jól. Aztán ahogy naponta javítottam a beszédemen, és egyre több humort sikerült beleraknom, egyre jobb reakciókat kaptam a közönségtől, úgy kezdett visszajönni az önbizalmam. Múltkor azon kaptam magam, hogy épp arról ábrándozok, amint szombat este a gála vacsorán bejelentik, hogy én nyertem. ÉS EZ JÓ!!! Úgy hívják vizualizáció. Lehet használni arra is, hogy elképzelem hogy fogom elmondani a beszédet, milyen érzések lesznek bennem, mekkora ováció lesz a végén, milyen hangosan fognak nevetni, milyen lélegzet visszafolytva fognak figyelni, amikor kiderült, hogy felpofozott-e a leendő barátnőm vagy sem, stb. Minél több ilyen pozitív gondolat van a fejemben, annál magabiztosabb leszek, amikor ott állok majd a színpadon. Persze így is úgy is nyerek, de azért jobb magabiztosan nyerni, mint remegő lábakkal. :)
Giccsparádé
Ez a mai nap igen csak hasznos volt Toastmasters szempontból! (Ennek még semmi köze a giccsparádéhoz, az majd később jön.) Először délben volt egy céges meetingünk, ahol előadtam életem első prezentációját a Successful Club Seriesből. Megrendeltem önköltségen az egész kötetet, mert ilyen szempontból egyik klub sem túl aktív ahol tag vagyok. Szerintem jól ment, kicsit lehetne még összeszedettebb, de nem volt vészes. A végén sok kérdés volt, úgy látszott, hogy lelkesek a tagok. És most használtam először éles bevetésen a nemrég beszerzett remote presenteremet. (Kis távirányító, amivel tudom előre-hátra léptetni a slide-okat, ha úgy tartja úri kedvem el tudom sötétíteni a képernyőt, plusz még ZÖLD lézer pointer is van benne.) Szóval ez sikeres volt, és így már csak egy előadás választ el az Advance Leader Bronze státusztól! :) Egy másik előadás a SCS-ből. Hong Kong után lenyomom valamelyik klubban, és akkor végre a jól megérdemelt ALB lesz a nevem mögött.
Este aztán az IDEAL TM klubban voltam, ahol még egyszer elmondtam a verseny beszédem. Most sikerült beleférnem az időbe, jól is éreztem magam, és az előzőekhez képest sok hangos nagy nevetést is kaptam. A végén kaptam pár NAGYON hasznos tanácsot, úgyhogy holnap megint átírom majd a beszédet. :P
És akkor a giccsparádé. Ahogy ballagtam haza a metrótól látom ám, hogy valami nagy zenebona van a közeli múzeum tetején. "Ilyet még nem tapasztaltam" - hogy Sean Connery szavaival éljek. (Melyik filmben mondja?) Ahogy közelebb mentem, látom ám, hogy egy Lamborghini, egy SLS Merci meg két Porsche trónol a bejárat előtt. Hűha, ennek a fele se tréfa! Igen ám, de ahogy közelebb értem, és az éjszakai fényekben kezdtek előtűnni a formákhoz kapcsolt színek, a kezdeti lelkesedés a hányingernek adta át a helyét, ugyanis a Lambo meg a Merci is pink és fekete színekben pompázott. De főleg pink. Roppant undorító volt! A Porschék természetesen jól néztek ki, azokat nem merték így meggyalázni, az egyik fekete a másik fehér volt. Valami Piguet felirat is le volt téve valahova, gondolom annak köszönhettük ezt a gyönyörű rózsaszín világot. Azért az SLS Mercit néztem egy darabig, még nem láttam élőben. Jobban néz ki, mint a képeken.
Este aztán az IDEAL TM klubban voltam, ahol még egyszer elmondtam a verseny beszédem. Most sikerült beleférnem az időbe, jól is éreztem magam, és az előzőekhez képest sok hangos nagy nevetést is kaptam. A végén kaptam pár NAGYON hasznos tanácsot, úgyhogy holnap megint átírom majd a beszédet. :P
És akkor a giccsparádé. Ahogy ballagtam haza a metrótól látom ám, hogy valami nagy zenebona van a közeli múzeum tetején. "Ilyet még nem tapasztaltam" - hogy Sean Connery szavaival éljek. (Melyik filmben mondja?) Ahogy közelebb mentem, látom ám, hogy egy Lamborghini, egy SLS Merci meg két Porsche trónol a bejárat előtt. Hűha, ennek a fele se tréfa! Igen ám, de ahogy közelebb értem, és az éjszakai fényekben kezdtek előtűnni a formákhoz kapcsolt színek, a kezdeti lelkesedés a hányingernek adta át a helyét, ugyanis a Lambo meg a Merci is pink és fekete színekben pompázott. De főleg pink. Roppant undorító volt! A Porschék természetesen jól néztek ki, azokat nem merték így meggyalázni, az egyik fekete a másik fehér volt. Valami Piguet felirat is le volt téve valahova, gondolom annak köszönhettük ezt a gyönyörű rózsaszín világot. Azért az SLS Mercit néztem egy darabig, még nem láttam élőben. Jobban néz ki, mint a képeken.
2011. október 24., hétfő
Hangsúly
Végre a saját bőrömön tapasztaltam, hogy itt tényleg van szerepe annak milyen hangúllyal mondom a szavakat. Eddig ahogy hallgattam a kollégáim nem nagyon tűnt fel, hogy csinálnák a különböző hangúlyokat, amiket tanultam. Szóval elkönyveltem, hogy ez kamu! (Okos gyerek vagyok, mi?)
Aztán a minap fel kellett tölteni a BKV kártyámat, így hát megérkeztem szépen a kis fülke elé. Azt már tudom mondani, hogy 100 (yibai), úgyhogy kamatoztatom is ezt a képességem. Szóval odabattyogtam szépen a bódéhoz, elővettem egy 100 yuanos bankót, majd a kártyával együtt a fickó elé toltam. Olyat nem tudok még mondani, hogy szeretném feltölteni a kártyám, szóval hagytam, hogy a tetteim beszéljenek.
A következő párbeszéd zajlott le:
- Yibai - mondta Dani.
- Yibai? - kérdezte a fickó.
- Shi. [Ejtsd: sü. Azt jelenti igen.]
- Yibai?
- Shi - mit nem lehet ezen érteni?
- Yi?
- Shi - hát ez kész, ez tök hülye, gondolta Dani.
Aztán csak feltöltötte. Ahogy utaztam felfelé a mozgolépcsőn, akkor esett le, hogy a 'shi' nem csak azt jelenti, hogy igen, hanem azt is, hogy 10. Én meg persze a rossz hangsúllyal mondtam. Szóval ki is a hülye?
Aztán a minap fel kellett tölteni a BKV kártyámat, így hát megérkeztem szépen a kis fülke elé. Azt már tudom mondani, hogy 100 (yibai), úgyhogy kamatoztatom is ezt a képességem. Szóval odabattyogtam szépen a bódéhoz, elővettem egy 100 yuanos bankót, majd a kártyával együtt a fickó elé toltam. Olyat nem tudok még mondani, hogy szeretném feltölteni a kártyám, szóval hagytam, hogy a tetteim beszéljenek.
A következő párbeszéd zajlott le:
- Yibai - mondta Dani.
- Yibai? - kérdezte a fickó.
- Shi. [Ejtsd: sü. Azt jelenti igen.]
- Yibai?
- Shi - mit nem lehet ezen érteni?
- Yi?
- Shi - hát ez kész, ez tök hülye, gondolta Dani.
Aztán csak feltöltötte. Ahogy utaztam felfelé a mozgolépcsőn, akkor esett le, hogy a 'shi' nem csak azt jelenti, hogy igen, hanem azt is, hogy 10. Én meg persze a rossz hangsúllyal mondtam. Szóval ki is a hülye?
2011. október 23., vasárnap
Nem egyszerű az ázsiai lányokkal
Hopp, rögtön egy újabb általánosítás. Úgy látszik kezdek zülleni.
Na mindegy, a lényeg, hogy kitaláltam, hogyha már itt vagyok szerzek valami kínai baártnőt. Még ha csak erre a fél évre is. Ami most már lassan csak 3 hónap amúgy. De nem olyan egyszerű a helyzet! A kezdeti lelkesedés után, miután megszűnt az újdonság varázsa, egyre inkább gondot okoz olyan nőnemű példányok azonosítás, akiket úgy igazán szépnek látok. És ha még véletlenül találnék is ilyet, akkor sem kezdenek el pillangók repdesni a gyomromban. Ennek az egyik oka az lehet, hogy olajban ki voltak már sütve amikor megettem őket. A másik ok sokkal borzasztóbb! Lehet, hogy kezdek felnőni, és már nem az állatias ösztöneim vezérelnek, hanem egy okos, értelmes, lelki társat keresek!? Ez ijesztő! Na mindegy.
Az eddigi két jelölt szépen lassa leírja magát. Az egyi 2 hónap után közölte, hogy neki tulajdonképpen van barátja, a másiknak meg hiába van gyönyörű mosolya, ha nem beszél rendesen angolul. Nagyon fárasztó ám úgy hosszabb időt eltölteni, hogy néha egész hétköznapi szavakat is el kell magyarázni. Na de hogy magyarázod el azt, hogy kenguru? A másik meg, hogy így az összes kifinomul viccem kárba vész. Na mindegy. Ami késik nem siet.
Na mindegy, a lényeg, hogy kitaláltam, hogyha már itt vagyok szerzek valami kínai baártnőt. Még ha csak erre a fél évre is. Ami most már lassan csak 3 hónap amúgy. De nem olyan egyszerű a helyzet! A kezdeti lelkesedés után, miután megszűnt az újdonság varázsa, egyre inkább gondot okoz olyan nőnemű példányok azonosítás, akiket úgy igazán szépnek látok. És ha még véletlenül találnék is ilyet, akkor sem kezdenek el pillangók repdesni a gyomromban. Ennek az egyik oka az lehet, hogy olajban ki voltak már sütve amikor megettem őket. A másik ok sokkal borzasztóbb! Lehet, hogy kezdek felnőni, és már nem az állatias ösztöneim vezérelnek, hanem egy okos, értelmes, lelki társat keresek!? Ez ijesztő! Na mindegy.
Az eddigi két jelölt szépen lassa leírja magát. Az egyi 2 hónap után közölte, hogy neki tulajdonképpen van barátja, a másiknak meg hiába van gyönyörű mosolya, ha nem beszél rendesen angolul. Nagyon fárasztó ám úgy hosszabb időt eltölteni, hogy néha egész hétköznapi szavakat is el kell magyarázni. Na de hogy magyarázod el azt, hogy kenguru? A másik meg, hogy így az összes kifinomul viccem kárba vész. Na mindegy. Ami késik nem siet.
2011. október 19., szerda
Jaj istenem...
Szeretnék néhány példával rávilágítani miért nem kell attól tartanunk, hogy Kína valaha is a világ ura lesz.
Nem tudom mennyire köztudott, de tűzzel-vassal az általánosítás ellen kűzdök. "Sosem figyelsz arra, amit mondok!" Bullshit! Helyette: "Tegnap amikor arról meséltem, hogy a plázában a sminkes Hajnalpír Vörös helyett, Tízórai Tűzvörös körömlakkot használt a kislábujjamon, nem figyeltél." True.
Naszóval, ennek semmi köze a sztorihoz, csak illusztrálni szerettem volna, hogy mi ellen is küzdök. És így talán még megdöbbentőbb lesz, hogy ebben a történetben bizony súlyos általánosok fognak történni. Rögtön bele is vágok.
A kínaiak nem tudnak közlekedni.
Reggel, amint kigurultam a garázsomból, látom ám, hogy egy baleset végkifejletébe csöppentem. A két résztvevő - nem meglepő módon - egy taxis és egy robogós volt. Ez a kettő a legelvetemültebb. A taxis álldogál a taxija mellett, a robogó felborulva, a robogós, mint valami szerencsétlenség ül a földön. Cseszik felkelni, pedig egy darabig figyeltem. Különösen értelmes döntés volt ez annak fényében, hogy egy kereszteződés közepén üldögélt. Na mindegy. Egy idő után a galambok is megtanulják, hogy ha az úton császkálnak, akkor előbb-utóbb egy kurva nagy kamion átmegy rajtuk. Talán ez a robogós is eljut majd egyszer az evolúció ezen fokára.
Később este egy újobb koccanás szemtanúja voltam. A hangra lettem figyelmes, ami annyira idegen volt a megszokott közlekedési zajoktól, mint egy fekete öltönyös pávián a susogó nadrágos makákók között. Hátra fordulok, hát látom ám, hogy egy taxis jól nekiment egy robogósnak. Gyanúsan ismerős helyzet volt, azzal a különbséggel, hogy itt nem volt földön szerencsétlenül ülés.
Sajnos nem tudtam figyelni, mert épp kerekeztünk a vacsora felé. Itt van egy szenior menedzser Amerikából, és az ilyenkor szokásos formalitásoknak tettünk eleget. És persze élveztük. Na de előtte még az oda vezető út. Az egyik kollégámmal együtt mentünk bringával, nevet nem fogok írni. Ugye már a Hangzhou-i kirándulás alkalmával megemlítettem, hogy ezek az itteniek egyszerűen nem tudnak tájékozódni. Ma ezt, és más egyéb kihalásra feljogosító tulajdonságot demonstráltak nekem roppant ügyesen.
Még pár nappal korábban elküldték a pontos Google Maps térképet, hogyan jutunk el az étteremhez, pirossal bejelölve az utat. Vetettem rá egy pillantást, nagyjából megvolt a hely, de gondoltam majd előtte pontosan megnézem. Ehelyett (és ez persze az én hülyeségem), csak megkérdeztem a srácot, hogy tudja-e hova megyünk. Mondta, hogy igen, én pedig botor módon megnyugodtam.
Az elején még jól is ment minden, aztán kezdtem felfedezni a mozgásán az elveszettség jelét. Én még nagyjából úgy éreztem jó felé megyünk, de egyrészt nem voltam teljesen biztos, másrészt nem akartam belekontárkodni az irányításába. No meg kiderült, hogy van Google Maps a telefonján is, innentől kezdve tényleg nem gondoltam rá, hogy BÁRMI probléma lehetne. Erre egyszer csak elkezdünk NAGYON rossz irányba menni. Gyanús volt nekem, hogy ez így nem lesz nyerő, de - újfent - nem voltam biztos a dologban, úgyhogy megtartottam magamnak az aggályaimat. Egy massziv 15 perc bolyongás után visszafordultunk, és né, ha a jó irányba kanyarodunk, akkor megtaláljuk a helyet! Szóval lesson learned, sose bízd a navigálást kínaira, mert nem lesz jó vége.
Mivel én mentem hátul volt alkalmam azt is megfigyelni, hogy hogy biciklizik egy helyi. (Az ÖSSZES helyi! :P) Egyik kanyar, vagy előzés előtt se nézzünk hátra, bízzunk benne, hogy az összes többi önző (nagyon önző) résztvevője a közlekedésnek majd vigyáz a nyamvadt kis életünkre. A legdurvább az volt, amikor a srác egyszerűen AKÁRMI nézelődés nélkül keresztbe fordult az úton és megállt. Neki is ment egy robogós. :D Nem tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy sírjak. Úgyhogy inkább fapofával igyekeztem együttérzést tanusítani.
Szóval a konklúzió: mielőtt bármit is meg tudnának ezek itt hódítani, egyrészt elütik egymást, másrészt eltévednek félúton. There is nothing to worry about!
Nem tudom mennyire köztudott, de tűzzel-vassal az általánosítás ellen kűzdök. "Sosem figyelsz arra, amit mondok!" Bullshit! Helyette: "Tegnap amikor arról meséltem, hogy a plázában a sminkes Hajnalpír Vörös helyett, Tízórai Tűzvörös körömlakkot használt a kislábujjamon, nem figyeltél." True.
Naszóval, ennek semmi köze a sztorihoz, csak illusztrálni szerettem volna, hogy mi ellen is küzdök. És így talán még megdöbbentőbb lesz, hogy ebben a történetben bizony súlyos általánosok fognak történni. Rögtön bele is vágok.
A kínaiak nem tudnak közlekedni.
Reggel, amint kigurultam a garázsomból, látom ám, hogy egy baleset végkifejletébe csöppentem. A két résztvevő - nem meglepő módon - egy taxis és egy robogós volt. Ez a kettő a legelvetemültebb. A taxis álldogál a taxija mellett, a robogó felborulva, a robogós, mint valami szerencsétlenség ül a földön. Cseszik felkelni, pedig egy darabig figyeltem. Különösen értelmes döntés volt ez annak fényében, hogy egy kereszteződés közepén üldögélt. Na mindegy. Egy idő után a galambok is megtanulják, hogy ha az úton császkálnak, akkor előbb-utóbb egy kurva nagy kamion átmegy rajtuk. Talán ez a robogós is eljut majd egyszer az evolúció ezen fokára.
Később este egy újobb koccanás szemtanúja voltam. A hangra lettem figyelmes, ami annyira idegen volt a megszokott közlekedési zajoktól, mint egy fekete öltönyös pávián a susogó nadrágos makákók között. Hátra fordulok, hát látom ám, hogy egy taxis jól nekiment egy robogósnak. Gyanúsan ismerős helyzet volt, azzal a különbséggel, hogy itt nem volt földön szerencsétlenül ülés.
Sajnos nem tudtam figyelni, mert épp kerekeztünk a vacsora felé. Itt van egy szenior menedzser Amerikából, és az ilyenkor szokásos formalitásoknak tettünk eleget. És persze élveztük. Na de előtte még az oda vezető út. Az egyik kollégámmal együtt mentünk bringával, nevet nem fogok írni. Ugye már a Hangzhou-i kirándulás alkalmával megemlítettem, hogy ezek az itteniek egyszerűen nem tudnak tájékozódni. Ma ezt, és más egyéb kihalásra feljogosító tulajdonságot demonstráltak nekem roppant ügyesen.
Még pár nappal korábban elküldték a pontos Google Maps térképet, hogyan jutunk el az étteremhez, pirossal bejelölve az utat. Vetettem rá egy pillantást, nagyjából megvolt a hely, de gondoltam majd előtte pontosan megnézem. Ehelyett (és ez persze az én hülyeségem), csak megkérdeztem a srácot, hogy tudja-e hova megyünk. Mondta, hogy igen, én pedig botor módon megnyugodtam.
Az elején még jól is ment minden, aztán kezdtem felfedezni a mozgásán az elveszettség jelét. Én még nagyjából úgy éreztem jó felé megyünk, de egyrészt nem voltam teljesen biztos, másrészt nem akartam belekontárkodni az irányításába. No meg kiderült, hogy van Google Maps a telefonján is, innentől kezdve tényleg nem gondoltam rá, hogy BÁRMI probléma lehetne. Erre egyszer csak elkezdünk NAGYON rossz irányba menni. Gyanús volt nekem, hogy ez így nem lesz nyerő, de - újfent - nem voltam biztos a dologban, úgyhogy megtartottam magamnak az aggályaimat. Egy massziv 15 perc bolyongás után visszafordultunk, és né, ha a jó irányba kanyarodunk, akkor megtaláljuk a helyet! Szóval lesson learned, sose bízd a navigálást kínaira, mert nem lesz jó vége.
Mivel én mentem hátul volt alkalmam azt is megfigyelni, hogy hogy biciklizik egy helyi. (Az ÖSSZES helyi! :P) Egyik kanyar, vagy előzés előtt se nézzünk hátra, bízzunk benne, hogy az összes többi önző (nagyon önző) résztvevője a közlekedésnek majd vigyáz a nyamvadt kis életünkre. A legdurvább az volt, amikor a srác egyszerűen AKÁRMI nézelődés nélkül keresztbe fordult az úton és megállt. Neki is ment egy robogós. :D Nem tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy sírjak. Úgyhogy inkább fapofával igyekeztem együttérzést tanusítani.
Szóval a konklúzió: mielőtt bármit is meg tudnának ezek itt hódítani, egyrészt elütik egymást, másrészt eltévednek félúton. There is nothing to worry about!
Megérkeztek a képek
Hosszas nyüglődés után végre sikerült feltöltenem az utazásom képeit. Szerintem megéri visszatekerni és vetni rájuk egy pillantást. :)
Reggel amúgy tökre felhúztam magam a paraszt közlekedési morálon, ami itt van. Vagyis nincs. De aztán szerencsére elpanaszkodtam az egészet Szotamának, úgyhogy már nem zavar annyira. Bár akkor nagyon belehergeltem magam. :D
De a hangsúly a képeken van.
Reggel amúgy tökre felhúztam magam a paraszt közlekedési morálon, ami itt van. Vagyis nincs. De aztán szerencsére elpanaszkodtam az egészet Szotamának, úgyhogy már nem zavar annyira. Bár akkor nagyon belehergeltem magam. :D
De a hangsúly a képeken van.
2011. október 18., kedd
Céges névjegy
Ééééééés! Ebben a pillanatban érkezett meg az első céges névjegyem. Vagyis persze nem csak az első, hanem az első 200. Remek teszt lesz, hogy a maradék 4 hónap alatt meg tudok-e ismerkedni 200 új emberrel. :D
Quality feedback
Most értem vissza egy másfél órás megbeszélésről a mentorommal. Szerencse, hogy rugalmas a munkaidő. :P Leléptem egy órára, aztán mire ránéztünk a kezünkre, hogy mennyi az idő már másfél óra eltelt.
Részletesen kiveséztük a verseny beszédem, kaptam hasznos tippeket, hogyan tudok egy-két mozdulattal, jól megválasztott szóval humort csempészni olyan mondatokba, amik eddig nem voltak viccesek. Nagyon, nagyon hasznos beszélgetés volt.
Egyszer-kétszer elmondom most az új verziót különböző klubokban, kísérletezek mindenféle új testbeszéd elemekkel, aztán meglátjuk mi jön be a legtöbb embernek.
Most még lelkesebb vagyok, mint eddig! A beszédem jelenlegi változata nem lenne elég a győzelemhez Hong Kongban, de most egy lépéssel közelebb kerültem a tökéletes verzióhoz. Remélem mire HK-ig jutok még pár lépéssel előrébb leszek. :)
Van még egy ötletem, hogyan tudnám átalakítani a beszéd elejét, de az megint egy jó nagy struktúrális változás lenne, ami miatt a beszéd többi részét is át kellene írni. Szóval meglátom mi sül ki belőle, aztán majd azzal a változattal megyek, amelyik jobb lett. :)
Részletesen kiveséztük a verseny beszédem, kaptam hasznos tippeket, hogyan tudok egy-két mozdulattal, jól megválasztott szóval humort csempészni olyan mondatokba, amik eddig nem voltak viccesek. Nagyon, nagyon hasznos beszélgetés volt.
Egyszer-kétszer elmondom most az új verziót különböző klubokban, kísérletezek mindenféle új testbeszéd elemekkel, aztán meglátjuk mi jön be a legtöbb embernek.
Most még lelkesebb vagyok, mint eddig! A beszédem jelenlegi változata nem lenne elég a győzelemhez Hong Kongban, de most egy lépéssel közelebb kerültem a tökéletes verzióhoz. Remélem mire HK-ig jutok még pár lépéssel előrébb leszek. :)
Van még egy ötletem, hogyan tudnám átalakítani a beszéd elejét, de az megint egy jó nagy struktúrális változás lenne, ami miatt a beszéd többi részét is át kellene írni. Szóval meglátom mi sül ki belőle, aztán majd azzal a változattal megyek, amelyik jobb lett. :)
2011. október 17., hétfő
Már megint nem megy a Facebook :(
2 hétre itt hagyom ezt szerencsétlen kínai tűzfalat, és máris kitalálnak valamit, hogy ne működjenek az eddigi trükkjeim. :( Pedig kipróbáltam mindenféle más programokat is, de eredmény nélkül sajnos.
Úgyhogy úgy tűnik mégis csak a VPN lesz a megoldás. Ha esetleg van valaki, akinek van egy VPN szervere, amit használhatnék (és a szerver nem Kínában van), az lenne olyan kedves felvenni velem a kapcsolatot? Roppant boldog lennék, ha végre egyszer és mindenkorra megoldódna ez a hülye blokkolási mizéria. Majom kínaiak…
Úgyhogy úgy tűnik mégis csak a VPN lesz a megoldás. Ha esetleg van valaki, akinek van egy VPN szervere, amit használhatnék (és a szerver nem Kínában van), az lenne olyan kedves felvenni velem a kapcsolatot? Roppant boldog lennék, ha végre egyszer és mindenkorra megoldódna ez a hülye blokkolási mizéria. Majom kínaiak…
Bajnok született!!!
Még 24 óra sem telt el azóta, hogy visszajöttem az országba, de máris megnyertem a Humorous Speech Contest és az Evaluation Contest következő fordulóját!!! Már csak a döntő van hátra, november első hétvégéjén Hong Kongban derül ki, hogy én vagyok egész Kína legjobb speakere! :D Legalábbis ez a terv, nyilván nyerni megyek oda is.
Még mindig tökre örülök, és néha csak úgy spontán elkezdek hangosan nevetni. Egy csomót dolgoztam ezen a beszéden, majdnem minden nap csiszoltam rajta valamit, és persze még a maradék 3 hétben is foltozgatom. Még mindig nem elég vicces, valamit muszáj kitalálnom, hogy többet nevessenek az emberek!
Most én is úgy éreztem, hogy az én beszédem volt a legjobb (najó, volt egy pici kétségem, mert egy másik beszéd is nagyon ütős volt), sokkal jobb érzés így nyerni. És az értékelés is jól ment, sikerült mindent el is mondanom, amit terveztem, és még jobban is össze tudtam rakni élőben, mint ahogy gyakoroltam. Nagyon gördülékeny volt! Fel van véve videóra, majd kiderítem, hogy lehet megkaparintani.
Visszanéztem a humoros beszédemet is, és meglepően tapasztaltam, hogy egész érthetően beszélek. Már csak egy-két mondan volt, amit elhadartam! Ezt jó nagy sikernek könyvelem el, mert az első alkalommal tényleg alig értettem én is, amikor megnéztem a videót. Most már tényleg a viccekre kellene fókuszálni.
Ja, és ami nagyon jó volt, hogy végre kaptam hasznos feedbacket a végén. Pár tanács, amiket használni is tudok, nem csak ilyen általános gondolatok.
Még mindig tökre örülök, és néha csak úgy spontán elkezdek hangosan nevetni. Egy csomót dolgoztam ezen a beszéden, majdnem minden nap csiszoltam rajta valamit, és persze még a maradék 3 hétben is foltozgatom. Még mindig nem elég vicces, valamit muszáj kitalálnom, hogy többet nevessenek az emberek!
Most én is úgy éreztem, hogy az én beszédem volt a legjobb (najó, volt egy pici kétségem, mert egy másik beszéd is nagyon ütős volt), sokkal jobb érzés így nyerni. És az értékelés is jól ment, sikerült mindent el is mondanom, amit terveztem, és még jobban is össze tudtam rakni élőben, mint ahogy gyakoroltam. Nagyon gördülékeny volt! Fel van véve videóra, majd kiderítem, hogy lehet megkaparintani.
Visszanéztem a humoros beszédemet is, és meglepően tapasztaltam, hogy egész érthetően beszélek. Már csak egy-két mondan volt, amit elhadartam! Ezt jó nagy sikernek könyvelem el, mert az első alkalommal tényleg alig értettem én is, amikor megnéztem a videót. Most már tényleg a viccekre kellene fókuszálni.
Ja, és ami nagyon jó volt, hogy végre kaptam hasznos feedbacket a végén. Pár tanács, amiket használni is tudok, nem csak ilyen általános gondolatok.
Utolsó eresztés
És az izgalmas képek a kenguruk földjéről.
 |
| Itt kezdődött ez a kaland! |
 |
| Na itt már durván néznek ki a dolgok. Fel is került egy időre a kötél a biztonság kedvéért. |
 |
| Laci felderíti a terepet |
 |
| Itt már kb. 200 méter van alattunk, szóval a biztonság kedvéért Laci viszin a kötelet. No nem maga miatt, hanem, hogy majd az én rongyos életem biztosítsa. |
 |
| Pihenés két fal között |
 |
| Gyors ebéd a strand előtt |
 |
| A tanuló szikla tetején |
 |
| Lássuk mire megyek az "igazi" sziklán |
 |
| Nem is rossz |
 |
| Földet értem |
 |
| A hangsúly a városban grasszáló gyíkon van |
 |
| John jobb szélen, Corrie mellettem |
 |
| Laciék házőrzője |
 |
| Híd a folyón, híd a hídon... mivaaaan? |
 |
| Kinti barbecue! :D |
2011. október 13., csütörtök
Bevégeztetett...
Hát bizony, ennek a napnak is el kellett jönnie. A remek kis utazásom befejeződik. :(
Ma reggel hajnali 5-kor keltünk, hogy elérjem a gépem, ami 7:45-kor indult. Volna, ha nem késik fél órát. Ez egy kicsit izgalmassá tette a csatlakozást, mert így már csak 1 órám volt, és át kellett menni egy másik terminálra (busszal), be kellett újra checkolni a nemzetközi járathoz, stb., stb. Szerencse(?), hogy ez a gép is 1 óra késéssel indul.
Így komótosan el tudtam költeni az ebédem, amiért a becheckoláskor kapott ebédutalvánnyal fizettem! Még nem láttam ilyet, de kedves gesztusként értékeltem. A pizza is finom volt, és még mindig töménytelen időm maradt blogot írni.
Az elején volt egy kis izgalom, mert Qantasszal mentem Brisbane-ből Sydney-be, viszont a Qantas dolgozók mostanában néha sztrájkolnak, úgyhogy nem volt biztos, hogy indulni fog a gépem. De szerencsére indult.
Mindig nagy probléma az útlevelem ellenőrzésekor, hogy kisüssék, hogy van engedélyem Kínában lakni. Egy csomó hülyeséget kérdeznek (azt nem, hogy van-e residence permitem), amit vagy félreértek, vagy egyáltalán nem is segít a kérdés eldöntésében, mire végre eljutunk odáig, hogy "Jaaa, van vízumom?"
Most Sydney-ben ücsörgök, és töröm a fejem, hogy hova utazzak el még, amíg itt vagyok. :) Kambodzsát ajánlgatták nagyon Thaiföldön, meg Indonéziába is szívesen elmennék egy időre. Annyi sziget van ott, biztos el lehetne tölteni ott egy hónapot. :P
Brisbane
Már itt vagyok egy ideje Ausztráliában, de még Brisbane-be nem mentünk be. Szerencsére ezt a hiányosságot ma bepótoltuk. Itt Laciéknál olyan kényelmes az ágy, hogy vétek belőle 10 előtt kikelni. Én pedig tiszta, ártatlan emberhez méltóan nem szeretek vétkezni. Na meg persze azért is rám fért az elvás, mert éjszaka olyan hangos madár csicsergésre (illetve kiabálásra) ébredtem, hogy azt hittem bombázzák a házat. És nem csak egyszer szólt, hanem hosszú percekig. Vagy legalábbis másodpercekig, amik perceknek tűntek. Reggel meg egy akkora vihar jött ránk, hogy megint azt hittem összedől a ház. Később aztán könzultáltam Lacival, és kiderült, hogy szinte semmi nem volt ez a vihar, de mivel fémből van a ház teteje, ezért nagyon hangosan hallatszik a kopácsolás.
A relatíve rosszabb idő miatt Laci hamarabb hazajött munkából, és így hamarabb indulhattunk Brisbane-be. Szerintem megint láttunk egy kengurut út közben. Szinte mindig látunk egyet. :) Fura egy állat. Elég nagy, és néha csak úgy megjelenik erre-arra. És ugrál.
A városba csak Lacival mentünk, Sue közben otthon készült a délutáni barbecue-ra. Meglepő módon a város kellős közepén van egy hosszú, 20-25 méter magas sziklafal, ami tele van különböző nehézségő, d emászható utakkal. Úgyhogy csak nem tudtunk elszakadni a természettől - mondjuk annyira nem is akartunk -, és nekiálltunk sziklát mászni. Nagyon meleg volt, pont a falra sütött a nap, úgyhogy nem voltak sokan, és mi sem maradtunk sokáig. Az elején Laci megtanított, hogy kell leereszkedni egy szikláról, ha a tetején vagyok kikötve. Hasonló a módszer, mint ahogy egymást biztosítjuk a falmászó teremben, de egy picit azért más. Izgalmas volt csak úgy alászállni a mélységbe. :) Szerencsére van egy kisebb fal is, az csak olyan 10 méteres, először ott gyakoroltuk a dolgot, aztán jött az éles bevetés. Majd mutatok fényképeket. :) Amikor leértünk, akkor egy picit mászkeráltam még rendesen a sziklán, Laci biztosított, de nem tudtam egyszer sem felmászni a tetejére. Sokkal izgalmasabb a természetben mászni, mert nem annyira egyértelműek a fogások. A teremben látom, hogy mit lehet megfogni, eldöntöm, hogy az nekem elég-e vagy sem, aztán megfogom. Itt az egész fal szabad préda, viszont fel kell ismerni a jó fogásokat. Szóval rájöttem, hogy többet kellene szabadban mászni. Itt 4 nap alatt kétszer is voltam, és nagyon jó volt!
Miután meghódítottuk a meghódíthatatlant elsétáltunk a folyóparton egy érdekes hídig. Mondjuk itt minden híd érdekes, egymás fölött ívelnek át, nagyon kemény. És rengeteg van belőlük a folyón. Tudjátok hogy hívják Brisbane folyóját? Brisbane folyó. Kreatív népség ez az ausztrál, mi? A folyó nem csak különféle hidaknak ad otthont, hanem egy folyópartnak is. A folyópart pedig egy mesterséges tengerpartnak! Úgy van megcsinálva, mint egy igazi tengerpart, még egy vízimentőt is odaraktak, de nagyon pici az egész. De nem baj, így kisebb helyen koncentrálódik ugyanannyi bikinis lány!
Mire visszaértünk a kocsihoz, amit a szikla alatt raktunk le, már árnyékban volt a fal, és előbújt a többi sziklamászó is. Tele volt a fal emberekkel, de ha ez még nem lenne elég, néhányan ott barbecue-ztak! Ez ilyen helyi divat, a parkokban vannak barbecue sütő helyek, itt még ingyenes is volt, az emberek viszik magukkal a húst, gombát, hagymát, amit csak akarnak, sütögetnek egy kicsit, megmásszák néhányszor a falat, sütnek tovább, őrült hangulatos volt.
Hazafelé elkapott minket egy eső, de kocsiban voltunk, úgyhogy csak röhögtünk rajta. Najó, kicsit izgultunk is, hogy otthon ne essen, mert akkor kútba dől a sütögetős tervünk. Szerencsére nem esett. 5-re hazaértünk, csináltunk tüzet, közben megjött a John család, papa, mama, gyerekek, na meg a Sapphire, a kutya is. Nagyon jól telt az este, az elején mindenki különféle tornagyakorlatokat mutatott Laci megszámlálhatatlan különböző játékán, aztán csocsóztunk egyet Corrie-val (mint kiderült így kell írni a nevét), aztán pingpongoztunk, biliárdoztunk, és beszélgettünk. Ja, és nem mellékesen betegre zabáltuk magunkat. Nagyon finom volt a steak is, a kolbász is, a saláta is, a sör is, a minden is. Az est fénypontja az volt, hogy láttunk egy hatalmas patkányt a házban. Mondjuk legalább 6 ajtaja van a háznak, amik mindig nyitva vannak, szóval ez nem meglepő, de azért beszartam, amikor kiderült, hogy az én szobámban lelt menedéket a bestia. Később aztán új információ jutott a birtokomba, miszerint nem az én szobámban lelt menedéket a bestia, de addigra a tragédia már megtörtént, a szívritmusom 70-ről 73-ra ugrott.
Sue-nak a nagy készülődésben még arra is volt ideje, hogy süssön nekem egy speciális ausztrál süteményt. Miután a vendégek hazamentek még tévéztünk kicsit, összepakoltam a táskáimat, aztán utoljára belesüpedtem a kényelmes ágyamba. És közben arra gondoltam, hogy vajon előkerül-e valahonnan a gigapatkány.
A relatíve rosszabb idő miatt Laci hamarabb hazajött munkából, és így hamarabb indulhattunk Brisbane-be. Szerintem megint láttunk egy kengurut út közben. Szinte mindig látunk egyet. :) Fura egy állat. Elég nagy, és néha csak úgy megjelenik erre-arra. És ugrál.
A városba csak Lacival mentünk, Sue közben otthon készült a délutáni barbecue-ra. Meglepő módon a város kellős közepén van egy hosszú, 20-25 méter magas sziklafal, ami tele van különböző nehézségő, d emászható utakkal. Úgyhogy csak nem tudtunk elszakadni a természettől - mondjuk annyira nem is akartunk -, és nekiálltunk sziklát mászni. Nagyon meleg volt, pont a falra sütött a nap, úgyhogy nem voltak sokan, és mi sem maradtunk sokáig. Az elején Laci megtanított, hogy kell leereszkedni egy szikláról, ha a tetején vagyok kikötve. Hasonló a módszer, mint ahogy egymást biztosítjuk a falmászó teremben, de egy picit azért más. Izgalmas volt csak úgy alászállni a mélységbe. :) Szerencsére van egy kisebb fal is, az csak olyan 10 méteres, először ott gyakoroltuk a dolgot, aztán jött az éles bevetés. Majd mutatok fényképeket. :) Amikor leértünk, akkor egy picit mászkeráltam még rendesen a sziklán, Laci biztosított, de nem tudtam egyszer sem felmászni a tetejére. Sokkal izgalmasabb a természetben mászni, mert nem annyira egyértelműek a fogások. A teremben látom, hogy mit lehet megfogni, eldöntöm, hogy az nekem elég-e vagy sem, aztán megfogom. Itt az egész fal szabad préda, viszont fel kell ismerni a jó fogásokat. Szóval rájöttem, hogy többet kellene szabadban mászni. Itt 4 nap alatt kétszer is voltam, és nagyon jó volt!
Miután meghódítottuk a meghódíthatatlant elsétáltunk a folyóparton egy érdekes hídig. Mondjuk itt minden híd érdekes, egymás fölött ívelnek át, nagyon kemény. És rengeteg van belőlük a folyón. Tudjátok hogy hívják Brisbane folyóját? Brisbane folyó. Kreatív népség ez az ausztrál, mi? A folyó nem csak különféle hidaknak ad otthont, hanem egy folyópartnak is. A folyópart pedig egy mesterséges tengerpartnak! Úgy van megcsinálva, mint egy igazi tengerpart, még egy vízimentőt is odaraktak, de nagyon pici az egész. De nem baj, így kisebb helyen koncentrálódik ugyanannyi bikinis lány!
Mire visszaértünk a kocsihoz, amit a szikla alatt raktunk le, már árnyékban volt a fal, és előbújt a többi sziklamászó is. Tele volt a fal emberekkel, de ha ez még nem lenne elég, néhányan ott barbecue-ztak! Ez ilyen helyi divat, a parkokban vannak barbecue sütő helyek, itt még ingyenes is volt, az emberek viszik magukkal a húst, gombát, hagymát, amit csak akarnak, sütögetnek egy kicsit, megmásszák néhányszor a falat, sütnek tovább, őrült hangulatos volt.
Hazafelé elkapott minket egy eső, de kocsiban voltunk, úgyhogy csak röhögtünk rajta. Najó, kicsit izgultunk is, hogy otthon ne essen, mert akkor kútba dől a sütögetős tervünk. Szerencsére nem esett. 5-re hazaértünk, csináltunk tüzet, közben megjött a John család, papa, mama, gyerekek, na meg a Sapphire, a kutya is. Nagyon jól telt az este, az elején mindenki különféle tornagyakorlatokat mutatott Laci megszámlálhatatlan különböző játékán, aztán csocsóztunk egyet Corrie-val (mint kiderült így kell írni a nevét), aztán pingpongoztunk, biliárdoztunk, és beszélgettünk. Ja, és nem mellékesen betegre zabáltuk magunkat. Nagyon finom volt a steak is, a kolbász is, a saláta is, a sör is, a minden is. Az est fénypontja az volt, hogy láttunk egy hatalmas patkányt a házban. Mondjuk legalább 6 ajtaja van a háznak, amik mindig nyitva vannak, szóval ez nem meglepő, de azért beszartam, amikor kiderült, hogy az én szobámban lelt menedéket a bestia. Később aztán új információ jutott a birtokomba, miszerint nem az én szobámban lelt menedéket a bestia, de addigra a tragédia már megtörtént, a szívritmusom 70-ről 73-ra ugrott.
Sue-nak a nagy készülődésben még arra is volt ideje, hogy süssön nekem egy speciális ausztrál süteményt. Miután a vendégek hazamentek még tévéztünk kicsit, összepakoltam a táskáimat, aztán utoljára belesüpedtem a kényelmes ágyamba. És közben arra gondoltam, hogy vajon előkerül-e valahonnan a gigapatkány.
2011. október 12., szerda
Let's go to the beach!
A mai nap egy meglepően korai ébresztővel indult. Laci már fél 9 körül közölte, hogy ideje felkelni. Nagy nehezen kikecmeregtem, majd szépen komótosan megreggeliztem. Van itt valami nagyon speciális, ősrégi kávéfőző, amit Laciék ajándékba kaptak, de az eredeti tulajdonosa 600 dollárért vette - használtan -, mert az újra (ami csak 500 dollárba került) 5 éves várólista volt. Aztán megérkezett neki az új, és a régit elajándékozta. Elméletileg nagyon finom kávét főz, és gyakorlatilag is nagyon finom kávét főzött. Persze én még kicsi vagyok, úgyhogy felvizeztem, illetve mivel itt a víz nagy kincs, ezért feltejeztem. :P
Reggeli után nagy műgonddal felkötöttük a csónakot, az evezőt, a szörfdeszkát, az árbocot és a vitorlát a Land Rover tetejére, hátra betettünk egy másik fél szörfdeszkát, és nekivágtunk a végtelenségnek. Ami persze itteni viszonyok között itt van a szomszédban, de mégis jó sokáig tartott mire odaértünk.
Közben megnéztünk egy skanzent is, ami félig skanzen félig múzeum volt, de voltak benne mindenféle érdekes dolgok, olyanok is, amikről nem tudtuk eldönteni, hogy micsoda, meg olyanok is, amiket még én is használtam kisebb koromban. Mint pl. a mechanikus írógép. Mire ezzel végeztünk pont ebéd idő lett, úgyhogy gyorsan a szigetre hajtottunk, és mielőtt még belevetettük volna magunkat a tengerbe (ami persze része egy óceánnak) vettünk valami kaját. Ez is a vízparton volt mondjuk, csak a sziget másik oldalán, úgyhogy itt nem nagyon mozgott a víz. Cserébe láttunk egy csomó sirályt és két hatalmas pelikánt!
Kaja után, de még mindig a szörfözés előtt felderítettünk két geoládát. Laci meg Sue nagy GeoCaching párti, úgyhogy akármerre járnak mindig keresgélnek. Az elsőt ügyesen meg is találtuk, de a második koordinátáit elírtuk a GPS-ben, úgyhogy az nem lett meg. Cserébe a partot GPS nélkül is megtaláltuk.
Sajnos Poszeidon úgy döntött, hogy egy hullámot sem küld felénk, úgyhogy a szörfözés, csónakázás elmaradt. Szívesen szörföztem volna, mert még sosem próbáltam, de olyan hideg volt a víz, hogy talán nem is baj. Legalább nem kellett kifogást keresnem, hogy miért nem akarok bemenni. Egy olyan strandra mentünk, ahol a kutyák szabadon szaladgálhattak, és éltek is alkotmányos jogukkal. Csak néha kellett őket őrül erővel megfékezni, amikor megpróbáltak széttépni valakit. A part tele volt medúzákkal, és némelyik hatalmas nagy volt, úgyhogy mindig figyelni kellett, nehogy az ember rálépjen valamelyikre. Mondjuk ezek nem voltak mérgezőek, nem azért, csak egyszerűen összeszartam volna magam az ijedtségtől, ha hirtelen valami nagy darab takonyra léptem volna. Volt egy pár kagylóhéj is kisodorva, és amikor lehajoltam, hogy megnézzek egy különösen érdekes darabot, hallom ám, hogy Laci izgatott hangon szól. Gyorsan odanéztem, és egy csoport delfin úszott eégsz közel a parthoz. Ki-be ugráltak, nagyon érdekes volt. Mármint nekem, még sosem láttam delfint a szabadban. Egy darabig elnézegettük őket, aztán sétáltunk tovább. Egy böszme nagy kvázi-üres tengerparton voltunk, szóval nem nagyon tudtunk mit csinálni, úgyhogy nemsokára visszafordultunk. Illetve csak Sue meg én, Laci elment egyet futni.
Ahogy sétáltunk vissza, egyszer csak megint meglátunk pár delfint. Most szó szerint csak kettőt, de még közelebb, mint múltkor. Már csak olyan 20-25 méterre lehettek a tengerben. És néha csak úgy lebegtek egész közel a felszínhez, úgyhogy a vízen keresztül is látszottak, aztán néha nem kiugráltak a vízből, csak a fejüket dugták ki, hogy levegőzzenek. Nem is tudtam, hogy ilyet is csinálnak a delfinek. Közben beért minket Laci, és már hármasban néztük a műsort. Az egyik delfin (amiről köztudott, hogy egy "jó nagy hal") közben eltűnt, cserébe a másik még közelebb jött a parthoz, már csak kb. 15 méterre volt. Úszkált, néza kidugta a fejét, majd egy olyan dolgot csinált, amit még Laci sem látott élőben, pedig már vagy 30 éve tenger közelében él. A delfin szörfözött! Persze nem úgy, mint mi, mert mi épp sehogy sem szörföztünk, hanem amolyan delfinesen. Jött egy nagy hullám, a delfin gyorsan beleúszott, és hagyta, hogy a lendület vigye a part felé. :D Nagyon jó volt. Szerencse, hogy pont elcsíptük, mert csak egyszer csinálta.
Mindenesetre itt már vérszemet kaptam, és kitaláltam, hogy én a delfinnel akarok úszni. Bementem a vízbe, én is úsztam, a delfin is úszott, szóval együtt úsztunk.
A delfinek után megnéztünk egy világháborús bunkert, ami itt volt a parton - sajnos be volt zárva. Eddigre már pont annyi idő volt, hogy indulni kelljen Toastmastersre. Sue kinézett nekem egy klubot, ami igazából nem Brisbane-ben van, hanem Redcliffe-ben, de ezt egyszerűbben meg tudjuk közelíteni. Egy céges klub a helyi kórházban. Nem voltunk sokan, és az átlagéletkor velem együtt is 50 év körül volt, de nagyon jó volt a hangulat. Egyetlen beszéd volt, én voltam az értékelője, és a General Evaluator mondott hasznos dolgot, hogy hogyan tudok fejlődni! Ritkaság az ilyen. Na nem azért, mert olyan jó lennék, hanem mert a GE általában nem értékeli a beszéd értékelőt, és ha igen, akkor sem mond konkrét dolgokat, hogyan lehetna javítani az értékelésen. Szóval hálás voltam. Egy idős hölgy volt a GE, aki már vagy 30 éve Toastmasterkedik. :)
Laci meg Sue is megnézte a meeting elejét, és azt nyilatkozták, hogy érdekesnek találták, de még nem kérdeztem rá, hogy csak udvariasságból mondták ezt a meetingen, vagy tényleg élvezték. Mindenestre az úton hazafelé Table Topicsot játszottunk, mind a hármunknak beszélni kellett valamiről. Lacin nagyon meglepődtem, mert a meetingen azt mondta, hogy ő nem egy tipikus beszélős alkat, cserébe a kocsiba egy olyan ügyes, jól összeszedett, inspiráló beszédet mondott - ráadásul egyetlen egy darab ő vagy izé nélkül -, hogy csak néztem nagy szemekkel.
Itthon megnéztünk egy rész Futuramat, ettünk valami nagyon finom gombás-szószos tésztát, megnéztünk egy John Travolta mozit, és most megyünk aludni. Vagyis a többiek már alszanak is, csak én görnyedek még mindig a gép főlé, hogy titeket olvasnivalóval lássalak el.
Jönnek majd a képek is hamarosan, nem feledkeztem meg sem a Kuala Lumpur-i eresztésről, sem a szingapúriról, csak itt még lassabb az Internet, mint az előző hostelemben. Szóval majd csak otthonról töltöm fel őket pénteken vagy szombaton.
Mindjárt vége a szabadságomnak, és már kezdek néha arra gondolni, hogy vissza kell menni dolgozni. De a legutóbbi, szófiai nyaralásommal ellentétben itt most nem vágyakozással tele. Nagyon élvezem ezt az egész utazást, és annyi minden érdekes dolgot láttam, átéltem, hogy fura lesz megint visszamenni a mókuskerékbe.
Reggeli után nagy műgonddal felkötöttük a csónakot, az evezőt, a szörfdeszkát, az árbocot és a vitorlát a Land Rover tetejére, hátra betettünk egy másik fél szörfdeszkát, és nekivágtunk a végtelenségnek. Ami persze itteni viszonyok között itt van a szomszédban, de mégis jó sokáig tartott mire odaértünk.
Közben megnéztünk egy skanzent is, ami félig skanzen félig múzeum volt, de voltak benne mindenféle érdekes dolgok, olyanok is, amikről nem tudtuk eldönteni, hogy micsoda, meg olyanok is, amiket még én is használtam kisebb koromban. Mint pl. a mechanikus írógép. Mire ezzel végeztünk pont ebéd idő lett, úgyhogy gyorsan a szigetre hajtottunk, és mielőtt még belevetettük volna magunkat a tengerbe (ami persze része egy óceánnak) vettünk valami kaját. Ez is a vízparton volt mondjuk, csak a sziget másik oldalán, úgyhogy itt nem nagyon mozgott a víz. Cserébe láttunk egy csomó sirályt és két hatalmas pelikánt!
Kaja után, de még mindig a szörfözés előtt felderítettünk két geoládát. Laci meg Sue nagy GeoCaching párti, úgyhogy akármerre járnak mindig keresgélnek. Az elsőt ügyesen meg is találtuk, de a második koordinátáit elírtuk a GPS-ben, úgyhogy az nem lett meg. Cserébe a partot GPS nélkül is megtaláltuk.
Sajnos Poszeidon úgy döntött, hogy egy hullámot sem küld felénk, úgyhogy a szörfözés, csónakázás elmaradt. Szívesen szörföztem volna, mert még sosem próbáltam, de olyan hideg volt a víz, hogy talán nem is baj. Legalább nem kellett kifogást keresnem, hogy miért nem akarok bemenni. Egy olyan strandra mentünk, ahol a kutyák szabadon szaladgálhattak, és éltek is alkotmányos jogukkal. Csak néha kellett őket őrül erővel megfékezni, amikor megpróbáltak széttépni valakit. A part tele volt medúzákkal, és némelyik hatalmas nagy volt, úgyhogy mindig figyelni kellett, nehogy az ember rálépjen valamelyikre. Mondjuk ezek nem voltak mérgezőek, nem azért, csak egyszerűen összeszartam volna magam az ijedtségtől, ha hirtelen valami nagy darab takonyra léptem volna. Volt egy pár kagylóhéj is kisodorva, és amikor lehajoltam, hogy megnézzek egy különösen érdekes darabot, hallom ám, hogy Laci izgatott hangon szól. Gyorsan odanéztem, és egy csoport delfin úszott eégsz közel a parthoz. Ki-be ugráltak, nagyon érdekes volt. Mármint nekem, még sosem láttam delfint a szabadban. Egy darabig elnézegettük őket, aztán sétáltunk tovább. Egy böszme nagy kvázi-üres tengerparton voltunk, szóval nem nagyon tudtunk mit csinálni, úgyhogy nemsokára visszafordultunk. Illetve csak Sue meg én, Laci elment egyet futni.
Ahogy sétáltunk vissza, egyszer csak megint meglátunk pár delfint. Most szó szerint csak kettőt, de még közelebb, mint múltkor. Már csak olyan 20-25 méterre lehettek a tengerben. És néha csak úgy lebegtek egész közel a felszínhez, úgyhogy a vízen keresztül is látszottak, aztán néha nem kiugráltak a vízből, csak a fejüket dugták ki, hogy levegőzzenek. Nem is tudtam, hogy ilyet is csinálnak a delfinek. Közben beért minket Laci, és már hármasban néztük a műsort. Az egyik delfin (amiről köztudott, hogy egy "jó nagy hal") közben eltűnt, cserébe a másik még közelebb jött a parthoz, már csak kb. 15 méterre volt. Úszkált, néza kidugta a fejét, majd egy olyan dolgot csinált, amit még Laci sem látott élőben, pedig már vagy 30 éve tenger közelében él. A delfin szörfözött! Persze nem úgy, mint mi, mert mi épp sehogy sem szörföztünk, hanem amolyan delfinesen. Jött egy nagy hullám, a delfin gyorsan beleúszott, és hagyta, hogy a lendület vigye a part felé. :D Nagyon jó volt. Szerencse, hogy pont elcsíptük, mert csak egyszer csinálta.
Mindenesetre itt már vérszemet kaptam, és kitaláltam, hogy én a delfinnel akarok úszni. Bementem a vízbe, én is úsztam, a delfin is úszott, szóval együtt úsztunk.
A delfinek után megnéztünk egy világháborús bunkert, ami itt volt a parton - sajnos be volt zárva. Eddigre már pont annyi idő volt, hogy indulni kelljen Toastmastersre. Sue kinézett nekem egy klubot, ami igazából nem Brisbane-ben van, hanem Redcliffe-ben, de ezt egyszerűbben meg tudjuk közelíteni. Egy céges klub a helyi kórházban. Nem voltunk sokan, és az átlagéletkor velem együtt is 50 év körül volt, de nagyon jó volt a hangulat. Egyetlen beszéd volt, én voltam az értékelője, és a General Evaluator mondott hasznos dolgot, hogy hogyan tudok fejlődni! Ritkaság az ilyen. Na nem azért, mert olyan jó lennék, hanem mert a GE általában nem értékeli a beszéd értékelőt, és ha igen, akkor sem mond konkrét dolgokat, hogyan lehetna javítani az értékelésen. Szóval hálás voltam. Egy idős hölgy volt a GE, aki már vagy 30 éve Toastmasterkedik. :)
Laci meg Sue is megnézte a meeting elejét, és azt nyilatkozták, hogy érdekesnek találták, de még nem kérdeztem rá, hogy csak udvariasságból mondták ezt a meetingen, vagy tényleg élvezték. Mindenestre az úton hazafelé Table Topicsot játszottunk, mind a hármunknak beszélni kellett valamiről. Lacin nagyon meglepődtem, mert a meetingen azt mondta, hogy ő nem egy tipikus beszélős alkat, cserébe a kocsiba egy olyan ügyes, jól összeszedett, inspiráló beszédet mondott - ráadásul egyetlen egy darab ő vagy izé nélkül -, hogy csak néztem nagy szemekkel.
Itthon megnéztünk egy rész Futuramat, ettünk valami nagyon finom gombás-szószos tésztát, megnéztünk egy John Travolta mozit, és most megyünk aludni. Vagyis a többiek már alszanak is, csak én görnyedek még mindig a gép főlé, hogy titeket olvasnivalóval lássalak el.
Jönnek majd a képek is hamarosan, nem feledkeztem meg sem a Kuala Lumpur-i eresztésről, sem a szingapúriról, csak itt még lassabb az Internet, mint az előző hostelemben. Szóval majd csak otthonról töltöm fel őket pénteken vagy szombaton.
Mindjárt vége a szabadságomnak, és már kezdek néha arra gondolni, hogy vissza kell menni dolgozni. De a legutóbbi, szófiai nyaralásommal ellentétben itt most nem vágyakozással tele. Nagyon élvezem ezt az egész utazást, és annyi minden érdekes dolgot láttam, átéltem, hogy fura lesz megint visszamenni a mókuskerékbe.
Szeretett Szingapúrom
Szingapúr és a látnivalók.
Itt már a kedvenc épületem tetején vagyok.
Szándékosan hasonlít a Sydney-i operaházra. Csak ez még az egyik itteni tüskés gyümölcsöt is példaképül kapta. Ja, és mellékesen ez is egy operaház.
