Hangzhou - Day 3

Kijelenthetem, ez volt a legeseménydúsabb nap! Ez teljesen más hangulatban telt, mint az előző. Ez részben (vagy teljesen egészében) annak volt köszönhető, hogy Emily korán reggel visszament Shanghaiba, úgyhogy csak 3-an voltunk. Most tanul autót vezetni, és órája volt valamikor délelőtt, úgyhogy nem is láttuk már reggel, mert sokkal korábban kelt, mint mi. És Iver, amikor egyedüli nő volt, hirtelen sokkal strammabb lett, szóval minden kalandban benne volt. Amiből ma nem is volt hiány. :)
Reggel valami utcai árustól vettünk reggelit! Kicsit ódzkodtam a gondolattól, de mivel nem találtunk normális helyet, ahol kajálhatnánk, végülis rábólintottam. És olyan finom volt!!! Valami lepény féleség volt feldarabolva, olajos volt, de nem nagyon, és nagyon finom. Hozzá szójabab-tejet ittunk, ami olyasmi mint valami édes, ízesített tej. Meg sűrűbb is volt. De szintén nagyon finom. Úgyhogy kellemes reggeli volt.
Ezután a város egy távoli részét néztük meg, ami a Jangce másik oldalán van. A hídig taxivel mentünk, de már gyalog mentünk át rajta. Irgalmatlan nagy ez a folyó! Simán lehet 800-1000 méter széles. (Lásd képeket alant.) A járda rész elég keskeny volt, és ráadásul meg is kellett osztanunk a biciklisekkel és robogósokkal, de azért megoldottuk valahogy. A folyó túlpartja a modernebb rész. Itt vannak a mindenféle nemzetközi cégenek az irodái, meg ez már sokkal inkább úgy nézett ki, mint Shanghai. Szóval itt nem is töltöttünk annyi időt, sétálgattunk egy picit, aztán kész. Újra taxit fogtunk (elég sok várakozás után), és visszamentünk a folyó eredeti oldalára, ahol egy híres pagodát néztünk meg. Lőttünk pár képet, gyönyörködtünk a kilátásban, majd úgy döntöttünk, hogy itt az ebéd ideje. Persze a pagoda körül minden étterem nagyon drága volt, kint meg tele volt minden túristákkal, úgyhogy nem nagyon tudunk nyugisan leülni és kitalálni, hogy hol is együnk. Illetve nem tudtunk volna, ha nem Aris lett volna az útitársunk. Mondta, hogy menjünk be akármelyik étterembe, csináljunk úgy, mintha, kajálni akarnánk, addig ő a telefonján keres valami normális kajáldát, aztán ha megvan, akkor szépen felállunk, és kész. Talán még ingyen teát is kapunk. :D Hát azt ugyan nem kaptunk, de a terv többi része tökéletesen működött. Iver meg én még nem csináltunk ilyet, úgyhogy nekünk ez nagyon kaland volt. Ebédre megint egy nagyon szép étterembe mentünk, ami megint csak nem volt túl drága. Legalább másfél órán keresztül kajáltunk megállás nélkül (nem ettünk gyorsan), úgyhogy a tradícióhoz híven megint egy jóleső teltség érzésével álltunk fel.
És ami ezután következett az volt a nap fénypontja! Mondta Aris, hogy mielőtt még hazamennénk nézzünk meg egy másik látványosságot a hegyoldalban. Odafurikáztunk szépen, majd mielőtt bementünk volna, kérdezte Aris, hogy akarunk-e fizetni a jegyért. Mert hogy van egy másik megoldás is. Át is lehet mászni a kerítésen! Nekünk ugye egy kis falmászás nem jelentene gondot, na de a törékeny leányzó vajon mit szól mindehhez? Idáig jutottam kb. a gondolatmenetemben, amikor Iver rávágta, hogy másszunk át! Kicsit meglepődtünk, de hát ezzel a kérdés eldöntetett. Elindultunk oldalra, hogy mégse a jegypénztár mellett másszunk át, de kiderült, hogy igazából Arisnek fogalma sincs, hogy hol lehetne átmászni, csak gondolta, hogy lehet. :D Aztán kiderült, hogy igazából nem is falmászásról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy az erdőben, egy másik úton közelítjük meg a helyszínt, ahol nincs kapu.
Találtunk is valami kis ösvényt, ami valószínűleg nem túristák által volt kitaposva, azon megindultunk felfelé. Iver a kis nyári topánkájában meglepően ügyesen mászott a hegyen, csak pár helyen kellett segíteni neki. Mentünk, mendegéltünk, egyszer csak találtunk valami nagy, fém objektumot. Nem tudtuk, hogy mi lehet, mentünk tovább, találtunk egy másik fém objektumot. És mellékesen megérkeztünk a hegytetőre. Semmit nem lehetett látni, mert mindenhol fák voltak, annyi bizonyos volt, hogy nem ott vagyunk, ahol szerettünk volna lenni.
Már korábban feltűnt, hogy se Aris, se a lányok nem különösebben jók tájékozódásban. Aris itt élt 3 évig, de amikor néha rákérdeztem a városban, hogy most ugye itt meg itt vagyunk, akkor csak hadovált. (Ott meg ott voltunk.) Szóval itt az erdőben már én mentem elöl, de hát ez nem segít, ha egyszer rossz hegyre kezdünk el felmászni! Mindegy, hallottunk mindenféle hangokat a távolból - sőt, nem is annyira a távolból! - úgyhogy egyértelműnek tűnt, hogy arrafelé kell mennünk. Elindultunk tovább, lefelé a csúcsról, és ahogy ereszkedtünk lefelé, egyszer csak megláttuk A Falat! Mi legyen? Másszunk át? Másszunk! Ha már itt vagyunk, miért ne? Én meg voltam győződve róla, hogy ez az a fal, amit az elején meg akartunk hódítani. Ami 10 méterről még egy kellemesen megmászható falnak tűnt, az közelebb érve, hirtelen egész nagy lett. Szerintem olyan 2,5-3 méteres lehetett, ami azért nem olyan kicsi. Szóval ahol először akartuk, ott nem is tudtunk feljutni, de aztán kicsit arrébb találtunk egy fát, ami behajlott a kerítés fölé. Ennek nagyon megörültünk, mert úgy nézett ki, simán át tudunk mászni rajta. Ahogy közelebb értünk, persze megint csak kiderült hogy azért annyira nem lesz egyszerű. Mindegy, ennél jobb lehetőségünk valószínű nem lesz, szóval uccu neki. Kis tanakodás után, hogy hogy is másszunk fel, kiderült, hogy én tulajdonképpen fel tudok lépni erről a fáról a fal tetejére, de a többieknek nem elég hosszú a lába. Szóval először bakot tartottam Arisnek, ő így fel tudott menni a tetejére. Ezután jött a fordulópont: átdobtuk a táskáinkat a túloldalra. Most már nincs visszaút. :D Utána bakot tartottam Ivernek, közben Aris húzta fölülről, én toltam ahol értem, de sikeresen megoldottuk a problémát. A fal tetején kicsit szűkösen voltak, de szerencsére nem esett le senki. Ezután Aris lemászott, majd hosszas navigálás-egyezkedés után Ivernek is sikerült leverekednie magát. Én a magasságbeli előnyömnek köszönhetően 2 lépéssel felléptem a fal tetejére, aztán simán leugrottam. :P
Igen ám, de rögtön elénk tárult egy másik kerítés, ezúttal dróthálóból. Úgy okoskodtunk, hogy ezen is át kell másznunk, még ha ez merőleges is a falra. Aztán mondtam, hogy először inkább nézzük meg, hogy mi van a hegy aljában (onnan jöttek a hangok), aztán ha úgy alakul, akkor majd átmászunk rajta. Elég meredek volt a hegyoldal, és mivel én mentem elöl én tapasztaltam ki, hogy hol csúszik jobban, hol kevésbé. A hol kevésbével nem volt gond, viszont amikor egyszer szembetalálkoztam a hol jobbannal, akkor rögtön lezúgtam vagy egy métert - miközben a bal kezem masszíven markolta a dróthálót. Az eredmény egy elfojtott káromkodás, és 3 vérző ujj. A mutatóujjamból ömlött a vér, a középsőből folyt, a gyűrűsből csordogált. Szerencsére Ivernél volt ragtapasz, úgyhogy egy rögtönzött fertőtlenítés után beragasztottam mind a 3 sebet, majd mentünk tovább. Innentől kezdve sokkal óvatosabban.
Általános ellenség volt a meredekségen kívül egyfajta színes, nagydarab pók. Ezekkel is mindig én találkoztam először, és a találkozásokat hangos sikoltozásokkal tettem emlékezetesebbé. Ugye nem vagyok túl jóban semmilyen bogárral, rovarra, vagy akár pókhálóval. A többiek jót röhögtek rajtam, és én is magamon. Viszont ahogy mentem a hegyoldalon, egyszer csak láttam valami mozgást a kerítés túloldalán. Nem tudtam, hogy mi volt az, de egy olyan macska nagyságú állatnak tűnt. Megdermedtem, elkezdtem figyelni, hátha látom megint. Kicsit előrébb lopakodtam, hogy jobban lássam mi folyik a hegy aljában, és egyszer csak megláttam egy zebrát! Na, egy állatkertben vagyunk! Az első gondolatom az volt, hogy vajon milyen állatnak a területére sikerült bemásznunk! Nyíregyházán ilyen helyen vannak a farkasok meg a tigrisek! Ezeket a gondolatokat meghagytam magamnak, de innentől kezdve hevesen dobogó szívvel nézegettem minden irányba. Közöltem az többiekkel is, hogy egy állatkertben vagyunk, és annyiban maradtunk, hogy remélhetőleg itt nincs semmilyen állat, ahol most vagyunk. Ahogy egyre lejjebb értünk, úgy azért egyre tisztább lett, hogy biztonságban vagyunk, a végén kiderült, hogy ez konkrétan senkinek sem volt a területe. Ahogy alászálltunk a magasból kaptunk pár érdeklődő tekintetet, de aztán gyorsan beleolvadtunk a tömegbe.
Ha már ide keveredtünk, persze megnéztük az állatkertet, megtaláltuk az oroszlánokat, tigriseket, farkasokat, rókákat, zsiráfokat, elefántokat, madarakat, majmokat, meg még biztos láttunk mást is. Ja igen, mindenféle antilopokat meg szarvasokat. Aztán olyan 6 óra körül befejezettnek nyilvánítottuk a programot, és visszakocsikáztunk a pályaudvarra. Vasárnap este volt, egy túristavárosban, szóval dugig volt a pályaudvar, a legkorábbi jegy a 300-zal menő vonatra 9-kor lett volna, szóval egy kicsit lassabra vettünk jegyet. Ez csak 190-nel ment. :P Így fél 10 körülre értünk be a sanghaji állomásra, és kb. fél 11-re keveredtem haza.
Most mindjárt hajnali 1 van (ma se alszom ki magam!), gyors zuhany, aztán tényleges sebfertőtlenítés, holnap reggel meg irány az új iroda!

Képek:

Csodapagoda, a.k.a. Temple of Six Harmonies

A pagoda tartópillére

Naggggggyon laza - a templom előtt

Na még egyet

Találjátok ki ez hol készült? (Megoldás legalul :D)

Iver a vadonban

Aris a vadonban... és málhás szamár

A fal meghódítása - Aris

Iver beöltözik az alászálláshoz

Alászállás - A Kezdet

Alászállás - A Vég

A kezem 1 nap után

...és a megoldás! Kemény, mi?