Rengeteg dologról kell beszélnünk, kiindulási alapként szolgáljon az alábbi kép. Azt hiszem mindenki látta már:
 |
| Shanghai 1990-ben és 2010-ben |
Aztán telik, múlik az idő, itt felcseperedik egy felhőkarcoló, ott nyílik egy újabb Aston Martin szalon (már kettőt találtam), de az emberek nehezen változnak. Aki eddig marhát terelt, meg a disznó alól lapátolta a trágyát, az most az Audi A4L-ben virít (szigorúan hosszított változat, de lehetőség szerint 1.8-as motorral, ha gyártanák 1.2-essel azt vennék, ha gyártanák extra hosszított verzióban, azt vennék). De az emberek nehezen változnak.
Ugye amíg a borjú ténfereg a pusztában, neki meg az az egyetlen dolga, hogy begyűjtse este 6-kor, addig ott vág át a földúton ahol csak akar. Amíg a legnagyobb gondja az, nehogy tehénszarba lépjen. A gond az, hogy 20 év múlva is ugyanilyen mentalitással szabadul ki az útra. Körülnézzek mielőtt lelépek? Ilyenkor a kis gyík-agyában megjelenik az inger: "a tehén nem fog elütni", így aztán nem néz semerre. Már ez is magában roppant érdekes evolúciós zsákutcákba vezetheti az adott dinasztia sarját. De van, amelyik még a saját kultúrája szokásait sem tartja be.
True story! Már fejtegettem itt a dudálás hagyományát. Nem tirpák és azért dudál, hanem hogy szóljon a forgalomban lévő összes többi tirpáknak, hogy ott van. Szóval megyek kivilágítva a biciklisávban, amikor természetesen mindenféle körülnézés nélkül lelép a csóka kb. 10 méterre. A lámpája ugyan piros, de ilyen apróságokat nem szokás errefelé a gyalogosnak figyelembe vennie. Gondoltam rácsengetek, hogy esteleg ne előttem ténferegjen, hátha ezáltal javulnak a túlélési esélyei. Semmi. Csengetek újra - semmi. Csengetek egyhuzamban, amíg oda nem érek - semmi. Utolsó pillanatban lefékezek, hogy ne menjek át a paraszton, na ezt valahogy észreveszi, és elkezd magyarázni.
Lehet ez is evolúciós dolog, a disznónak meg a csirkének magyaráztak az ősapáik és benne maradt a DNS-ban, de ez már a második csóka, akinek nem mentem neki, és erre felháborodott. Hidd el barátom, én lennék a legboldogabb, ha jól beléd rohannék, aztán amikor elvágodtál addig ütnélek és rúgnálak, amíg mozogsz! Még a bringát is hozzád vágnám!!! Azt hiszem túl sok bennem a felgyülemlett feszültség...
A héten elkezdtem hallgatni John Maxwell (a világon az egyik legjobb professional speaker) egy mostani előadását. Azon felül, hogy remek példakép természetesen a mondanivalója is felettébb érdekes. Az egyik dolog amit tanít, hogy ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az álmainkhoz, folyamatosan kell tenni értük keveset. Nem ritkán sokat, konzisztesen keveset. Persze lehet konzisztensen sokat is, csak ugye az jóval nehezebb. Az egyik dolog, amit ő csinál, összefoglalta, hogy milyen tulajdonságok visznek közelebb az ő álmaihoz, és minden nap tudatosítja magában, hogy ezek fontosak. A tükör előtt elmondja, hogy "Just for today I'll..." Na gondoltam ezt kipróbálom én is, hiába nincs meg pontosan, hogy mik is fontosak nekem elkezdem inkább egy mondattal, aztán majd felhízlalom. Mert arra már rájöttem, hogyha csak egy nappal is elhalasztom az ilyen dolgokat, akkor soha nem fogom elkezdeni. Szóval ma a tükör előtte a szemembe néztem, és elmondtam: "Just for today I'll not complain at all." Na szóval nem jött össze. :) De holnap megpróbálom megint.
Térjünk vissza a közlekedéshez egy kicsit. Gondolom úgyis jobban élvezitek, amikor belehergelem magam a helyiek hülyeségeibe. Szóval észrevettem ám egy másik evolúciós zsákutcát. Egy újabb dolog, ami hamarosan helyreállítja a Földön az emberek számát az egészséges 3 milliárdra. Csak még gyorsabb és még erősebb kocsikra van szükség.
