Összes oldalmegjelenítés

2011. augusztus 24., szerda

EF Touchstone

No nézzük csak mi történt a nagyvilágban. Átnéztem ma az Index szalagcímeit, erre látom, hogy "Nikit kicsit megdugták". Komolyan mondom vicc az, ami manapság média címen fut. Na de beszéljünk inkább rólam, ez mindennyiunknak sokkal izgalmasabb lesz (talán még Nikinek is).
Vasárnap meglátogattam a Shanghai Science & Technologz Museumot! Tudjátok, ez az a hatalmas behemót, amit a lakásom mellé dobtak le. Maggie-vel mentem, akit még hétfőn ismertem meg Toastmasteren. Úgy rémlett, hogy annyira nem nyerte el a tetszésem (mármint külsőre), de hát az idő köztudottan megszépíti az emlékeket, szóval a sokadik sms-e után már abban a hitben éltem, hogy lehet, hogy mégis csak csinos volt. Aztán amikor találkoztunk, akkor újra felsejlett, hogy annyira mégsem. Plusz vagy 6 évvel idősebb is nálam. (Az itteni leányhelyzet elemzéséről majd készül egy külön bejegyzés.) Na mindegy, társaságnak kellemes volt, legalább kettőnk közül valaki tudodd kínaiul. Vagy 4 órába telt mire bejártuk az egész múzeumot. Így is egy csomó dolgot ki kellett hagynunk mert annyian voltak, hogy nem győztük kivárni. Pl. lehetett robotok ellen íjászkodni! Pont olyan íjjal lőhettem volna, amilyen otthon is van, szóval az a része annyira nem lett volna új, viszont robottal még nem versenyeztem. :P Volt robot zongorista meg robot festő is.
Múzeum után kajáltunk egy jót egy kanadai étteremben. Igazából annyira nem volt jó, ami meglepő, mert itt elméletileg minden kajának jónak kellene lennie. Ezután pedig elbúcsúztunk, és elmentem felderíteni egy falmászó klubot! Már vagy 2 hete nem másztam, de legutóbb is csak nagyon módjával, mert még friss volt a heg a mellkasomon, és nem akartam, hogy szétnyíljon, és elkezdjen vérezni. Szóval képzelhetitek, hogy nem voltam csúcsformában. Maga a hely érdekes volt, egy légtérben volt boulder meg 'rendes' falmászás. Mivel én egyedül voltam, ezért maradt a boulder. Jó nehéz utak voltak, nem sok volt, amit meg tudtam mászni. Úgy értem voltak persze a gagyulák, de azokkal nem foglalkoztam. Az olyanokat szeretem, amiket nem tudok megmászni, vagy csak nagyon nehezen. Hát volt ilyen bőven.
Viszont itt is nagyon segítőkész mindenki, és beszélnek is angolul. Volt egy srác, az felkarolt és mutogatott utakat, hogy miket próbáljak meg. Aztán amikor már a harmadiknál lógott fejjel lefelé, akkor kezdett elfogyni a hitem, hogy mutat még olyan utat, amit tényleg meg is tudok mászni. :) De azért edzettem egy jót, olyannyira, hogy még 3 nappal később is izomlázam van az alkaromban. Ami fura volt, hogy semmi öltöző, neadjisten zuhanyzó nem volt a helyen. Volt egy kics kabin, ahol át lehetett öltözni, de aztán a cuccát mindenki bevitte a terembe. Igazából a kis kabin is a teremben volt. :)
Ezután otthon kivasaltam, illetve egy esetben bevasaltam - egy nagy sárga foltot a kedvenc ingembe. De szerencsére épp audiovizuális kapcsolatban voltam anyummal, és az ő tanácsára rögtön beáztattam, úgyhogy kijött a folt.
Innentől kezdve megpróbálok kicsit rövidebb lenni, mert már megint éjszaka kellős közepe van, és mostanában nem vagyok a topon energia ügyileg. Szóval hétfőn ismét egy új TM klubot látogattam meg, most Pudongban (ez a városnak a folyótól keletre eső, kevésbé benépesedett része). A klub maga nagyon szép helyen van, egy technológiai parkban, az eBay irodájában, viszont a színvonaltól nem voltam elájulva. Viszont kaptam egy meghívást szerdára, egy másik versenyre. Sajnos elég nagy késéssel kezdődött csak a verseny, úgyhogy késő lett, mire hazaértem. Azért átnéztem még a kínai leckét, de még mindig nem tanultam meg minden szót és kifejezést.
Kedden egy nagyon hosszú napom volt! 9-től este 11-ig dolgoztam!!! Ráadásul egész nap, nem volt lazsálás, ami azért nem mindennapi. A kollégám, aki mellettem ül ma otthonról dolgozott, a szint nagy része már átköltözött az új épületbe, szóval senkihez sem tudtam szólni. Egyedül ebéd közben beszélgettem a többiekkel. Mondjuk volt mit csinálnom, szóval nem volt akkora baj, csak jól el is fáradtam. Este 8-tól volt egy meeting, amit most nekem kellett vezetni, mert a főnök szabin van. Hát mit ne mondjak, eléggé megszenvedtem vele. Általában csak a saját részemre figyelek igazán, szóval a dolgok legtöbbjével nem voltam tisztában, így meg elég gáz volt. Remélem jövő héten jobban fog menni. Ez tartott 9-ig, akkor gyorsan hazajöttem, majd betárcsáztam egy meetingre, ami 10-kor kezdődött. Itt egy új projectemről volt szó, ami már most elég nagy falatnak tűnik, viszont ha jól csinálom, akkor az karrier szempontból sokat segíthet, mert elég fontos dologról van szó. Amint vége volt a meetingnek, beleroskadtam az ágyba.
Szerdán cserébe egy órával később mentem be, de így is alig bírtam felkelni. Este a TM verseny tényleg sokkal jobb volt, utána ráadásul elmentünk kajálni, és jót beszélgettem pár új emberrel. Csak emiatt persze megint később értem haza, mint akartam. Ma már el akartam kezdeni a beszédemet írni.
Ja, mert hogy csatlakoztam egy klubhoz! A hétfői verseny hangulata annyira fellelkesített, hogy nem bírtam magammal, és még este írtam az EF Touchstone elnökének, hogy szeretnék csatlakozni. És a becsületükre legyen mondva, hogy kedd este már jött a levél a Toastmasters Internationaltől, hogy köszöntenek a klubban. :) Szóval most csütörtökön Evaluation Contest, jövő csütörtökön Humorous Speech Contest. Már hétfő este óta azon agyalok, hogy mi legyen a beszédem témája, de még nem sikerült döntenem. Szerintem klub szintre megyek az általános témával: külföldi Kínában, milyen tapasztalataim vannak, aztán majd beszélek a mentorommal, hogy Area szintre elég-e ez, vagy találjak ki valami mást. Ja, mert már mentorom is van! Felkértem egy DTM-et egy másik klubból, hogy foglalkozzon velem, és elvállalta. :) Úgyhogy még az is meglehet, hogy ACG-ként térek vissza kis hazánkba. (Advanced Communicator Gold.)

1 megjegyzés: