Na, kérem szépen, itt vagyok Bangkokban. Csak gyorsan összeírom a legfontosabbakat, hogy időben (well, hajnali 1 előtt, ami igazábó hajnali 2 sanghaji idő szerint) ágyba kerüljek.
Szóval a reggeli gépem 2 és fél óra késéssel indult, a csatlakozásom Makaóból másfél óra késéssel (szerintem a tújfun borította fel az időbeosztást), úgyhogy helyi idő szerint 8-ra érkeztem meg. Háromnegyed 9 körülre keveredtem ki a reptérről, és fél 10-re érkeztem meg Andershez, a szállásadómhoz. A közlekedés a városban meglepően könnyen ment. Beletörődtem, hogy a reptéren váltom át az 50 dolláromat, nem gondoltam rá többet, hogy mennyivel vertek át vajon, viszont cserébe minden jegyet simán meg tudtam venni.
A repülőn elolvastam a leírást Bangkokról, ami nagyon hasznos volt, mert benne volt pl. a metró térkép meg mindenféle hasznos infó, amik segítségével már a gépen kitaláltam, hogy jutok majd el a szállásomra. És tényleg úgy is volt minden.
Anders nagyon jó fej, jól elbeszélgettünk, és még vacsorát is adott. :) Biomérnök srác és megújuló energiát kutat. A névjegye szerint 'Chief Scientist'. :)
Holnap megkezdem a barangolásom a városban, váltok pénzt Kuala Lumpurra, hogy ott már ne a reptéren kelljen és... nem tudom mit hoz még a holnap.
Ja, az egyedüli bánatom egyelőre, hogy egyik SIM kártyám sem működik itt. Ami annyira nem lenne gond, de azért néha jól jönne, ha tudnék kommunikálni Andersszel, illetve más CouchSurferekkel is tudnék beszélgetni, talán körbemutogatnák a várost. Így most csak e-mailben tudunk beszélgetni, ami nem a leghatékonyabb.
2011. szeptember 30., péntek
Szerencsés vagyok, vagy nem vagyok szerencsés?
A reggeli taxis szerencsétlenkedés után jött a következő jó hír: Makaóban (ahol át kell szállnom) tájfun van/volt/lesz. Nem teljesen értettem mit mondanak, csak azt, hogy késve indulunk. Remek. Előző nap Hong Kongban akkora tájfun volt, hogy nem nyitott ki az irodánk! Szóval esélyes volt, hogy Makaóban is lesz valami, mert elég közel van, de azért reménykedtem, hogy nem lesz semmi. De lett.
Viszonylag zökkenőmentesen ment egyébként minden becheckolás, stb., csak hát a végén több, mint 2 és fél óra késéssel indultunk. Na de hogy miért vagyok mégis szerencsés? (Mert persze ez lenne a cím mondanivalója.) Amikor lefoglaltam a jegyet, akkor viszonylag kevés idő volt átszállásra. Igen ám, viszont pár nappal később jött a telefon, hogy azt a járatot törölték, és áttettek egy 3 órával későbbire. Nyilván elfogadtam, nem nagyon tudtam mást csinálni. Így viszont, hogy ennyivel később indul a csatlakozásom, egy holmi tájfun nem tudta annyival eltolni az indulásom, hogy ebből bajom legyen. :)
Most itt ülök a makaói reptéren, élvezném a remek 28 fokos meleget és a párát (ha nem menne a légkondi), és mindjárt felszállok majd a bangkoki járatra. Najó, annyira nem mindjárt, kereken 2 óra múlva indulunk majd. Bár mire ezt el tudom küldeni már rég elindultam, sőt meg is érkeztem. Mert annak ellenére, hogy nagy betűkkel ki van írva, hogy FREE WIFI, sajnos nincs free wifi. Úgyhogy majd Anderstől posztolok.
Amúgy kicsit visszatérve a párás, meleg levegőre, az nem ironikus volt most kivételesen. Nagyon megszerettem az ilyen időt, sajnos Sanghajban már elmúlt. De itt a gép és a reptér közti folyosón nem volt légkondi, és nagyon élveztem. :) Remélem az első 3 állomásomon ilyen lesz az idő.
Indulás
Az az előnye megvan az ilyen izgalmas utaknak, hogy legalább a korai kelés nem probléma. Annyira izgulok, hogy biztos ne késsek el, hogy már 1 órával korábban felébredek, aztán már csak ilyen 5-10 percekre alszom vissza. Ez volt ma reggel is, bár azért azt meg kell jegyeznem, hogy a tényleges kikemergéstől számítva még legalább 15 perc volt, mire sikerült bebootolnom. Gyorsan megreggeliztem, aztán még mielőtt a Family Guy aktuális része végetért volna, már csörgött is a telefonom, hogy itt a taxi.
Na, ez kicsit megborított! 6-ra rendeltem a kocsit (vagyis Seb rendelte nekem) mondta, hogy 5:55-re már legyek lent, biztos ami biztos, erre 5:45-kor csörög az ipse, hogy itt van. Még szerencse, hogy nagyjából már össze voltam pakolva, de nem volt időm befejezni a reggelit, nem volt időm elmosogatni, nem volt időm fogat mosni, szóval nem örültem annyira az időzítésnek. De azért elbúcsúztam a lakásomtól, és lecuccoltam. És ekkor szembesültem a ténnyel, hogy 2 taxi vár lent. Egyik sem iparkodott, hogy elvegye a csomagom, vagy akármi, hát gondoltam elkiáltom magam, hogy Hongqiao Airport, aztán amelyik reagál az az enyém. Úgy látszott, hogy ez a technika működik, mert az egyik már nyitotta is a csomagtartót, a másik meg a füle botját sem mozdította.
Mutatom neki a címet (szintén Seb írta le nekem), kikerestem, hogy melyik terminálra kell menni, majd hátra dőltem, és néztem ki az ablakon. Amikor egyszer csak megint csörög a mobilom, és érdeklődik a taxis fickó, hogy mikor is jelenek meg majd lent… Ónyazsgem! Mégsem jött be a módszerem: rossz taxiba szálltam. Szegény eredeti fickó még vagy 3x hívott, de akkor már nem vettem fel, egyrészt ügysem tudtunk volna már mit csinálni, másrészt a nyelvi akadályokat eddig a "taxi" szóval hidaltuk át, ennél bonyolultabb párbeszédre amúgy sem lettünk volna képesek.
Úgyhogy rögtön egy kis lelkiismeret-furdalással indítottam a napot, hogy ide rendeltem szegény embert egy jó fuvar reményében, aztán meg faképnél hagytam. :( Viszont cserébe ez a másik taxi olcsóbb volt, mint Seb tippelte, még 100 RNB-be se került. És már negyed 7-kor kint voltam a reptéren. Meg is találtam a járatom, szóval minden okénak tűnik.
Gyanítom, hogy a makaói kiruccanást elhalasztom (erről írtam egyáltalán?), és inkább azzal töltöm majd az időt, hogy kitaláljam mit is akarok megnézni Bangkokban. Ja, mert hogy a repülő utat tuti végig fogom aludni.
2011. szeptember 28., szerda
Area Conference
Na végre, a várva várt beszámoló. Muszáj volt ezt ma leírnom, különben örökre a feledés homályába merülne. Azt pedig nem szeretném. Viszont mivel már 3 napja történt, ezért a fakulás visszafordíthatatlan, ami egy kevésbé színes beszámolót fog eredményezni. Na meg ehhez a szürkülethez az is hozzájárul, hogy a változatosság kedvéért már megint késő van, és fáradt vagyok. Azért van késő, mert eddig pakoltam. Elképzelhető, hogy az ok-okozati összefüggés nem tökéletes, de a mondanivaló mellett kéretik nem elsiklani: bepakoltam a pénteki utamra! Minden papírom rendben van, Szingapúr kivételével a szállásom is el van intézve, szóval innentől már csak rajtam múlik, mit hozok ki az útból.
Na és akkor az Area Conference. Először is nem volt conference, csak contest. Ez annyit tesz, hogy nem volt semmiféle előadás valami nagy embertől, nem volt networking, nem volt semmi. Egy kis egyetemi tanteremben összegyűltünk és lebonyolítottuk a versenyt. Az előző, pesti Area Conference-hez képest, amikor 130 ember előtt beszéltem egy elegáns hotel dísztermében kicsit más volt a hangulat. Cserébe ingyen volt, ami jó, mert ez kellett az egyik vicchez a beszédemben. Mondjuk sajnos senki nem nevetett rajta. Egy lány volt, akinek 3 másodperccel később leesett, és ő kuncogott egy halkat. :)
Na de nézzük miért volt különleges a verseny. Először is az eredmény, aki nem tudná. Az English Humorous Speech Contestet megnyertem, az Evaluation Contesten pedig második lettem. Kezdem az értékelés értékelésével, mert ez nem annyira érdekes. Második versenyző voltam, szóval a legelsőt nem hallottam, de ezzel nem számolva én is második helyre tettem volna magam. Az első a People's Square TM elnöke, Emily lett. Baromi nehéz 5 perc alatt egy összeszedett, hasznos, pontos, konstrucktív, motiváló értékelést összerakni!
És akkor a vicces beszéd. Kicsit betekintést engedek a gondolataimba, mert ezek mocorogtak a legtöbbet a verseny alatt. Mivel egy csomó TM klubot meglátogattam már, azt hittem, hogy viszonylag pontos elképzelésem van arról, hogy hol milyen erős versenyzők vannak. Ahogy már korábban írtam, nagy szívfájdalmam, hogy nem találtam olyan klubot, ahol jó a hangulat is, és úgy nagyjából mindenki olyan magas szinten van, hogy csak ámuljak és bámuljak. Viszont ha szigorúan a győzelem járna a fejemben, akkor ez most itt pozitívum is lehetne, hiszen azt jelenti, hogy jó eséllyel a jobbak között vagyok. Ilyen nagykép gondolatokkal érkeztem meg a versenyre. Félreértés ne essék, rengeteget dolgoztam a beszédemen, legalább 4-szer átírtam, még a verseny előtti nap este is, mire úgy éreztem, hogy na ez most jó lesz. De ez nem változtat azon, hogy a kis gyíkagyamban az a gondolat volt, hogy mivel én itt Sanghajban a jobb speakerek közé tartozom, ezért nem lesz nagy kihívás a verseny.
A sorrend is nekem kedvezett, utolsó voltam! Régen talán frusztrált volna, hogy végig kell izgulnom az összes másik versenyzőt, most viszont már inkább az előnyének örülöi, hogy én a beszédemben vissza tudok utalni a többiekére. Ez egy jó technika extra viccek beszúrására, hiszen egyrészt tetszik a közönségnek, hogy milyen spontán vagyok, nem ragaszkodom szó szerint a beszédemhez, másrészt nyilván azokra a viccekre fogok visszautalni, amik heves reakciót váltottak ki már korábban. Szóval minden adott volt egy könnyű győzelemhez.
Izgatottan hallgattam az előttem lévőket, és ahogy az 5. beszéd a vége felé járt, úrrá lett rajtam a rémület. (Igazából nem volt ennyire vészes a helyzet, de szeretném, hogy érezzétek a bennem történő változást.) Rájöttem, hogy 2 hatalmas hibát követtem el. Az egyik az volt, hogy önnön gőgösségemben megfeledkeztem arről a lehetőségről, hogy valahol bizony van egy olyan klub, ami tele van erős emberekkel. A másik az volt, hogy azt hittem 2 bekezdésenként 1 vicc elég egy humoros beszédhez.
Hadd elaboráljak kicsit ezen a két ponton. (Az elaborálni ige ősmagyar szó, az angol elaborate szó is ebből származik. Neolingvisztikus körökben a 'kifejteni' igével szokták helyettesíteni.)
1. Az Areánkba 3 klub tartozik. EF Touchstone (az én klubom), Shanghai University és People's Square. Az EF szintje sajnos nem olyan magas, a jó hangulat miatt csatlakoztam inkább. A SHU egy kicsit erősebb, de ott sem találkoztam olyan hű de magas szintű beszédekkel. A PS-ről rengeteg jót hallottam, viszont mivel kedd este vannak a találkozóik, ezért egyszer sem tudtam meglátogatni őket. Így aztán fogalmam sem volt, hogy mi a helyzet arrafelé. Hát kéremszépen a helyzet az, hogy nagyon jó versenyzőik vannak. És mint utólag megtudtam, a humoros beszéd a specialitásuk. 3 District(!) bajnokot neveltek már, és 10 District döntőst.
2. Ezen igazából nem kell olyan sokat fejtegetni, míg az én beszédemben 2 bekezdésenként volt 1 vicc, mind a két PS versenyző beszéde megállás nélkül vicces volt.
Végig fetrengtünk a röhögéstől, és még valamennyi mondanivalójuk is volt. Amíg a helyemen ültem nem éreztem annyira rossznak a helyzetet, láttam, hogy ez két erős beszéd volt, de hittem a saját produkciómban. Aztán kiszaladtam a 'színpadra', törülköző a köpenyem, és elkezdtem a beszédem. És némaság. Mosolyszünet. Na, egy kis kuncogás! Némaság. Hopp, egy hangosabb nevetés. Némaság. Némaság. Egy száj mintha felfelé görbült volna. Némaság. Taps. Dani levonul.
Hát ez egy katasztrófa! Ekkor tudatosult bennem először a két fentebb leírt nagy hiba. Az elején biztos voltam benne, hogy ez volt a vége a pályafutásomnak. Aztán próbáltam győzködni magam, hogy talán valamelyiknél azért jobb voltam, de ez inkább csak ilyen elkeseredett próbálkozás volt részemről.
És akkor kihírdették az eredményt. És nyertem. Aki már megjárt pár TM versenyt annak valószínűleg ismerős az érzés, amikor eredményhirdetés után összenéz a mellette ülővel, hogy "Most mi vaaaaan? Miért ő nyert?" Én legalább 2 különböző versenyen éreztem már így, ahol csak néző voltam. Bevallom, a döntés másik oldaláról nézve sem jobb érzés ez. Tök kellemetlenül éreztem magam, hogy miért én nyertem, amikor a PS-es versenyzők beszéde alatt sokkal többet nevetett a közöség. Láttam az emberek tekintetén, hogy a legtöbben ugyanígy gondolják. Azért udvariasan gratuláltak, de nem tudom mennyi volt ebből őszinte.
Viszont verseny után szerencsére sikerült elcsípnem a főbírót, és ő megvilágosodást hozott! (Kis kitérő, de itt sokkal nagyobb szerepe van a Chief Judge-nak, és az egyik dolog pl., amit otthon is be lehetne vezetni, hogy a verseny után kvázi értékeli a versenyzőket. Néha egyesével, néha csak úgy általánosan, de mindig nagyon hasznos, amit mond.) Szóval mint kiderült, az értékelő papíron mindössze 20%-nyi súllyal szerepel a humor. A maradék 80% ugyanúgy felépítés, előadásmód, üzenet, stb. És az én beszédem hiába volt kevésbé vicces, ebben a maradék 80%-ban épp annyival volt erősebb a többiekénél, hogy összességében 1. helyre jöjjek ki.
Ezután elmúlt a lelkiismeret-furdalásom, és újúlt erővel álltam neki gondolkodni, hogyan tehetném még viccesebbé az egészet. Pár ötletem már van is, és ha minden jól megy az utazásom alatt néhány klubban el fogom tudni mondani az újabb és újabb verziókat, úgyhogy a következő kört egy átdolgozott, fetrengve röhögős beszéddel nyerhetem meg! Vajon mennyire rossz ez a nagy arrogancia, hogy mindig előre eldöntöm, hogy nyerek? Mi másért mennék oda, ha nem nyerni, de vajon jobb lenne, ha inkább szerény gondolatokkal a fejemben készülnék? Hm… ha máskor nem majd a győzelmi bulimon kitalálom.
Na és akkor az Area Conference. Először is nem volt conference, csak contest. Ez annyit tesz, hogy nem volt semmiféle előadás valami nagy embertől, nem volt networking, nem volt semmi. Egy kis egyetemi tanteremben összegyűltünk és lebonyolítottuk a versenyt. Az előző, pesti Area Conference-hez képest, amikor 130 ember előtt beszéltem egy elegáns hotel dísztermében kicsit más volt a hangulat. Cserébe ingyen volt, ami jó, mert ez kellett az egyik vicchez a beszédemben. Mondjuk sajnos senki nem nevetett rajta. Egy lány volt, akinek 3 másodperccel később leesett, és ő kuncogott egy halkat. :)
Na de nézzük miért volt különleges a verseny. Először is az eredmény, aki nem tudná. Az English Humorous Speech Contestet megnyertem, az Evaluation Contesten pedig második lettem. Kezdem az értékelés értékelésével, mert ez nem annyira érdekes. Második versenyző voltam, szóval a legelsőt nem hallottam, de ezzel nem számolva én is második helyre tettem volna magam. Az első a People's Square TM elnöke, Emily lett. Baromi nehéz 5 perc alatt egy összeszedett, hasznos, pontos, konstrucktív, motiváló értékelést összerakni!
És akkor a vicces beszéd. Kicsit betekintést engedek a gondolataimba, mert ezek mocorogtak a legtöbbet a verseny alatt. Mivel egy csomó TM klubot meglátogattam már, azt hittem, hogy viszonylag pontos elképzelésem van arról, hogy hol milyen erős versenyzők vannak. Ahogy már korábban írtam, nagy szívfájdalmam, hogy nem találtam olyan klubot, ahol jó a hangulat is, és úgy nagyjából mindenki olyan magas szinten van, hogy csak ámuljak és bámuljak. Viszont ha szigorúan a győzelem járna a fejemben, akkor ez most itt pozitívum is lehetne, hiszen azt jelenti, hogy jó eséllyel a jobbak között vagyok. Ilyen nagykép gondolatokkal érkeztem meg a versenyre. Félreértés ne essék, rengeteget dolgoztam a beszédemen, legalább 4-szer átírtam, még a verseny előtti nap este is, mire úgy éreztem, hogy na ez most jó lesz. De ez nem változtat azon, hogy a kis gyíkagyamban az a gondolat volt, hogy mivel én itt Sanghajban a jobb speakerek közé tartozom, ezért nem lesz nagy kihívás a verseny.
A sorrend is nekem kedvezett, utolsó voltam! Régen talán frusztrált volna, hogy végig kell izgulnom az összes másik versenyzőt, most viszont már inkább az előnyének örülöi, hogy én a beszédemben vissza tudok utalni a többiekére. Ez egy jó technika extra viccek beszúrására, hiszen egyrészt tetszik a közönségnek, hogy milyen spontán vagyok, nem ragaszkodom szó szerint a beszédemhez, másrészt nyilván azokra a viccekre fogok visszautalni, amik heves reakciót váltottak ki már korábban. Szóval minden adott volt egy könnyű győzelemhez.
Izgatottan hallgattam az előttem lévőket, és ahogy az 5. beszéd a vége felé járt, úrrá lett rajtam a rémület. (Igazából nem volt ennyire vészes a helyzet, de szeretném, hogy érezzétek a bennem történő változást.) Rájöttem, hogy 2 hatalmas hibát követtem el. Az egyik az volt, hogy önnön gőgösségemben megfeledkeztem arről a lehetőségről, hogy valahol bizony van egy olyan klub, ami tele van erős emberekkel. A másik az volt, hogy azt hittem 2 bekezdésenként 1 vicc elég egy humoros beszédhez.
Hadd elaboráljak kicsit ezen a két ponton. (Az elaborálni ige ősmagyar szó, az angol elaborate szó is ebből származik. Neolingvisztikus körökben a 'kifejteni' igével szokták helyettesíteni.)
1. Az Areánkba 3 klub tartozik. EF Touchstone (az én klubom), Shanghai University és People's Square. Az EF szintje sajnos nem olyan magas, a jó hangulat miatt csatlakoztam inkább. A SHU egy kicsit erősebb, de ott sem találkoztam olyan hű de magas szintű beszédekkel. A PS-ről rengeteg jót hallottam, viszont mivel kedd este vannak a találkozóik, ezért egyszer sem tudtam meglátogatni őket. Így aztán fogalmam sem volt, hogy mi a helyzet arrafelé. Hát kéremszépen a helyzet az, hogy nagyon jó versenyzőik vannak. És mint utólag megtudtam, a humoros beszéd a specialitásuk. 3 District(!) bajnokot neveltek már, és 10 District döntőst.
2. Ezen igazából nem kell olyan sokat fejtegetni, míg az én beszédemben 2 bekezdésenként volt 1 vicc, mind a két PS versenyző beszéde megállás nélkül vicces volt.
Végig fetrengtünk a röhögéstől, és még valamennyi mondanivalójuk is volt. Amíg a helyemen ültem nem éreztem annyira rossznak a helyzetet, láttam, hogy ez két erős beszéd volt, de hittem a saját produkciómban. Aztán kiszaladtam a 'színpadra', törülköző a köpenyem, és elkezdtem a beszédem. És némaság. Mosolyszünet. Na, egy kis kuncogás! Némaság. Hopp, egy hangosabb nevetés. Némaság. Némaság. Egy száj mintha felfelé görbült volna. Némaság. Taps. Dani levonul.
Hát ez egy katasztrófa! Ekkor tudatosult bennem először a két fentebb leírt nagy hiba. Az elején biztos voltam benne, hogy ez volt a vége a pályafutásomnak. Aztán próbáltam győzködni magam, hogy talán valamelyiknél azért jobb voltam, de ez inkább csak ilyen elkeseredett próbálkozás volt részemről.
És akkor kihírdették az eredményt. És nyertem. Aki már megjárt pár TM versenyt annak valószínűleg ismerős az érzés, amikor eredményhirdetés után összenéz a mellette ülővel, hogy "Most mi vaaaaan? Miért ő nyert?" Én legalább 2 különböző versenyen éreztem már így, ahol csak néző voltam. Bevallom, a döntés másik oldaláról nézve sem jobb érzés ez. Tök kellemetlenül éreztem magam, hogy miért én nyertem, amikor a PS-es versenyzők beszéde alatt sokkal többet nevetett a közöség. Láttam az emberek tekintetén, hogy a legtöbben ugyanígy gondolják. Azért udvariasan gratuláltak, de nem tudom mennyi volt ebből őszinte.
Viszont verseny után szerencsére sikerült elcsípnem a főbírót, és ő megvilágosodást hozott! (Kis kitérő, de itt sokkal nagyobb szerepe van a Chief Judge-nak, és az egyik dolog pl., amit otthon is be lehetne vezetni, hogy a verseny után kvázi értékeli a versenyzőket. Néha egyesével, néha csak úgy általánosan, de mindig nagyon hasznos, amit mond.) Szóval mint kiderült, az értékelő papíron mindössze 20%-nyi súllyal szerepel a humor. A maradék 80% ugyanúgy felépítés, előadásmód, üzenet, stb. És az én beszédem hiába volt kevésbé vicces, ebben a maradék 80%-ban épp annyival volt erősebb a többiekénél, hogy összességében 1. helyre jöjjek ki.
Ezután elmúlt a lelkiismeret-furdalásom, és újúlt erővel álltam neki gondolkodni, hogyan tehetném még viccesebbé az egészet. Pár ötletem már van is, és ha minden jól megy az utazásom alatt néhány klubban el fogom tudni mondani az újabb és újabb verziókat, úgyhogy a következő kört egy átdolgozott, fetrengve röhögős beszéddel nyerhetem meg! Vajon mennyire rossz ez a nagy arrogancia, hogy mindig előre eldöntöm, hogy nyerek? Mi másért mennék oda, ha nem nyerni, de vajon jobb lenne, ha inkább szerény gondolatokkal a fejemben készülnék? Hm… ha máskor nem majd a győzelmi bulimon kitalálom.
2011. szeptember 27., kedd
I'm okay
If anyone heard about the subway crash in the news, please don't worry about me, I'm okay.
Actually I heard about the accident from a Hungarian friend. It happened on Line 10 which I rarely use.
Actually I heard about the accident from a Hungarian friend. It happened on Line 10 which I rarely use.
2011. szeptember 26., hétfő
176
Jön majd a vasárnap leirása, mert nagyon tanulságos nap volt TM szempontból, de előtte hadd adjak hangot a megdöbbenésemnek.
Amikor megtudtam, hogy Sanghajban 46 TM klub van, azt hittem ez a világ legjobb helye ilyen szempontból. De most az utazásom miatt nézegetem a többi város TM klubjait is, és tegnap otthon elkapott a hangos üvöltési roham, amikor megláttam, hogy Szingapúrban 176 TM klub van!!!!!! (Nem szoktam 1-nél több felkiáltójelet használni, csak ha nagyon felkiáltó hangulatomban vagyok. De akkor is csak 3-at. Hölgyeim és uraim, ez most itt 6 felkiáltójel! Ez nem véletlen.) Hogy lehet egy pöttöm ország hatalmas városában 176 TM klub?
Amikor megtudtam, hogy Sanghajban 46 TM klub van, azt hittem ez a világ legjobb helye ilyen szempontból. De most az utazásom miatt nézegetem a többi város TM klubjait is, és tegnap otthon elkapott a hangos üvöltési roham, amikor megláttam, hogy Szingapúrban 176 TM klub van!!!!!! (Nem szoktam 1-nél több felkiáltójelet használni, csak ha nagyon felkiáltó hangulatomban vagyok. De akkor is csak 3-at. Hölgyeim és uraim, ez most itt 6 felkiáltójel! Ez nem véletlen.) Hogy lehet egy pöttöm ország hatalmas városában 176 TM klub?
2011. szeptember 24., szombat
És a nap rosszabbik fele
Hehe, mintha csak kötelességének érezte volna a nap, hogy amenyire jó volt ez elejen, annyire rossz legyen a vége. Egyrészt amint hazajöttem elább hagyott a lelkesedésem, és egy csomó időt elhülyéskedtem itthon. Aztán elmentem a bankba, hogy nyissak egy bankszámlát, először eltévedtem, aztán amikor megtaláltam az utat, akkor egy csomót kellett várni (najó, nem olyan sokat, de időre mentem utána, és elkéstem), aztán az ügyintéző nem beszélt angolul, akkor kerítettek valakit, aki beszélt, megcsináltuk a papírmunkát, megkaptam a bankkártyámat(!), ez mondjuk meglepően pozitív volt, majd amikor az internet bankolásról érdeklődtem, akkor közölték, hogy csak kínaiul van. Szóval rögtön meg is szüntettem a számlát…
Este volt ugye a 2 éves évfordulós parti, és megint kínaiul ment az egész!!! Már ott tartottam, hogy hazamegyek, hagyom az egészet a francba. Aztán nem mentem, és ennek hatására egy roppant érdekes felfedezést tettem. Igazából annyira nem is kellene érdekesnek lennie, de még a saját bőrömön ezt sosem tapasztaltam.
Eléggé ideges voltam a fellépésem miatt, mert mint az utóbbi héten kiderült nem nagyon tudok szájharmonikázni. És ez az idegesség úgy jött ki rajtam, hogy szinte mindentől rössz kedvem lett! Vajon ez normális? Onnantól kezdve viszont, hogy túl voltam a szereplésemen, a közönség udvariasan megtapsolt, már magasról tettem rá, hogy kínaiul, vagy kantoniul, vagy angolul beszélnek, remekül éreztem magam.
Este volt ugye a 2 éves évfordulós parti, és megint kínaiul ment az egész!!! Már ott tartottam, hogy hazamegyek, hagyom az egészet a francba. Aztán nem mentem, és ennek hatására egy roppant érdekes felfedezést tettem. Igazából annyira nem is kellene érdekesnek lennie, de még a saját bőrömön ezt sosem tapasztaltam.
Eléggé ideges voltam a fellépésem miatt, mert mint az utóbbi héten kiderült nem nagyon tudok szájharmonikázni. És ez az idegesség úgy jött ki rajtam, hogy szinte mindentől rössz kedvem lett! Vajon ez normális? Onnantól kezdve viszont, hogy túl voltam a szereplésemen, a közönség udvariasan megtapsolt, már magasról tettem rá, hogy kínaiul, vagy kantoniul, vagy angolul beszélnek, remekül éreztem magam.
So far, so very good
Be kell, hogy valljam, meglepően jól alakulnak eddig a dolgok hétvégén. Tegnap hullára stresszeltem még magam, meg ideges voltam, hogy csak hajnali 1-kor tudtam megint ágyba kerülni, de reggel 9 előtt már magamtól felébredtem, és a nap további része még jobban alakult.
Illetve már tegnap is kezdtek jól alakulni a dolgok, ugyanis Bangkokban már van szállásom. Egy svéd fickónál fogok lakni, aki szintén 6 éves kora óta csellózik. :) De megbeszéltem már két helyi gyerekkel is, hogy azért majd találkozunk, ha ott vagyok, úgyhogy lesznek helyi ismerőseim is.
Na de nézzük a a szombatot. Reggel kiterveltem, hogy mit milyen sorrendben fogok megcsinálni, megnéztem hol tudom majd megnyitni a bankszámlám, aztán nekivágtam a nagy kalandnak. Először befizettem a víztartályomat. Úgy van, hogy ugye palackozott vizet iszunk, de szerencsére potom pénzért lehet venni ilyen 20 literes tartályt, mint az irodában volt, közvetlenül a recepción. Csak mondom, hogy milyet szeretnék, ők meg majd kicserélik. Roppant kényelmes. Szóval kifizettem a múltkori tartály árát (32 kuai*) és rendeltem egy újat.
A következő állomás a tisztító volt, itt értelem szerűen nem beszéltek angolul, viszont a nő többször is elmondta ugyanazt a kérdést kínaiul, amit én persze többedszerre sem értettem meg. Szerencsére azt már tudom mondani, hogy 'nem tudom', de nem tudom, hogy ez megfelelő válasz volt-e a kérdésre. Csak jövő keddre készül el az áru, meglátjuk, hogy sikerül-e kiszedniük a foltokat.
Aztán elbicikliztem a szupermarketbe, ahol mindenféle biciklivel kapcsolatos dolgot akartam venni (lámpa, csengő, imbuszkulcs, pumpa, stb.) de sajnos semmi sem volt. Pedig bicikliket árulnak. Na mindegy. Azért kenyeret vettem, amit innentől kezdve a hűtőben fogok tárolni, meg felvágottat. Ja, és meglepő módon elsőre megtaláltam a fekete cipőfényező krémet. Úgyhogy roppant büszke voltam.
Utána elkerekeztem a Decathlonba, ami az irodánktól van nem messze, és itt történt a csoda! Ez a bolt itt NAGYON olcsó. Szűk 25e forintért vettem egy hálózsákot, egy masszív(nak tűnő) táskát, ami lehet hátizsák is meg sporttáska is, rengeteg dolgot a biciklimhez, és egy esőkabátot. A táskának meg a hálózsáknak azért örülök nagyon, mert ezek az utazásomhoz kellettek, és ezek miatt aggódtam a legjobban.
Amúgy ilyen minihálózsák, mármint, hogy nagyon picire össze lehet csomagolni. Azt hiszem csak 10-15 fokig jó, de hát kvázi az egyenlítőhöz megyek, szóval talán ez nem lesz probléma. :)
Most megyek majd bankszámlát nyitni, meg egy messzebbi plázába, hátha ott olcsóbban tudok valami normális kabátot venni. Őszit meg télit is kellene szerezni, de az őszi egyelőre fontosabb. Bár állítólag itt csak kb. 2 hét az ősz, aztán már jön is a tél.
*kuai: mi lehet ez a kuai? Igazából csak vagánykodni akartam, azért írtam, hogy kuai. Ez a helyi pénzre utal. Még nem sikerült rájönnöm, hogy van-e valami különbség (akár csak árnyalatnyi is) aközött, hogy kuai, RMB vagy yuan. Hol ezt használják, hol azt.
Illetve már tegnap is kezdtek jól alakulni a dolgok, ugyanis Bangkokban már van szállásom. Egy svéd fickónál fogok lakni, aki szintén 6 éves kora óta csellózik. :) De megbeszéltem már két helyi gyerekkel is, hogy azért majd találkozunk, ha ott vagyok, úgyhogy lesznek helyi ismerőseim is.
Na de nézzük a a szombatot. Reggel kiterveltem, hogy mit milyen sorrendben fogok megcsinálni, megnéztem hol tudom majd megnyitni a bankszámlám, aztán nekivágtam a nagy kalandnak. Először befizettem a víztartályomat. Úgy van, hogy ugye palackozott vizet iszunk, de szerencsére potom pénzért lehet venni ilyen 20 literes tartályt, mint az irodában volt, közvetlenül a recepción. Csak mondom, hogy milyet szeretnék, ők meg majd kicserélik. Roppant kényelmes. Szóval kifizettem a múltkori tartály árát (32 kuai*) és rendeltem egy újat.
A következő állomás a tisztító volt, itt értelem szerűen nem beszéltek angolul, viszont a nő többször is elmondta ugyanazt a kérdést kínaiul, amit én persze többedszerre sem értettem meg. Szerencsére azt már tudom mondani, hogy 'nem tudom', de nem tudom, hogy ez megfelelő válasz volt-e a kérdésre. Csak jövő keddre készül el az áru, meglátjuk, hogy sikerül-e kiszedniük a foltokat.
Aztán elbicikliztem a szupermarketbe, ahol mindenféle biciklivel kapcsolatos dolgot akartam venni (lámpa, csengő, imbuszkulcs, pumpa, stb.) de sajnos semmi sem volt. Pedig bicikliket árulnak. Na mindegy. Azért kenyeret vettem, amit innentől kezdve a hűtőben fogok tárolni, meg felvágottat. Ja, és meglepő módon elsőre megtaláltam a fekete cipőfényező krémet. Úgyhogy roppant büszke voltam.
Utána elkerekeztem a Decathlonba, ami az irodánktól van nem messze, és itt történt a csoda! Ez a bolt itt NAGYON olcsó. Szűk 25e forintért vettem egy hálózsákot, egy masszív(nak tűnő) táskát, ami lehet hátizsák is meg sporttáska is, rengeteg dolgot a biciklimhez, és egy esőkabátot. A táskának meg a hálózsáknak azért örülök nagyon, mert ezek az utazásomhoz kellettek, és ezek miatt aggódtam a legjobban.
Amúgy ilyen minihálózsák, mármint, hogy nagyon picire össze lehet csomagolni. Azt hiszem csak 10-15 fokig jó, de hát kvázi az egyenlítőhöz megyek, szóval talán ez nem lesz probléma. :)
Most megyek majd bankszámlát nyitni, meg egy messzebbi plázába, hátha ott olcsóbban tudok valami normális kabátot venni. Őszit meg télit is kellene szerezni, de az őszi egyelőre fontosabb. Bár állítólag itt csak kb. 2 hét az ősz, aztán már jön is a tél.
*kuai: mi lehet ez a kuai? Igazából csak vagánykodni akartam, azért írtam, hogy kuai. Ez a helyi pénzre utal. Még nem sikerült rájönnöm, hogy van-e valami különbség (akár csak árnyalatnyi is) aközött, hogy kuai, RMB vagy yuan. Hol ezt használják, hol azt.
2011. szeptember 22., csütörtök
Contest speech - Superman!
I just spent my last 2 hours refactoring my contest speech. In English, that's why I'm in the mood for writing in English. :) The title is Superman, and the main theme is the quote I heard form Darren LaCroix in Lisbon: "What would you do if you knew you could not fail?" Actually, I heard this quote several times, but hearing it from Darren had the biggest impact on me.
I realized, that it's not easy at all to write a speech with good structure and strong message, that MUST be funny. I was struggling to put jokes in every second paragraph and not deviate from the message. But at the end I think this speech is really great. Now I love it! :) I can't wait to tell it in front of people, because just rehearsing it alone starts to get boring. Also, the fact that there are no laughs at all, makes me think that it's not funny. And it's not a good feeling before a humorous speech contest.
But I have a few tricks in my sleeve. First of all I chose the title 'Superman' so that even before I'm on the stage the audience will have a funny feeling. Because the format of the introduction is Title, Name, Name, Title, so it'll sound like: "Superman, Daniel, Daniel, Superman". And then, I'll run to the stage with a towel wrapped around my shoulders as a cape. Hopefully it'll make everyone laugh, and the judges won't mind if at some point the speech lacks jokes.
I'm so excited about this speech, can't wait the contest!!!
I realized, that it's not easy at all to write a speech with good structure and strong message, that MUST be funny. I was struggling to put jokes in every second paragraph and not deviate from the message. But at the end I think this speech is really great. Now I love it! :) I can't wait to tell it in front of people, because just rehearsing it alone starts to get boring. Also, the fact that there are no laughs at all, makes me think that it's not funny. And it's not a good feeling before a humorous speech contest.
But I have a few tricks in my sleeve. First of all I chose the title 'Superman' so that even before I'm on the stage the audience will have a funny feeling. Because the format of the introduction is Title, Name, Name, Title, so it'll sound like: "Superman, Daniel, Daniel, Superman". And then, I'll run to the stage with a towel wrapped around my shoulders as a cape. Hopefully it'll make everyone laugh, and the judges won't mind if at some point the speech lacks jokes.
I'm so excited about this speech, can't wait the contest!!!
Utóbbi napok
Hát ha otthon még aggódtam, hogy itt nem fognak elég izgalmasan telni a napjaim, akkor most végre megnyugodhatok. Tennivalóban nincs hiány!
Az utóbbi napokban rengeteg időm elment mindenféle beszédek, előadások írására, vagy egyszerűen csak a bemutatóanyag előkészítésére. A két céges előadásra egy csomó technikai dolgot kell csinálnom, még a slide-okat el sem kezdtem írni. Ma például azt próbáltam összerakni, hogy a virtuális gépemen le tudjak játszani HD videót, zökkenőmentesen. Ez egy demo lesz a csütörtöki beszédemben. Sajnos még mindig nem megy, pedig Ázsia legjobb emberei dolgoznak az ügyön.
Aztán a hétvégi két beszédemet is csinálni kell. Mostanában megint szájharmonikával a számban alszom el, mert kb. csak este van időm gyakorolni. Már két napja blues szájharmonika számokat hallgatok egész nap, hogy a hangzás meg a ritmus a fülembe menjen, már csak le kellene tudni játszani őket. Van pár hihetetlen jó harmonikás a neten!
A verseny beszédem persze szintén prioritást élvez - illetve kellene, hogy élvezzen, de néha a munka az útjába áll. Átírtam, szerintem sokkal jobb lett. Viszont sajnos még mindig nem vagyok elégedett vele. Rájöttem, hogy ha nem tetszik egy beszéd, amikor megírom, akkor eleve csak olyan félgőzzel adom elő, ami egy versenyen nem jó. Úgyhogy ma szerintem megint átfirkantom. Legalábbis egyes részeit. Az üzenet rohadt jó, a sztorik nagyon ütősek, az előadás életem legjobbja lesz, csak valahogy nem állt még össze a dolog egy teljes egésszé. Lehet, hogy elég lesz félmondatokat megváltoztatni benne, még nem tudom.
A hétvégém "beszéd-mentes" része is eseménydúsan fog telni. Beköszöntött nálunk az ősz, jönnek a hidegebb napok, viszont nekem semmi melegebb ruhám nincs. Úgy okoskodtam, hogy majd itt megveszek mindent baromi olcsón, erre kiderül, hogy kb. 2-szer annyiba kerül minden, mint otthon. Vagy csak a rossz helyeken néztem eddig. Szóval hétvégén felfedező útra indulok, kaptam pár címet, azokat fogom végiglátogatni. A jövő heti utazásomra is most lesz csak alkalmam bevásárolni, úgyhogy még kell valami nagyobb táskát vennem, valami vékonyabb hálózsákot, meg még a jó ég tudja, hogy mi mindent. Ja tudom, vékonyabb törülközöt is, mert amit itt adnak, az baromi vastag és egy csomó helyet elfoglal. Ki kell tapasztalnom hogy működik a tisztító, mert az egyik nadrágomon két megmagyarázhatatlan folt van. Az egyik egy fekete csík egészen az alján, ami egy sima mosástól nem jött ki, a másik pedig egy neonzöld folt a bal térdén, amiről őszintén elképzelésem sincs, hogy mi lehet, hogy került oda, vagy hogy mikor történt a tragédia. Remélem azért az itteni szakemberek ki tudják majd szedni a foltokat.
Nézzük csak, mivel telik még sok időm… Ja igen! Ez a CouchSurfing dolog. Tele van emberekkel a honlap, viszont eddig összesen egy valaki válaszolt. Kezdek aggódni. Minden nap kiküldök pár kérést, de elég lassú folyamat, mert azért nem akarok akárkihez menni, szóval végig kell böngészni az összes adatlapot, aztán kitalálni, hogy ki az, akihez szívesen mennék. Viszont mivel még senki nem írt rólam véleményt, ezért valószínűleg bennem sem bíznak annyira. Szóval izgalmas lesz. Ja, és hogy még lassabb legyen a dolog, valami miatt a honlap is tök lassú, szóval egy csomót kell várni, mire bejönnek az egyes adatlapok. Na, kicsit eltűntem, de ebből ti nyilván semmit nem éreztetek, hiszen a ti időzóntok szerint ez a múltban történt. A lényeg, hogy feladtam 3 újabb kérelmet a bangkoki szállásomat illetően.
Most lépek kajálni, meg beszédeket gyakorolni. Ja, azt mondtam, hogy totál penészes lett 2 és fél vekni kenyerem? Mire hazajöttem Hangzhou-ból, ott álltak zölden a zacskóban. (Hehe, alliteráció!) Azóta még nem tudtam elmenni a rendes boltba rendes (értsd nem édes) kenyeret venni, úgyhogy most ilyen édes szarokon élek.
Az utóbbi napokban rengeteg időm elment mindenféle beszédek, előadások írására, vagy egyszerűen csak a bemutatóanyag előkészítésére. A két céges előadásra egy csomó technikai dolgot kell csinálnom, még a slide-okat el sem kezdtem írni. Ma például azt próbáltam összerakni, hogy a virtuális gépemen le tudjak játszani HD videót, zökkenőmentesen. Ez egy demo lesz a csütörtöki beszédemben. Sajnos még mindig nem megy, pedig Ázsia legjobb emberei dolgoznak az ügyön.
Aztán a hétvégi két beszédemet is csinálni kell. Mostanában megint szájharmonikával a számban alszom el, mert kb. csak este van időm gyakorolni. Már két napja blues szájharmonika számokat hallgatok egész nap, hogy a hangzás meg a ritmus a fülembe menjen, már csak le kellene tudni játszani őket. Van pár hihetetlen jó harmonikás a neten!
A verseny beszédem persze szintén prioritást élvez - illetve kellene, hogy élvezzen, de néha a munka az útjába áll. Átírtam, szerintem sokkal jobb lett. Viszont sajnos még mindig nem vagyok elégedett vele. Rájöttem, hogy ha nem tetszik egy beszéd, amikor megírom, akkor eleve csak olyan félgőzzel adom elő, ami egy versenyen nem jó. Úgyhogy ma szerintem megint átfirkantom. Legalábbis egyes részeit. Az üzenet rohadt jó, a sztorik nagyon ütősek, az előadás életem legjobbja lesz, csak valahogy nem állt még össze a dolog egy teljes egésszé. Lehet, hogy elég lesz félmondatokat megváltoztatni benne, még nem tudom.
A hétvégém "beszéd-mentes" része is eseménydúsan fog telni. Beköszöntött nálunk az ősz, jönnek a hidegebb napok, viszont nekem semmi melegebb ruhám nincs. Úgy okoskodtam, hogy majd itt megveszek mindent baromi olcsón, erre kiderül, hogy kb. 2-szer annyiba kerül minden, mint otthon. Vagy csak a rossz helyeken néztem eddig. Szóval hétvégén felfedező útra indulok, kaptam pár címet, azokat fogom végiglátogatni. A jövő heti utazásomra is most lesz csak alkalmam bevásárolni, úgyhogy még kell valami nagyobb táskát vennem, valami vékonyabb hálózsákot, meg még a jó ég tudja, hogy mi mindent. Ja tudom, vékonyabb törülközöt is, mert amit itt adnak, az baromi vastag és egy csomó helyet elfoglal. Ki kell tapasztalnom hogy működik a tisztító, mert az egyik nadrágomon két megmagyarázhatatlan folt van. Az egyik egy fekete csík egészen az alján, ami egy sima mosástól nem jött ki, a másik pedig egy neonzöld folt a bal térdén, amiről őszintén elképzelésem sincs, hogy mi lehet, hogy került oda, vagy hogy mikor történt a tragédia. Remélem azért az itteni szakemberek ki tudják majd szedni a foltokat.
Nézzük csak, mivel telik még sok időm… Ja igen! Ez a CouchSurfing dolog. Tele van emberekkel a honlap, viszont eddig összesen egy valaki válaszolt. Kezdek aggódni. Minden nap kiküldök pár kérést, de elég lassú folyamat, mert azért nem akarok akárkihez menni, szóval végig kell böngészni az összes adatlapot, aztán kitalálni, hogy ki az, akihez szívesen mennék. Viszont mivel még senki nem írt rólam véleményt, ezért valószínűleg bennem sem bíznak annyira. Szóval izgalmas lesz. Ja, és hogy még lassabb legyen a dolog, valami miatt a honlap is tök lassú, szóval egy csomót kell várni, mire bejönnek az egyes adatlapok. Na, kicsit eltűntem, de ebből ti nyilván semmit nem éreztetek, hiszen a ti időzóntok szerint ez a múltban történt. A lényeg, hogy feladtam 3 újabb kérelmet a bangkoki szállásomat illetően.
Most lépek kajálni, meg beszédeket gyakorolni. Ja, azt mondtam, hogy totál penészes lett 2 és fél vekni kenyerem? Mire hazajöttem Hangzhou-ból, ott álltak zölden a zacskóban. (Hehe, alliteráció!) Azóta még nem tudtam elmenni a rendes boltba rendes (értsd nem édes) kenyeret venni, úgyhogy most ilyen édes szarokon élek.
2011. szeptember 19., hétfő
Dani, a public speaker
Megtörtént a találkozó. Ti. a nyelviskola CEO-jával! Egy kicsit megint késett, de most csak 10 percet, és kivételesen egyáltalán nem zavart, mert a plázában, ahol találkoztunk ki volt állítva a legújabb Porsche Carrera! Ez még csak hagyján, de ki volt állítva egy limitált kiadású 911-es is, amit a Porsche 10 éves kínai jelenléte alkalmából csináltak, csak Kínában lehet megvenni, és mindössze 10 darabot gyártottak belőle. Ez konkrétan a 8-as volt. :) Nem hittem, hogy valaha ilyet fogok mondani, de a normál Carrera egy otromba batárnak nézett ki emellett. Pedig nem sokat változtattak rajta, egy picit megnyújtották, de csak pár centivel, alul volt rajta egy pici kötény, kicsit mások voltak az idomok elöl, a fenekén volt egy nagydarab szárny, de az egész egy annyira jól eltalált forma volt, hogy nem gyűztem betelni a látványal.
Aztán megérkezett Peter meg a barátnője, és elmentünk egy taiwani étterembe. Kiderült, hogy a fickó perfekt beszél mandarinul meg kantoniul is. A vacsora nagyon jól telt, beszélgettünk mindenféléről, többek között szuper jó tanácsokat kaptam, hogyan tudom elkezdeni akár már most építgetni a későbbi public speaker karrierem. Felírtam pár hasznos tanácsot, és remélhetőleg már a héten el is tudom kezdeni a készülődést.
Aztán megérkezett Peter meg a barátnője, és elmentünk egy taiwani étterembe. Kiderült, hogy a fickó perfekt beszél mandarinul meg kantoniul is. A vacsora nagyon jól telt, beszélgettünk mindenféléről, többek között szuper jó tanácsokat kaptam, hogyan tudom elkezdeni akár már most építgetni a későbbi public speaker karrierem. Felírtam pár hasznos tanácsot, és remélhetőleg már a héten el is tudom kezdeni a készülődést.
Hangzhou - Day 3
Kijelenthetem, ez volt a legeseménydúsabb nap! Ez teljesen más hangulatban telt, mint az előző. Ez részben (vagy teljesen egészében) annak volt köszönhető, hogy Emily korán reggel visszament Shanghaiba, úgyhogy csak 3-an voltunk. Most tanul autót vezetni, és órája volt valamikor délelőtt, úgyhogy nem is láttuk már reggel, mert sokkal korábban kelt, mint mi. És Iver, amikor egyedüli nő volt, hirtelen sokkal strammabb lett, szóval minden kalandban benne volt. Amiből ma nem is volt hiány. :)
Reggel valami utcai árustól vettünk reggelit! Kicsit ódzkodtam a gondolattól, de mivel nem találtunk normális helyet, ahol kajálhatnánk, végülis rábólintottam. És olyan finom volt!!! Valami lepény féleség volt feldarabolva, olajos volt, de nem nagyon, és nagyon finom. Hozzá szójabab-tejet ittunk, ami olyasmi mint valami édes, ízesített tej. Meg sűrűbb is volt. De szintén nagyon finom. Úgyhogy kellemes reggeli volt.
Ezután a város egy távoli részét néztük meg, ami a Jangce másik oldalán van. A hídig taxivel mentünk, de már gyalog mentünk át rajta. Irgalmatlan nagy ez a folyó! Simán lehet 800-1000 méter széles. (Lásd képeket alant.) A járda rész elég keskeny volt, és ráadásul meg is kellett osztanunk a biciklisekkel és robogósokkal, de azért megoldottuk valahogy. A folyó túlpartja a modernebb rész. Itt vannak a mindenféle nemzetközi cégenek az irodái, meg ez már sokkal inkább úgy nézett ki, mint Shanghai. Szóval itt nem is töltöttünk annyi időt, sétálgattunk egy picit, aztán kész. Újra taxit fogtunk (elég sok várakozás után), és visszamentünk a folyó eredeti oldalára, ahol egy híres pagodát néztünk meg. Lőttünk pár képet, gyönyörködtünk a kilátásban, majd úgy döntöttünk, hogy itt az ebéd ideje. Persze a pagoda körül minden étterem nagyon drága volt, kint meg tele volt minden túristákkal, úgyhogy nem nagyon tudunk nyugisan leülni és kitalálni, hogy hol is együnk. Illetve nem tudtunk volna, ha nem Aris lett volna az útitársunk. Mondta, hogy menjünk be akármelyik étterembe, csináljunk úgy, mintha, kajálni akarnánk, addig ő a telefonján keres valami normális kajáldát, aztán ha megvan, akkor szépen felállunk, és kész. Talán még ingyen teát is kapunk. :D Hát azt ugyan nem kaptunk, de a terv többi része tökéletesen működött. Iver meg én még nem csináltunk ilyet, úgyhogy nekünk ez nagyon kaland volt. Ebédre megint egy nagyon szép étterembe mentünk, ami megint csak nem volt túl drága. Legalább másfél órán keresztül kajáltunk megállás nélkül (nem ettünk gyorsan), úgyhogy a tradícióhoz híven megint egy jóleső teltség érzésével álltunk fel.
És ami ezután következett az volt a nap fénypontja! Mondta Aris, hogy mielőtt még hazamennénk nézzünk meg egy másik látványosságot a hegyoldalban. Odafurikáztunk szépen, majd mielőtt bementünk volna, kérdezte Aris, hogy akarunk-e fizetni a jegyért. Mert hogy van egy másik megoldás is. Át is lehet mászni a kerítésen! Nekünk ugye egy kis falmászás nem jelentene gondot, na de a törékeny leányzó vajon mit szól mindehhez? Idáig jutottam kb. a gondolatmenetemben, amikor Iver rávágta, hogy másszunk át! Kicsit meglepődtünk, de hát ezzel a kérdés eldöntetett. Elindultunk oldalra, hogy mégse a jegypénztár mellett másszunk át, de kiderült, hogy igazából Arisnek fogalma sincs, hogy hol lehetne átmászni, csak gondolta, hogy lehet. :D Aztán kiderült, hogy igazából nem is falmászásról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy az erdőben, egy másik úton közelítjük meg a helyszínt, ahol nincs kapu.
Találtunk is valami kis ösvényt, ami valószínűleg nem túristák által volt kitaposva, azon megindultunk felfelé. Iver a kis nyári topánkájában meglepően ügyesen mászott a hegyen, csak pár helyen kellett segíteni neki. Mentünk, mendegéltünk, egyszer csak találtunk valami nagy, fém objektumot. Nem tudtuk, hogy mi lehet, mentünk tovább, találtunk egy másik fém objektumot. És mellékesen megérkeztünk a hegytetőre. Semmit nem lehetett látni, mert mindenhol fák voltak, annyi bizonyos volt, hogy nem ott vagyunk, ahol szerettünk volna lenni.
Már korábban feltűnt, hogy se Aris, se a lányok nem különösebben jók tájékozódásban. Aris itt élt 3 évig, de amikor néha rákérdeztem a városban, hogy most ugye itt meg itt vagyunk, akkor csak hadovált. (Ott meg ott voltunk.) Szóval itt az erdőben már én mentem elöl, de hát ez nem segít, ha egyszer rossz hegyre kezdünk el felmászni! Mindegy, hallottunk mindenféle hangokat a távolból - sőt, nem is annyira a távolból! - úgyhogy egyértelműnek tűnt, hogy arrafelé kell mennünk. Elindultunk tovább, lefelé a csúcsról, és ahogy ereszkedtünk lefelé, egyszer csak megláttuk A Falat! Mi legyen? Másszunk át? Másszunk! Ha már itt vagyunk, miért ne? Én meg voltam győződve róla, hogy ez az a fal, amit az elején meg akartunk hódítani. Ami 10 méterről még egy kellemesen megmászható falnak tűnt, az közelebb érve, hirtelen egész nagy lett. Szerintem olyan 2,5-3 méteres lehetett, ami azért nem olyan kicsi. Szóval ahol először akartuk, ott nem is tudtunk feljutni, de aztán kicsit arrébb találtunk egy fát, ami behajlott a kerítés fölé. Ennek nagyon megörültünk, mert úgy nézett ki, simán át tudunk mászni rajta. Ahogy közelebb értünk, persze megint csak kiderült hogy azért annyira nem lesz egyszerű. Mindegy, ennél jobb lehetőségünk valószínű nem lesz, szóval uccu neki. Kis tanakodás után, hogy hogy is másszunk fel, kiderült, hogy én tulajdonképpen fel tudok lépni erről a fáról a fal tetejére, de a többieknek nem elég hosszú a lába. Szóval először bakot tartottam Arisnek, ő így fel tudott menni a tetejére. Ezután jött a fordulópont: átdobtuk a táskáinkat a túloldalra. Most már nincs visszaút. :D Utána bakot tartottam Ivernek, közben Aris húzta fölülről, én toltam ahol értem, de sikeresen megoldottuk a problémát. A fal tetején kicsit szűkösen voltak, de szerencsére nem esett le senki. Ezután Aris lemászott, majd hosszas navigálás-egyezkedés után Ivernek is sikerült leverekednie magát. Én a magasságbeli előnyömnek köszönhetően 2 lépéssel felléptem a fal tetejére, aztán simán leugrottam. :P
Igen ám, de rögtön elénk tárult egy másik kerítés, ezúttal dróthálóból. Úgy okoskodtunk, hogy ezen is át kell másznunk, még ha ez merőleges is a falra. Aztán mondtam, hogy először inkább nézzük meg, hogy mi van a hegy aljában (onnan jöttek a hangok), aztán ha úgy alakul, akkor majd átmászunk rajta. Elég meredek volt a hegyoldal, és mivel én mentem elöl én tapasztaltam ki, hogy hol csúszik jobban, hol kevésbé. A hol kevésbével nem volt gond, viszont amikor egyszer szembetalálkoztam a hol jobbannal, akkor rögtön lezúgtam vagy egy métert - miközben a bal kezem masszíven markolta a dróthálót. Az eredmény egy elfojtott káromkodás, és 3 vérző ujj. A mutatóujjamból ömlött a vér, a középsőből folyt, a gyűrűsből csordogált. Szerencsére Ivernél volt ragtapasz, úgyhogy egy rögtönzött fertőtlenítés után beragasztottam mind a 3 sebet, majd mentünk tovább. Innentől kezdve sokkal óvatosabban.
Általános ellenség volt a meredekségen kívül egyfajta színes, nagydarab pók. Ezekkel is mindig én találkoztam először, és a találkozásokat hangos sikoltozásokkal tettem emlékezetesebbé. Ugye nem vagyok túl jóban semmilyen bogárral, rovarra, vagy akár pókhálóval. A többiek jót röhögtek rajtam, és én is magamon. Viszont ahogy mentem a hegyoldalon, egyszer csak láttam valami mozgást a kerítés túloldalán. Nem tudtam, hogy mi volt az, de egy olyan macska nagyságú állatnak tűnt. Megdermedtem, elkezdtem figyelni, hátha látom megint. Kicsit előrébb lopakodtam, hogy jobban lássam mi folyik a hegy aljában, és egyszer csak megláttam egy zebrát! Na, egy állatkertben vagyunk! Az első gondolatom az volt, hogy vajon milyen állatnak a területére sikerült bemásznunk! Nyíregyházán ilyen helyen vannak a farkasok meg a tigrisek! Ezeket a gondolatokat meghagytam magamnak, de innentől kezdve hevesen dobogó szívvel nézegettem minden irányba. Közöltem az többiekkel is, hogy egy állatkertben vagyunk, és annyiban maradtunk, hogy remélhetőleg itt nincs semmilyen állat, ahol most vagyunk. Ahogy egyre lejjebb értünk, úgy azért egyre tisztább lett, hogy biztonságban vagyunk, a végén kiderült, hogy ez konkrétan senkinek sem volt a területe. Ahogy alászálltunk a magasból kaptunk pár érdeklődő tekintetet, de aztán gyorsan beleolvadtunk a tömegbe.
Ha már ide keveredtünk, persze megnéztük az állatkertet, megtaláltuk az oroszlánokat, tigriseket, farkasokat, rókákat, zsiráfokat, elefántokat, madarakat, majmokat, meg még biztos láttunk mást is. Ja igen, mindenféle antilopokat meg szarvasokat. Aztán olyan 6 óra körül befejezettnek nyilvánítottuk a programot, és visszakocsikáztunk a pályaudvarra. Vasárnap este volt, egy túristavárosban, szóval dugig volt a pályaudvar, a legkorábbi jegy a 300-zal menő vonatra 9-kor lett volna, szóval egy kicsit lassabra vettünk jegyet. Ez csak 190-nel ment. :P Így fél 10 körülre értünk be a sanghaji állomásra, és kb. fél 11-re keveredtem haza.
Most mindjárt hajnali 1 van (ma se alszom ki magam!), gyors zuhany, aztán tényleges sebfertőtlenítés, holnap reggel meg irány az új iroda!
Képek:
Reggel valami utcai árustól vettünk reggelit! Kicsit ódzkodtam a gondolattól, de mivel nem találtunk normális helyet, ahol kajálhatnánk, végülis rábólintottam. És olyan finom volt!!! Valami lepény féleség volt feldarabolva, olajos volt, de nem nagyon, és nagyon finom. Hozzá szójabab-tejet ittunk, ami olyasmi mint valami édes, ízesített tej. Meg sűrűbb is volt. De szintén nagyon finom. Úgyhogy kellemes reggeli volt.
Ezután a város egy távoli részét néztük meg, ami a Jangce másik oldalán van. A hídig taxivel mentünk, de már gyalog mentünk át rajta. Irgalmatlan nagy ez a folyó! Simán lehet 800-1000 méter széles. (Lásd képeket alant.) A járda rész elég keskeny volt, és ráadásul meg is kellett osztanunk a biciklisekkel és robogósokkal, de azért megoldottuk valahogy. A folyó túlpartja a modernebb rész. Itt vannak a mindenféle nemzetközi cégenek az irodái, meg ez már sokkal inkább úgy nézett ki, mint Shanghai. Szóval itt nem is töltöttünk annyi időt, sétálgattunk egy picit, aztán kész. Újra taxit fogtunk (elég sok várakozás után), és visszamentünk a folyó eredeti oldalára, ahol egy híres pagodát néztünk meg. Lőttünk pár képet, gyönyörködtünk a kilátásban, majd úgy döntöttünk, hogy itt az ebéd ideje. Persze a pagoda körül minden étterem nagyon drága volt, kint meg tele volt minden túristákkal, úgyhogy nem nagyon tudunk nyugisan leülni és kitalálni, hogy hol is együnk. Illetve nem tudtunk volna, ha nem Aris lett volna az útitársunk. Mondta, hogy menjünk be akármelyik étterembe, csináljunk úgy, mintha, kajálni akarnánk, addig ő a telefonján keres valami normális kajáldát, aztán ha megvan, akkor szépen felállunk, és kész. Talán még ingyen teát is kapunk. :D Hát azt ugyan nem kaptunk, de a terv többi része tökéletesen működött. Iver meg én még nem csináltunk ilyet, úgyhogy nekünk ez nagyon kaland volt. Ebédre megint egy nagyon szép étterembe mentünk, ami megint csak nem volt túl drága. Legalább másfél órán keresztül kajáltunk megállás nélkül (nem ettünk gyorsan), úgyhogy a tradícióhoz híven megint egy jóleső teltség érzésével álltunk fel.
És ami ezután következett az volt a nap fénypontja! Mondta Aris, hogy mielőtt még hazamennénk nézzünk meg egy másik látványosságot a hegyoldalban. Odafurikáztunk szépen, majd mielőtt bementünk volna, kérdezte Aris, hogy akarunk-e fizetni a jegyért. Mert hogy van egy másik megoldás is. Át is lehet mászni a kerítésen! Nekünk ugye egy kis falmászás nem jelentene gondot, na de a törékeny leányzó vajon mit szól mindehhez? Idáig jutottam kb. a gondolatmenetemben, amikor Iver rávágta, hogy másszunk át! Kicsit meglepődtünk, de hát ezzel a kérdés eldöntetett. Elindultunk oldalra, hogy mégse a jegypénztár mellett másszunk át, de kiderült, hogy igazából Arisnek fogalma sincs, hogy hol lehetne átmászni, csak gondolta, hogy lehet. :D Aztán kiderült, hogy igazából nem is falmászásról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy az erdőben, egy másik úton közelítjük meg a helyszínt, ahol nincs kapu.
Találtunk is valami kis ösvényt, ami valószínűleg nem túristák által volt kitaposva, azon megindultunk felfelé. Iver a kis nyári topánkájában meglepően ügyesen mászott a hegyen, csak pár helyen kellett segíteni neki. Mentünk, mendegéltünk, egyszer csak találtunk valami nagy, fém objektumot. Nem tudtuk, hogy mi lehet, mentünk tovább, találtunk egy másik fém objektumot. És mellékesen megérkeztünk a hegytetőre. Semmit nem lehetett látni, mert mindenhol fák voltak, annyi bizonyos volt, hogy nem ott vagyunk, ahol szerettünk volna lenni.
Már korábban feltűnt, hogy se Aris, se a lányok nem különösebben jók tájékozódásban. Aris itt élt 3 évig, de amikor néha rákérdeztem a városban, hogy most ugye itt meg itt vagyunk, akkor csak hadovált. (Ott meg ott voltunk.) Szóval itt az erdőben már én mentem elöl, de hát ez nem segít, ha egyszer rossz hegyre kezdünk el felmászni! Mindegy, hallottunk mindenféle hangokat a távolból - sőt, nem is annyira a távolból! - úgyhogy egyértelműnek tűnt, hogy arrafelé kell mennünk. Elindultunk tovább, lefelé a csúcsról, és ahogy ereszkedtünk lefelé, egyszer csak megláttuk A Falat! Mi legyen? Másszunk át? Másszunk! Ha már itt vagyunk, miért ne? Én meg voltam győződve róla, hogy ez az a fal, amit az elején meg akartunk hódítani. Ami 10 méterről még egy kellemesen megmászható falnak tűnt, az közelebb érve, hirtelen egész nagy lett. Szerintem olyan 2,5-3 méteres lehetett, ami azért nem olyan kicsi. Szóval ahol először akartuk, ott nem is tudtunk feljutni, de aztán kicsit arrébb találtunk egy fát, ami behajlott a kerítés fölé. Ennek nagyon megörültünk, mert úgy nézett ki, simán át tudunk mászni rajta. Ahogy közelebb értünk, persze megint csak kiderült hogy azért annyira nem lesz egyszerű. Mindegy, ennél jobb lehetőségünk valószínű nem lesz, szóval uccu neki. Kis tanakodás után, hogy hogy is másszunk fel, kiderült, hogy én tulajdonképpen fel tudok lépni erről a fáról a fal tetejére, de a többieknek nem elég hosszú a lába. Szóval először bakot tartottam Arisnek, ő így fel tudott menni a tetejére. Ezután jött a fordulópont: átdobtuk a táskáinkat a túloldalra. Most már nincs visszaút. :D Utána bakot tartottam Ivernek, közben Aris húzta fölülről, én toltam ahol értem, de sikeresen megoldottuk a problémát. A fal tetején kicsit szűkösen voltak, de szerencsére nem esett le senki. Ezután Aris lemászott, majd hosszas navigálás-egyezkedés után Ivernek is sikerült leverekednie magát. Én a magasságbeli előnyömnek köszönhetően 2 lépéssel felléptem a fal tetejére, aztán simán leugrottam. :P
Igen ám, de rögtön elénk tárult egy másik kerítés, ezúttal dróthálóból. Úgy okoskodtunk, hogy ezen is át kell másznunk, még ha ez merőleges is a falra. Aztán mondtam, hogy először inkább nézzük meg, hogy mi van a hegy aljában (onnan jöttek a hangok), aztán ha úgy alakul, akkor majd átmászunk rajta. Elég meredek volt a hegyoldal, és mivel én mentem elöl én tapasztaltam ki, hogy hol csúszik jobban, hol kevésbé. A hol kevésbével nem volt gond, viszont amikor egyszer szembetalálkoztam a hol jobbannal, akkor rögtön lezúgtam vagy egy métert - miközben a bal kezem masszíven markolta a dróthálót. Az eredmény egy elfojtott káromkodás, és 3 vérző ujj. A mutatóujjamból ömlött a vér, a középsőből folyt, a gyűrűsből csordogált. Szerencsére Ivernél volt ragtapasz, úgyhogy egy rögtönzött fertőtlenítés után beragasztottam mind a 3 sebet, majd mentünk tovább. Innentől kezdve sokkal óvatosabban.
Általános ellenség volt a meredekségen kívül egyfajta színes, nagydarab pók. Ezekkel is mindig én találkoztam először, és a találkozásokat hangos sikoltozásokkal tettem emlékezetesebbé. Ugye nem vagyok túl jóban semmilyen bogárral, rovarra, vagy akár pókhálóval. A többiek jót röhögtek rajtam, és én is magamon. Viszont ahogy mentem a hegyoldalon, egyszer csak láttam valami mozgást a kerítés túloldalán. Nem tudtam, hogy mi volt az, de egy olyan macska nagyságú állatnak tűnt. Megdermedtem, elkezdtem figyelni, hátha látom megint. Kicsit előrébb lopakodtam, hogy jobban lássam mi folyik a hegy aljában, és egyszer csak megláttam egy zebrát! Na, egy állatkertben vagyunk! Az első gondolatom az volt, hogy vajon milyen állatnak a területére sikerült bemásznunk! Nyíregyházán ilyen helyen vannak a farkasok meg a tigrisek! Ezeket a gondolatokat meghagytam magamnak, de innentől kezdve hevesen dobogó szívvel nézegettem minden irányba. Közöltem az többiekkel is, hogy egy állatkertben vagyunk, és annyiban maradtunk, hogy remélhetőleg itt nincs semmilyen állat, ahol most vagyunk. Ahogy egyre lejjebb értünk, úgy azért egyre tisztább lett, hogy biztonságban vagyunk, a végén kiderült, hogy ez konkrétan senkinek sem volt a területe. Ahogy alászálltunk a magasból kaptunk pár érdeklődő tekintetet, de aztán gyorsan beleolvadtunk a tömegbe.
Ha már ide keveredtünk, persze megnéztük az állatkertet, megtaláltuk az oroszlánokat, tigriseket, farkasokat, rókákat, zsiráfokat, elefántokat, madarakat, majmokat, meg még biztos láttunk mást is. Ja igen, mindenféle antilopokat meg szarvasokat. Aztán olyan 6 óra körül befejezettnek nyilvánítottuk a programot, és visszakocsikáztunk a pályaudvarra. Vasárnap este volt, egy túristavárosban, szóval dugig volt a pályaudvar, a legkorábbi jegy a 300-zal menő vonatra 9-kor lett volna, szóval egy kicsit lassabra vettünk jegyet. Ez csak 190-nel ment. :P Így fél 10 körülre értünk be a sanghaji állomásra, és kb. fél 11-re keveredtem haza.
Most mindjárt hajnali 1 van (ma se alszom ki magam!), gyors zuhany, aztán tényleges sebfertőtlenítés, holnap reggel meg irány az új iroda!
Képek:
 |
| Csodapagoda, a.k.a. Temple of Six Harmonies |
 |
| A pagoda tartópillére |
 |
| Naggggggyon laza - a templom előtt |
 |
| Na még egyet |
 |
| Találjátok ki ez hol készült? (Megoldás legalul :D) |
 |
| Iver a vadonban |
 |
| Aris a vadonban... és málhás szamár |
 |
| A fal meghódítása - Aris |
 |
| Iver beöltözik az alászálláshoz |
 |
| Alászállás - A Kezdet |
 |
| Alászállás - A Vég |
 |
| A kezem 1 nap után |
 |
| ...és a megoldás! Kemény, mi? |
Hangzhou - Day 2
Az első teljes nap. Fél 9-re beszéltük meg a találkozót, sajnos ezt a célt nem sikerült mindkét szobának elérnie. Arisszal elkészültünk időre, de amikor kopogtunk a lányokhoz még nagyon nem voltak kész. Úgyhogy kitaláltuk, hogy ketten addig nekivágunk a környéknek, aztán majd közösen megreggelizünk. Ténferegtünk kicsit a környező utcákon, alkalmam nyílt megcsodálni a fákkal szegélyezett utakat, meg a temérdek biciklist. Ez a város teljesen más, mint Shanghai, sokkal több zöld terület van, egy csomó kis kertecske van mindenfelé, nincs annyi ember, nyugisabb az egész. Persze az autósok itt is elvetemültek. Bááááár, azért azt meg kell jegyeznem, hogy időközben kezdem inkább úgy érezni, hogy az autósokkal nincs is annyi gond, a baj a biciklisekkel, robogósokkal és gyalogosokkal van. Ez az a három állatfajta, aki a leginkább szarik a kreszre. 2-szer 4 sávos út, és simán átmennek tömegesen a piroson. Szerencsétlen kocsi meg próbál szlalomozni köztük, de hát nem egyszerű. Szóval újabban inkább a robogósokat fogom szidni.
Na de vágjunk bele a nap leírásába, különben sosem fog elfogyni. Reggel egy tradicionális kínai étteremben ettünk, mindenféle földi jót. Nagy kedvencem lett a "dumpling". Nem tudom, hogy ez magyarul micsoda. Úgy néz ki a dolog, hogy van valami hús, meg leves, és ez van egy tésztába belecsavarva, majd a tészta megsütve. Nem tudom hogy csinálják, de amikor beleharapok a tésztába, akkor ott van benne a lé, és úgy kell kiszürcsölni. Valamilyen ecetes lébe is lehet tunkolni harapás előtt, és attól még jobb íze lesz. Na, például ilyet is ettünk.
Reggeli után egy hosszú séta következett, megint a West Lake körül mászkeráltunk, de most egy másik oldalánál. Nagyon szép környék, idilli hidacskákkal, bambusszal, mindenféle kövekkel. (Lásd lenti képeket.) Itt történt először, hogy pár kínai turista velem, mint látványossággal akart fényképezkedni. :D Én meg tudjátok mennyire élvezem a rivaldafényt, szóval nyilván nem utasítottam vissza.
Az egyik szigeten van egy hegy, a hegyen meg mindenféle rom, ezt derítettük fel délelőtt. Itt ütközött ki először, hogy különböző emberek vannak a társaságban. Emily nagyon hamar megunta a gyaloglást, és elkezdett nyavajogni, hogy le akar ülni, szomjas, sőt! Starbucks kell neki!!! Szerencsére itt minden város tele van Starbucksszal, szóval ez nem olyan teljesíthetetlen kérés, Aris rögtön előkapta a telefonját, hogy megnézze hol van a legközelebbi Starbucks. Kiderült, hogy egész közel. Szóval mentünk tovább. Csak nem találtuk, csak nem találtuk, közben Aris terelt minket a romok felé, de Emily megint elkezdett nyivákolni a Starbucks után, Aris megnyugtatta, hogy már közel van, stb., stb. Ezt eljátszottuk még párszor. Aztán amikor egyszer ketten voltunk Arisszal, mert a lányok épp valami boltban nézelődtek, akkor nekiszegeztem az egyértelmű kérdést, hogy tényleg van-e a közelben Starbucks. A lelkiismeret-furdalás legkisebb jele nélkül mondta, hogy nincs. :D:D:D My kind of guy! Innentől kezdve szállóige lett, hogy már csak 5 percre van a Starbucks. Vagy akármi más, ahová épp mentünk.
Lényeg, hogy megmásztuk a hegyet a szigeten, majd elmentünk ebédelni. Egy roppant elegáns étterembe mentünk, de nem kellett olyan sokat várnunk az asztalunkra. Vagy 8-9 fogást végigettünk, olyan almalével, hogy igazából almapép volt kb., nagyon sűrű, nagyon finom, fagylaltos-piskótás desszerttel, ami az egyik kedvencem itt, hússal, hallal, zöldségekkel, kesudióval, földimogyoróval, kínai krumplival, lila kínai krumplival, mindenféle gyökerekkel, "tojásnövénnyel" (egg plant, nem tudom mi a magyar neve), szóval tényleg egy lakoma volt.
Ezután megcsodáltunk egy Porsche és Ferrari szalont (leginkább az én unszolásomra), ahol minden kocsiról elmondtam, hogy miért érdekes, de lehet, hogy csak nekem volt érdekes. Bár úgy tűnt Arist érdekli a téma. :P A kocsik után tettünk egy kört az Art College-ban, ami hétvége létére nyitva volt. Majd miután ezzel is végeztünk, tényleg kerestünk egy Starbucksot. Igazából azért fejeztük be az iskolalátogatást, mert Emily megint fellázadt. :) A Starbucksban legalább 2 órát eltöltöttünk, és nem is mondom, hogy untam, mert egyrészt rám fért a pihenés, másrészt meg remekül elszórakoztattuk egymást mindenféle történetekkel. Főleg Aris jeleskedett ebben, akiről kiderült hogy amatőr író, van már néhány novellája, és tényleg jó sztorikat mondott, amikről néha kiderült, hogy akkor találta ki őket. :)
A kávézó után a lányok kollektíven kijelentették, hogy többet nem akarnak sétálni, hanem egy masszázsszalonba akarnak menni. Szóval itt kettévált az utunk, őket mentek wellnesskedni, mert meg elsétáltunk egy nagyon szép és híres templomba. És hogy miért sétáltunk? Hát azért, mert egyszerűen képtelenek voltunk taxit fogni! Ez már reggel is probléma volt, hogy egyszerűen minden taxi vagy foglalt, vagy nem áll meg! Többször is volt olyan, hogy intettünk az üres taxinak, és egyszerűen tovább hajtott. Nagyon fura volt. Szóval ott álltunk az utcasarkon vagy 10 percig, és nem sikerült taxit találnunk, úgyhogy nekivágtunk gyalog. Nem is volt amúgy olyan messze. Mielőtt még ez megtörtént volna, megcsodáltuk a Rolls-Royce és Lamborghini szalonokat. RR szalonban két Phantom is állt egymás mellett, elég könnyfakasztó látvány volt. Irgalmatlan nagyon ezek a dögök!
A templom nagyon szép volt, remek kilátással az alant elterülő városra, és a West Lake-re. Előtte végre láthattam kínai sárkányeregetőket és tradicionális kínai bevásárlóutcát. Ezek a sárkányosok nagyon tudnak. Érdekes módon a legtöbb idősebb ember volt, de ilyen 2-3-400 méterre eregették a sárkányokat. Volt olyan, ami csak egy kis pötty volt az égen.
Miután ezzel is végeztünk ténferegtünk még egy kicsit a városban, aztán találtunk egy nagyon jó sétálóutcát, hangulatos üzletekkel, kis patakocskával az út szélén, virágokkal, hidakkal. Itt is mentünk egy kört, majd miután a lányok teljesen felfrissültek, találkoztunk egy étteremben. Nagyon drága helynek nézett ki, de 4-en kb. 8000 forintból egy akkora vacsorát ettünk, hogy majd kipukkadtunk. És finom is volt! Vacsora közben Emily kitalálta, hogy menjünk el karaoke-zni. Én még sosem csináltam ilyet, úgyhogy rögtön támogattam az ötletet, és úgy látszott, hogy a többiek is benne vannak. Aris az elején kicsit nyavajgott, hogy nem tud énekelni, de aztán amikor ott voltunk a díványon ugrált, és énekelt minden számot. :D
Maga a hely nagyon kellemes volt, külön szobánk volt, rendeltünk sört, aztán elkezdődött a szám válogatás. Én is találtam pár nyugati számot, amit nagyjából ismertem (a legtöbbet a zenekarunk játszotta) és azokkal próbálkoztam. Nem tudom milyen mikrofon beállítások voltak, de sokkal jobban szólt a hangom, mint amúgy. Úgyhogy nagyon jól éreztem magam. Egy idő után már én is a díványon ugráltam. :D Sajnos erről nincs kép, csak a többiekről.
Ezzel kb. éjfélkor végeztünk (én még szívesen maradtam volna, de hát valamikor aludni is kell), koknstatáltuk, hogy esik az eső, Emily kizavarta Arist a tető alól, hogy kerítsen taxit, majd szépen hazakocsikáztunk. Itt már nem sok minden történt, egy zuhany után mindenki bedőlt az ágyába, és elaludt rögtön.
És akkor a képek. Csak néhány, ízelítőnek, sokkal többet lőttem.
Na de vágjunk bele a nap leírásába, különben sosem fog elfogyni. Reggel egy tradicionális kínai étteremben ettünk, mindenféle földi jót. Nagy kedvencem lett a "dumpling". Nem tudom, hogy ez magyarul micsoda. Úgy néz ki a dolog, hogy van valami hús, meg leves, és ez van egy tésztába belecsavarva, majd a tészta megsütve. Nem tudom hogy csinálják, de amikor beleharapok a tésztába, akkor ott van benne a lé, és úgy kell kiszürcsölni. Valamilyen ecetes lébe is lehet tunkolni harapás előtt, és attól még jobb íze lesz. Na, például ilyet is ettünk.
Reggeli után egy hosszú séta következett, megint a West Lake körül mászkeráltunk, de most egy másik oldalánál. Nagyon szép környék, idilli hidacskákkal, bambusszal, mindenféle kövekkel. (Lásd lenti képeket.) Itt történt először, hogy pár kínai turista velem, mint látványossággal akart fényképezkedni. :D Én meg tudjátok mennyire élvezem a rivaldafényt, szóval nyilván nem utasítottam vissza.
Az egyik szigeten van egy hegy, a hegyen meg mindenféle rom, ezt derítettük fel délelőtt. Itt ütközött ki először, hogy különböző emberek vannak a társaságban. Emily nagyon hamar megunta a gyaloglást, és elkezdett nyavajogni, hogy le akar ülni, szomjas, sőt! Starbucks kell neki!!! Szerencsére itt minden város tele van Starbucksszal, szóval ez nem olyan teljesíthetetlen kérés, Aris rögtön előkapta a telefonját, hogy megnézze hol van a legközelebbi Starbucks. Kiderült, hogy egész közel. Szóval mentünk tovább. Csak nem találtuk, csak nem találtuk, közben Aris terelt minket a romok felé, de Emily megint elkezdett nyivákolni a Starbucks után, Aris megnyugtatta, hogy már közel van, stb., stb. Ezt eljátszottuk még párszor. Aztán amikor egyszer ketten voltunk Arisszal, mert a lányok épp valami boltban nézelődtek, akkor nekiszegeztem az egyértelmű kérdést, hogy tényleg van-e a közelben Starbucks. A lelkiismeret-furdalás legkisebb jele nélkül mondta, hogy nincs. :D:D:D My kind of guy! Innentől kezdve szállóige lett, hogy már csak 5 percre van a Starbucks. Vagy akármi más, ahová épp mentünk.
Lényeg, hogy megmásztuk a hegyet a szigeten, majd elmentünk ebédelni. Egy roppant elegáns étterembe mentünk, de nem kellett olyan sokat várnunk az asztalunkra. Vagy 8-9 fogást végigettünk, olyan almalével, hogy igazából almapép volt kb., nagyon sűrű, nagyon finom, fagylaltos-piskótás desszerttel, ami az egyik kedvencem itt, hússal, hallal, zöldségekkel, kesudióval, földimogyoróval, kínai krumplival, lila kínai krumplival, mindenféle gyökerekkel, "tojásnövénnyel" (egg plant, nem tudom mi a magyar neve), szóval tényleg egy lakoma volt.
Ezután megcsodáltunk egy Porsche és Ferrari szalont (leginkább az én unszolásomra), ahol minden kocsiról elmondtam, hogy miért érdekes, de lehet, hogy csak nekem volt érdekes. Bár úgy tűnt Arist érdekli a téma. :P A kocsik után tettünk egy kört az Art College-ban, ami hétvége létére nyitva volt. Majd miután ezzel is végeztünk, tényleg kerestünk egy Starbucksot. Igazából azért fejeztük be az iskolalátogatást, mert Emily megint fellázadt. :) A Starbucksban legalább 2 órát eltöltöttünk, és nem is mondom, hogy untam, mert egyrészt rám fért a pihenés, másrészt meg remekül elszórakoztattuk egymást mindenféle történetekkel. Főleg Aris jeleskedett ebben, akiről kiderült hogy amatőr író, van már néhány novellája, és tényleg jó sztorikat mondott, amikről néha kiderült, hogy akkor találta ki őket. :)
A kávézó után a lányok kollektíven kijelentették, hogy többet nem akarnak sétálni, hanem egy masszázsszalonba akarnak menni. Szóval itt kettévált az utunk, őket mentek wellnesskedni, mert meg elsétáltunk egy nagyon szép és híres templomba. És hogy miért sétáltunk? Hát azért, mert egyszerűen képtelenek voltunk taxit fogni! Ez már reggel is probléma volt, hogy egyszerűen minden taxi vagy foglalt, vagy nem áll meg! Többször is volt olyan, hogy intettünk az üres taxinak, és egyszerűen tovább hajtott. Nagyon fura volt. Szóval ott álltunk az utcasarkon vagy 10 percig, és nem sikerült taxit találnunk, úgyhogy nekivágtunk gyalog. Nem is volt amúgy olyan messze. Mielőtt még ez megtörtént volna, megcsodáltuk a Rolls-Royce és Lamborghini szalonokat. RR szalonban két Phantom is állt egymás mellett, elég könnyfakasztó látvány volt. Irgalmatlan nagyon ezek a dögök!
A templom nagyon szép volt, remek kilátással az alant elterülő városra, és a West Lake-re. Előtte végre láthattam kínai sárkányeregetőket és tradicionális kínai bevásárlóutcát. Ezek a sárkányosok nagyon tudnak. Érdekes módon a legtöbb idősebb ember volt, de ilyen 2-3-400 méterre eregették a sárkányokat. Volt olyan, ami csak egy kis pötty volt az égen.
Miután ezzel is végeztünk ténferegtünk még egy kicsit a városban, aztán találtunk egy nagyon jó sétálóutcát, hangulatos üzletekkel, kis patakocskával az út szélén, virágokkal, hidakkal. Itt is mentünk egy kört, majd miután a lányok teljesen felfrissültek, találkoztunk egy étteremben. Nagyon drága helynek nézett ki, de 4-en kb. 8000 forintból egy akkora vacsorát ettünk, hogy majd kipukkadtunk. És finom is volt! Vacsora közben Emily kitalálta, hogy menjünk el karaoke-zni. Én még sosem csináltam ilyet, úgyhogy rögtön támogattam az ötletet, és úgy látszott, hogy a többiek is benne vannak. Aris az elején kicsit nyavajgott, hogy nem tud énekelni, de aztán amikor ott voltunk a díványon ugrált, és énekelt minden számot. :D
Maga a hely nagyon kellemes volt, külön szobánk volt, rendeltünk sört, aztán elkezdődött a szám válogatás. Én is találtam pár nyugati számot, amit nagyjából ismertem (a legtöbbet a zenekarunk játszotta) és azokkal próbálkoztam. Nem tudom milyen mikrofon beállítások voltak, de sokkal jobban szólt a hangom, mint amúgy. Úgyhogy nagyon jól éreztem magam. Egy idő után már én is a díványon ugráltam. :D Sajnos erről nincs kép, csak a többiekről.
Ezzel kb. éjfélkor végeztünk (én még szívesen maradtam volna, de hát valamikor aludni is kell), koknstatáltuk, hogy esik az eső, Emily kizavarta Arist a tető alól, hogy kerítsen taxit, majd szépen hazakocsikáztunk. Itt már nem sok minden történt, egy zuhany után mindenki bedőlt az ágyába, és elaludt rögtön.
És akkor a képek. Csak néhány, ízelítőnek, sokkal többet lőttem.
 |
| Kapu a West Lake előtt - Aris, Emily és én |
 |
| West Lake - vendéglőhajó |
 |
| Iver, Aris, Emily - már kezdődik a lázadás |
 |
| Hegy a szigeten - és pihenő a hegyen |
 |
| Art College |
 |
| West Lake - felhívnám a figyelmet a vízben lévő tehén szoborra |
 |
| Karaoke - Emily, Aris, Iver |
Oi got me boik
Elöljáróban annyit, hogy jön majd a hétvége többi napjának a beszámolója is, csak ahhoz képeket is akarok csatolni, ami több nyűg nekem. Szóval inkább gyorsan beszámolok a címről. Ami mi is?
Aki hallotta Marcell beszédét az írországi élményeiről az talán tudja dekódolni. Angolra fordítva az írt: I got my bike! És tényleg, ma két kollégám elvitt egy roppant eldugott helyre, a gettó közepébe, ahol is vettem egy csuda jó biciklit. Majd erről is küldök képet. Szép fehér, elég nagy is, sárhányó is van rajta, ami itt kb. kötelező, mert ki tudja mikor kezd el esni az eső, kaptam hozzá zárat is ajándékba, meg egy fényvisszaverő kis csíkot, amit a lábamra tudok tenni, és az összefogja a nadrágom, hogy ne legyen olajos. És alaposan át is nézték, meg be is állították, szóval rendes volt mindenki.
Ma este már azzal fogok hazatekerni. :)
Aki hallotta Marcell beszédét az írországi élményeiről az talán tudja dekódolni. Angolra fordítva az írt: I got my bike! És tényleg, ma két kollégám elvitt egy roppant eldugott helyre, a gettó közepébe, ahol is vettem egy csuda jó biciklit. Majd erről is küldök képet. Szép fehér, elég nagy is, sárhányó is van rajta, ami itt kb. kötelező, mert ki tudja mikor kezd el esni az eső, kaptam hozzá zárat is ajándékba, meg egy fényvisszaverő kis csíkot, amit a lábamra tudok tenni, és az összefogja a nadrágom, hogy ne legyen olajos. És alaposan át is nézték, meg be is állították, szóval rendes volt mindenki.
Ma este már azzal fogok hazatekerni. :)
2011. szeptember 18., vasárnap
Hangzhou - Day 1
Wow, hát elöljáróban annyit, hogy nagyon jó volt a hétvége, rengeteg mindent csináltunk, és olyan kalandjaink voltak, hogy csak na!
De akkor nézzük szép sorjában. Péntek este indultunk, nem volt a gond a találkozóval, Aris (ejtsd: erisz vagy árisz, attól függ milyen hangulatod van) két kellemes kinézetű leányzót gyűjtött be, úgyhogy az rögtön egy plusszal indította az utat. Megvettük a jegyet egy jóóóóó gyors vonatra (299 km/h volt a maximum, amit a kijelző mutatott, de szeretném hinni, hogy legalább egy pillanatra átléptük a 300-at :P), aztán ettünk valamit egy gyorsétteremben. Érdekes, hogy itt a gorsétterem nem feltétlenül jelent McDonald'sot, vannak kínai gyorséttermek is, amikor olyasmi kaját kapunk, mint egy normál étteremben, csak gyorsan. :) Ilyen helyen ettünk, nem ettem meg mindent, mert special az itteni levesek többségét undorítónak találom, de voltak azért jó falatok.
Aztán 50 perc alatt lerobogtunk Hangzhou-ba (ejtsd: handzsó), de amúgy semmit nem lehetett érezni a sebességből. Itt jött egy kb. 40 perces várakozás, amíg sikerült taxihoz jutnunk! Nagyon kemény, az összes ember beözönlött egy sorba, és szépen egyesével-kettesével vitték el őket a taxik. Tényleg majdnem annyit álltunk ott, mint amennyi a vonat út volt. Aztán bepattantunk a kocsiba, volt alkalmam kicsit gyönyörködni az éjszakai városba, és 20-25 perccel később megérkeztünk a hotelünkhöz. Az itteni taxik még olcsóbbak, mint Shanghaiban, úgyhogy egész hétvégén mindenhová taxival mentünk. Már amikor találtunk - de erről majd bővebben később.
Este sétáltunk a West Lake környékén, Arisszal bementünk mindenféle hidakon a tó belsejébe, aztán mire a lányok megérkeztek (mert ők először "gyorsan" lezuhanyoztak), már csak kint sétafikáltunk. De jól elbeszélgettünk mindenféléről, meg meséltek mindenféle érdekeset.
A szállásunk kellemes volt, 2 darab 2 ágyas szoba, sajnos az alvás nem volt tökéletes, mert a légkondi elég hangos volt, és csak éjszaka jutott eszünkbe, hogy kikapcsoljuk, meg kintről is mindenféle zajok jöttek be. De az előző napok után olyan fáradt voltam, hogy ez nem nagyon zavart.
De akkor nézzük szép sorjában. Péntek este indultunk, nem volt a gond a találkozóval, Aris (ejtsd: erisz vagy árisz, attól függ milyen hangulatod van) két kellemes kinézetű leányzót gyűjtött be, úgyhogy az rögtön egy plusszal indította az utat. Megvettük a jegyet egy jóóóóó gyors vonatra (299 km/h volt a maximum, amit a kijelző mutatott, de szeretném hinni, hogy legalább egy pillanatra átléptük a 300-at :P), aztán ettünk valamit egy gyorsétteremben. Érdekes, hogy itt a gorsétterem nem feltétlenül jelent McDonald'sot, vannak kínai gyorséttermek is, amikor olyasmi kaját kapunk, mint egy normál étteremben, csak gyorsan. :) Ilyen helyen ettünk, nem ettem meg mindent, mert special az itteni levesek többségét undorítónak találom, de voltak azért jó falatok.
Aztán 50 perc alatt lerobogtunk Hangzhou-ba (ejtsd: handzsó), de amúgy semmit nem lehetett érezni a sebességből. Itt jött egy kb. 40 perces várakozás, amíg sikerült taxihoz jutnunk! Nagyon kemény, az összes ember beözönlött egy sorba, és szépen egyesével-kettesével vitték el őket a taxik. Tényleg majdnem annyit álltunk ott, mint amennyi a vonat út volt. Aztán bepattantunk a kocsiba, volt alkalmam kicsit gyönyörködni az éjszakai városba, és 20-25 perccel később megérkeztünk a hotelünkhöz. Az itteni taxik még olcsóbbak, mint Shanghaiban, úgyhogy egész hétvégén mindenhová taxival mentünk. Már amikor találtunk - de erről majd bővebben később.
Este sétáltunk a West Lake környékén, Arisszal bementünk mindenféle hidakon a tó belsejébe, aztán mire a lányok megérkeztek (mert ők először "gyorsan" lezuhanyoztak), már csak kint sétafikáltunk. De jól elbeszélgettünk mindenféléről, meg meséltek mindenféle érdekeset.
A szállásunk kellemes volt, 2 darab 2 ágyas szoba, sajnos az alvás nem volt tökéletes, mert a légkondi elég hangos volt, és csak éjszaka jutott eszünkbe, hogy kikapcsoljuk, meg kintről is mindenféle zajok jöttek be. De az előző napok után olyan fáradt voltam, hogy ez nem nagyon zavart.
2011. szeptember 16., péntek
Irány Hangzhou!
Mindjárt kilépek az iroda ajtaján - utoljára. Ugyanis most hétvégén költözünk át az új épületbe. Szóval búcsúkönnyekkel a szememben fogok felszállni a metróra, hogy aztán 40 perccel később könnyáztatta orcám újra napfény érje. Kemény, hogy mekkora távolságok vannak itt!
6-kor találkozom az útitársaimmal. Nem akarok azon agyalni, hogy kell toldalékolni a nevüket, úgyhogy azt mondom, hogy 3 útitársam lesz: Emily, Iver és Aris. Aris jó cimborám, már kétszer voltunk együtt falat mászni. Emilyt elméletileg ismerem, mert ő is TM, de nem tudom most magam elég idézni. Iver... ő nem tudom kicsoda.
Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz ez a város. Mindenki azt mondja, hogy nagyon szép. Az otthoni ígéretemhez híven - és annak ellenére, amit eddig produkáltam -, megpróbálok majd fényképezni. Itt van nálam a gép, ami azért már jó jel, nem?
Vasárnap majd beszámolok. Vagy hétfőn. Vagy kedden...
6-kor találkozom az útitársaimmal. Nem akarok azon agyalni, hogy kell toldalékolni a nevüket, úgyhogy azt mondom, hogy 3 útitársam lesz: Emily, Iver és Aris. Aris jó cimborám, már kétszer voltunk együtt falat mászni. Emilyt elméletileg ismerem, mert ő is TM, de nem tudom most magam elég idézni. Iver... ő nem tudom kicsoda.
Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz ez a város. Mindenki azt mondja, hogy nagyon szép. Az otthoni ígéretemhez híven - és annak ellenére, amit eddig produkáltam -, megpróbálok majd fényképezni. Itt van nálam a gép, ami azért már jó jel, nem?
Vasárnap majd beszámolok. Vagy hétfőn. Vagy kedden...
4 és fél óra...
Ennyi időre volt szükségem ahhoz, hogy az összes repülőjegyemet megvegyem!!! Utálok ilyenekkel szarakodni. Miért nem tud csak úgy megjelenni a kezemben a jegy? 4 különböző oldalon kerestem egyszerre, hogy megtaláljam a legjobb árat a legjobb időpontra. Aztán 5 különböző társaságnál kötöttem ki, de talán sikerült jó üzletet csinálnom. Kétszer kellett csak kompromisszumot kötnöm, és egy 100 dollárral drágább jegyet venni, de azért relatíve jó vagyok.
Szeptember 30-én, pénteken reggel indulok Bangkokba, ott lesz kb. 2 és fél napom, aztán 4. nap délelőtt megyek Kuala Lumpurba, itt ismét 2 és fél napom lesz. Innen délben egy óra alatt már Szingapúrban is vagyok. Kacérkodom még a gondolattal, hogy repülő helyett busszal vagy vonattal megyek, hogy valamit lássak is az ország vidéki részéből. Azért megvettem a repjegyem, de 45 dollár volt csak, szóval ha kárba vész az sem olyan nagy veszteség.
A Szingapúr-Brisbane már egy nagyobb út, de sikerült olyan jegyet találnom, ami éjfélkor indul, és így reggel 9-re van Ausztráliában. Így Szingapúrban 3 és fél napom lesz. Ausztáliára 5 teljes napom jut így, és a 6. nap (október 14-én) jövök vissza Sanghajba. Egy röpke 14 órás úttal... Nem baj, ott lesz az egész hétvége, hogy kipihenjem magam.
Sajnos a nagy keresgélésben nem volt időm elmenni ebédelni sem. Meg előző nap csak fél 3-kor kerültem ágyba, mert a CouchSurfing regisztrációmat intéztem, úgyhogy elég nyűgös voltam. A nyűgösségemen nem segített, hogy este beszédet kellett mondanom, és nem álltam túl jól vele. Aztán az sem, hogy a hatalmas céges bulin végig kínaiul hablatyoltak, úgyhogy egy rohadt szót nem értettem. Mondjuk úgy oldottam meg a helyzetet, hogy bemenekültem a közeli meeting roomba, és gyakoroltam a beszédem. Aztán amikor a pezsgőhöz, meg a tortához értünk, akkor előbújtam. :)
Amúgy kb. eddigre kezdett teljesen elhagyni az erőm, úgyhogy az esti meetinget már nagyon nehezen viseltem. Főleg, hogy egy rakász szar volt. Talán a legrosszabb TM meeting volt eddig itt. Ugyan megszavaztak legjobb speakernek, de szerintem nem volt valami jó a beszédem. Ez bizonyíték rá, hogy az egész meeting nem volt túl jó. De az is lehet ám, hogy nagyon elhomályosította a látásom a fáradtság.
Hogy tetőzzem az örömömet, este csak 1 körül sikerült ágyba kerülnöm. Most meg a CouchSurfing szállásom intéztem. Kerestem embereket Bangkokban, akik elég szimpatikusnak tűntek ahhoz, hogy feltételezzem nem fognak éjszaka kirabolni vagy megkéselni. Kiküldtem pár levelet, aztán meglátjuk mit írnak.
Ja, mert hogy ez a CouchSurfing úgy működik, hogy akik regisztrálnak azok felajánlják, hogy aki arrafelé utazik, az alhat náluk. Aki nem tud szállást biztosítani az sincs kizárva, van olyan opció is, hogy csak beszélgetsz az emberrel, vagy megmutogatod neki a jó helyeket.
Mivel egyedül leszek az egész út alatt, úgy okoskodtam, hogy jól jön egy kis helyi segítség, hogy ne unatkozzak annyira. No meg persze így többet költhetek alkoholra... akarom mondani ajándékokra. Nektek.
Szeptember 30-én, pénteken reggel indulok Bangkokba, ott lesz kb. 2 és fél napom, aztán 4. nap délelőtt megyek Kuala Lumpurba, itt ismét 2 és fél napom lesz. Innen délben egy óra alatt már Szingapúrban is vagyok. Kacérkodom még a gondolattal, hogy repülő helyett busszal vagy vonattal megyek, hogy valamit lássak is az ország vidéki részéből. Azért megvettem a repjegyem, de 45 dollár volt csak, szóval ha kárba vész az sem olyan nagy veszteség.
A Szingapúr-Brisbane már egy nagyobb út, de sikerült olyan jegyet találnom, ami éjfélkor indul, és így reggel 9-re van Ausztráliában. Így Szingapúrban 3 és fél napom lesz. Ausztáliára 5 teljes napom jut így, és a 6. nap (október 14-én) jövök vissza Sanghajba. Egy röpke 14 órás úttal... Nem baj, ott lesz az egész hétvége, hogy kipihenjem magam.
Sajnos a nagy keresgélésben nem volt időm elmenni ebédelni sem. Meg előző nap csak fél 3-kor kerültem ágyba, mert a CouchSurfing regisztrációmat intéztem, úgyhogy elég nyűgös voltam. A nyűgösségemen nem segített, hogy este beszédet kellett mondanom, és nem álltam túl jól vele. Aztán az sem, hogy a hatalmas céges bulin végig kínaiul hablatyoltak, úgyhogy egy rohadt szót nem értettem. Mondjuk úgy oldottam meg a helyzetet, hogy bemenekültem a közeli meeting roomba, és gyakoroltam a beszédem. Aztán amikor a pezsgőhöz, meg a tortához értünk, akkor előbújtam. :)
Amúgy kb. eddigre kezdett teljesen elhagyni az erőm, úgyhogy az esti meetinget már nagyon nehezen viseltem. Főleg, hogy egy rakász szar volt. Talán a legrosszabb TM meeting volt eddig itt. Ugyan megszavaztak legjobb speakernek, de szerintem nem volt valami jó a beszédem. Ez bizonyíték rá, hogy az egész meeting nem volt túl jó. De az is lehet ám, hogy nagyon elhomályosította a látásom a fáradtság.
Hogy tetőzzem az örömömet, este csak 1 körül sikerült ágyba kerülnöm. Most meg a CouchSurfing szállásom intéztem. Kerestem embereket Bangkokban, akik elég szimpatikusnak tűntek ahhoz, hogy feltételezzem nem fognak éjszaka kirabolni vagy megkéselni. Kiküldtem pár levelet, aztán meglátjuk mit írnak.
Ja, mert hogy ez a CouchSurfing úgy működik, hogy akik regisztrálnak azok felajánlják, hogy aki arrafelé utazik, az alhat náluk. Aki nem tud szállást biztosítani az sincs kizárva, van olyan opció is, hogy csak beszélgetsz az emberrel, vagy megmutogatod neki a jó helyeket.
Mivel egyedül leszek az egész út alatt, úgy okoskodtam, hogy jól jön egy kis helyi segítség, hogy ne unatkozzak annyira. No meg persze így többet költhetek alkoholra... akarom mondani ajándékokra. Nektek.
2011. szeptember 14., szerda
Culture matters
'Homer, you have to remember the NDC of concentration: Never Don't Concentrate!'
Ez a tanács nekem is jól jött volna tegnap. TM után, ami amúgy nagyon jó volt találkoztam Joyce-szal! Mielőtt folytatnám elmondom miért is volt jó a tegnapi meeting.
Az előző District Governor tartott egy előadást a Listening Skillsről. (Az itteni District Governor uralkodik egész Kína felett.) Csak egy 15 perces kis szösszenet volt, de olyan jó gondolatok voltak benne, hogy muszáj lesz egy kicsit agyalnom rajta. Aztán a beszédek is nagyon jók voltak, különösen az, amit a mentorom mondott. Egy motivációs beszéd volt arról, hogy hogyan érdemes és hogyan nem érdemes gyakorolni valamit. Ennek is nagyon erős konklúziója volt. Szóval sokat tanultam a meetingen.
Ja, és én értékeltem a mentorom beszédét, ami vicces, mert DTM-et eddig még nem értékeltem. :P Kicsit izgultam az elején, de aztán egy korrekt értékelést sikerült mondanom, egész sok tanáccsal, hogyan lehetne fejlődni. A meeting után a mentorom értékelte az értékelésem, úgyhogy abból is tanultam. Szóval jó meeting volt.
Na de akkor kanyarodjunk vissza Joyce-hoz. Szóval találkoztunk meeting után a People's Square-en, sátéltunk egy picit, segítettem kicsit a beszédével, hogy hova érdemes szüneteket tenni, meg mit lehetne kihagyni, majd amikor eljött a búcsú ideje, akkor egy pillanatra megfeledkeztem az NDC of concentrationről.
És mint itthon tök természetes odahajoltam, hogy adjak egy puszit az arcára. Látnotok kellett volna azt a rémületet, ami hirtelen úrrá lett rajta! :D Észbe kaptam, és gondoltam mentem ami menthető, megnyugtatom, hogy nincsenek bűnös szándékaim, de valószínűleg a legrosszabb szavakat választottam, mert ahogy elkezdtem mondani, hogy "I'm just going to kiss you..." még inkább úrrá lett rajta a terror, és valószínőleg meg sem hallotta a mondat végét: "...on the cheek." Vicces volt. :) Aztán szerencsésen tisztáztuk a dolgot, úgyhogy szent a béke.
Ez a tanács nekem is jól jött volna tegnap. TM után, ami amúgy nagyon jó volt találkoztam Joyce-szal! Mielőtt folytatnám elmondom miért is volt jó a tegnapi meeting.
Az előző District Governor tartott egy előadást a Listening Skillsről. (Az itteni District Governor uralkodik egész Kína felett.) Csak egy 15 perces kis szösszenet volt, de olyan jó gondolatok voltak benne, hogy muszáj lesz egy kicsit agyalnom rajta. Aztán a beszédek is nagyon jók voltak, különösen az, amit a mentorom mondott. Egy motivációs beszéd volt arról, hogy hogyan érdemes és hogyan nem érdemes gyakorolni valamit. Ennek is nagyon erős konklúziója volt. Szóval sokat tanultam a meetingen.
Ja, és én értékeltem a mentorom beszédét, ami vicces, mert DTM-et eddig még nem értékeltem. :P Kicsit izgultam az elején, de aztán egy korrekt értékelést sikerült mondanom, egész sok tanáccsal, hogyan lehetne fejlődni. A meeting után a mentorom értékelte az értékelésem, úgyhogy abból is tanultam. Szóval jó meeting volt.
Na de akkor kanyarodjunk vissza Joyce-hoz. Szóval találkoztunk meeting után a People's Square-en, sátéltunk egy picit, segítettem kicsit a beszédével, hogy hova érdemes szüneteket tenni, meg mit lehetne kihagyni, majd amikor eljött a búcsú ideje, akkor egy pillanatra megfeledkeztem az NDC of concentrationről.
És mint itthon tök természetes odahajoltam, hogy adjak egy puszit az arcára. Látnotok kellett volna azt a rémületet, ami hirtelen úrrá lett rajta! :D Észbe kaptam, és gondoltam mentem ami menthető, megnyugtatom, hogy nincsenek bűnös szándékaim, de valószínűleg a legrosszabb szavakat választottam, mert ahogy elkezdtem mondani, hogy "I'm just going to kiss you..." még inkább úrrá lett rajta a terror, és valószínőleg meg sem hallotta a mondat végét: "...on the cheek." Vicces volt. :) Aztán szerencsésen tisztáztuk a dolgot, úgyhogy szent a béke.
Kezdenek összecsapni...
...tudniillik azok az ominózus hullámok. Az ominózus fejem felett. Az utobbi pár hét annyira lazán telt, hogy szinte már meg is feledkeztem róla, hogy dolgozni jöttem ide. Egy csomó időt töltöttem a szótanuló programom pofozgatásával, aztán amikor elkészült akkor a használatával. Egy csomót jártam TM-re, és ez teljesen jól volt így, mert éppen semmi sürgős dolgom nem volt. Ami munkám volt, azzal hamar végeztem.
Na de most vége ennek a szép időnek! Hirtelen annyi minden összejött, hogy azt sem tudom hol áll a fejem. Persze egy csomó dolog független a munkától, de attól még ugyanúgy határidős és fontos. Egész konkrétan 5 előadásra készülök a következő 2 hétben! Ez remek főpróbája lesz a 10 nap alatt 10 beszéd projektemnek. :)
Holnap manual speech a TM klubomban, 24-én a 2 éves évfordulós partin kell valamit szájharmonikával ügyeskednem (és addig meg is kellene tanulni harmonikázni), 25-én Area Contest, 27-én céges előadás a nagyvilágnak, 29-én céges előadás az ittenieknek.
És akkor ezek közé jön még, hogy hirtelen megindult a munka MyInstaller fronton, vagyis most már MyApps, mert cserélünk Lex-szel, egy másik projektemre is egy csomó időm elmegy, mert mindenféle dokumentációkat kell keresnem, közben hétvégén megyek Hangzhou-ba, ez egy közeli város, a lényeg, hogy nem leszek itthon, 30-én meg indulok a nagy világjáró utamra, amivel még egy csomó szerveznivaló van.
Közben persze találkozni kellene a barátaimmal, el kell járni plusz próbákra, mert mindjárt itt a koncert, és néha, csak néha még a pihenés gondolatával is kacérkodom.
Szóval most nyüzsi van. Ha nem jelentkeznék egy dabarig, az emiatt van.
A világjárásomról majd beszámolok azért bővebben, most csak annyit, hogy 4 nap Bangkok, 4 nap Kuala Lumpur, 4 nap Szingapúr, és 6 nap Brisbane. Szerintem jól hangzik. :) Amúgy meglepő, hogy Ausztrália milyen messze van. Azt hittem itt van egy köpésre, de jobban megnézve a térképen, hát kínai legyen a talpán, aki ekkorát köp. Ehhez már-már tu... nem, ez nem a poszt, itt úriember vagyok. A lényeg, hogy a Brisbane-Shanghai út LEGRÖVIDEBB verziója is több, mint 13 óra. De vannak 20+ órás opciók is. Én persze igyekszem egy rövidebbet kifogni.
Na de most vége ennek a szép időnek! Hirtelen annyi minden összejött, hogy azt sem tudom hol áll a fejem. Persze egy csomó dolog független a munkától, de attól még ugyanúgy határidős és fontos. Egész konkrétan 5 előadásra készülök a következő 2 hétben! Ez remek főpróbája lesz a 10 nap alatt 10 beszéd projektemnek. :)
Holnap manual speech a TM klubomban, 24-én a 2 éves évfordulós partin kell valamit szájharmonikával ügyeskednem (és addig meg is kellene tanulni harmonikázni), 25-én Area Contest, 27-én céges előadás a nagyvilágnak, 29-én céges előadás az ittenieknek.
És akkor ezek közé jön még, hogy hirtelen megindult a munka MyInstaller fronton, vagyis most már MyApps, mert cserélünk Lex-szel, egy másik projektemre is egy csomó időm elmegy, mert mindenféle dokumentációkat kell keresnem, közben hétvégén megyek Hangzhou-ba, ez egy közeli város, a lényeg, hogy nem leszek itthon, 30-én meg indulok a nagy világjáró utamra, amivel még egy csomó szerveznivaló van.
Közben persze találkozni kellene a barátaimmal, el kell járni plusz próbákra, mert mindjárt itt a koncert, és néha, csak néha még a pihenés gondolatával is kacérkodom.
Szóval most nyüzsi van. Ha nem jelentkeznék egy dabarig, az emiatt van.
A világjárásomról majd beszámolok azért bővebben, most csak annyit, hogy 4 nap Bangkok, 4 nap Kuala Lumpur, 4 nap Szingapúr, és 6 nap Brisbane. Szerintem jól hangzik. :) Amúgy meglepő, hogy Ausztrália milyen messze van. Azt hittem itt van egy köpésre, de jobban megnézve a térképen, hát kínai legyen a talpán, aki ekkorát köp. Ehhez már-már tu... nem, ez nem a poszt, itt úriember vagyok. A lényeg, hogy a Brisbane-Shanghai út LEGRÖVIDEBB verziója is több, mint 13 óra. De vannak 20+ órás opciók is. Én persze igyekszem egy rövidebbet kifogni.
2011. szeptember 13., kedd
Hogyan essünk pofára
Lett volna ma egy találkozóm az egyik itteni nyelviskola CEO-jával, amire már nagyon készültem. Több fronton is terveztem sikereket elérni, egyrészt betekintést nyerhettem volna, hogyan épít egy külföldi milliárdos üzletet Kínában, másrészt talán kaptam volna tanácsokat a jövőmet illetően - amikor is úgy döntök, hogy elég volt a monitorból, és átnyergelek trénernek vagy professional speakernek. Na meg ismeretségnek sem rossz egy ilyen ember.
Már vagy 2 hete megbeszéltük a találkozót ma délre, egyszer még át is tetette a fickó, tehát tényleg az eszében volt. Erre ma odaloholok (tényleg loholnom kellett, mert egy picit késve indultam, de becsületemre legyen mondva, hogy mindennel együtt 12:00:20-kor már ott voltam :P), és leültem a lobbyban, ahogy megbeszéltük. Először adtam neki 5 percet, aztán 7-et, aztán 10 perc után megkérdeztem a recepción, hogy mégis mi a helyzet, közölték, hogy nincs bent az irodában. Remek. Várjak egy picit. Várni vártam, de közben a gyomrom keservesen korgott, mert elméletileg úgy beszéltük meg, hogy majd együtt ebédelünk. 12:30-kor megint odasomfordáltam a recepcióhoz, most már azzal áltatott a leány, hogy mindjárt itt lesz. Jó, várjunk még egy picit. Aztán háromnegyedkor úgy döntöttem, hogy ennyi várakozás elég volt, és eljöttem. Persze hagytam neki egy üzenetet, hogy majd szervezzük le a találkozót egy másik időpontra, meg mindjárt írok neki levelet is, de azért annyira nem volt jó élmény. Főleg, hogy most hirtelen nagyon elfoglalt lettem, alig van időm akármire is... De erről majd a következő írásban.
Már vagy 2 hete megbeszéltük a találkozót ma délre, egyszer még át is tetette a fickó, tehát tényleg az eszében volt. Erre ma odaloholok (tényleg loholnom kellett, mert egy picit késve indultam, de becsületemre legyen mondva, hogy mindennel együtt 12:00:20-kor már ott voltam :P), és leültem a lobbyban, ahogy megbeszéltük. Először adtam neki 5 percet, aztán 7-et, aztán 10 perc után megkérdeztem a recepción, hogy mégis mi a helyzet, közölték, hogy nincs bent az irodában. Remek. Várjak egy picit. Várni vártam, de közben a gyomrom keservesen korgott, mert elméletileg úgy beszéltük meg, hogy majd együtt ebédelünk. 12:30-kor megint odasomfordáltam a recepcióhoz, most már azzal áltatott a leány, hogy mindjárt itt lesz. Jó, várjunk még egy picit. Aztán háromnegyedkor úgy döntöttem, hogy ennyi várakozás elég volt, és eljöttem. Persze hagytam neki egy üzenetet, hogy majd szervezzük le a találkozót egy másik időpontra, meg mindjárt írok neki levelet is, de azért annyira nem volt jó élmény. Főleg, hogy most hirtelen nagyon elfoglalt lettem, alig van időm akármire is... De erről majd a következő írásban.
2011. szeptember 11., vasárnap
A legrosszabb élmény!
Kedves Nagyérdemű, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, eljött az ideje, hogy végre elmeséljem az eddigi legrosszabb élményemet.
A tragéia 2 napja történt, de a történet sokkal korábban kezdődött: 3 napja. Talán 3 és fél. Elhatároztam, hogy veszek egy "remote presentert". Ez egy olyan távirányító, amivel tudom a PowerPoint előadásaimat vezérelni. Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, olyat akartam, ami működik PC-vel és Mac-kel is, el is tudja sötétíteni a képernyőt, lézer pointer is van benne, és esetleg még vibárlós időzítő is. Ez utóbbiről nem is tudtam, hogy szükségem lenne, de aztán olvastam pár értékelést, és hasznosnak találtam. Az a lényeg, hogy beállíthatod, hogy milyen hosszúra akarod a beszédedet (vagy azt hiszem van olyan is, ami több időt is tud kezelni), és amikor letelt, akkor elkezd vibrálni a kezedben. Úgy okoskodtam, hogy jól jöhet egy ilyen, ha nincs ott a timer, hogy feltartsa a zöld-sárga-piros táblácskát. Persze a lényeg az, hogy annyi mindent akartam, hogy tudjon, hogy nem találtam olyat a neten, ami tetszett volna. Ja igen, mert ami meg tetszett, azzal még hangerőt is lehetett volna szabályozni, viszont a hatótávolsága kicsi volt.
Szóval megérdeklődtem egy kollégámtól, hogy hol van valami nagy elektronikai bolt, és gondoltam majd ott keresek egyet élőben. A dobozra úgyis rá vannak írva a fontosabb adatok, talán még angolul is. Kettő tippet is kaptam, az egyiket a mentoromtól, mind a kettő itt van viszonylag közel a lakásomhoz. És akkor szombaton megnéztem őket…
Amikor beléptem, már rögtön feltűnt, hogy ez nem az a Media Markt (vagy akármilyen más nagyáruház), az egész úgy nézett ki, mint valami gigantikus piac. Kis standok voltak felállítva egymás mellé, és mindenki ott árulta a portékáját. A földszinten voltak a "márkakereskedők", ahol egy stand ugyanannak a márkának volt szentelve, ezek még picit nagyobbak voltak, de aztán a maradék 2 és fél emeleten már nem törődtek ilyen típusú rendszerezéssel.
És akkor elmondom mi borított ki! Nem tudtam kb. 5 métert menni anélkül, hogy valaki ne szólt volna hozzám, hogy "Hello Sir!", "Can I help you?", "Hello", "HTC, Blackberry, iPhone", "What would you like?", "Hello", "Hello", "Hello Sir"!!! Szerencsére akkora egóval áldott meg az élet, hogy elég intelligensnek gondoljam magam ahhoz, hogyha valami segítségre lesz szükségem, akkor megkérdezzem. Én nem bírom, ha minden méteren rám akarnak tukmálni valamit. Nem tudtam nyugodtan nézelődni, mert már ott volt valaki a pofámba, hogy "Hello Sir". A végén úgy kellett kimenekülnöm ebből a Pokolból. (Természetesen tranzakció nem történt.)
Aztán átmentem a másik helyre, azzal a reménnyel, hogy ez valami teljesen más lesz, de sajnos nem. Az elején ugyan nem szóltak hozzám annyian, de aztán felocsúdtak Csipkerózsika-álmukból, és akkor elkezdődött a "Hello Sir"-özés. Szóval innen is futólépésben távoztam.
De azért hogy pozitív felhanggal zárjam a kis történetet, elmondom, hogy itthon aztán találtam a neten egy jó presentert, ugyan nem vibrál, viszont jó nagy a hatótávolsága, van benne 2 GB beépített memória (mármint az USB-s részében, amit bedugok a gépbe, szóval lehet rá pakolni az előadást is), és piros helyett 10-szer erősebb zöld lézer van benne. És az Amazonon csak pozitív vélemények voltak róla. Szóval egy ilyet majd rendelek neten. Ja, amúgy ha érdekel valakit, róla van szó.
A tragéia 2 napja történt, de a történet sokkal korábban kezdődött: 3 napja. Talán 3 és fél. Elhatároztam, hogy veszek egy "remote presentert". Ez egy olyan távirányító, amivel tudom a PowerPoint előadásaimat vezérelni. Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, olyat akartam, ami működik PC-vel és Mac-kel is, el is tudja sötétíteni a képernyőt, lézer pointer is van benne, és esetleg még vibárlós időzítő is. Ez utóbbiről nem is tudtam, hogy szükségem lenne, de aztán olvastam pár értékelést, és hasznosnak találtam. Az a lényeg, hogy beállíthatod, hogy milyen hosszúra akarod a beszédedet (vagy azt hiszem van olyan is, ami több időt is tud kezelni), és amikor letelt, akkor elkezd vibrálni a kezedben. Úgy okoskodtam, hogy jól jöhet egy ilyen, ha nincs ott a timer, hogy feltartsa a zöld-sárga-piros táblácskát. Persze a lényeg az, hogy annyi mindent akartam, hogy tudjon, hogy nem találtam olyat a neten, ami tetszett volna. Ja igen, mert ami meg tetszett, azzal még hangerőt is lehetett volna szabályozni, viszont a hatótávolsága kicsi volt.
Szóval megérdeklődtem egy kollégámtól, hogy hol van valami nagy elektronikai bolt, és gondoltam majd ott keresek egyet élőben. A dobozra úgyis rá vannak írva a fontosabb adatok, talán még angolul is. Kettő tippet is kaptam, az egyiket a mentoromtól, mind a kettő itt van viszonylag közel a lakásomhoz. És akkor szombaton megnéztem őket…
Amikor beléptem, már rögtön feltűnt, hogy ez nem az a Media Markt (vagy akármilyen más nagyáruház), az egész úgy nézett ki, mint valami gigantikus piac. Kis standok voltak felállítva egymás mellé, és mindenki ott árulta a portékáját. A földszinten voltak a "márkakereskedők", ahol egy stand ugyanannak a márkának volt szentelve, ezek még picit nagyobbak voltak, de aztán a maradék 2 és fél emeleten már nem törődtek ilyen típusú rendszerezéssel.
És akkor elmondom mi borított ki! Nem tudtam kb. 5 métert menni anélkül, hogy valaki ne szólt volna hozzám, hogy "Hello Sir!", "Can I help you?", "Hello", "HTC, Blackberry, iPhone", "What would you like?", "Hello", "Hello", "Hello Sir"!!! Szerencsére akkora egóval áldott meg az élet, hogy elég intelligensnek gondoljam magam ahhoz, hogyha valami segítségre lesz szükségem, akkor megkérdezzem. Én nem bírom, ha minden méteren rám akarnak tukmálni valamit. Nem tudtam nyugodtan nézelődni, mert már ott volt valaki a pofámba, hogy "Hello Sir". A végén úgy kellett kimenekülnöm ebből a Pokolból. (Természetesen tranzakció nem történt.)
Aztán átmentem a másik helyre, azzal a reménnyel, hogy ez valami teljesen más lesz, de sajnos nem. Az elején ugyan nem szóltak hozzám annyian, de aztán felocsúdtak Csipkerózsika-álmukból, és akkor elkezdődött a "Hello Sir"-özés. Szóval innen is futólépésben távoztam.
De azért hogy pozitív felhanggal zárjam a kis történetet, elmondom, hogy itthon aztán találtam a neten egy jó presentert, ugyan nem vibrál, viszont jó nagy a hatótávolsága, van benne 2 GB beépített memória (mármint az USB-s részében, amit bedugok a gépbe, szóval lehet rá pakolni az előadást is), és piros helyett 10-szer erősebb zöld lézer van benne. És az Amazonon csak pozitív vélemények voltak róla. Szóval egy ilyet majd rendelek neten. Ja, amúgy ha érdekel valakit, róla van szó.
2011. szeptember 10., szombat
A fodrásznál
Nem tudom mennyire köztudott tény rólam, hogy nagyon sokáig ódzokdtam attól, hogy fodrászhoz járjak. Vettem magamnak egy hajnyíró gépet, és mindig azzal gyalultam. Persze meg is látszott az eredményen, de még így is ezt tekintettem kisebbik rossznak. Valamiért utáltam elmagyarázni, hogy milyen frizurát akarok, nem tudtam a fodrász argót, és mindig hülyén éreztem magam. Aztán 26 év alatt sikerült annyi bátorságot összegereblyéznem, hogy be merjek menni - egyedül! - egy fodrászhoz, és pár alkalom alatt egész jól beletanultam, hogy érthetően, "szakszavakkal" elmondjam mit akarok. A hatalmas kőszikla legördült a… akárhonnan is, mondjuk a hajamról, és azóta boldogan jártam otthon fodrászhoz.
Viszont azért a régi félelmektől nehéz megszabadulni, úgyhogy ameddig csak tudtam, halasztottam az itteni hajvágást. A héten azért megérdeklődtem Sebtől, hogy van-e a környéken olyan fodrász üzlet, ahol beszélnek angolul, kiderült, hogy pont az iroda mellett van egy, úgyhogy felírtam a listámra, hogy hétvégén túl esek ezen.
El is mentem falmászás, és egy kis plázában nézelődés után. Nem tudom honnan vették és kicsodák, hogy a ruhák itt olcsók, valami kabátot keresek, mert hamarosan jön a tél, és nincs semmim, de ilyen 50-60 ezer forintokért árulták őket. Mondjuk jól néztek ki, de azért ennyit nem szívesen adnék ki egy kabátért. Mindegy, még futok pár kört ez ügyben. Szóval fodrász. Bementem a fodrászhoz, mondtam, hogy hajat vágatnék. Kérdezték, hogy akarok-e ilyen-olyan wellness szolgáltatásokat, meg sminket, meg arcpakolást, meg még ki tudja mit, mondtam, hogy köszönöm, csak egy hajvágás lesz. Valami fiatal kis srácot osztottak be hozzám, aki bevezetett a szalon végében lévő hajmosó szobába! 4, kvázi ágy volt itt, ahová befeküdve tudták mosni a hajunkat. Itt ért az első meglepetés. Elmondom mi történt:
1. Haj bevizezése, kicsit a fejbőr masszírozása
2. Samponozás, fejbőr aktívabb masszírozása
3. Sampon leöblítése, fej masszírozása
4. Samponozás, fejbőr ismételt masszírozása
5. Sampon leöblítése, még több masszírozás
6. Sampon (vagy balzsam?) felvitele, kis masszírozás
7. Totál fej masszázs, de nagyon durván. Mindenféle titkos pontok nyomogatása, fej paskolása, homlok, halánték, nyakcsigolyák különféle nyomkodása, stb. Legalább 10 percig.
8. Sampon (vagy balzsam?) leöblítése
Aztán átvezetett egy székbe, ahol aztán újabb masszázs következett, de most a vállam, nyakam és a hátam, ezt is kb. 10 percig. Kis kákabelű gyerek volt, de olyan erősen nyomkodta a hátam, vállam, hogy néha rendesen fájt. De összességében nagyon jó volt.
Aztán a srác eltűnt, és megjelent egy nő, kristályokkal kirakott hajszárítóval a kezében! Ő lett a fodrászom. Kérdezte, hogy milyen hajat akarok, elkezdtem neki mondani, kiderült, hogy nem beszél angolul. Odahívtak valaki mást, hogy majd ő fordít, elkezdtem neki is mondani, ő sem értette. De ne gondoljatok semmi bonyolultra! Olyan kaliberű mondatok voltak, hogy "top, 2 cm". Nem, nem sikerült megérteni. Akkor tanakodtak, hogy ki tudhat ilyen magas szinten angolul, majd az egyik hajmosót odacsődítették, hogy majd ő megérti. Kérdeztem, hogy ő beszél-e angolul, mondta, hogy egy kicsit. Akkor nála is megpróbálkoztam, a "top, 2 cm" mondatommal, de sajnos süket fülekre talált. A végén kerítettek nekem valami magazint, hogy mutassak rá milyen frizurát akarok. Persze a legtöbb az ilyen hiperszuperextravagáns volt, de aztán találtam benne egy olyasmit, amit akartam, és akkor így végülis megoldottuk a dolgot.
Egyébként tiszta szürreális volt, 1 ember vágta a hajam, 2 meg nézte közben, de nem csináltak semmit. Aztán a végén még egyszer megmosták, és besamponozták a hajam, de itt már nem volt masszás. Nyugodtan elmondhatom, hogy életem legkomolyabb hajvágása volt. Szerintem simán megérte a 25 ezer forintot.
Najó, csak vicceltem, nem érte meg… Najó, nem is ennyibe került, kb. 2000 forint volt csak, szóval teljesen oké minden.
Viszont azért a régi félelmektől nehéz megszabadulni, úgyhogy ameddig csak tudtam, halasztottam az itteni hajvágást. A héten azért megérdeklődtem Sebtől, hogy van-e a környéken olyan fodrász üzlet, ahol beszélnek angolul, kiderült, hogy pont az iroda mellett van egy, úgyhogy felírtam a listámra, hogy hétvégén túl esek ezen.
El is mentem falmászás, és egy kis plázában nézelődés után. Nem tudom honnan vették és kicsodák, hogy a ruhák itt olcsók, valami kabátot keresek, mert hamarosan jön a tél, és nincs semmim, de ilyen 50-60 ezer forintokért árulták őket. Mondjuk jól néztek ki, de azért ennyit nem szívesen adnék ki egy kabátért. Mindegy, még futok pár kört ez ügyben. Szóval fodrász. Bementem a fodrászhoz, mondtam, hogy hajat vágatnék. Kérdezték, hogy akarok-e ilyen-olyan wellness szolgáltatásokat, meg sminket, meg arcpakolást, meg még ki tudja mit, mondtam, hogy köszönöm, csak egy hajvágás lesz. Valami fiatal kis srácot osztottak be hozzám, aki bevezetett a szalon végében lévő hajmosó szobába! 4, kvázi ágy volt itt, ahová befeküdve tudták mosni a hajunkat. Itt ért az első meglepetés. Elmondom mi történt:
1. Haj bevizezése, kicsit a fejbőr masszírozása
2. Samponozás, fejbőr aktívabb masszírozása
3. Sampon leöblítése, fej masszírozása
4. Samponozás, fejbőr ismételt masszírozása
5. Sampon leöblítése, még több masszírozás
6. Sampon (vagy balzsam?) felvitele, kis masszírozás
7. Totál fej masszázs, de nagyon durván. Mindenféle titkos pontok nyomogatása, fej paskolása, homlok, halánték, nyakcsigolyák különféle nyomkodása, stb. Legalább 10 percig.
8. Sampon (vagy balzsam?) leöblítése
Aztán átvezetett egy székbe, ahol aztán újabb masszázs következett, de most a vállam, nyakam és a hátam, ezt is kb. 10 percig. Kis kákabelű gyerek volt, de olyan erősen nyomkodta a hátam, vállam, hogy néha rendesen fájt. De összességében nagyon jó volt.
Aztán a srác eltűnt, és megjelent egy nő, kristályokkal kirakott hajszárítóval a kezében! Ő lett a fodrászom. Kérdezte, hogy milyen hajat akarok, elkezdtem neki mondani, kiderült, hogy nem beszél angolul. Odahívtak valaki mást, hogy majd ő fordít, elkezdtem neki is mondani, ő sem értette. De ne gondoljatok semmi bonyolultra! Olyan kaliberű mondatok voltak, hogy "top, 2 cm". Nem, nem sikerült megérteni. Akkor tanakodtak, hogy ki tudhat ilyen magas szinten angolul, majd az egyik hajmosót odacsődítették, hogy majd ő megérti. Kérdeztem, hogy ő beszél-e angolul, mondta, hogy egy kicsit. Akkor nála is megpróbálkoztam, a "top, 2 cm" mondatommal, de sajnos süket fülekre talált. A végén kerítettek nekem valami magazint, hogy mutassak rá milyen frizurát akarok. Persze a legtöbb az ilyen hiperszuperextravagáns volt, de aztán találtam benne egy olyasmit, amit akartam, és akkor így végülis megoldottuk a dolgot.
Egyébként tiszta szürreális volt, 1 ember vágta a hajam, 2 meg nézte közben, de nem csináltak semmit. Aztán a végén még egyszer megmosták, és besamponozták a hajam, de itt már nem volt masszás. Nyugodtan elmondhatom, hogy életem legkomolyabb hajvágása volt. Szerintem simán megérte a 25 ezer forintot.
Najó, csak vicceltem, nem érte meg… Najó, nem is ennyibe került, kb. 2000 forint volt csak, szóval teljesen oké minden.
2011. szeptember 8., csütörtök
6. érzék
A 6. érzék c. remek filmben érezték úgy az alkotók, hogy az a legjobb megoldás, ha a szellemek azt látják és hallják, amit akarnak, nem azt, ami tényleg történik.
Asszem az egyik kollégám is szellem! Minden reggel eljátszuk a következő párbeszédet.
Dani: Hi ...!
Kolléga: Hi! Good, and how are you?
He? Azért persze engedelmesen elmondom, hogy jól vagyok...
Asszem az egyik kollégám is szellem! Minden reggel eljátszuk a következő párbeszédet.
Dani: Hi ...!
Kolléga: Hi! Good, and how are you?
He? Azért persze engedelmesen elmondom, hogy jól vagyok...
Poroszkáljunk együtt
Múlt héten olvastam az Indexen, hogy én az átlagosnál gyorsabb léptű ember vagyok. Még otthon, az óriások földjén is. Itt a sok kis liliputi között ez meg még inkább előjön. Én szeretnék normális tempóban haladni a járdán, de mindenki más magasról ÉS nagy ívben szarik erre rá. Szép komótosan rakosgatják egymás elé a kis tömzsi lábukat, ezt előszeretettel kombinálják egy kacsázó, egész járdát lefedő mozgással, hogy még nehéz is legyen kielőzni őket.
Ja, és inkább igen, mint nem: van náluk egy esernyő! Ez mondjuk főleg a nőkre igaz itt, az az általános felfogás, hogy esernyő mindig kell, ha esik azért, ha süt a nap, azért. Alapvetően nem is lenne ezzel bajom, tényleg hirtelen jönnek nagy esők, szóval nálam is mindig van esernyő, de megfigyeltem, hogy hosszú, hosszú generációk alatt, az esernyő valahogy a nők részévé vált. Karjuk meghosszabbítása. Tudat alatt használják, és ennek következtében sajnos valóban semmi tudatosság nincs benne.
Mondok egy példát! Nő megy a járdán, előre. Nap süt balról. Otromba nagy épület is ott van balról. Otromba nagy épület otromba nagy árnyéka beteríti a nőt. De nem baj! Esernyő szerencsére a kézben, és megvédi a napsütéstől. (Napsütéstől?) És közben poroszkál. Esernyő miatt még nehezebb kikerülni.
Ez nem lett túl összeszedett, de legalább ebből is látszik, mennyire elveszi az eszem az ilyen logikátlan viselkedés.
Egyébként a poroszkálást legjobban a kollégáimtól nem szeretem. Mert őket nem hagyhatom ott! Vagyis ott hagyhatnám, de akkor nem tudnék kajálni. :P Szóval önző érdekek vezérelnek, de közben meg majd meghalok, hogy kb. 1 km/h-val bandukolunk az úton.
Ja, és inkább igen, mint nem: van náluk egy esernyő! Ez mondjuk főleg a nőkre igaz itt, az az általános felfogás, hogy esernyő mindig kell, ha esik azért, ha süt a nap, azért. Alapvetően nem is lenne ezzel bajom, tényleg hirtelen jönnek nagy esők, szóval nálam is mindig van esernyő, de megfigyeltem, hogy hosszú, hosszú generációk alatt, az esernyő valahogy a nők részévé vált. Karjuk meghosszabbítása. Tudat alatt használják, és ennek következtében sajnos valóban semmi tudatosság nincs benne.
Mondok egy példát! Nő megy a járdán, előre. Nap süt balról. Otromba nagy épület is ott van balról. Otromba nagy épület otromba nagy árnyéka beteríti a nőt. De nem baj! Esernyő szerencsére a kézben, és megvédi a napsütéstől. (Napsütéstől?) És közben poroszkál. Esernyő miatt még nehezebb kikerülni.
Ez nem lett túl összeszedett, de legalább ebből is látszik, mennyire elveszi az eszem az ilyen logikátlan viselkedés.
Egyébként a poroszkálást legjobban a kollégáimtól nem szeretem. Mert őket nem hagyhatom ott! Vagyis ott hagyhatnám, de akkor nem tudnék kajálni. :P Szóval önző érdekek vezérelnek, de közben meg majd meghalok, hogy kb. 1 km/h-val bandukolunk az úton.
A sziget
Azért adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek, mert nagyon szeretem ezt a filmet. Eredetileg Road Trip lett volna a címe, reflektálva ezzel a szintén remek filmre (magyarul Cool Túra - a szerk.), de aztán rájöttem, hogy az egész út alatt nem fogunk kocsikázni, szóval ez nem jó cím. Kocsikázás helyett viszont vonatozunk, és ha minden jól megy, HELIKOPTERREL megyünk majd a szigetre.
Ja igen, mert hogy ez kimaradt. Szóval tegnap este megbeszéltem Arisszal, hogy akkor mennék velük én is sziget-túrára. Elméletileg két nap semmittevés a terv, közben jó sok tengeri herkentyű elfogyasztásával kompenzálva a fáradtságos sétákat. Ez a fele speciel annyira nem vonz, sőt, egyenesen taszít, de hát néha áldozatot kell hoznom azért, hogy eljussak ilyen-olyan helyekre.
Jövő hétvégén megyünk, péntek este indulunk munka után, hétvégén ellébecolunk A Szigeten, vasárnap este meg hazajövünk. Ha esetleg valakit érdekelne egész pontosan, hogy mi a hely neve, íme: Dongji Island, ez egy szigete a Zhoushan Islandsnek.
Ja igen, mert hogy ez kimaradt. Szóval tegnap este megbeszéltem Arisszal, hogy akkor mennék velük én is sziget-túrára. Elméletileg két nap semmittevés a terv, közben jó sok tengeri herkentyű elfogyasztásával kompenzálva a fáradtságos sétákat. Ez a fele speciel annyira nem vonz, sőt, egyenesen taszít, de hát néha áldozatot kell hoznom azért, hogy eljussak ilyen-olyan helyekre.
Jövő hétvégén megyünk, péntek este indulunk munka után, hétvégén ellébecolunk A Szigeten, vasárnap este meg hazajövünk. Ha esetleg valakit érdekelne egész pontosan, hogy mi a hely neve, íme: Dongji Island, ez egy szigete a Zhoushan Islandsnek.
2011. szeptember 7., szerda
Az utóbbi napok…
Azt hiszem kénytelen leszek taktikát váltani, és átállni egyfajta mikroblogolásra. Itt hatalmas divatja van ennek! A Twitter nyilván le van tiltva (miért pont ez ne lenne letiltva?), de kitalálták helyette a sajátjukat, ami gondolom ugyanaz, csak nincsenek rajta az átok kapitalista szemétládák. Na de a lényeg, hogy már vagy egy hete itt van a fejemben, hogy mi mindent kellene leírnom, de egy csomó mindent már el is felejtettem, mert egyszerűen nincs időm leülni, és egy órán keresztül gépelni. Szóval ha sikerül ezt a radikális változást megvalósítani az életemben, akkor mostantól többször olvashattok majd kevesebbet tőlem.
El is kezdem most az új életem, és csak röviden számolok be arról, hogy mi történt mostanában. Ma TM meetingen voltam (micsoda meglepetés, mi?) és sikerült egy nagyon jó értékelést mondanom. A hétfői értékelésem is jó volt amúgy. Ezzel a WWHS technikával (What, Why, How, Summary) és azzal a gondolattal a fejemben, hogy konkrét példákat kell majd mondanom az értékelésben, sokkal hatékonyabban tudok jegyzetelni, és sokkal összeszedettebbek az értékeléseim. Ez az első nagyon hasznos dolog amit itt TM témában tanultam. :)
Aztán 4 napnyi munkám árán, és egy budapesti és indiai fejlesztő idejét is rabolva, végre elkészült az első production ready verziója a szókikérdező programomnak. Én vagyok saját magam legszigorúbb bírája, de még szerintem is zseniálisan jó lett. Még persze lehet fejleszteni, de az már inkább csak kozmetika lesz. Több statisztikai adat mutatása, ilyesmi. Szóval már csak a szavakat kellene megtanulni.
Amúgy pl. ma a pizzámat már meg tudtam volna rendelni kínaiul! Ehelyett csak rámutattam. Pedig mondhattam volna azt is, hogy 'Wo yao yi ge jirou pizza'. Persze megfelelően hangúlyozva. Szóval azért van valamennyi előrelépés.
Megvolt az első szakmai találkozóm a DTM mentorommal (Distinguished Toastmaster). Mondott hasznos tanácsokat, bár sajnos csak rövid ideig tudtunk beszélgetni, mert mind a ketten mentünk TM meetingre utána - két különböző meetingre. De most még lelkesebb vagyok az Area Conference-t illetően. Ha minden jól megy hétvégén veszek egy okos kis távirányítót, ami működik Mackel, PC-vel, lehet vele előre, hátra léptetni a slide-okat, elsötétíteni, elfehéríteni, stb. Még ki kell találnom, hogy pontosan milyen modellt akarok.
Jövő hétvégén lehet, hogy valami kicsi szigetre megyek 3 napra pár barátommal, még a részleteket nem tudom, de végre akkor látnék valamit Sanghajon kívül is. Amúgy Sanghajt kínaiul senháinak ejtik.
2011. szeptember 4., vasárnap
Értekezés a szipogásról, a turházásról és a fingásról
Tudom, hogy a régi olvasóim (akik már a többi utazásom leírását is olvasták, sőt neadjisten még az egyetemi éveim alatt írt kis leveleimet is) már tűkön ültek, hogy végre előkerüljön ez a kis szösszenet. Aminek ismertetőjelei a naturalisztikus fogalmazás és az önmagából kikelt író homályosan a történet hátterében lebegő képe. Igazából lehet, hogy senki nem ült tűkön, csak én, hogy végre ezt leírhassam...
Szóval ugye ahogy rengeteg monda kering a kínai lányokról, ugyanúgy rengeteg monda kering az itteni, Európai Unióval nem kompatibilis hétköznapi szokásokról. Elemezzük most egy kicsit ezeket. Kezdjük a kedvencemmel, a szipogással. És Isten a 6. napon megteremté az embert. (A közhiedelemmel ellentétben amúgy a 7. napon nem megpihent, hanem akkorra tartogatta a teremtés koronáját, Andrew Lloyd Webbert. Ez a Jézus Krisztus Szupersztár egyszerűen szavakkal leírhatatlan. MÉG az én géniuszomnak is.) De még Webber mester előtt megteremtette a többi halandót is, és szerintem valami ilyesmi járhatott a fejében. "Nemsokára lesz vagy 7 milliárd ilyen a Földön, szerintem ne legyen mind ugyanolyan." És így lett a kínai.
Gondolkozzunk együtt, ha van valami matéria az orromban, és én speciel nem szeretném, hogy ott legyen, mert zavar, kellemetlen, stb. akkor mi a legjobb megoldás? Eltávolítom az orromból, vagy hangos hanghatások kíséretében továbbra is ott tartom? Vigyázz, mert beugratós kérdés! Neeeeeem. Szóval azért is ez a legfájóbb pontja az itteni kultúrának, mert egyszerűen bántja az intelligenciám, hogy ennyit nem képesek felfogni. Akármerre megyek szipogó emberek vesznek körül. Főleg ebéd közben ugye, mert akkor a sok meleg, csípős kajától mindenkinek elindul az orra. Megtanultam már kondicionálni a fülem, hogy az ilyen kis szipogásoktól ne kapjak agybajt, de néha egyszerűen kénytelen vagyok egy álomvilágba menekülni, ahol addig ütöm az összeset amíg mozog. Múlt héten is megjelent valaki az irodában, akit eddig még nem láttam, és olyan hangosan szipogott, hogy fejhallgatóval a fülemen is hallottam! De nem is szipogott, mert ez a szó valahogy magában foglalja a kis finomkodó cselekvést. Ez az állat úgy szívta az orrát, mintha a billentyűzetet akarta volna eltűntetni. Rendesen érezni lehetett, ahogy az agya beleremeg, és a kis hajszálerek elpattannak végig a fejében. Na és ezt kb. minden 20 másodpercben. Egy picit túlórázni akartam, de ez annyire kiborított, hogy inkább eljöttem még hamarabb, különben valósággá váltottam volna az álomvilágom.
Második napirendi pont a turházás. Gondolom a szipogással összefüggő, hogy a matériát nem orron, hanem szájon át látják célszerűnek eltávolítani a szervezetükből. Gyönyörű turhahangversenyeknek vagyok fültanúja a város különböző pontjain. Szerencsére arra a szintre még nem jutottunk el, hogy az irodában köpködjenek, de nem lepődnék meg, ha egyszer csak valaki a szőnyegre küldene egy hatalmas kulát. Egyébként külön érdekes, hogy a wc-ben KÖTELEZŐ turházni. (Kérem szépen figyelembe venni, hogy notóriusan a turha szót használom a köpködés helyett. Hadd ne fejtsem ki, hogy erre miért van szükség.) Szóval bemegyek a mosdóba, és amint bejön valaki kolléga, nagy levegő, egészen a gyomor mélyéről halásszuk elő a cuccot, majd egy jól irányzott köpéssel a pisszoárba, mosdókagylóba, vagy ahova épp esik. Nem hiszem el, hogy mindenkinek pont akkor keletkezik takony-többlete, amikor megtelik a hólyagja is. Vagy talán összefüggés van közte!? Az is lehet, hogy… najó, ezt most nem fogom kifejteni, ez még ehhez a leíráshoz is túl alja dolog lenne.
És a fingás! Ez a társaihoz képest meglepően elenyésző jelenléttel bír, amiért mégis helyet kapott eme nemes különítményben, az a rám gyakorolt megrökönyítő hatása. Szóval lehet, hogy én kaptam nagyon prűd neveltetést, de a mi családunkban az dívik, hogy a wc kagylón fingunk max. Itt meg valahogy az egész mosdó helység már szabad prédának számít. Múltkor egy srác állt a pisszoár előtt, majd a legkisebb ritmusváltás nélkül fingott egy akkorát, hogy a tükör beleremegett mögötte. Még szerencse, hogy nem pont mögötte álltam, mert a légnyomás nekivágott volna az üvegnek, a darabokra tört szilánkok beleálltak volna a tüdőmbe, és legalább 2 napba telt volna mindet kiszedni.
Akartam még írni a metrón folyó dolgokról is, de közben próbáltam valami videó konvertáló progit találni, és elhagyott a lelkesedésem. Szóval be kell érnetek ennyivel.
2011. szeptember 1., csütörtök
A mutogatásról
Az a véleményem, hogy Kínában direkt gyártják a fehér kesztyűs közszolgákat, akiknek összesen annyi a dolguk, hogy a fehér kesztyűs kezükkel rámutassanak dolgokra. Az elején fel sem tűnt, de mostanában egyre több helyen veszem észre, hogy ott áll valaki, és rámutat az egyértelműre. Pl. az irodában az ajtó előtt áll pár ember, akik minden egyes alkalommal megmutatják nekem, hogy "Itt az ajtó". Aztán pár méterrel arrébb, a beléptetőnél áll egy másik fehérkesztyűs, aki rámutat a beléptetőre, hogy "Itt menj át". Aztán újabb pár méterrel később áll egy fehér kesztyűs a lift előtt, aki rámutat a kinyíló lift ajtóra, hogy "Ide kell bemenni". A metróban is vannak, némelyik bevásárló központ előtt is vannak. Fantasztikus! Nem állítom, hogy teljesen átlátom miféle értéket adnak a társadalomhoz, de ha úgy nézzük hirtelen lett egy csomó munkahely. Szóval lehet, hogy nekünk is be kellene vezetni.
Kívánságműsor
Kedves hölgyeim és uraim, emlékszem, hogy több ember is megkért, hogy hozzak innen a messzi keletről ezt-azt. Értelemszerűen már semmire sem emlékszem, szóval ezúton szeretném megragadni a lehetőséget, hogy felhívjam a nagyérdemű figyelmét arra, hogy amennyiben úgy gondoltatik, hogy valami helyi specialitás szükségeltetik otthon, akkor kéretik a comment mezőt kitöltetikni, én meg majd meglátatik, hogy mit tehetik.
My second first place
Nem kell telefosni a pantallót, csak a cím volt angolul. Rögtön le is lövöm a poént: ma megnyertem az English Humorous Speech Contestet is a klubomban. Relatíve elégedett is voltam magammal, meg is van videón a beszédem, most néztem vissza, nem volt rossz egyáltalán. Persze még mindig hadarok, voltak olyan mondatok, amiket én sem értettem, szóval kizárt, hogy a közönségemből akárki is értette. Erre még jobban kell majd figyelnem. Viszont kaptam nagyon hasznos visszajelzéseket, úgyhogy az Area Contestre még jobb lesz majd. Eljött két kollégám is meghallgatni, jó volt a támogatásuk. Szóval most nagyon happy vagyok. Teljesen más lett a beszédem, mint amiről az elején akartam írni, de így legalább van mondanivalója is. Érdekes volt visszanézni a videón, hogy melyik vicceket szerette a közönség, és melyikeket nem. Pl. volt benne egy tök jó poén, amin minden próbán röhögtem, élőben meg senki nem nevetett rajta. Pedig lehetett érteni. :P Viszont olyan dolgokon meg fetrengtek, amiket nem is viccként tettem bele. És egy nálamnál haladóbb tag azt nyilatkozta utána, hogy ez már majdnem egy világbajnoki szintű beszéd. Ami persze nyilván nem igaz, de azért jól esett. Szóval megéri dolgozni rajta.
Ja, zárójelben jegyezném meg, hogy lezajlott a Toastmasters világbajnokság, és az első 3 helyezett beszéde fent van Youtube-on, megéri megnézni. Főleg a 2. helyezettet ajánlom mindenki figyelmébe, az üzenet a szokásos valósítsd meg önmagad, viszont a delivery első osztályú. Ha felmentek a www.toastmasters.org oldalra, a jobb oldali cikkek között ott lesz egy link a beszédekre. Az még csak a TM Youtube oldalára fog linkelni, de ott már könnyű megtalálni a beszédeket.
Aztán nézzük mi történt még ma. Ja csak a szokásos dolgok, egy gyönyörű lánnyal sétáltam a kivilágított éjszakai folyóparton, megbeszéltem egy ebédet egy milliárdos üzletemberrel, és láttam egy nagyon aranyos kutyakölyköt. Vajon melyik a hazugság? Hát, aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam hazudni, vagy csak ha nagyon muszáj (és most nem muszáj), szóval egyik sem.
Annak ellenére, hogy kb. 5 percnyi sétára dolgozom a Bundtól (így hívják ezt a folyóparti részt), még sosem voltam arra. Pedig ott egy ugyanolyan bika szobor, mint New Yorkban. Valamilyen újságban még otthon azt olvastam, hogy az itteni bika felfelé néz, de ez nem igaz. Ugyanúgy lefelé néz, mint a New York-i. Csak ez szerintem mérgesebb. A szobron kívül van még rengeteg - RENGETEG - turista, iszonyat jól kivilágított felhőkarcolók a folyó másik oldalán, és gyönyörű szép régebbi épületek a folyónak ezen az oldalán. A Timas Square simán elbújhat. Itt akkora fényreklámok voltak, hogy egy felhőkarcoló egész oldala EGY darab reklám volt. Beszarás volt látni az 5000 méteres Porsche emblémát.
Aztán még kedden írtam ennek az üzletembernek, aki annak a nyelviskolának a tulajdonosa, ahol TM klubtag vagyok, hogy tetszett a legutóbbi beszéde (vendég volt egy héttel ezelőtt a meetingen), és szívesen beszélgetnék vele arról, hogy hogy csinált ilyen jó bizniszt itt. Persze ügyesen megkomponált levél volt, de azért inkább arra számítottam, hogy kimenti magát, de ehelyett elsőre rábólintott az ebéd ötletére. Úgyhogy másfél hét múlva hétfőn találkozunk.
A kutyakölyök meg egyszerűen tüneményes volt. Nem tudom milyen fajta volt, de nem bírtam levenni róla a szemem. :P
Nézzük csak mi más történt még mostanában. Már két napja a szótár programomon dolgozok, de nagyon elégedett vagyok vele. Még mindig nem tökéletes, de ha minden jól megy, holnapra befejezem az első verziót. Ez már működőképes lesz, még nem fog támogatni minden funkcionalitást, de arra megfelel majd, hogy megtanuljam a szavakat. Aztán persze majd apránként javítgatom.
Aztááán… 1000 forintért (igen, jól olvastátok), sikerült vennem egy húzódzkodó keretet, amilyenem otthon is van. Ez kb. a legjobb dolog a világon arra, hogy normális felsőtestet csináljon magának az ember, meg az ilyen típusú erő falmászásnál is jól jön. Már fel is avattam, csak az ajtófélfám nyikorog nagyon furán, remélem azért nem fog leszakadni. De ha leszakad, hát leszakad. Majd legközelebb erősebbre csinálják.
És utószóként: megint Jézus Krisztus Szupersztár lázban égek. Már egy hete csak ezt hallgatom, ezt dúdolom az utcán, ezt fügyülöm itthon, elképesztő, hogy mennyire jó ez a rock opera. Jézus meg Júdás hangjával nem bírok betelni, de igazból az összes énekes zseniális. Érdekes viszont, hogy a zenekar tagjain kívül eddig senki nem hallott erről, akit kérdeztem.
Na elteszem magam lassan honapra, vagyis mára. Csak még húzódzkodok párat. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)