Shenyang conference

Igen, megint egy Toastmasters-gyanús bejegyzés. (Huhh, olyan régen írtam magyarul, hogy nem találom a betűket... Többet kellene írkafirkálnom.)

Hétvégén District konferencia volt egy Shenyang nevű vidéki városkában. Ez Kína elég északi részén van, viszonylag közel az észak-koreai határhoz. Térkép alaján olyan 200-250 km, de hát az nálunk közel van. Főleg faluhelyen, ahol csak 8 millióan laknak egy városban.
Péntek délutántól vasárnap délutánig tartott a program, és contest chair voltam az evaluation contest elődöntőn. A contest chair az, aki levezényli az egész versenyt. Én melegítem be a közönséget, vezetem be a szabályokat, szólítom a versenyzőket, kezelem, ha valami probléma van, és a végén persze én hirdetem ki az eredményt. Ilyen rangos versenyen még nem voltam contest chair, szóval izgatottan készültem már egy héttel a verseny előtt. Előre megírtam az egész beszédemet, átrágtam magam újra a szabálykönyvön, bejelöltem, hogy ebből mit kell a nagyközönség előtt elmondanom, mit kell a versenyzők eligazításán elmondanom, mindent szépen leírtam, kinyomtattam, gyakoroltam. Felhívtam az összes versenyzőmet már hétfőn, hogy megbeszéljük a verseny előtti teendőket. Na száz szónak is egy a vége, száz lónak is elég egy zászló, vagy egy szász ló... Igazi kis költő vagyok, Geszti Péter-i adottságokkal!

Péntek reggel hajnali 5:40-kor keltem (ez előző mondat szándékosan maradt a levegőben), szerencsére várakozott pár taxi a ház előtt, úgyhogy hamar elvittek a metróhoz, ott meg elcsíptem a legelső járatot (persze kinéztem mikor megy, azért csíptem el), és gond nélkül megérkeztem a reptérre. Ugyan nem 2 órával korábban, mert valahogy nagyon elszámoltam a menetidőt, meg az egész kimenetelt, de így is volt még elég idő. Főleg, hogy nem volt csomagom, amit fel kellett volna adni, a jegyet meg az automata kiadta.
Persze én egyedül nem mertem volna még a pokoli masina közelébe se menni, de amint felértem a 2. emeletre (innen indulnak a gépek), máris láttam egy ismerős arcot. Egy hasonszőrű Toastmastert, akivel körülbelül egy éve találkoztam. Megörültünk egymásnak, aztán mentünk a gépünkhöz.
Security gond nélkül lement, aztán bent találtam is egy Family Martot (ez ilyen helyi kis ABC), ahol vettem péksüteményt meg italt, úgyhogy a reggelim is megvolt. Ahogy várakozunk ott bent, egyszer csak találunk két másik Toastmastert. Úgyhogy már 4-en várakoztunk. Különböző gépekkel mentünk ugyan (vagyis 3-an ugyanazzal, a 4. egy másikkal), de elég közel indultak egymáshoz. A repülőn aztán összetalálkoztunk még újabb emberekkel, úgyhogy mire megérkeztünk Shenyang-ba (a G-t nem ejtük) már 7-en voltunk. Gyorsan fogtunk egy taxit, aztán bő 40 perc múlva a hotelnél voltunk.
Mi külföldiek nem lakhattunk ebben a hotelben mert van valami köze a hadsereghez, és csak kínaiak lakhatnak ott. De az én hotelem sem volt túl messze, körülbelül 10 perc séta, és mint kiderült a legtöbb külföldi ugyanide foglalt szobát, úgyhogy jó kis társaság verődött össze.

Ahogy megérkeztem lecuccoltam, felöltöztem szépen királyi gúnyába, aztán újra átmentem a szövegen, hogy a fontos részek biztos jól menjenek. Az utolsó gyakorlás alkalmával jöttem rá, hogy az egyik viccem, amivel a bevezetőt terveztem jó csattanósan lezárni az ebben a városban nem fog működni, mert egy shanghaii (ezt most vajon így kell toldalékolni?) tévé sorozatra utaltam benne, úgyhogy azt gyorsan átírtam egy univerzális viccre. Aztán izgatottan nekilendültem a nagyvilágnak.
A regisztráción már túl voltam, szóval felmentem felmérni a terepet. Maga a hotel nem volt annyira elegáns, mint általában, de azért megfelelt. Lassan kezdtek szállingózni a versenyzőim is, és az előző verseny is hamarabb befejeződött,  úgyhogy volt idő bőven felkészülni. Sajnos az egyik résztvevő lekéste a gépét, úgyhogy nem ért ide a versenyre, így csak 5-en voltak.
Mint tudjátok én vagyok saját magam legszigorúbb bírája, de be kell valljam, egyszerűen zseniális voltam a színpadon! Megérte az a rengeteg készülődés. A bevezető jó hangulatban telt, a közönség nevetett, ahol kellett neki. A szabályokat jól, érthetőeen modtam el, és az egész verseny nagyon profi módon ment le. Olyannyira profi módon, hogy utána jöttek oda az emberek még másnap is gratulálni, hogy milyen jó volt, és hogy még nem láttak sose ilyen profi contest chairt. Volt egy srác, aki mondta, hogy már pénteken akart gratulálni, de nem talált, csak a szombat esti gála vacsora alatt látott meg végre, és akkor jött oda. Szóval hízott a májam. De amúgy tényleg egyik contest chair sem volt ennyire összeszedett meg profi.
Viszont tanultam is valamit belőle (azon kívül, hogy "proper preparation prevails"). Miután lement a dolog, megkérdeztem egy profit, hogy mi a véleménye, és mondta, hogy nagyon feszültnek tűntem a színpadon. Ezen meglepődtem, mert tök jól éreztem magam, meg nem izgultam egyáltalán, szóval kicsit beleástuk magunkat a témába, hogy miért is tűntem feszültnek, és kiderült, hogy az a póz (vigyázállás, kezek magam mellett) amiben voltam a versenyzők közötti egy perces szünetben borzasztó természetellenes. Már többször kaptam olyan visszajelzést, hogy feszültnek tűnök, de azt senki sem tudta megmondani, hogy pontosan miért is. Úgyhogy most megörültem ennek az új információnak, mert igazából ez egy teljesen tudatos beállás volt. Valamiért abban a hitben voltam, hogy ez így professzionális. De amikor visszamentem a hotelbe, és megnéztem a tükörben... hát borzasztóan nézett ki.
A tanács az volt, hogy álljak kis terpeszbe, és a karom magam előtt tartsam. Sőt, akár nagyon (NAGYON) lassan mozgathatom is a csípőm kicsit balról jobbra, jobbról balra, hogy ne csak mint egy darab fa.. álljak ott. Megnéztem ezt is tükörben, és sokkal természetesebb. És egyáltalán nem néz ki slendriánul, mint azt gondoltam. Szóval legközelebb még jobb lesz. :)

Tudom, hogy vannak olyan destruktív elemek odakint, akiket annyira nem hoz lázba a Toastmasters, úgyhogy innentől kezdve kicsit kevesebb részlettel fogom illusztrálni a történteket.
Este páran (6-an) találtunk egy bárt, és iszogattunk egy kicsit mielőtt nyugovóra tértünk volna. Amúgy egy "most amazing" bar volt. A sok toronyház között egy kis földszintes házikó, amire nagy betűkkel ki volt írva, hogy BAR. Az "A" olyan furán kanyargott, hogy elsőre minden azt olvasta, hogy BEAR, de aztán megértettük, hogy nem medvéről van szó.
Bent még bizarrab volt a hangulat. Feszület a falon, az egyik ablakot mintha egy templomból hozták volna, a plafonról rengeteg szárított növény lógott. Viszont a kiszolgálás jó volt, és az árak NAGYON olcsóak. Legalábbis shanghaii viszonylatban. Olyan, mint amikor Pestról lemegy a paraszt Felsőzsolcára bulizni, és 1700 forintból hulla részegre issza magát - az egész társaság.
Mi azért idáig nem fajultunk, csak pár sört ittunk, viszont nagyon jót beszélgettünk.

Ja, de előtte az egész konferencia legjobb pillanata. Ahogy este mentem az én hotelemből a konferencia hoteljébe, hogy találkozzak Jerellel (ő az a tréner, akivel ha minden jól megy elkezdem a profi speaker karrierem), látom ám, hogy egy indiai (vagy legalábbis sötétebb bőrű) fickó épp jelentkezik be a hotelbe. Nézem, hogy ki lehet az, mert volt egy olyan érzésem, hogy ismerem. Felém fordul, és Rakesh az, az egyik legjobb barátom Shanghaiból, aki amíg én Budapesten voltam elköltözött Pekingbe. Ez volt az egyetlen szomorú hír, ami a visszajövetelemkor várt. Hát úgy megörültünk egymásnak, nem hittem, hogy így összefutunk!

Na most már tényleg belehúzok, mert menni kell aludni. Szóval minden jó volt, tanultam érdekes dolgokat, főleg apróságokról, amikre most elkezdek tudatosan figyelni, hogy beépüljenek a természetes stílusomba. A konferencia sztárvendége a tavalyi világbajnoki 2. helyezett volt, egy kínai fickó, és nagyon jó keynote beszédet meg workshopot tartott. Sok hasznos dolgot ellestem tőle azon kívül is amit mondott.

Még lenne mit mesélnem, de az már így is elég hosszú, és holnap éves orvosi vizsgálatra megyek úgyhogy tök korán kell kelnem.
Meg majd jönnek még a thaiföldi út újabb részletei is, nem feletkeztem meg róluk.