Ez talán egy kis magyarázatra szorul. Szingapúr jelképe a Merlion, ami gondolom az angol mermaid szóból származik. A mermaid magyarul hableány, úgyhogy nyelvújítottam és a hableány + oroszlánból feltaláltam a habroszlán szót. Kis Kazinczy, mi!? Na de miért ez az ország jelképe? Pontosan már nem emlékszem a történetre, de amikor valami felfedező kitalálta, hogy itt fog felfedezni, látott valamit, amit oroszlánnak vélt. Ezért elnevezte a helyet oroszlánok földjének, ami malájul Singa Pura. És így lett a Chocapic! Vagyis na, Szingapúr. Ja, de hogy miért hal? Mert Szingapúr tradicionálisan egy halász falu volt. Az utóbb 50 évben nőtte ki magát egy metropolisszá.
De amúgy tényleg. Amikor ez a kép készült, kb. 1 perc volt, amíg nem esett. Amint tovább indultam, már megint rákezdett.
A háttérben egy "I love hawker food" feliratot takarok ki ügyesen. Hawker food nak nevezik itt az utcai árusoktól vásárolt tápot.
 |
| Hol is láttunk már ilyet? |
 |
| Ezek a svédek tudnak valamit |
 |
| Ez az a látvány, amivel nem tudtam betelni :) |
 |
| Közös kép a kedvenc hotelemmel |
 |
| Okoska-hidacska |
 |
| Lebegő focipálya a vízen |
 |
| És az Esplanade |
 |
| Louis Vuitton bolt a tengertben. Biztos nem volt pénz, hogy a plázában kibéreljenek egy helyet. :P |
 |
| Habroszlán |
 |
| Ezzel a bringával jártam be Pulau Ubint. Tisztán kivehető az első és hátsó sárhányó. |
 |
| Azért nem minden út nézett ki így :P |
 |
| Boardwalk |
 |
| Eddigre az esőkabát már szinte a testem részévé vált |
 |
| A hangsúly azon van, hogy nejlonzacskóból iszom a jegeskávét |
 |
| Night Safariiii!!! |
 |
| Jó kis műsor volt! |
 |
| Henderson Wave Bridge kívülről... |
 |
| ...és belülről |
 |
| Itt fogok lakni, ha egyszer elkészül - no meg ha úgy alakulna, hogy Szingapúrban kötnék ki ;) |
 |
| Hölgyek álma, a híres-hírhedt Orchard Road |
 |
| Na és a végére egy éjszakai kép |
2011. október 11., kedd
Kötél nélkül
Majdnem 11-ig aludtam! Nagyon jól esett. Mire felkeltem Laci már majdnem végzett a mai munkájával és Sue is visszajött a reggeli edzéséről. Gyorsan megreggeliztem, aztán indultunk, hogy begyűjtsük Lacit. A mai terv egy kis kirándulás volt egy közeli hegyen. Mármint itteni mércével közeli. Kb. 2 óra alatt ott is voltunk. Persze közben megálltunk nézelődni, szóval nem a legrövidebb űton mentünk. Sue még otthon mondta, hogy Laci kikészített nekem valami spéci cipőt, amiben könnyebb lesz majd menni. Már tegnap mondta Laci, hogy majd menjek ebbe a cipőbe, mert egy kis sziklamászás is lesz majd. Vagyis nem sziklamászás, hanem crumbling. Ezt a szót nem ismertem eddig (lehet, hogy most is rosszul írom le), de valami olyasmit jelent, hogy nem az a kőkemény sziklamászás, hanem inkább csak ilyen köves, meredek területen menés. Legalábbis én így értettem.
Megérkeztünk a hegy lábához, az elején persze csak erdő volt, meg ösvény, találkoztunk pár önkéntes munkással, aztán egyszer csak megjelent a szikla. Én meg kicsit összeszartam magam. Persze nem mondtam Lacinak. :P Az a durva, hogy nem volt olyan őrülten vészes, sehol sem volt függőleges pl. de azért a jó 80 fok az megvolt, de a tudat, hogy erre kötél nélkül fogunk felmenni nagyon ijesztő volt. Lacinál volt kötél, mert mondta, hogy lesz majd pár olyan szakasz, ahol azért kiköt. Na, gondoltam magamban, ha még ennél is meredekebb, meg nehezebb szakaszok lesznek fent, akkor bajban leszek. Az elején én mentem elöl, de nagyon lassan mentem. Hirtelen minden fogás sokkal fontosabb lett, minden lépést sokkal jobban megnéztem. Amikor elértünk az első kisebb pihenőig, akkor már remegett a lábam. És nem a fáradtságtól. Itt mondta Laci, hogy valószínűleg rossz helyen indultunk el, mert ez sokkal nehezebb volt, mint amire emlékezett. Mindenesetre innentől kezdve ő ment elöl, és nézte, hogy egyszerűbb menni. Egy darabig tényleg egy picit egyszerűbb volt, de ez csak annyit jelentett, hogy egy picivel kevésbé remegett a lábam. Néha, amikor lenéztem, hirtelen megszorult a kezem az aktuális szikladarabon, és hálát adtam neki, hogy azért van valamennyi tapasztalatom a sziklamászással. Még ha csak beltéren is. Persze azért is hoztak ide, mert mondtam, hogy szeretek sziklát mászni, de ez egészen más volt, mint amit a teremben csinálunk. Két rész volt, ahol Laci kikötött, és úgy mentem fel. Az egyik azért, mert meredekebb volt, mint a tübbi rész, a másik az nem volt annyira meredek, viszont akkor már legalább 200 méter volt alattunk, és egyikünk sem akarta, hogy leessek. Mondjuk utána ugyanúgy 200 méter volt alattunk, és ugyanúgy ripityára törtem volna, miután esés közben már szörnyethaltam, de valahogy ott nem éreztük annyira szükségét a kötélnek.
Amúgy miközben másztam felfelé, rájöttem milyen szuper jó beszéd lesz ebből! A mentorálás lesz a téma, hogy mennyivel könnyebb egy mentor segítségével előre menni, és egy csomó példát tudok majd mondani csak ebből a kalandból kifolyólag. Döbbenetes a hasonlóság! Amint rajtam volt a kötél (a mentorom segített), sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam, gyorsabban másztam, kisebb fogásokban is megbíztam. Amint lekerült rólam a kötél újra lelassultam, viszont a kisebb fogásokban továbbra is megbíztam. Persze nem lettem hirtelen sokkal jobb mászó, de egy kicsit fejlődtem. És már kötél nélkül is magabiztosabban ment. Nyilván ez még csiszolásra szorul, de már látom, hogy jó beszéd lesz ebből. Már csak ki kell találnom, hogy melyik projecthez tudom majd elmondani.
A hegy tetejéről jó kilátás nyílt a környékre. Illetve nyílt volna, ha nem lettek volna fák mindenfelé. De voltak, úgyhogy inkább csak próbáltunk kinézegetni. Lefelé a könnyebbik oldalon mentünk, de azért ez is elég meredek volt. De nem volt vészes. Ahol feljöttünk, ott szerintem nem tudtam volna lemenni.
Hazafelé felkocsikáztunk még egy kilátó ponthoz, onnan jobban lehetett látni a hegyeket, ettünk valamit aztán hazaértünk. 6 körül voltunk Laci munkahelyénél, ott én átszálltam Alice-be, Laci ősrégi, 40-50 éves híres Land Roverébe, aztán fél 7-re kb. otthon voltunk.
A vacsora valami igazi különlegesség volt megint. Taco, ráöntve valamilyen babos-zöldséges szós, sajt a tetejére szórva, majd az egész meggrillezve! Egy kis joghurttal megbolondítottam még, és azt kell hogy mondjam, nagyon finom volt. Még repetáztunk is Lacival. Este megnéztük a Simpson és Futurama két aktuális részét, aztán hamarosan ágyba kerülök.
Ja, most ugrott még be, hogy útban hazafelé láttunk még egy kengurut. Ott álldogált az út közepén, aztán elugrált, amikor odaértünk. Még egy kiskenguru is volt az erszényében! Ja, és ez sokkal nagyobb volt, mint a tegnapi, mert mint kiderült a tegnapi nem kenguru volt, hanem egy wallaby. Ez olyasmi, mint a kenguru, csak kisebb. De ez a mai elég nagy volt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)