Vigyázz Peking, jövünk!

Nem tudom mivel teszek nektek nagyobb szívességet, ha részletesen leírom mind a két napomat - KÜLÖN BEJEGYZÉSBEN! - vagy ha egybe összezsúfolok mindent, és akkor kevesebbet KELL olvasnotok. :P
Eddig a részletesség híve voltam, most megpróbálkozom a másik iskolával. Na nem azért mert olyan baromi figyelmes vagyok, hanem azért mert a nagy szabadság ellenére már megint nagyon fáradt vagyok. :)
Szóval az történt, hogy szombaton a koreai (vagy csak korai) kelés után 5 órát vonatoztunk a nemrég átadott szupergyors vonattal, ami a Peking-Sanghaj távolságot kicsivel több, mint 5 óra alatt teszi meg. A maximális sebesség, amit láttam, az 308 km/h volt, de 305-tel mentünk huzamosabb ideig is. Közben persze el-elbóbiskoltam, annak ellenére, hogy ment az ordibálás, szipogás, tüsszögés ezerrel. Fura nép ez a kínai, teljesen jól szituált ember ült mellettünk, de gondolkodás nélkül felállt cipővel az ülésre (valaki más ülésére), hogy feltegye a csomagját a csomagtartóra.
Pekingben a szállást gond nélkül megtaláltuk, nagyon olcsó itt a metró, és hasonlóan jó, mint otthon. Mármint Sanghajban otthon. :P 3 metróval jutottunk el a szállásunkhoz, ami nem a Tiananmen tér mellett volt, mint ahogy hittük. Egy kis sikátor egy elég lepukkant ajtója rejtette a szállásunkat, ami miatt az elején megszeppentünk. Annak ellenére, hogy két kő oroszlán őrizte büszkén az ajtót. De aztán amikor beléptünk, akkor kiderült, hogy nem is olyan rossz hely. Vagyis amikor beléptük, akkor még nem, de amikor előkerültek az alvónegyedek is, akkor igen. Nem azt mondom, hogy a Hiltonban lakunk, de teljesen rendben van. Lehet meleget is varázsolni, ami ezen az északi helyen nagyon fontos szempont.
Miután berendezkedtünk elmentünk sétálni a környéken. Bementünk egy helyi étterembe, ahol először oldottam meg a kínai kajarendelést kínai barátok nélkül. Teljesen rendben ment, mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy beszéltek angolul. :D De azért próbáltam azt a picike kínai tudásom használni, amit már összekuporgattam. Utána tovább sétafikáltunk, láttunk mindenféle szép templomot, meg parkot, meg ősrégi tornyokat, de mind zárva volt. Ezek az itteni tornyok nagyon impozánsak, ilyen hatalmas régi kastélyokról van szó tulajdonképpen. Sajnos 4-5 körül bezár minden.
Mire hazaértünk teljesen átfagytunk, annak ellenére, hogy "csak" mínusz pár fok volt, és egy csomó extra réteget magunkra vettünk. Én amint hazaértünk eldőltem az ágyon, és elaludtam. (Ez olyan 6 körül volt.) háromnegyed nyolckor aztán kopácsoltak az ajtón, hogy 8-tól ingyen hotpot parti lesz, menjünk. Mentünk. A hotpot egy itteni étel, aminek nem lenne muszáj csípősnek lennie, de sajnos az volt. Szóval nem ettem túl sokat, viszont megismerkedtünk két olasz sráccal, akik szintén ma jöttek Pekingbe, és jól elbeszélgettünk velük. Mind a kettőt Carlonak hívták, szóval könnyű volt megjegyezni.
Este annak ellenére, hogy korán le akartunk feküdni, csak fél 12 körül lett valami is a tervből, és valamiért nehezen jött az álom. Pedig nagyon fáradt voltam.

Vasárnap nem keltünk túl korán, egész konkrétan fél 9-kor az óra ébresztett. Engem. Orsi már korábban felkelt, bár nem sokkal korábban. Jó lassan készültünk el, csak olyan 11 körülre értünk a buszpályaudvarhoz, ahonn a Nagy Falhoz indultunk. Még otthon megkérdeztem hogy jutunk el a legegyszerűbben a falhoz, azt persze még megerősítettük a netről szerzett információval is, de amikor viszonylagos biztonságban éreztük magunkat nekivágtunk az útnak. Elméletileg a busz az Arrow Tower mögül indul. Amikor ilyet látok, én rögtön egy 100 emeletes csilivili felhőkarcolót képzelek el. De ez itt Peking! Itt nincsenek felhőkarcolók. Legalábbis nem sok. Az Arrow Tower egy újabb középkori kastély volt. Egy ilyen kastélyt már tényleg meg kell néznünk egyszer belülről. Ez most nyitva volt, de nem akartunk a Nagy Fal előtt még több időt elvesztegetni.
1 órát utaztunk egy elég kényelmetlen buszon, de aztán megérkeztünk. Igazából csak az volt a kényelmetlen a buszon, hogy szűkek voltak az ülések. Kicsit tévelyegtünk a fal aljában, mert nem pont ott volt a megálló, de aztán megtaláltuk, amit kerestünk. Készült fénykép is, amint ott állok egy baromi nagy kő mellett, amire (remélem) az van írva, hogy Nagy Fal.
Aztán persze a falon is lőttünk mindenféle képeket. Jó nagy szél volt, és nagyon hideg, de hála a 3 pólónak, két pulóvernek és egy kabátnak egész jól bírtam. Maga A Fal elég impresszív látvány. Nem nagyon érdekelt amúgy, úgy voltam vele, hogy ez ilyen mindenki által felkapott dolog, biztos nem is annyira nagy szám. De az. Majd ha olyan kedvem lesz töltök fel fényképeket. Bár csak remélni tudom, hogy átadják az érzést.
Mi még túl is teljesítettük a kötelező turista szerepét, ugyanis a kommersz részen túlmentünk, és a fal olyan részeit tapodta topánkánk, ahol leginkább csak kínaiak fordulnak meg. Itt sokkal meredekebb volt, és nehezebb volt mászni, és aztán egyszer csak vége lett. Konkrétan be volt falazva az egyik torony bejárata. Szóval szomorúan visszafordultunk, és visszaértünk a buszhoz. Szerencsére nem kellett az egész távot újra megtenni, volt egy kijárat nem sokkal a befalazás előtt, csak addig kellett visszamenni. Eddig a mozgás miatt nem fáztunk, de azalatt a háromnegyed óra alatt, amíg a buszra vártunk úgy átfagyott mindenünk, mintha az Északi Sarkon lettünk volna. Szerencsére aztán egyszerre 3 busz is jött, és így a másodikra felfértünk. Mitöbb egész jó helyünk volt. Én nagyon hamar álomba szenderültem, és egészen Pekingig édesdeden szundikáltam. Ott aztán kerestünk egy éttermet, ahol megvacsorázhattunk, aztán irány haza. Ez egy olyan étterem volt, ahol nem beszéltek angolul, úgyhogy még inkább kihasználhattam a majdnem anyanyelvi szintű nyelvtudásom. Nagyjából megérttettük magunkat. A kaját végülis megkaptuk.
A terv az, hogy ma hamarabb eltesszük magunkat holnapra, hiszen a Tiltott Városba ép ésszel és kipihenten érdemes menni.