Elemezzük mi történik amikor zöldről pirosra vált a lámpa. Ugyanebben a pillanatban pirosról is zöldre vált a keresztező irányban. Akinél most vált zöldre, az már tűkön ül, áll, fekszik, hogy végre indulhasson és mivel itt visszaszámolós rendszer van (ami amúgy sokkal jobb, mint az otthoni), ezért már másodpercekkel korábban elindul, hisz "úgyis mindjárt zöld lesz". Igen ám, de a keresztező irányba ilyenkor egy roppant érdekes dolog történik. Itt most vált pirosra a lámpa. Itt is visszaszámol, ezért az autós már tudja, hogy nincs sok ideje átérni. Minél messzebb van, annál inkább a gázra lép, és elkezdi két kézzel nyomni a dudát. Komolyan mondom meggyőződésem, hogy egynek sem jutott még eszébe az az eretnek gondolat, hogy megálljon. Ha egy éjszaka az összes autóban rákötném a dudát a fékre, egyrészt helyreállna a rend a városban, másrészt viszont értetlenséggel vegyes riadalommal az arcán fosná össze magát minden autós, ugyanis olyat még egyik sem tapasztalt, hogy a pirosnál időben megálljon.
Na de most jön ám a dupla csavar! Elhatároztam, hogy megszerzem itt a jogsit. Most minden családtagom ijedten kap a nyugtató után, de aggodalomra semmi ok. Pont. Nincs indokom, hogy miért is nincs. Mert majd én normálisan vezetek? Na és? Attól még a sok fajbéna ott marad az úton. Mert majd nekem lesz a legnagyobb és legerősebb kocsim? (1.9-es Audi A4L.) Nem, nem lesz. Mert majd hirtelen észhez tér a város, és megjavul a közlekedés? Nem, nem fog. Hacsak...!
Hacsak nem reformálom meg a közlekedést saját magam. Mióta köztük élek egyre inkább érik bennem az elhatározás, hogy valamit tenni kell.
3 lehetőség van:
a) Nem csinálok semmit.
b) Változtatok az életemen, hogy ne találkozzak a problémával. Valószínűleg a leggyorsabb módja, hogy valami ne zavarjon, ha ügyesen elkerülöm. (Remélem érezhető a szarkazmus, bár ez nem változtat a dolog valóságtartalmán.)
c) Fogom magam, és rendbe rakom a rendszert!
Már ki is dolgoztam a terv alapjait. 3 fronton fogok támadni: Legelső lépésként jó példát mutatok. Amúgy ez egy érdekes elhatározás volt. Már-már átálltam én is az itteni bűnös szokásokra, mert egyértelműen kényelmesebb átmenni a piroson, mint megállni és kivárni, hogy zöld legyen. Igen ám, csak ezzel feleslegesen terhelem az autóst, hogy még rám is figyeljen a kereszteződésben. És egy kevésbé lefáradt autós lehet, hogy két utcával arréb nem fogja elütni a barátnőmet. Szóval példát mutatok. Mióta ezt elhatároztam minden lámpánál megállok, még éjszaka 11-kor is, amikor tök üres az út. Néha megállnak mellettem mások is (nem éjszaka 11-kor), néha értetlenkedve néznek rám, hogy ugyan vajon miért nem megyek át a piroson, hiszen nem autóval vagyok. Itt az emberek szentül meg vannak győződve róla, hogy a lámpa csak az autósoknak van. Én ezt is a tehenészetre vezetem vissza. Ugye amikor tehén volt a szobájában a radiátor akkor nem voltak még lámpák. Meg autók se. Megjelentek az autók, megjelentek a lámpák. Na de nyilván nem mindenkinek. Amikor a tehenet terelte nem parancsolt neki se ember, se isten, se lámpa. Na nehogy már most bárki is megmondja neki, hogy mikor álljon meg! Szóval jó példát mutatok.
A második dolog a közössébi média. Már korábban cikkeztem róla mekkora hatalmas ereje van errefelé. Egy jól kitalált stratégiával, ami sok embert megszólít, és sok ember egyet tud vele érteni jó nagy követő-seregre lehet szert tenni, akik aztán majd szintén jó példát fognak mutatni (ez a terv legalábbis). Itt persze bele lehet menni még mindenféle szóróanyagba, branded materialba, stb., ezek is rajta vannak a kívánságlistámon, de nem ezzel fogom kezdeni. (Persze remek, hogy itt is jövő időt használok és nem jelent...)
A harmadik dolog pedig a fiatalság megszólítása. Minél több helyen kell előadásokat tartani, felhívni a figyelmet az ésszerű közlekedés előnyeire. Ezek a szegény gyerekek sosem fogják levetkőzni a csirkenyúzó, trágyalapátoló múltjukat, ha nem kapnak sehonnan pozitív behatást. A kondás apjától biztos nem fog jó példát tanulni! (Örvendezzetek, kezdem magam belehergelni. Viszont mindjárt témaváltás.)
Ez a 3 lépés fogja szeretett kis hazám közlekedését felvirágoztatni. Amúgy érdekes statisztika, hogy Sanghajban több, mint 3 millió közlekedési eszköz van, ebből 1,7 millió autó. (Azt hiszem ez 2010-es adat.) Ha most belegondolunk, hogy egy Baranya megye méretű helyen zsúfolódik össze, akkor talán érthető, hogy miért is lenne olyan jó kiutat találni a káoszból.
És itt jön majd a trükk. Ahogy egyre több ember kezd el tenni a változásért, egyre több ember mutat jó példát, egyszer csak elérkezünk ahhoz a kritikus tömeghez, ami már elkezdeni nagyban befolyásolni a várost. A legtöbb ember komformista, akármit is állít magáról. Ha azt látja, hogy mindenki más áll a piros lámpánál, akkor ő is meg fog állni. Ha azt látja, hogy mindenki más az útpatkától 6 centire állt meg a kocsijával, akkor ő sem egy méterrel beljebb fog megállni (ez szintén egy olyan dolog, ami felbassza az agyam), ha azt látja, hogy mindenki más rendesen megy a saját sávjában, akkor ő sem a két sáv között fog ügyeskedni.
És akkor most huszárvágással témaváltás. Ez lesz az utolsó dolog, amit ma meg kell beszélnünk, aztán mehettek ebédelni.
Ma a cég egyik magas rangú csókája jött látogatóba az irodába, és tartott egy 1 órás Open Forumot. Az ilyenkor szokásos helyemet foglaltam el az első sorban, és elég sokáig egyedül ücsörögtem ott. A fickó vagy negyed órát késett, de amikor megjött, hozta az egész brancsát. Mindenféle szuper szenior ember megjelent. És körbeültek. (Csak ott volt már hely.) Mint kiderült ezek akkor hatalmas fickók, hogy a 2008-as válságban aktívan közreműködtek a cég megmentésében. Egyik a bal oldalamon ült, a másik jobbon. Én meg hirtelen kezdtem kényelmetlenül érezni magam, és próbáltam összezsugorodni. Az angolban van a gyönyörű szép intimidate szó, ami magyarul talán megfélemlít, de angolban nem ennyire negatív a jelentése. Na lényeg, hogy I was intimidated by their presence.
Aztán a csóka elkezdett beszélni. Nagyon magával ragadta a közönséget, mert elképesztő lelkes volt azzal kapcsolatban amit csinál, még a céggel kapcsolatban úgy általában. Annak ellenére, hogy álmosan ültem be az előadásra egy pillanatra nem hunytam le a szemem, végig izgatottan figyeltem. Ezzel körülbelül ki is merültek a pozitív dolgok a beszédével kapcsolatban. Egy hatalmas katyvasz volt az egész, se eleje, se vége, 3 fő pontja volt, abból is egy érthetetlen. Szóval a végén odamentem hozzá, hogy mondja már el, hogy jól értettem-e a második pontot. Kína előnye, hogy mindenki annyira szende, hogy ilyenkor az előadó közelébe se mer menni. Spurizik mind ki az ajtón. Szóval nem nagyon kell sorban állnom, ha valami extra kérdésem van. Amúgy mielőtt még odamentem volna, az összes barátja meggratulálta, hogy mennyire fantasztikus előadás volt. Én csak csendesen mosolyogtam, mert a Toastmaster persze mindig figyel, és hát temérdek tanácsot lett volna kedvem adni neki, hogy hol tudna fejlődni. Aztán valahogy a beszélgetés alatt rá is kérdezett, hogy milyen hobbijaim vannak, mondtam, hogy public speaking. Erre kérdezte, hogy beszéltem-e már 500 ember előtt. Mondtam, hogy nem, csak 300 előtt. Mert hogy ő most 1 óráig beszélt 500 előtt. Ez az 500 kb. 70 volt a teremben, meg 30 másik a videó túloldalán. Najó, legyen 40. De láthatólag ő is egyetértett a barátaival, hogy ez egy remek előadás volt.
Amúgy ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy vajon mi lenne a legjobb dolog, amit tehetek. Az, hogy kussolok! Hát kussolok is. De pont az ilyen magas beosztású embereknek lenne a legjobb, ha rászánnának egy kis (vagy sok) időt a képességeik csiszolására. De pont az ilyen magas beosztású embereknek van sziklaszilárd hite, hogy a szavak mesterei és innen már nincs hová fejlődni.
Az év 365 napján tépjük a pofánkat, hogy Give back to the community, jótékonykodjunk itt, jótékonykodjunk ott, aztán az egyetlen dolog, amivel szívesen jótékonykodnék az tabu, mert hát nem megyünk oda a nagykutyához, hogy "Figyu már, gáz, amit a színpadon művelsz, gyere, add a kezed, segítek". Hanem kussolok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése