Hajjhajj, ezek a nagy sóhajok nem ám annak szólnak, hogy valami bajom lenne, csupán annak, hogy hajnali 5-kor keltem, és hajnali 6 órakor írom most a bejegyzést. És ha valaki még további magyarázatot igényelne, azzal közlöm, hogy nagyon nem szeretek ilyen korán kelni. Főleg nem szombaton. A szombat a világtörténelem hajnala óta a megpihenés napja. Csakúgy, mint a vasárnap. Az ősember nem vadászott szombaton, nem foglalkozott még barlangrajzokkal sem. A római korban a cézárok, de még a plebejusok is szombat reggel 10-ig aludtak, szombaton megállt az élet a viaduktépítő brigád tagjai között. Nem hogy a lapátokra nem támaszkodtak, de még egymásra sem. A középkorban a boszorkányégetéseket sem kezdték szombaton 10-11 óránál korábban, egyrészt a főúr nem érkezett meg korábban, a boszorkányt sem akarták olyan korán felébreszteni, arról meg nem is beszélve, hogy ilyen korán a falusiak sem bújnak elő a kunyhóikból, közönség nélkül meg nem égetés az égetés.
És lassacskán el is jutottunk a modern korig, amikor a Sanghajba vándorolt hazánk fiai szombat hajnali 6-kor jobb esetben még csak a másik oldalukra fordulnak. Vagy a harmadikra. Ezzel szemben én revolucionáris eszméket gyakorolva pirkadat előtt már kikászálódtam a priccsemről. Ugyanis ma hajnalba indulunk Pekingbeeeeee!
Már hosszú-hosszú ideje nem utaztam sehová, úgyhogy itt volt az ideje egy újabb kiruccanásnak valahova. Tök érdekes, hogy egy ilyen utazás nem igényel túl sok dolgot. Kell valamennyi pénz hozzá, eztán meg annyit kell csinálni, hogy az ember megveszi a jegyet és lefoglalja a szállását. Pont. Vége. Ennyi. Kaput. Konyec. Fin. Ezt annak tükrében mondom, hogy sok ember, köztük én is, néha túldramatizálja egy ilyen utazás előkészületeit. Már mióta el akartam jönni Pekingbe, de mindig volt valami kifogásom, hogy most épp miért nem tudok az utazás előkészületeivel foglalkozni. Az igazszághoz tartozik, hogy most nem én foglalkoztam vele, hanem Orsi. :P (Aki nem lenne familiáris a családi kötelékeimmel, Orsolya édesanyám leánykori és asszonykori neve.)
Szóval most tartunk itt, hogy ücsörgünk a HATALMAS állomás várójában, és várjuk, hogy valaki más megpróbáljon átmerészkedni a jegykezelő kapun, és kiderüljön, hogy be lehet-e már menni. A Sors játéka, hogy pont miközben ezt a mondatot írtam valaki épp megpróbált bejutni, és kidobta a rendszer. Na nem az egész állomásról. Annyi történt, hogy elkezdett az eddigi hívogató zöld helyett elrettentő pirosan világítani és hozzá még keservesen sípolt is.
Na de elég volt Peking részletezéséből, beszéljünk a történelmi múltról.
Az utóbbi héten halálra stresszeltem magam és a végkimerültség határán egyensúlyoztam. De mintha ezt a képet már egyszer használtam volna. Nem baj, én akkor író vagyok, hogy egy beteget egyszer meg is rúgtam. (Ha valaki kideríti melyik könyv melyik mondatát ferdítettem el, az számíthat egy ajándékra.) Szóval volt egy nagyon szoros határidős, nagyon fontos, és nagyon tesztelhetetlen munkám, amit mindenképpen meg kellett csinálni péntek előtt. Legalábbis én így éreztem a rengeteg callból, e-mailből, meg megbeszélésből. Tényleg úgy értem haza minden nap, hogy kb. csak ettem, zuhanyoztam, és mentem aludni. És hát ez eléggé rányomta a bélyegét a mindennapok hangulatára. Mármint azokéra, amikben én is szerepeltem. Lehet, hogy egy olyan ember, aki azt se tudja, hogy én ki vagyok (már ha létezik ilyen a Földön) az nem hatódott meg különösebben az én extra bajaimtól.
Na és akkor a jó hír. Péntek este rengeteg telefonálás és egy másik ember idejének rablása által sikerült letesztelnem a kódomat, kijavítani a hibákat, és kb. 20 perccel a határidő lejárta előtt befejezni az egészet. Ha úgy döntenék, hogy végre feladom bűnös szokásaim, és egy barokkos körmondatba zsúfolt deszkripció helyett klasszikus egyszerűséggel fejezném ki mit éreztem, azt mondanám: nagy kő esett le a szívemről.
Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy péntek este még céges karácsony is volt. Egy karaoke clubba mentünk, kibéreltük a legnagyobb termeket (2-t), és ott volt nagy banzáj. Az elején szerepeltem egy zeneszámban (mivel nem tudtam gyakorolni, ezért csak több-keveseb sikerrel), aztán aktívan részt vettem egy fantasztikusan ötletes ivós játékban (nem azon volt a hangsúly, hogy sokat igyon az ember, viszont nagyon vicces volt), aztán pedig a Texas Hold 'em pókerbajnokságon voltam dealer. Ez egy másfél órás elfoglaltság volt, de cserébe két tombola jegyet kaptam a szokásos 1 helyett, és a végén még 100RNB-vel is honoráltak. Ja, és a tombolán nyertem is egy úti telefon/fényképező/iPad/stb. töltőt. Sajnos a telefonom olyan régi, hogy ez már nem jó hozzá, de a fényképezőmhöz és az iPademhez tudom használni.
Szóval a hosszú történet rövid konklúzióa, hogy kisimult arcal, gondoktól mentesen fogok 4 napot Pekingben bóklászni. Persze már most kaptam valami baromi sürgős munkát, amit szerdán kell szerda estére befejeznem, különben… nem is tudom mi történik, ha nem fejezem be, csak azt tudom, hogy amikor megpendítettem a lehetőségét, hogy nem lesz kész, akkor összefosta magát mindenki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése