Area Conference

Na végre, a várva várt beszámoló. Muszáj volt ezt ma leírnom, különben örökre a feledés homályába merülne. Azt pedig nem szeretném. Viszont mivel már 3 napja történt, ezért a fakulás visszafordíthatatlan, ami egy kevésbé színes beszámolót fog eredményezni. Na meg ehhez a szürkülethez az is hozzájárul, hogy a változatosság kedvéért már megint késő van, és fáradt vagyok. Azért van késő, mert eddig pakoltam. Elképzelhető, hogy az ok-okozati összefüggés nem tökéletes, de a mondanivaló mellett kéretik nem elsiklani: bepakoltam a pénteki utamra! Minden papírom rendben van, Szingapúr kivételével a szállásom is el van intézve, szóval innentől már csak rajtam múlik, mit hozok ki az útból.
Na és akkor az Area Conference. Először is nem volt conference, csak contest. Ez annyit tesz, hogy nem volt semmiféle előadás valami nagy embertől, nem volt networking, nem volt semmi. Egy kis egyetemi tanteremben összegyűltünk és lebonyolítottuk a versenyt. Az előző, pesti Area Conference-hez képest, amikor 130 ember előtt beszéltem egy elegáns hotel dísztermében kicsit más volt a hangulat. Cserébe ingyen volt, ami jó, mert ez kellett az egyik vicchez a beszédemben. Mondjuk sajnos senki nem nevetett rajta. Egy lány volt, akinek 3 másodperccel később leesett, és ő kuncogott egy halkat. :)
Na de nézzük miért volt különleges a verseny. Először is az eredmény, aki nem tudná. Az English Humorous Speech Contestet megnyertem, az Evaluation Contesten pedig második lettem. Kezdem az értékelés értékelésével, mert ez nem annyira érdekes. Második versenyző voltam, szóval a legelsőt nem hallottam, de ezzel nem számolva én is második helyre tettem volna magam. Az első a People's Square TM elnöke, Emily lett. Baromi nehéz 5 perc alatt egy összeszedett, hasznos, pontos, konstrucktív, motiváló értékelést összerakni!
És akkor a vicces beszéd. Kicsit betekintést engedek a gondolataimba, mert ezek mocorogtak a legtöbbet a verseny alatt. Mivel egy csomó TM klubot meglátogattam már, azt hittem, hogy viszonylag pontos elképzelésem van arról, hogy hol milyen erős versenyzők vannak. Ahogy már korábban írtam, nagy szívfájdalmam, hogy nem találtam olyan klubot, ahol jó a hangulat is, és úgy nagyjából mindenki olyan magas szinten van, hogy csak ámuljak és bámuljak. Viszont ha szigorúan a győzelem járna a fejemben, akkor ez most itt pozitívum is lehetne, hiszen azt jelenti, hogy jó eséllyel a jobbak között vagyok. Ilyen nagykép gondolatokkal érkeztem meg a versenyre. Félreértés ne essék, rengeteget dolgoztam a beszédemen, legalább 4-szer átírtam, még a verseny előtti nap este is, mire úgy éreztem, hogy na ez most jó lesz. De ez nem változtat azon, hogy a kis gyíkagyamban az a gondolat volt, hogy mivel én itt Sanghajban a jobb speakerek közé tartozom, ezért nem lesz nagy kihívás a verseny.
A sorrend is nekem kedvezett, utolsó voltam! Régen talán frusztrált volna, hogy végig kell izgulnom az összes másik versenyzőt, most viszont már inkább az előnyének örülöi, hogy én a beszédemben vissza tudok utalni a többiekére. Ez egy jó technika extra viccek beszúrására, hiszen egyrészt tetszik a közönségnek, hogy milyen spontán vagyok, nem ragaszkodom szó szerint a beszédemhez, másrészt nyilván azokra a viccekre fogok visszautalni, amik heves reakciót váltottak ki már korábban. Szóval minden adott volt egy könnyű győzelemhez.
Izgatottan hallgattam az előttem lévőket, és ahogy az 5. beszéd a vége felé járt, úrrá lett rajtam a rémület. (Igazából nem volt ennyire vészes a helyzet, de szeretném, hogy érezzétek a bennem történő változást.) Rájöttem, hogy 2 hatalmas hibát követtem el. Az egyik az volt, hogy önnön gőgösségemben megfeledkeztem arről a lehetőségről, hogy valahol bizony van egy olyan klub, ami tele van erős emberekkel. A másik az volt, hogy azt hittem 2 bekezdésenként 1 vicc elég egy humoros beszédhez.
Hadd elaboráljak kicsit ezen a két ponton. (Az elaborálni ige ősmagyar szó, az angol elaborate szó is ebből származik. Neolingvisztikus körökben a 'kifejteni' igével szokták helyettesíteni.)
1. Az Areánkba 3 klub tartozik. EF Touchstone (az én klubom), Shanghai University és People's Square. Az EF szintje sajnos nem olyan magas, a jó hangulat miatt csatlakoztam inkább. A SHU egy kicsit erősebb, de ott sem találkoztam olyan hű de magas szintű beszédekkel. A PS-ről rengeteg jót hallottam, viszont mivel kedd este vannak a találkozóik, ezért egyszer sem tudtam meglátogatni őket. Így aztán fogalmam sem volt, hogy mi a helyzet arrafelé. Hát kéremszépen a helyzet az, hogy nagyon jó versenyzőik vannak. És mint utólag megtudtam, a humoros beszéd a specialitásuk. 3 District(!) bajnokot neveltek már, és 10 District döntőst.
2. Ezen igazából nem kell olyan sokat fejtegetni, míg az én beszédemben 2 bekezdésenként volt 1 vicc, mind a két PS versenyző beszéde megállás nélkül vicces volt.
Végig fetrengtünk a röhögéstől, és még valamennyi mondanivalójuk is volt. Amíg a helyemen ültem nem éreztem annyira rossznak a helyzetet, láttam, hogy ez két erős beszéd volt, de hittem a saját produkciómban. Aztán kiszaladtam a 'színpadra', törülköző a köpenyem, és elkezdtem a beszédem. És némaság. Mosolyszünet. Na, egy kis kuncogás! Némaság. Hopp, egy hangosabb nevetés. Némaság. Némaság. Egy száj mintha felfelé görbült volna. Némaság. Taps. Dani levonul.
Hát ez egy katasztrófa! Ekkor tudatosult bennem először a két fentebb leírt nagy hiba. Az elején biztos voltam benne, hogy ez volt a vége a pályafutásomnak. Aztán próbáltam győzködni magam, hogy talán valamelyiknél azért jobb voltam, de ez inkább csak ilyen elkeseredett próbálkozás volt részemről.
És akkor kihírdették az eredményt. És nyertem. Aki már megjárt pár TM versenyt annak valószínűleg ismerős az érzés, amikor eredményhirdetés után összenéz a mellette ülővel, hogy "Most mi vaaaaan? Miért ő nyert?" Én legalább 2 különböző versenyen éreztem már így, ahol csak néző voltam. Bevallom, a döntés másik oldaláról nézve sem jobb érzés ez. Tök kellemetlenül éreztem magam, hogy miért én nyertem, amikor a PS-es versenyzők beszéde alatt sokkal többet nevetett a közöség. Láttam az emberek tekintetén, hogy a legtöbben ugyanígy gondolják. Azért udvariasan gratuláltak, de nem tudom mennyi volt ebből őszinte.
Viszont verseny után szerencsére sikerült elcsípnem a főbírót, és ő megvilágosodást hozott! (Kis kitérő, de itt sokkal nagyobb szerepe van a Chief Judge-nak, és az egyik dolog pl., amit otthon is be lehetne vezetni, hogy a verseny után kvázi értékeli a versenyzőket. Néha egyesével, néha csak úgy általánosan, de mindig nagyon hasznos, amit mond.) Szóval mint kiderült, az értékelő papíron mindössze 20%-nyi súllyal szerepel a humor. A maradék 80% ugyanúgy felépítés, előadásmód, üzenet, stb. És az én beszédem hiába volt kevésbé vicces, ebben a maradék 80%-ban épp annyival volt erősebb a többiekénél, hogy összességében 1. helyre jöjjek ki.
Ezután elmúlt a lelkiismeret-furdalásom, és újúlt erővel álltam neki gondolkodni, hogyan tehetném még viccesebbé az egészet. Pár ötletem már van is, és ha minden jól megy az utazásom alatt néhány klubban el fogom tudni mondani az újabb és újabb verziókat, úgyhogy a következő kört egy átdolgozott, fetrengve röhögős beszéddel nyerhetem meg! Vajon mennyire rossz ez a nagy arrogancia, hogy mindig előre eldöntöm, hogy nyerek? Mi másért mennék oda, ha nem nyerni, de vajon jobb lenne, ha inkább szerény gondolatokkal a fejemben készülnék? Hm… ha máskor nem majd a győzelmi bulimon kitalálom.