Összes oldalmegjelenítés

2011. augusztus 29., hétfő

Beszéljünk a kocsikról

Aki ott volt azon az omizózus busz úton, amikor Londonban a 24-essel mentünk haza éjszaka, az tudja, hogy a kocsi - kérem szépen - egy metafora. Még pedig nem másé, mint a szebbik nemé. Tehát most, ahogy már olyan sokat epekedve várták, elemezni fogom az itteni helyzetet nő fronton.
Rengeteg monda kering otthon az ázsiai lányokról, egyesek pozitívak, mások negatívak, most autentikus forrásból megtudjátok, hogy mi is az igazság. (Bár egyelőre még csak a külsőről tudok nyilatkozni.)
Szóval haladjunk lentről felfelé. Általános igazság, hogy az itteni lányoknak isteni jó lába van! Eszméletlen jó lába van az itteni lányoknak. Az itteni elképesztűen jó lábakhoz lányok tartoznak. Ezt tudatosan vagy tudat alatt ki is hangsúlyozzák aprócska rövidnadrágok és szoknyák hordásával. Hogy a sok reálost is kielégítsem, bedobok egy számot: meg merném kockáztatni, hogy a korban stimmelő lányok 70%-ának szuper jó lába van. Ugye jó meleg is van, szóval tényleg mindenki mutogatja, amilye van.
Aztán jön egy ostorcsapás szerű érvágás, főleg a hozzám hasonló perverz disznóknak, akik a szép, formás, gömbölyű fenekekre buknak. Kijelenthetjük ugyanis, hogy az ázsiai lányoknak GENETIKAILAG szar segge van. Én nem tudom, hogy lehetséges ez, de egyszerűen alakra valami borzasztó, ami itt folyik. Eddig egész konkrétan 2 (ejtsd: kettő) kerek feneket láttam. Az egyikhez tartozik is egy vicces történet, amiből kiderül, hogy mekkora egy hímsoviniszta, szarszemét szaralak vagyok. De azért elmondom.
Szóval ott ültem TM meetingem az első sorban, amikor kiszólítanak valakit hogy mondjon egy Table Topic beszédet. Hogy mi volt a kérdés, vagy mi volt a válasz, fogalmam sem volt, ugyanis megbabonázva, és örömkönnyekkel a szemem sarkában meredtem az előttem lebegő gyönyörű popsira. Fel is írtam a koponyám belső falára, sárga tollal, hogy beszéljek majd ezzel a lánnyal meeting után, de hamarabb lelépett, minthogy befejeztem volna pár másik beszélgetést. Így aztán szomorúan hazakullogtam, és keseregtem, hogy lehetek ilyen peches. Pár nappal később aztán egy másik meetingem megszólított egy lány, hogy látott az EF Touchstone meetingem, és bla-bla-bla-bla, nem tudom már miről beszélgettünk, mert igazából nem emlékeztem, hogy ki lehet. Aztán felállt, és beszélgetett valaki mással, és akkor végre szemmagasságba került a feneke, és FELISERMTEM! Ő volt Az! Persze mire visszajött, már sokkal élénkebb érdeklődést mutattam. Azóta már arcról is megismerném. ;)
Szóval visszatérve a tényfeltáró riporthoz, nem vagyunk elkényeztetve kerek fenekekkel. És ha ez még nem lenne elég, az itteni lányok nem hordanak tangát! Nem vádolhat meg senki azzal, hogy nem járok nyitott szemmel, de egész konkrétan egy lányon sem láttam még! Szomorú, szomorú helyzet.
Derék és nyak között nincs semmi jellegzetesség, hasonló a helyzet, mint otthon. És akkor el is érkeztünk az arcocskához. Ha már hosszú ideje itt lennék, akkor valószínleg erre is azt mondanám, hogy olyan, mint otthon, vannak szépek és kevésbé szép lányok, de egyelőre ezek az ázsiai vonások nagyon újak nekem, ezért a szép még sokkal szebbnek a hat, a kevésbé szép pedig még sokkal kevésbé szebbnek. De azért alapvetően nagyon sok szép arccal hozott már össze a sors. Amihez még hozzájárul az is, hogy itt még inkább kortalan a nők / lányok arca. Ha meglátok valaki, az 15-től 35-ig tényleg akármennyi lehet. Aztán mindenki döntse el maga, hogy ez most jó vagy nem jó…
Egyelőre ennyi, amint lesz ennél közelebbi tapasztalatom is, arról nem fogok beszámolni, azért valamennyit meg kell őriznem a kisfiús szégyenlősségemből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése