Szombat, szombat...

Nagy várakozásokkal néztem a szombat elébe, főleg a toastmasterses medencés buli miatt. De persze a nap nem itt kezdődött. Az órámat 9:45-re állítottam be, de jóval hamarabb felkeltem már magamtól. Nem tudom mi üthetett belém. Elmentem bevásárolni, sikeresen vettem ruhaszárítót, wc kefét, és wc papírt. Na, ez egy vicces helyzet volt. Már múlt héten is vettem 4 tekercs wc papírt, gondoltam az kitart valameddig. Ahogy tettem-vettem a konyhában, eszembe ötlött, hogy venni kellene majd könnyedén megfelezhető papír törlőkendőt is. Nem mintha olyan sokat tüsténkednék a konyhában, de azért néha jól jön. Fél év alatt csak elfogy egy tekercs, nem? Fel is írtam a koponyám belsejére, sárga tollal, de mivel a sárga nagyon csont színű, ezért hamar meg is feledkeztem róla. Ezzel párhuzamosan egy kísérletet is folytattam! Kíváncsi voltam, hogy vajon a takarítók, amikor kicserélik a törülközőket, vajon tesznek-e be egy új guriga wc papírt, ha látják, hogy ez előző már nagyon a végét járja. Szóval elrejtettem azt, amit én vettem, és a lehetőségekhez képest úgy időzítettem, hogy éppen csak minimális maradjon a gurigán szombat reggelre. Tudniillik akkor jönnek takarítani. (Ez amúgy állandó stresszben tart, mert egyszer már rám törték az ajtót szombat reggel.) Csak hogy nyoma legyen: nem adtak új gurigát. No semmi baj, amikor eljött az ideje, csak benyúltam a szekrénybe, ami roppant okosan karnyújtásnyi távolságra van a csészétől, feltéptem a csomagot, megfogtam egy gurigát… majd kettő kijött. Hm, de olyan fura ez a kettő, mintha nem akarnának szétjönni. És nem is jöttek. Akkor vettem észre, hogy ez bizony papír törlőkendő (könnyedén megfelezhető), amit vettem, nem pedig wc papír. Mindegy, a célnak megfelelt, és ha úgy nézzük, legalább már nem kell törlőkendőt vennem. Cserébe aztán kétszer is megnéztem, hogy tuti wc papírt veszek-e. Amúgy rájöttem, hogy a szöveget ugye nem értem, de a képecskék elég beszédesek a termékeken, úgyhogy azt még az én melák lapát fejemnek is meg kellene értenie.

Na de már megint olyanokról írtam oldalakat, amit meg se akartam említeni… Szóval bevásárlás után nekiálltam kínait tanulni. Egy csomó szót meg kellett tanulnom vasárnap reggelre, úgyhogy csináltam egy szótár-füzetet, beleírtam minden szót, amit vettünk, és elkezdtem a memorizálást. Van, ami hamar belement a fejembe, de vannak olyan szavak, amiket még most sem tudok. Azt tervezem, hogy írok rá valami programot, ami számon is tartja, hogy melyik szavakat tudtam jól, és azokat ritkábban kérdezi. De ez még várat magára.

Ezután jött viszont a nap sűrű része. Először is falmászás. Ez a terem nagyobb volt, mint a másik, és sokkal zsúfoltabb, és nyitott, és még egy öltözőfülke SEM volt. Én nem értem ezeket az ittenieket. Nem tűnik fel nekik, hogy mindenki izzadt és büdös mire végez? Aztán valami külföldi srác mondta, hogy a wc-ben át lehet öltözni. De a wc-ben meg állt a húgy. Na mindegy. Szerintem inkább a másik klubba fogok járni, az egy fokkal jobb volt. Azért meglepő, hogy ilyenek itt a körülmények. Megismerkedtem közben egy osztrák sráccal, Marióval, aki már 6 éves kora óta mászik. Itt tanul most fél évig, ő jó fej volt. Mondjuk mindenki más is jó fej volt, de miért nincs zuhanyzó?

Aztán átmentem a medencés buliba. Ennek kellene a bejegyzés törzsének lennie, és lehet, hogy az is lesz. Sajnos már korábban megtudtam a katasztrofális hírt, hogy SENKI nem lesz ott rajtam kívül a TM klubból. Ugyanis ezt a bulit nem a klub szervezte (ahogy hittem), hanem az English First nevű nyelviskola, aminek a keretein belül a TM klubunk működik. Na sebaj, úgy voltam vele, hogy olayn rossz azért nem lehet. Megvolt az első eltévedésem is, rossz felé kanyarodtam a metróból kifelé jövet, és vagy fél órát bolyongtam, mire megtaláltam a hotelt. Ott persze már nem volt gond megtalálni az 5. emeleti tetőteraszt, úgyhogy regisztráltam, és átöltöztem. Ez első pofon akkor ért, amikor láttam, hogy az emberek 2/3-a férfi. És kb. mindenki öregebb volt nálam. Na nem baj, hátha még megjönnek a szép, fiatal, nagy mellű lányok. Elkezdtem ott ténferegni, mindenki furán nézett rám, mert a legtöbb ember ismerte egymást, én meg akkor még egyedüli külföldiként, totál ismeretlenként eléggé kilógtam a sorból. Aztán egyszer csak valaki rám köszönt, hogy 'Hi Daniel!' Megfordulok nagy mosollyal az arcomon, de fogalmam sincs, hogy ki lehet ez a csaj. Azért persze lelkesen visszaköszöntem, de eddigre már el is tűnt a leendő mentőangyalom. Vagy két percig még ténferegtem, mire már tényleg annyira rosszul éreztem magam, hogy megkerestem ezt a lányt, és megkértem, hogy mutasson be pár embernek, mert ez így nem állapot. Meg is történt az aktus, rögtön 3 embert is odavonszolt hozzám, és innentől kezdve varázsütésre egyre több emberrel kezdtem beszélgetni - vagy épp ők velem.

Aztán végülis nagyon jól alakult ez a parti! Volt vízi jóga, ahol különböző érdekes pózokban kellett pózolnunk, aztán csocsóztunk egy kicsit (persze a mi csapatunk nyert, annak ellenére, hogy a csocsóasztalon fel volt cserélve a középpálya és a csatársor - elég fura volt így játszani), aztán úszkáltam is egy kicsit, volt pizza, mindenféle italok, salsa oktatás és tánc, és a legjobb: egy igazi koktél mixer. A srác először tartott egy látványos bemutatót, amikor csillagszórókkal teletűzdelt üvegeket pörgetett meg dobált, aztán pedig akármilyen koktélt megcsinált ott a helyszínen. Annyira értette a dolgát, hogy mindent megittam, amit bárki is kínált, plusz ugye egy-két pohár sör, a lényeg, hogy mire sátrat bontottam, és elindultam az esti rock koncert felé, már igencsak összevissza állt a szemem, meg a lábam is. Majdnem legurultam a lépcsőn a metró felé menet. :P

A koncert amire mentem, az biztos nagyon jó volt, de pont akkor érkeztem meg, amikor befejezte Wendy bandája. Azért meghallgattuk még a következő zenekart is, aztán hazajöttünk. Ez volt az első élményem ilyen 'Live House'-ban. Ez ilyen picike kis kocsmácska, ahol kezdőbb zenekarok léphetnek fel. Nagyon jó volt a hangulat, és a zene is. Ordítós rockot játszott a banda, jól nyomták.

A szombatért cserébe majdnem az egész vasárnapot végig aludtam, pedig a verseny beszédemet kellett volna írnom. De nem nagyon ment. Megint az a gond, hogy a téma, amit kitaláltam nem tetszik, így meg nehéz köré beszédet kanyarintani. De aztán este kitaláltam egy új témát, talán ezzel több sikerem lesz. Még mindig nincs kész a beszéd, de még az első primitív változat sem… Össze kell szednem magam, mert nem lesz ennek így jó vége.

Egy kitérő erejéig engedtessék meg nekem, hogy beszámoljak egy nagyszabású vágyamról. 10 nap alatt szintet akarok lépni Toastmastersen. :) Vagy ACB-ről ACS-re, vagy ACS-ről ACG-re. :D Elméletileg nem lehetetlen, gyakorlatilag… nem tudom, hogy volt-e már rá precedens. Jó buli lenne szerintem. Egy kemény 10 nap után igazán jóleső érzéssel koccinthatnék a sikerre. :)

Ja, még a vasárnapról annyit, hogy megvolt a 3. kínai órám, és képzeljétek el, már primitív beszélgetést sikerült folytatnunk Franklinnel. Ez kb. annyit jelentett, hogy ő kérdezett olyan dolgokat, amiket már tanultunk, nekem vagy fél percbe tellett dekódolni, majd összerakni a választ, de egész sok mondatot megértettem elsőre, meg tudtam is jól válaszolni. Próbálom a különböző leckékből szerzett tudást összerakni. :) Rám is férne már a perfekt kínai nyelvtudás, mert kezdem magam magányosan érezni ebéd közben, amikor mindenki kínaiul karattyol és szarik a fejemre. De erről majd egy külön bejegyzés fog szólni, ami direkt ilyen szomorkásabb hangvételű lesz.

Ja, még hadd ugorjak vissza kicsit a medencés bulira. Megismerkedtem két külföldi sráccal (vagyis az egyik már 40 körül van, a másik olyan 30-valamennyi lehet), akik végre felkarolnak, és bevezetnek az itteni éjszakai életbe, és megmutogatják a jó klubokat. Owen, a 40-es fickó meg elég muzikális is, úgyhogy egy csomó jó helyet tud, ahol élő zene van. Szóval ez nagyon hasznos ismeretség. :)