Taiwan - Day 8

Hát ez egy lapos nap volt.
Nem nagyon találtam semmi érdekeset, amihez kedvem is lett volna még, kivéve a tandem-paplanernyős ugrást. De ahhoz meg az idő nem volt ideális.
Szóval jobb híján megint sétáltam a városban. Mondjuk az eleje érdekes volt, grasszáltam a folyóparton - illetve az EGYIK folyó partján, mert van itt egy csomó -, és kb. minden percben kiugrott egy hal. Kisebb, nagyobb, mindenféle. Meg egy csomó különböző madár is lődörgött a mocsárban. Aztán egyszer csak meghallottam valami nagyon csúnya, és nagyon hamis zenét. Először azt hittem valami vonós hangszerből tör elő, de ahogy közelebb értem már inkább fúvósnak hangzott. És még borzasztóbbnak, mint távolról. Úgy hozta a sors, hogy végül a művész mellett sétáltam el, de minden erőfeszítésemre szükség volt, hogy ne grimaszoljak, amikor éppen lát. Elképzelni sem tudom, hogy mi járt a fejében, vagy minek csinálta. Én nem tudom milyen állat, DE BORZALOM volt.

Utána meglátogattam két templomot, de most már annyira nem vagyok elájulva tőlük. Baromi szépek, és ha nem lennék már 2 éve Ázsiában zsákszámra csinálnám a képeket, de a körülményeimet figyelembe véve már csak egy "nyee" és kész. Most már tényleg valami nagyon különleges kell ahhoz, hogy előkerüljön a fényképező.

Intermezzo - amúgy egész Taiwan eddig ilyen érzésekkel tölt el. Egy csomó mindent látok, de mindenből van jobb, egy kicsivel arrébb. A város nyüzsgősebb Sanghajban vagy Hong Kongban, a felhőkarcolók is nagyobbak. A vonatok szebbek Kínában (legalább is a keleti parton), a tengerpart szebb Thaiföldön, a templomok is szebbek Thaiföldön. Itt mindenből van egy kevés, de egyik sem olyan lenyűgöző.
Ami lenyűgöző, azok az emberek. Tök kedves, segítőkész, nyitott mindenki. Az utakon intelligensek az emberek. (Ma egy jobbra kanyarodó kocsi nem engedett át a zöldnél, és teljesen fel voltam háborodva. Ennyira hozzászoktam már ahhoz, hogy itt normálisan vezetnek. Sanghajban hálaimát rebegek, ha nem ütnek el éppen.) Nem hiába járnak 40 évvel Kína előtt "nyitottságban". Kína kb. a 90'-es évektől kezdett nyitni a nyugat felé, itt ez már 1950-ben elkezdődött, azóta elég erős az Amerikai kapcsolat, Japán kapcsolat még korábbi, azért ez mind meglátszik.
Itt amikor a városban sétálok nem az az érzésem, hogy parasztok vesznek körül akik körül kinőtt egy város, és lusták voltak odébb állni, hanem hogy intelligens, városi léthez szokott emberek vannak mindenhol. Képzeljétek el, az emberek nem köpködnek a metrón, és a gyereket se hugyoztatják a kukába. Így is lehet élni, csak a sok kínai ezt nem látja. Pedig messzire se kéne nézni.
Szóval ha lenne egy város mondjuk Shanghai fejlettségével, Hong Kong tisztaságával, és taiwani hozzáállású emberekkel, ahol egy zsák pénzt lehet keresni, akkor hamarabb úton lennék oda, mint hogy kimondaná valaki, hogy Kcsortuleninrogyilszja. (Ki tudja honnan van a név?)

Vissza a mai naphoz. A templomok környékén már eléggé csepergett az eső, de még mindig nem kellett esernyő. Meg igazából nem is volt, szóval jobb is, hogy nem kellett. Egyszer csak visszakeveredtem az expo stadionhoz, ahol már voltam egyszer, csak akkor este volt, és nem láttam. Most láttam, és kiderült, hogy Naruto kiállítás volt - vagy valami hasonló. Egy csomó Narutonak öltözött gyerek rohangált, meg minden. Volt egy farmer's market is, amit nem tudom, hogy fordítanak magyarra, ahol vettem rózsabort meg valami fenyőtű pálinkát. :D A rózsabor elég finom volt, a másikat nem kóstoltam. De így is olcsó volt, és gyönyörű üvegben adták. Ajándék lesz majd Sophie-nak, bár ő az erőset nem szereti, azt kénytelen leszek én meginni majd.

Mire végeztem az alkudozással (vagyis, hogy 100 dollárt visszaadatm a lánykának, mert rosszul számolta ki a visszajárót) leszakadt az ég. Nem kicsit, nagyon. Áldom az eszem, hogy épp fedél alatt voltam, mert baromira elkezdett esni. Nem tudom, hogy ez már tájfun-e, valószínű nem, de kemény volt. Úgyhogy ha már így hozta a sors, akkor megebédeltem, aztán meg kínait tanultam miközben vártam, hogy elálljon annyira az eső, hogy átosonhassak a közeli metróhoz.
Ez meg is történt, és elmetróztam a város észak-nyugati csücskébe, ahonnan gyönyörűen látható a naplemente. Illetve látható lenne, ha látszódna a nap! Reménykedtem, hogy kitisztul az idő, de nem így lett. Beültem egy kávézóba, ahol 2 óráig bámultam ki az ablakon, közben híreket olvasva, hogy észrevegyem ha eláll az eső, de pont ugyanúgy esett még 5-kor is, mint 3-kor. Az előrejelzés szerint 8-ig egészen biztosan esni fog, szóval hazajöttem naplemente nélkül.
Most már majdnem 9 és még mindig esik. Pedig gondoltam ha kitisztul akkor megint elmegyek egy live house-ba zenét hallgatni, de ahhoz nincs hangulatom, hogy oda is meg vissza is megázzak. Meg igazából esernyővel sincs hangulatom a víz alatt mászkálni. Úgyhogy most itthon gubbasztok, és pihenem ki az út fáradalmait.