Lett volna ma egy találkozóm az egyik itteni nyelviskola CEO-jával, amire már nagyon készültem. Több fronton is terveztem sikereket elérni, egyrészt betekintést nyerhettem volna, hogyan épít egy külföldi milliárdos üzletet Kínában, másrészt talán kaptam volna tanácsokat a jövőmet illetően - amikor is úgy döntök, hogy elég volt a monitorból, és átnyergelek trénernek vagy professional speakernek. Na meg ismeretségnek sem rossz egy ilyen ember.
Már vagy 2 hete megbeszéltük a találkozót ma délre, egyszer még át is tetette a fickó, tehát tényleg az eszében volt. Erre ma odaloholok (tényleg loholnom kellett, mert egy picit késve indultam, de becsületemre legyen mondva, hogy mindennel együtt 12:00:20-kor már ott voltam :P), és leültem a lobbyban, ahogy megbeszéltük. Először adtam neki 5 percet, aztán 7-et, aztán 10 perc után megkérdeztem a recepción, hogy mégis mi a helyzet, közölték, hogy nincs bent az irodában. Remek. Várjak egy picit. Várni vártam, de közben a gyomrom keservesen korgott, mert elméletileg úgy beszéltük meg, hogy majd együtt ebédelünk. 12:30-kor megint odasomfordáltam a recepcióhoz, most már azzal áltatott a leány, hogy mindjárt itt lesz. Jó, várjunk még egy picit. Aztán háromnegyedkor úgy döntöttem, hogy ennyi várakozás elég volt, és eljöttem. Persze hagytam neki egy üzenetet, hogy majd szervezzük le a találkozót egy másik időpontra, meg mindjárt írok neki levelet is, de azért annyira nem volt jó élmény. Főleg, hogy most hirtelen nagyon elfoglalt lettem, alig van időm akármire is... De erről majd a következő írásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése