Nem is volt időm azon agyalni, hogy megint nyaralni megyek! Persze szigorú értelemben véve ez most munka lesz, hiszen munkanapokon ugyanúgy dolgozni fogok, de azért mégis, kicsit Hawaii hangulata lesz a dolognak. Hong Kongban még mindig jó idő van, nem kell pulcsiban meg sálban sétálni reggelente. Borzasztó, hogy itt nálunk reggel akár 15 fok is lehet! (És igen, PONT azért írtam, mert nálatok meg havazik!!!) HK-ban még mindig 20 fok felett van az idő. Meg tér. Meg a majonéz. Reméljük a majonéz nem.
Most megint a reptéren csücsülök, várom, hogy induljunk. Az utóbbi években elég sokat repültem, és azt gondolná az ember, hogy már a dolog minden csínját-bínját ismerem. De nem. A legnagyobb problémát az szokta okozni, hogy amikor megérkezek valahová, akkor nem tudok mit csinálni (egyszerűen), mert nincs helyi pénzem. Ezt a problémát sikerült megoldanom! Két megoldásom is van. Az egyik, hogy szarok bele milyen rosszul váltanak a reptéren valamennyi dollárt ott átváltok. Ez szuper jól is működik. A másik, még ennél is kifinomultabb megoldás, hogy még itthon váltok pénzt! Most ehhez a taktikához folyamodtam, úgyhogy 1500 HKD-vel (Hong Kong-i dollár) a zsebemben várom, hogy HK-i földet tapodjon a topánkám. Nem kell amúgy elájulni, baromi jól hangzik, hogy 1500 dollár, de a HKD még gyengébb mint a kínai pénz. Szóval ez csak bő 40 000 forint. Ami egy JÓ drága városban csak remélhetőleg lesz elég 9 napra.
Na de visszatérve a repüléshez. Szóval van egy dolog, amit még nem tudtam megoldani. Ez pedig a tele has kérdése. Valamelyik ausztrál reptéren tapasztaltam örömmel, hogy van egy normál Burger King kirakva. Vagy ez még Szingapúrban volt? Nem is tudom. A lényeg, hogy akkora jót kajáltam, hogy csak na! Valami ilyesmire számítottam itt is, ehelyett összesen pár étterem lézeng, és persze azoknak is horribilis áraik vannak. És bár nem verne földhöz ha kiadnék 35 ezer forintot egy zacskó gumicukorért, de ilyen drágán még itt sem találok gumicukrot. (Ez egy olyan poén volt, amin még nekem is gondolkodnom kell, hogy megértsem és elmosolyodjak, szóval ne ostorozzátok magatokat, ha nincs most épp sírva röhögés a monitor előtt.)
Ha ezzel a beszéddel versenyeznék, nem sok esélyem lenne. Mert hogy mit is akarok mondani, igaz? Talán lehet sejteni, de azért ennél érthetőbben is kifejezhetném magam. Hát íme: éhezek. Korgó gyomorral várom a megváltó repülős kosztot. Miközben tudom, hogy az semmire sem lesz elég. És közben reménykedek benne, hogy majd a HK-i reptéren lesz valami normális kajálda még nyitva éjfél körül, de erre is kb. tudom a választ. NEM!
Hogyha a kaja kérdésére is ki tudnék találni egy bombabiztos megoldást, akkor tényleg azt mondhatnám, hogy semmi nem foghat ki rajtam.
Ja, most jutott amúgy eszembe, hogy miről is akartam írni! Nem is tudom mi volt ez eddig!? Szóval amit ma tapasztalatam az megint csak bebizonyította, hogy előbb-utóbb kihalunk. Nem csak a kínaiak. Mindenki. Állok a sorban, hogy becheckoljak a járatra. 1 darab kiszolgáló hölgy van, közepesen hosszú sor. Rengeteg időnk van még, szóval nincs para. Emberek sóhajtoznak, hogy milyen lassan megy a sor, nézünk hol egymásra, hol a kisasszonyra. De amikor oda kerül a sor, hogy akkor tehetnénk valamit azért, hogy hatékonyabban menjenek a dolgok, akkor MINDENKI elhasal.
Az egy dolog, hogy senki nem készíti elő az útlevelét, hanem ott áll neki keresgélni a táskában. Még azt is megértem, hogy valakinek fontosabb az, hogy az iPadjén játszon (öltönyben), mint hogy azt figyelje mikor kell mennie. De amikor valaki a becheckolás közben áll neki cipőt cserélni, meg átrendezni a táskáját!? Mi a francot csinált az utoóbbi 10 percben? He!? Mit csinált? Semmit, azt!
Nekem most nem volt fontos, hogy siessek, úgyhogy inkább csak rezignált beletörődéssel nyugtáztam, hogy vannak még szerencsétlen emberek a világon. Meglátjuk mennyi érdekes tapasztalatot gyűjtök még mire ennek az útnak vége. Biztos sokat!
Ne értsetek félre, nem ábrándultam ám ki az emberiségől, nem gondolom, hogy a világ tele van tehetségtelen barmokkal, nem gondolom, hogy sokkal hatékonyabban és korrektebben is működhetne minden. Viszont érdekes megfigyelni, hogy mennyi mindenben tudnánk fejlődni. Talán majd egyszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése