Taiwan - Day 8

Hát ez egy lapos nap volt.
Nem nagyon találtam semmi érdekeset, amihez kedvem is lett volna még, kivéve a tandem-paplanernyős ugrást. De ahhoz meg az idő nem volt ideális.
Szóval jobb híján megint sétáltam a városban. Mondjuk az eleje érdekes volt, grasszáltam a folyóparton - illetve az EGYIK folyó partján, mert van itt egy csomó -, és kb. minden percben kiugrott egy hal. Kisebb, nagyobb, mindenféle. Meg egy csomó különböző madár is lődörgött a mocsárban. Aztán egyszer csak meghallottam valami nagyon csúnya, és nagyon hamis zenét. Először azt hittem valami vonós hangszerből tör elő, de ahogy közelebb értem már inkább fúvósnak hangzott. És még borzasztóbbnak, mint távolról. Úgy hozta a sors, hogy végül a művész mellett sétáltam el, de minden erőfeszítésemre szükség volt, hogy ne grimaszoljak, amikor éppen lát. Elképzelni sem tudom, hogy mi járt a fejében, vagy minek csinálta. Én nem tudom milyen állat, DE BORZALOM volt.

Utána meglátogattam két templomot, de most már annyira nem vagyok elájulva tőlük. Baromi szépek, és ha nem lennék már 2 éve Ázsiában zsákszámra csinálnám a képeket, de a körülményeimet figyelembe véve már csak egy "nyee" és kész. Most már tényleg valami nagyon különleges kell ahhoz, hogy előkerüljön a fényképező.

Intermezzo - amúgy egész Taiwan eddig ilyen érzésekkel tölt el. Egy csomó mindent látok, de mindenből van jobb, egy kicsivel arrébb. A város nyüzsgősebb Sanghajban vagy Hong Kongban, a felhőkarcolók is nagyobbak. A vonatok szebbek Kínában (legalább is a keleti parton), a tengerpart szebb Thaiföldön, a templomok is szebbek Thaiföldön. Itt mindenből van egy kevés, de egyik sem olyan lenyűgöző.
Ami lenyűgöző, azok az emberek. Tök kedves, segítőkész, nyitott mindenki. Az utakon intelligensek az emberek. (Ma egy jobbra kanyarodó kocsi nem engedett át a zöldnél, és teljesen fel voltam háborodva. Ennyira hozzászoktam már ahhoz, hogy itt normálisan vezetnek. Sanghajban hálaimát rebegek, ha nem ütnek el éppen.) Nem hiába járnak 40 évvel Kína előtt "nyitottságban". Kína kb. a 90'-es évektől kezdett nyitni a nyugat felé, itt ez már 1950-ben elkezdődött, azóta elég erős az Amerikai kapcsolat, Japán kapcsolat még korábbi, azért ez mind meglátszik.
Itt amikor a városban sétálok nem az az érzésem, hogy parasztok vesznek körül akik körül kinőtt egy város, és lusták voltak odébb állni, hanem hogy intelligens, városi léthez szokott emberek vannak mindenhol. Képzeljétek el, az emberek nem köpködnek a metrón, és a gyereket se hugyoztatják a kukába. Így is lehet élni, csak a sok kínai ezt nem látja. Pedig messzire se kéne nézni.
Szóval ha lenne egy város mondjuk Shanghai fejlettségével, Hong Kong tisztaságával, és taiwani hozzáállású emberekkel, ahol egy zsák pénzt lehet keresni, akkor hamarabb úton lennék oda, mint hogy kimondaná valaki, hogy Kcsortuleninrogyilszja. (Ki tudja honnan van a név?)

Vissza a mai naphoz. A templomok környékén már eléggé csepergett az eső, de még mindig nem kellett esernyő. Meg igazából nem is volt, szóval jobb is, hogy nem kellett. Egyszer csak visszakeveredtem az expo stadionhoz, ahol már voltam egyszer, csak akkor este volt, és nem láttam. Most láttam, és kiderült, hogy Naruto kiállítás volt - vagy valami hasonló. Egy csomó Narutonak öltözött gyerek rohangált, meg minden. Volt egy farmer's market is, amit nem tudom, hogy fordítanak magyarra, ahol vettem rózsabort meg valami fenyőtű pálinkát. :D A rózsabor elég finom volt, a másikat nem kóstoltam. De így is olcsó volt, és gyönyörű üvegben adták. Ajándék lesz majd Sophie-nak, bár ő az erőset nem szereti, azt kénytelen leszek én meginni majd.

Mire végeztem az alkudozással (vagyis, hogy 100 dollárt visszaadatm a lánykának, mert rosszul számolta ki a visszajárót) leszakadt az ég. Nem kicsit, nagyon. Áldom az eszem, hogy épp fedél alatt voltam, mert baromira elkezdett esni. Nem tudom, hogy ez már tájfun-e, valószínű nem, de kemény volt. Úgyhogy ha már így hozta a sors, akkor megebédeltem, aztán meg kínait tanultam miközben vártam, hogy elálljon annyira az eső, hogy átosonhassak a közeli metróhoz.
Ez meg is történt, és elmetróztam a város észak-nyugati csücskébe, ahonnan gyönyörűen látható a naplemente. Illetve látható lenne, ha látszódna a nap! Reménykedtem, hogy kitisztul az idő, de nem így lett. Beültem egy kávézóba, ahol 2 óráig bámultam ki az ablakon, közben híreket olvasva, hogy észrevegyem ha eláll az eső, de pont ugyanúgy esett még 5-kor is, mint 3-kor. Az előrejelzés szerint 8-ig egészen biztosan esni fog, szóval hazajöttem naplemente nélkül.
Most már majdnem 9 és még mindig esik. Pedig gondoltam ha kitisztul akkor megint elmegyek egy live house-ba zenét hallgatni, de ahhoz nincs hangulatom, hogy oda is meg vissza is megázzak. Meg igazából esernyővel sincs hangulatom a víz alatt mászkálni. Úgyhogy most itthon gubbasztok, és pihenem ki az út fáradalmait.

Taiwan - Day 7

Nanemár, nem is vagyunk annyian! (Ezt arra mondom, hogy már a 7. napnál tartunk.)
Ma megint viszonylag korán keltem, felkepesztettem a vonatra, és röpke 2 órával később már megint Taipeiben voltam. Még dél sem volt, szóval úgy okoskodtam, hogy délután lemegyek a strandra. Másfél óra vonattal, de sebaj, állítólag Taiwan egyik legszebb strandja. Nem a legszebb, az lent van a sziget déli csücskén, de azért szép.

A városka tényleg kedves volt, szépen felújított állomással, stb., disznók sem feküdtek a főúton, aztán amikor megérkeztem a strand bejáratához, mondták, hogy ma nem lehet fürödni. Óhe! Mert ugye még mindig itt sündörög a tájfun, vagy valami ilyesmi, úgyhogy most picikét hullámozik a víztükör. Ettől meg mindenki összefossa magát. Azért kiperkáltam a diszkont beugrót, átgyalogoltam a hídon, és már ott is voltam A Strandon. Hát mit ne mondjak, ha nem látom, hogy ez itt az óceán, akár a Balaton partja is lehetett volna. A víz kb. olyan színű volt, hőmérsékletre is kb. olyan, nem az a hófehér, tiszta és melegvizű élmény volt, mint amire Thaiföld után számítottam.
Pozitívum volt viszont, hogy mégis csak lehetett fürdeni, a partiőrség csak néha zavarta ki az embereket, amúgy engedték őket lubickolni a derékig érő vízben. A hullámok mondjuk tényleg nagyobbacskák voltak, de nem annyira nagyok. Jó volt azért játszani velük.
Miután kijátszottam magam, és ki lettem zavarva a vízből, ledőltem kicsit a thöröl... thörül... akkor már mindegy, és rögtön el is aludtam. Szerencsére most használtam naptejet, nem úgy, mint tegnap, úgyhogy nem égtem le jobban, de érdekes módon színem se lett. Szóval még mindig rikítóan látszik a pólóm meg az órám nyoma.

Fél 5 körül felébredtem, összeszedelődzködtem, rádöbbentem, hogy van zuhanyzó, rendbe raktam magam, kicsit tébláboltam még a városban, aztán visszavonatoztam Taipeibe. A falucskába volt egy turista központ, ahol ki volt állítva egy csomó fafaragás. Az elején csak azt hittem valami helyi csuda, de aztán kiderült, hogy ez még annál is csudább. Volt valami nagy tájfun, ami egy rakás uszadékfát partra vetett. Ők meg kitalálták, hogy példát statuálnak, és ahelyett, hogy kidobták volna őket megkértek egy csomó befutott művészt, hogy faragjanak belőlük mindenféle szépet. És faragtak. Sajnos nem lehetett fényképezni, pedig megérte volna.

Miután visszajöttem Taipeibe sétáltam egy kicsit a városban, aztán beköltöztem a hostelbe megint. Most megint ki kell találnom, hogy mit fogok csinálni holnap, de amint megvagyok azzal ledőlök aludni. Ma aludtam a vonaton, a másik vonaton meg a strandon, de még mindig fáradt vagyok. Úgy látszik ez megint egy olyan nyaralás lesz, amiről fáradtabban jövök haza, mint ahogy elindultam.

Taiwan - Day 6

Ma volt az a nap, amikor fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni. Aztán rájöttem, hogyha már mindenhonnan a Taroko Gorge folyik (hehe, szóvicc!), akkor azért csak megnézem magamnak. Eredetileg nem akartam, mert túl elcsépeltnek tartottam, mindenki csak emiatt jön ide. Én meg persze jobbnak tartom magam nemcsak az átlagnál, de úgy amblokk mindenki másnál, szóval kiemelkedek a tömegből, és CSAK river tracing miatt jövök ide. De mivel az tegnap megtörtént valamit csinálni kellett ma is. :)

Mehettem volna busszal, de az nem olyan kötetlen, úgyhogy mindenképpen bérelni akartam valami járművet. Az első választásom egy zöld-fekete fényezéső Lamborghini volt, a második egy robogó, a harmadik egy biciGli. Csak Sárospatakon mondják ezt G-vel?

Szerencsére akármennyire is előrébb jár Taiwan Kínánál, azért itt is vannak emberek akik hajlandóak kicsit megszegni a szabályokat, és adnak robogót úgy is, ha nincs helyi jogsim. Az első bolt az nem adott (illetve nem beszélt angolul), a másodikban a kisfiú igen (tényleg, az anyuka szólt a gyereknek, hogy fordítson, és tök szépen beszélt), de csak érvényes jogsival adott volna gépet, de útba igazítottak a szemközti árushoz, aki lelkiismeretfurdalás nélkül odaadta a kismotort. Csak az útlevelemet kellett letétbe helyeznem.

Nem gyakran robogózok, úgyhogy az első pár perc mindig nehezen megy, most meg ráadásul viszonylag nagy forgalomban kellett belerázódnom a dologba. És rögtön kihívás elé lettem állítva, mert meg kellett találni a benzinkutat, mielőtt kifogy a benzin. Itt üres tankkal adják a gépet. Mondta a fickó, hogy hol van, de nem találtam elsőre. Aztán ahogy egy rendőrség elé értem gondoltam megkérdezem a rendőrt, de aztán rájöttem, hogy én most tulajdonképpen illegálisan csinálom amit csinálok, szóval talán nem kellene beszélgetésbe elegyedni az ellennel. De aztán szerencsére magamtól is megtaláltam a helyet.

Ezután háztűznézőbe mentem. Sajnos szó szerint. Észrevettem, hogy valahonnan fekete füst száll fel. Mivel a pápaválasztás nem aktuális, ezért egyedül az az opció maradt, hogy valami kigyulladt. Ezt épp csak, hogy átgondoltam, amikor feltűnt két tűzoldóautó mögöttem. Aztán még kettő. Nem tudom, hogy pontosan mi égett, az én szemszögemből egy bódénak tűnt, de annyi füstje volt, hogy biztos nagyobb volt. Még sosem láttam élőben tűzoltást, úgyhogy érdeklődve figyeltem. És úgy tűnt, hogy nagyon hamar eloltották.

Ezután tovább kerekeztem a Gorge-hoz, de direkt a kertek alatt, ami itt azt jelenti, hogy az óceán partján. Nem egészen a partján, úgyhogy nem láttam végig a vizet, de találtam egy szép tengerpartot. Köves volt ugyan, de a víz meseszépen csillogott.

A Taroko Gorge maga egy csomó hegy, meg közte egy csomó folyó. Nagyon szép volt, a felhők a hegyek között szélldogáltak, a folyó hol komótosan, hol sebesen hömpölygött (igen, bm, Tüskevár! :D), én meg csak úgy száguldottam a robogómmal. Elég erős volt, legalábbis ahhoz képest amit én robogónak nevezek, tudtam vele 85-tel is menni. Mondjuk nem a hegyekbe, néha ilyen 100 méteres szakadék szélén kellett egyensúlyozni, ott a sebesség helyett az életbenmaradásra koncentráltam.

Egész nap felhős volt az ég, néha kicsit csepergett, de a vihart megúsztuk, tájfunról meg már szó sem volt. Bár az egyik kiránduló út, amit meg akartam nézni így is le volt zárva riadó miatt. Nem tudom milyen hatása van itt a hegyekbe egy nagy viharnak, de gondolom elég veszélyes lehet. A felhős ég ellenére, totál leégtem! A karom meg a pofám piros. A gyönyörű orrom, amit tegnap megütöttem alulról ugrálás közben most piros lett felülről is. Ilyen az én szerencsém. De legalább a bohócképzőbe felvennének kedvezménnyel.

Miután hazavezettem és életben maradtam esős, városi forgalomban is, visszaadtam a paripámat, begyűjtöttem az útlevelem, megvacsoráztam és hazajöttem.

Itthon nagy nehezen kitaláltam mit fogok csinálni a maradék 2 és fél napban: visszamegyek Taipeibe. Egy óra vonattal egy kellemes kis strand, ott majd eltöltöm a szombatomat, a maradék időben meg biztos találok még érdekes helyeket Taipeiben. Például egy blogon olvastam, hogy van egy étterem, ahol a budiból lehet enni. Konkrétan MINDEN WC-hangulatú. WC-n ülsz, kis WC-ben hozzák a kaját, szar alakú fagyi a desszert. :D Állítólag nagyon népszerű hely, úgyhogy nem biztos, hogy lesz szabad asztal, majd meglátjuk.

És akkor a végére néhány fénykép:

Ez a két disznó a főút egyik boltja előtt feküdt.

Felhős hegyek...

...és felhős tengerpart - hegyekkel.

Ott a falban megy az út, igen.

Néhol meg már majdnem ránk omlott a hegy.

Ez első bizonyíték, hogy ez tényleg velem történik. :)

Egy baromi jó függőhíd, amire nem lehetett felmenni. Illetve csak hatósági engedéllyel. Szó szerint ez volt ráírva. (Szó szerint angolul meg kínaiul.)

Ilyen szép köves is volt néha.

Taiwan - Day 5

Egy keserves és rövid éjszaka után 5:50-kor keltem, hogy elérjem a reggeli vonatomat. Valami csoda folytán volt annyi eszem, hogy legalább valami minimális táplálékot magamhoz vegyek a 7/11-ben, így amikor kiderült, hogy a "vasútállomáson" nincs semmi hely, ahol tudnék rendesen reggelizni, akkor sem estem kétségbe. Mondjuk tele sem lettem a rengeteg eszemtől, de legalább valamit ettem. Maradt még chips is tegnapról, úgyhogy abból is csipegettem.

A vasútállomás amúgy vicces volt, elméletileg ez "A Taipei Pályaudvar", ehhez képest 4 vágányból állt: 3A, 3B, 4A, 4B. Ne kérdezzétek miért. Az egész egy hétköznapi metrómegállónak tűnt, és minden féle és fajta vonat megállt itt. Előbb jött valami öregebb MÁV vonat féle. Aztán egy METRÓ (legalábbis az ülések úgy voltak benne), ezután vártam, hogy befusson egy tehervonat, aminek a tetején kapaszkodnak az emberek, de ehelyett egy majdnem-TGV szerű szupervonat jött. Na ezzel mentem én.
Szerencsére a jegyem a tengerparti oldalra szólt az ablak mellé, úgyhogy amikor kikeveredtünk a hegyekből, akkor szép kilátásom volt az óceánra. Olyan szép, thaiföldi tengerpartot nem láttam az úton, de víz azért volt.

Miután megérkeztem már ott várt a túravezető és a másik srác az állomáson, és rögtön a hegyekbe vettük magunkat. Fél órát sem kellett menni már meg is érkeztünk, közben jól elbeszélgettünk. A túravezető egy kanadai fickó, aki itt él már 8 éve, a másik srác meg egy skót egyetemista srác, aki már egy hónapja itt Taiwanon teng-leng, mielőtt visszamenne az utolsó évre egyetemre. Jó erős akcentusa volt. :)

Aztán belevetettük magunkat a habokba. Vagyis az elején még csak a kövekbe, mert itt nem volt túl sok folyó. Egy darabig bandukoltunk, aztán már lehetett a vízben masírozni. Volt spéci, filc-talpú, csúszásbiztos cipőnk, amire szükség is volt. Az elején csak tanulgattuk, hogy hogy kell használni, hogy kell lépni vele, hogy tényleg ne csússzunk, mennyire meredek kő tart még meg, stb., aztán jött az izgalmas része. Vízesés alatt úsztunk át, kő alatt úsztunk át, kis vízesésen másztunk fel, sziklákról ugráltunk, izgalmas volt.
Kicsit lehetett volna nehezebb, de azért így is lihegtünk párszor. Nem olyan könnyű ilyen cipőben, sisakban, meg csurom vizes ruhában úszni.
Az út csúcspontja az a kb. 10 méter magas szikla volt, ahonnan lehetett ugrálni. Lentről, a vízből nézve nem tűnt olyan magasnak, de amikor az ember nagy nehezen felkepesztett, és lenézett a tetejéről, akkor azért nagyon magas volt. De azért ugrottam vagy 5-öt, 6-ot. Vagy talán többet is. Van minden ugrásről videofelvétel, úgyhogy majd lehet ámuldozni.
Amúgy már ilyen magasból sem fájdalommentes az ugrás. A tenyerem valahogy mindig odacsaptam, meg az orrom is megsínylette a dolgot. Az első ugrás után azt hittem vérzik, de nem. Csak ugye kilóg a pofámból, aztán az is csapódik a vízhez.

Útközben megtanultam az egész taiwani történelmet Matt-ről (túravezető). Vagyis igazából csak az 1945-1949/50 közti részt, ami az érdekesebb része.
Tegnapelőtt ugye elmentem a Chiang Kai-Shek Memorialba, végignéztem a tárlatot, és levontam a következtetést, hogy C.K.S. egy szent, Mao meg egy aljas gazember. Erre ma kiterült, hogy C.K.S sem volt egy fikarcnyival sem jobb, kizsákmányolta egész Taiwant amint megkapta a japánoktól, lemészárolt egy csomó embert, stb. Statárium volt 39 évig, aki nem mandarinul beszélt azt rögtön elkönyvelték bűnözőnek, és igazából csak mostanában kezdett el demokrácia lenni.

A túrának olyan délután 4 körülre lett vége, Matt elhozott a hostelemig, becsekkoltam, lezuhanyoztam, kicsit pihentem, aztán mentem az éjszakába. Vagyis a matinéba, még csak 6 óra körül volt. Barangoltam a városban egy kicsit, szereztem ajándékot Sophie szüleinek, megvacsoráztam, csatangoltam egy kicsit tovább, aztán hazajöttem. Elég fáradt vagyok, úgyhogy hamarosan elteszem magam holnapra, aztán meglátjuk, hogy az új nap vajon tájfunt hoz-e vagy normális időt, és akkor lehet menni kirándulni.

Taiwan - Days 3 & 4

Elkezdődött a hét, lehet menni a dolgozóba. (Aki megtalálja melyik Napirajzra utalok, jutalomban részesül.) Én is visszaálltam a hétköznapi időbeosztásra, 10 óra körül már ki is másztam az ágyból. A szoba, ahol meghúzom magam a szint közepén van, ami azt jelenti, hogy nincs ablaka. Emiatt mindig sötét van, és nehezebb reggel kikászálódni. Meg amúgy kényelmes is az ágy.

Mire mindennel végeztem reggel, kajával, beszélgetéssel, e-mailek küldésével, már majdnem dél lett. Kiléptem hát a rekkenő hőségbe, 2 perc alatt leizzadtam, de hát ilyen apróságokon már nem akadunk fenn. Ma a National Palace Museumba mentem, ami olyasmi itt keleten, mint nyugaton a Metropolitan Museum of Arts. A világ legnagyobb kínai kultúrával és történelemmel foglalkozó gyűjteménye - aminek 2-3% ki is van állítva. Pont, mint a MET. Valaha Kínában volt, de a háború előtt, közben, után "átmenekítették" a nagy részét Taiwanra.
Engem annyira nem érintett meg a dolog, biztos érdekesebb lett volna, ha kínai vagyok. De azért voltak szép dolgok, és nagyon profi módon volt megcsinálva. Tényleg világ színvonalú múzeum.

Utána átmentem a Chiang Kai-Shek Memorial Hallba, ami egy AKKORA emlékmű, hogy olyan csak a mesében van. Meg itt keleten. Itt minden emlékmű hatalmas. Gyönyörű szép fehér falakkal, kék tetővel. Még így laowai (külföldi) szemmel is fantasztikus.

Utána barangoltam a környéken, és betévedtem egy ilyen tini-, vásárlónyegyedbe. Mintha hirtelen Japánba lettem volna Shinjukuban (legalábbis az animékből ilyennek képzelem), mindenhol szoknyás diáklányok meg egyéb tinédzserek minden mennyiségben. Zakatoló, villogó, sípoló, világító akármi minden bolt kirakatában, kb. a legöregebb ember voltam az utcán.

Röpke kitérő a taiwani lányokról. Érdekes módon egész máshogy néznek ki, mint a sanghajiak. Mintha kötelező lenne a vastag láb (ami mondjuk általában egy kerekebb fenékbe torkollik, mint Sanghajban, bár nem ANNYIRA kerekbe), és valahogy az arcuk sem annyira szép. Szóval jól döntöttem, hogy Sanghajba relokáltam és nem ide. :)

Na, innen tovább mentem egy Toastmasters meetingre, ami nagyon jó volt. A Table Topics versenyt magabiztosan nyertem, és remekül éreztem magam amúgy is. És mint a meeting végén kiderült, abba a klubba mentem, amit 10 éve alapított az a George Yen, aki most a Toastmasters International nemzetközi elnöke. Vagány, mi?

A meeting után átsétáltam a város másik felébe, ahol egy live house keltette fel az érdeklődésemet, de amint megérkeztem kiderült, hogy hétfő este a kutya nem játszik. Szerecsére a recepciós lány (aki kb. a legszebb lány volt eddig az egész látogatásom alatt) talált nekem egy közeli helyet ahol volt élő zene. Úgyhogy átbaktattam oda, HOSSZAS keresgélés után megtaláltam, és pont elcsíptem még az utolsó előadót. Egy lány gitározott meg énekelt egymagában. A gitár nem volt olyan különleges, de nagyon szép hangja volt.

Ennek kb. 11-kor lett vége, ekkor gyorsan videotelefonáltam Sophie-val (az okostelefonomról! Hogy milyen egy csuda világban élünk!), aztán hazametróztam, és eltettem magam holnapra.

Másnap ugyanúgy elb*sztam a reggelt, amiért már kezdek mérges lenni magamra, de azért ma egy órával ügyesebb voltam, már 11-kor sikerült kilépni az ajtón. Ma ajándékvásárlás és állatkert volt napirenden. Az ajándékokat - nem könnyen, de - sikerült begyűjtenem reggel, de elég nehezek voltak. Szóval nem volt egy leányálom egész nap cipelni.

Utána elmetróztam az állatkertbe, ami egy nagyon pofás állatkert, de azért annyir nem voltam tőle elájulva, amennyire reklámozták. Úgy nézett ki, mint akármelyik felvilágosult állatkert, nem ketrecben tartott állatok voltak, hanem mindengyik a "természetes élőhelyén" élt. Jó nagy élőhelyén, úgyhogy sokat kellett gyalogolnom.

Utána metróztam egy kicsit a sightseeing metrón, ami a föld felett megy, ami tök jó lett volna, ha nem vagyok annyira fáradt, hogy elalszok. De voltam. Utána elmentem a vasútállomásra becserélni a jegyemet, mert kiderült, hogy a csütörtök helyett szerdán (holnap) megyünk river tracingelni. Emiatt jobb, ha hamarabb megérkezek, hogy több időt tudjunk a folyóban tölteni.

Azért kellett átteni, mert csütörtökön tájfun lesz, úgyhogy nem lehet a folyóban huncutkodni. Még nem tudom, hogy mit jelent a tájfun Hualienben, majd meglátjuk. Sanghajban ugye csak egy nagyobbacska vihar, kb. semmi extra. De Hualien Taiwan keleti partján van, semmi nincs közte meg 10000 kilométer óceán között. Szóval lehet, hogy itt ez nagyobb balhé lesz. Majd konzultálok a hostellel, hogy mit lehet csinálni tájfunkor. Ha mást nem, majd "tévézek", nem? Mi másért repülnék a világ túloldalára. (Legalábbis tőletek számítva.)

Na ez van, nagyjából ennyi volt a nap. Most még nincs annyira este, szépen összepakolok, aztán lefekszem hamar, hogy holnap gond nélkül elérjem a vonatom.

Taiwan - Day 2

Ma gyalogszerrel bejártam az egész várost.

Ezzel talán el is mondtam mindent. Értelemszerűen egy kis túlzás van ebben a megállapításban, de tény, hogy nem ANNYIRA nagy a város. Mindenféle múzeumok voltak ma napirenden, de igazából a végén csak egybe jutottam el.
Ez egy miniatűr múzeum volt, amiről nem tudtam, hogy mi lehet, de a leírásban az volt, hogy van egy csilláruk, amiben 40 villanykörte van, és akkora, mint egy rizsszem. Azt hittem, hogy mind ilyen nagyítóval nézős aprójószág lesz. Ehelyett kiderült, hogy félreolvastam, és nem az egész csillár volt akkor, mint egy rizsszem, hanem az egyes villanykörték benne. Ezt ha így felnagyítjuk, akkor ki is jön, hogy a kiállítás minden darabja egy... babaház volt. Baromi jól megcsinált babaház, de mégis csak babaház. Azért végignéztem őket, mert tényleg nagyon jók voltak, de ez annyira nem állt közel a szívemhez.
A másik múzeum ahová készültem zárva volt, az pedig egy papírmúzeum lett volna, ahol még gyárthatok is saját papírt. Illetve gyárthattam volna.

Na sebaj, volt még a listámon egy adventure park (vagy valami hasonló, nincs nálam a térkép a pontos névvel), amiről ugyan sejthettem volna, hogy nem egy kalandpark, de nem sejtettem. A leírás pontos volt, csak nem akartam elhinni, hogy ez is csak egy művésztelep. Majdnem a pontos mása annak, amit Sanghajban láttunk.

Utána elmentem a jáde piacra, és szereztem Sophie-nak egy szép nyakláncot, igaz nem jádéből. De szerintem nagyon pöpec, majd meglátjuk, hogy lenyűhözöm-e vele. Voltak amúgy nagyon szép jádék is, de nem értek azokhoz annyira, hogy nyugodt szívvel merjek venni. Mert mi van, ha kiderül, hogy valami szar, és akkor ott állok leégve, amikor odaadom szívem hölgyének. Vagy épp az édesanyjának, mert már erre is gondolni kell. (Mint ahogy arra emlékeztetve lettem.)

Azután elsétáltam a Sun Yet-Sen emlékpalotába, ami gyönyörű szép. Elméletileg Sun Yet-Sen a modern Kína alapítója és első elnöke, de nem tudom, hogy utána hogy jött a kommunizmus. Mert ő még valamikor 1920 körül alapította a saját Kínáját. Utána kell majd járni ennek, mert nagyon magasztalták az emlékpalotában.

Ez itten az emlékpalota:

Utána a Discover Center of Taipei nevű kiállítás volt napirenden, ami nem volt olyan nagy szám, de azért voltak érdekes dolgok. Illetve lettek volna, ha elolvastam volna mindent, de sok táblán csak úgy átfutottam. Eddigre már azért elég fáradt voltam, meg este 6-kor találkám volt, szóval óvatosan kellett bánni az idővel.

Utána jött a Taipei 101, ami az építésekor a világ legmagasabb épülete volt. 508 méter. Nekünk van nagyobb - vagyis lesz, ha elkészül a Shanghai Center. Bár a váza már most is nagyobb. Nem mentem fel a tetejére, de lentről is baromi jól nézett ki. Itt nincs mellette más felhőkarcoló, elég érdekesen néz ki így egymagában. De azért baromi jól. Hasonlít kicsit stílusban a Jinmao Towerrel, de talán jobb.

Azután meg, hogy teljesebb képet kapjak a monumentumról, megmásztam az Elefánt-hegyet, ami a maga 200 méterével ugyan nem magasodik az épület felé, viszont baromi jó kilátás nyílik róla. Ilyen:

Miután ezzel végeztem, lebaktattam a hagyről, megtaláltam a metrómegállót (amit eddig még nem használtam), aztán mentem találkozni a barátaimmal.

Csak 3-an voltunk, de majdnem 11-ig beszélgettünk, rengeteg pletykát megtudtam 5 évvel ezelőttről, és megállapodtunk benne, hogy 5 év múlva újra találkozunk.

Taiwan - Day 1

No nem kell megijedni, nem fogok minden nap írni. De azért néha lehet, hogy feltöltök valami kis összefoglalót, hogy éppen hogy mennek a dolgok.
A címből már ki lehet találni, hogy épp Taiwanon vagyok. Vagy Taiwanban. Vagy Taiwanott. A fene se tudja, hogy kell toldalékolni.

Ma délután érkeztem, és egyelőre csak annyira volt időm, hogy kicsit a ház körül körbesétáljak. Egy 30 kilométer sugarú körben.
Nagyon taktikusan nem sokat készültem az útra, csak lefoglaltam a szállást Taipeiben meg Hualienben, illetve kinyomtattam a Wikitravel cikket Taipeiről. Úgyhogy a jelenlegi állás szerint még azt sem tudom hol leszek az utolsó pár napban. De hát majd kiderül. Ugye Arany Hitelkártyával az embernek messze szállnak a gondjai.

Naszóval nem készültem az útra, mert nem szeretek ilyenekkel foglalkozni, de azért valamit mégis csak tudni kellene arról, hogy mit fogok itt csinálni, szóval a reptéren meg a gépen szépen elolvastam a cikket, bejelöltem az érdekes helyeket, aztán az érkezési oldalon zsákmányolt térképre szépen felskicceltem mindent. Úgyhogy most van egy jól kipreparált térképem, amin annyi látnivaló van, ami tuti nem fog beleférni ebbe a pár napba. De hát legalább van okunk visszajönni legközelebb. Akkor már remélhetőleg Sophie is tud jönni, mert most nagyon szomorkodott, hogy otthon hagyom egyedül.

Az első tapasztalatok a városról nagyon pozitívak. Az emberek betartják a közlekedési szabályokat, nem dudálnak, beszélnek angolul. Ezek mind olyan dolgok amikről Sanghajban csak álmodni lehet.
És szép is a város. Szép parkok vannak, fák, fények, stb.

Ilyen kis ökröcskék fogadtak a reptéren:

Ez a sárga Süsü meg egy meseszép parkban volt.

Ja, és a belföldi repülőterük itt van a város közepén, a sárkányos parktól nem messze, úgyhogy amikor a parkban csámborogtam egyszer csak feltűnt egy nagyobbacska gép, BAROMI alacsonyan! Az én szemszögemből nézve úgy tűnt, hogy az alja majdnem a fákat súrolta. Elég vagány volt!

Holnap múzeumozás van napirenden, meg ami jön. Este meg a taiwani lánykáimmal találkozom, akikkel még Cedar Pointon dolgoztunk együtt. Meglátjuk, hogy tudunk-e miről beszélni így 5 év után. Majd holnap valamikor beszámolok.

Még egy iPad

Talán írtam már róla, vagy lehet, hogy csak beszélgettünk erről, de van most egy innovációs verseny az irodában, amire neveztem egy remek kis programmal. Már jó ideje kiderült, hogy bejutottam a döntőbe, ami csak most kedden volt. Szerintem elég jól is ment, de az összes többi projekt is nagyon jó volt, szóval nem nagyon tudtam megítélni, hogy vajon mi lesz a sorsom. (Persze előadásban vertem mindenkit. :P)
Nem hirdették ki az eredményt, csak azt mondták, hogy majd a következő Town Hallon megtudjuk. Ehelyett már másnap jött egy e-mail, hogy Technology Innovation Contest follow-up. Ide már nem volt hivatalos mindenki, csak három csapat. Látva a jelenlévőket, gyanítottam, hogy mi vagyunk a három toplistás, szóval már valami ajándék biztos garantált.
Kiderült, hogy tényleg, és hogy a Town Hallon, ami holnap (most már ma) lesz, majd prezentálunk megint, de már csak 8 percben. Előző nap még 20 percünk volt, és azt is nehéz volt tartani, volt, aki nem is tudta. (Meg nem is nagyon akarta.)
Szóval át kellett írni az előadást, no meg persze izgulni, hogy akkor ki is nyert.
A másik két csapatot elnézve megszavaztam magamnak egy második vagy első helyet, de a végén csak harmadik lettem. Ami amúgy nem rossz, csak így megint egy iPad-et nyertem. :D Már két éve is nyertem egyet Budapesten, azt se nagyon használom. Ennek viszont most jobb helyet találtam, Sophie kapta meg ajándékba. Már korábban mondta, hogy de jó lenne neki valami tablet, hát most itt van, majd meglátjuk, hogy ő használja-e vagy sem. Én továbbra sem látom ezeknek túl sok értelmét.

Ja, és közben még meg is betegedtem, tegnap dokinál voltam, meg itthon kúráltam magam, és most már a házi praktikákon kívül egy halom gyógyszerem is van.

SWFC

Emlékeztek hogy mondogattam mindig, hogy "ejnye már, olyan rossz érzés, hogy sosem szartam még a 97. emeleten"? Hát ámulattal vegyes örömmel jelentem, többé erről nem fogok panaszkodni!

Szerény kis városkánkban terül el a világ 5. legmagasabb épülete a Shanghai World Financial Center, ami a maga kis 492 méteres magasságával igazán impozáns látványt nyújt. Tulajdonképpen akárhonnan a városból.  Ahogy az ilyen épületeknél illik, természetesen van benne egy kilátó is, ahová fel lehet menni tetemesebb mennyiségű készpénzért cserébe. Úgy voltunk Sophie-val, hogy vagy a Maldív-szigetekre megyünk idén, vagy az SWFC tetejére, de aztán a kilátóra esett a választás. (Irónia.)
Még karácsonyra kaptam tőle egy kupont, és mivel már lassan lejárt muszáj volt elhasználnunk, viszont az utóbbi egy hónapban annyira rossz volt a levegő, hogy alig lehetett látni valamit is. Már múlt hétvégén elmentünk egyszer, de a pénztártól visszafordultunk, mert mondta a kisasszony, hogy igazából most a szomszéd épületet se látni, szóval nem ajánlja, hogy most menjünk fel. Mi meg hittünk neki.
Igen ám, viszont ahogy kedd kora délután mentem falat mászni (ezen a héten szabadságon voltam), látom ám, hogy az SWFC kristálytisztán látszik! Rögtön riasztottam a lánykát, és megbeszéltük, hogy munka után megyünk.

Olyan 7 körül fel is értünk, és hát iszonyú jó volt! A lift rögtön a 94. emeletre vitt, baromi gyorsan. Kicsit kevesebb, mint egy másodpercenként tettünk meg egy emeletet. A fülünk is bedugult, meg minden. Aztán a 94.-ről mozgólépcsővel mentünk fel a 97.-re, onnan pedig egy újabb lifttel a 100.-ra.
Baromi jó volt a kilátás! Legalább egy fél órát eltöltöttünk itt fent, mindenféle fényképezéssel, meg próbáltuk beazonosítani a helyeket, amiket ismerünk. Jó játék volt. :)
Aztán megint lementünk a 97.-re, ahol különböző plakátokon kívül a WC is elterült. Ha most ezt pszichológus olvasná rögtön küldene az intézetbe, de így négyszemközt nektek be merem vallani, ha valami magas épületbe megyek, szarok egyet. Ahogy azt már láthattuk a Mégsem olyan rossz ez a város című bejegyzésemben, ami még másfél éve született Szingapúrban, ott is a kilátó 56. emelét jött rám a... akármi is. És most bevillant. Már ahogy mentünk a lift felé tudtam, hogy én a 97.-en szarni fogok. Nem tudom, hogy ez valami tudatalatti dolog, hogy tényleg megy is, vagy szándékosan már 3 napja készültem rá, vagy 20 percig küszködtem - akármelyik lehet.
És, ezen nemes rekordon kívül egy másikat is felállítottam. Életemben most mertem először használni a "rear cleansing" funkciót! Ilyen csilivili 101 gombos WC volt, amilyet már használtam párszor, de eddig egyszer sem mertem kipróbálni ay extra funkciókat. Hát most vettem egy nagy levegőt, elolvastam a használati utasítást, majd nagy bátran megnyomtam a gombot. Az első érzésem az volt, hogy Bull's Eye! Nem tudom, hogy csinálta, de célba talált. Kb. 2 másodpercig bírtam, aztán rátenyereltem a STOP gombra, de aztán büszkeségtől dülledő mellkassal jöttem ki az apró helységből - és számoltam be Sophie-nak az élményeimről! Kincs ez a lány, hogy még ezek után is szóba áll velem. :)

Az első pénzes meló

És végre eljött ez a nap is: életem első, PÉNZES tréningje!
Megint abba a nyelviskolába mentem, ahol Sophie tanult korábban, és egy remek kis tréninget raktam össze arról, hogyan kell jól feedbacket adni.

Persze izgultam meg minden, de egyben izgatott is voltam. 2-től fél 4-ig volt meghirdetve, persze kicsit korábban érkeztünk, köszöntünk a főnöknek, mondta, hogy melyik teremben lesz, szépen berendeztem úgy, ahogy nekem szimpatikus volt (például a rizsfőző gépet az asztal közepéről elodébítottam), aztán vártunk. Vártunk. Vártunk. Vártunk. 2:10 körül már elmúlt az izgalmam, mert már teljesen mársól beszélgettünk Sophie-val. Aztán olyan FÉL HÁROM körül jött a főnök, és mondja, hogy hát bocsánat, úgy látszik nem jön senki.
Hozzá kell tenni, hogy a kínai újévi ünnepség utolsó napja van, amire mondjuk gondolhattunk volna, de hát nem gondoltunk. Azért kerített nekem valami tennivalót, három felvételiző diákkal csináltam szóbali "interjút", hogy milyen szinten állnak. És a végén kaptunk 100 RMB-t "taxi költségre". :D

Hát ez a nagy története egy gyönyörű karrier első állomásának.

Szitáló eső, Bentley

Ma láttam egy Benltey-t. Pont előttem kanyarodott be a mélygarázsba. Pár napja meg egy Lamborghini körözött a Century Park körül, na az nagyon jól nézett ki. Aztán van itt a környéken egy metál pink színű Maserati GranTurismo! Ez az ocsmányság netovábbja, de valahogy mégsem tudtam levenni róla a szemem. Már kátszer is láttam.

Na de beszéljünk inkább a világmegváltó felfedezésről, amit ma reggel tettem: szitáló esőben is fossá lehet ázni!

Kinéztem az ablakon, láttam, hogy szomorkás, ködös-légszennyezett idő van, kitettem a kezem az ablakon, éreztem, hogy haloványan szemerkél valami, de úgy gondoltam, hogy ez nem kiált esőkabát után. Felpattam szürke (valaha fehér) paripámra, és elkezdtem kerekezni. Félúton kezdtem érezni, hogy a combomon a nadrág mintha kicsit nedves lenne. Háromnegyed úton már szinte biztos voltam benne, hogy a combomon a nadrág vizes. És mire megérkeztem az irodába hát bizony fossá áztam. Szerencsére a kabátom megvétde a létfontosságú szerveket, mint például az arcom, de mind a két combom csurom vizes lett. Amúgy nem csak a direkt ráeső eső miatt, hanem amiatt is, ami a kabátomról folyt egyenest a combomra.

Most kibéleltem a lábam és a nadrágom közti űrt papírtörlővel. Így ha most lépnék fel valami rock koncerten azt hinné a visító közönség, hogy hatalmas farkam van. Aztán tettem egy kis papírt a combom köré is, hogy a lábam is nagyobbnak hasson, meg hogy a vizet is feligya valami. Most talán még bűntetlenül be is brunyálhatnék.

Árak

Otthon mennyibe kerül a tej?

Eddig ahányszor tejet vettem, mindig vettem mellé mindenféle mást is, és sosem érdekelt, hogy pontosan mennyibe is kerül. A tej. Nem csak, hogy nem érdekelt, eszembe se jutott, hogy érdekelnie kelljen. Ehhez képest tegnap boltban voltam, és csak kenyeret meg tejet vettem, és véletlenül láttam amikor leolvasta a nő a tejes dobozt, és azt hittem kikaparom a szemét. Tudjátok mennyi egy liter tej!? Vagyis itt nem literre mérik, hanem gramra (980 gram). 18.4 RMB, ami napi árfolyamon számolva 634 forint!!!

Ami ezután következik azt már lehet, hogy csak belegondolom, de úgy tűnt, hogy csak ilyen higított víz volt ráadásul. Ami fura lenne, mert eddig is mindig ilyen tejet vettem, és semmi bajom nem volt vele. Szóval lehet, hogy csak az elfojtott indulat higította fel az amúgy teljesen normális tejet.

Na de ha ez még nem lenne elég, ma megjött a villanyszámla. Most tél van, szigetelés viszont semmi, úgyhogy sokszor szó szerint éjjel-nappal járatom a légkondit. (Az itt fűt is.) Úgy voltam vele, hogy a nyári 50-60 RMB-s villanyszámlámhoz képest, ha most egy kicsit több lesz - leszarom. A múlt havi 160 RMB volt, még arra is azt mondom, hogy jó. Bontottam ki a borítékot, közben agyaltam, hogy olyan 200 körüli havidíjjal még jók vagyunk. Erre mennyi!? 662 RMB!

Na ezért fogok pár hónap múlva új lakásba költözni. Baromi jó ez a hely, csak éppen irgalmatlan nagy. Se takarítani, se kifűteni nincs hangulatom. Vendégek úgysem jönnek, felesleges az a második hálószoba. Bár arra kétség kívül jó, hogy a csocsóasztalomat legyen hol tárolni, meg hogy a hangszereim külön szóbában trónolhassanak. Csak hát kérdés, hogy szükségem van-e erre. Ha havi 1 millió RMB-t keresnék azt mondanám, hogy szükségem van rá, de így?

Thaiföld - ötödik nap

Előző nap lefoglaltunk egy motorcsónakos túrát, úgyhogy ma reggel már izgatottan készültünk a nagy eseményre. Én még sosem ültem motorcsónakon, meg úgy nagyon még a tengeren sem voltam kint, szóval nagyon izgatottan vártam már a kalandot.
Amúgy érdekes, hogy még amikor elutazom valahová, akkor is a skót énem vezet szinte mindig. Ha magam lennék, semmire sem adnék ki plusz pénzt. Viszont így, hogy ketten vagyunk, valahogy nem bánt a dolog, és milyen jó, hogy nem bánt, mert így aztán igen jó kis kalandokat élek át.

Na de a reggel nem a csónakázással kezdődött, hanem hogy reggeli közben megpróbáltuk valahogy megnézni a China Rush legújabb részét. Volt valami gyenge WiFi az étteremben, de a kínai oldalak nem jöttek be rajta túl gyorsan, úgyhogy ha jól emlékszem hosszú-hosszú próbálkozás után feladtuk a küzdelmet. Meg addigra már a reggelink is elfogyott, és nem akartunk nyaralás közben is egy képernyő fölé görnyedni.
Sétáltunk egy kicsit a tengerparton, és láttunk közben mindenféle érdekességet:

 Pl. aprócska hintát mesés kilátással

Hajóból épült házat.

Na meg a mi saját házunkat. Ebben laktunk. Vagyis csak a bal oldalában. De a jobb oldala üres volt, szóval mondhatjuk azt, hogy az a vendégszobánk, csak most épp senki nem volt nálunk. :)

Viszont a séta után már mindjárt jött is értünk a hajó. Ja igen, mert nem ám úgy volt, hogy nekünk kellett bebumlizni a városközpontba, hogy ott a központi kikötőből elindulhassunk. Neem, nem. A kapitány mindenkit a saját strandján felvett! Ez azért is volt jó, mert így legalább láttuk a többi strandot is, és magállapítottuk, hogy a miénk volt a legszebb. Lehet, hogy nem a legfelszereltebb, de mindenképpen a legnagyobb és legszebb.

Ez például nem a mi strandunk volt, hisz azon nem volt semmi. Ellenben fehérebb volt a homok, és nagyobb az öböl. :)

Pár perccel később viszont felerősödött a szél, olyannyira, hogy már menteni kellett, ami még menthető volt:

Itt egy kicsit aggódni kezdtem, hogy vajon mi lesz a csónakázásunkból, de szerencsére aztán nem lett vihar. Egy picit szemerkélt az eső, amíg még gyűjtögettük a többi embert, de mire kimentünk a nyílt vízre, már semmi nem volt.

Az első állomásunk ez a szép szikla volt, ahol ugyan nem mentünk át az alagúton, csak fényképezni szabadott. Mi is pont ilyen hajón ültünk, egész konkrétan a legelején.

Szerintem az volt a legjobb hely, mert végig az arcunkba fújt a szél, és szerintem itt lehetett a legjobban érezni ahogy dobálta a hajót a víz. És dobálta ám! Persze lehet, hogy a kapitányunk is rátett egy lapáttal, hogy jól tolta neki, de akkorákat ütöttek rajtunk a hullámok, hogy majdnem kirepültünk a hajóból. (Kis túlzás.)

Az első szigeten aztán kikötöttünk, és szabad volt a part mellett snorkelingelni. Ezt én búvárkodás lightnak hívom, kaptunk szemüveget, meg vízipipát, meg mentőmellényt, és csak lebegni kellett a vízen, közben meg nézni, hogy mi folyik alattunk. Hihetetlen, hogy 5-10 méterre a parttól, már akkora élet volt a tengerfenéken, hogy csak na! Amennyire meg voltunk illetődve az elején, annyira nem akartunk a végén kimenni a partra. Már itt láttunk mindenféle halakat, meg valami böszme nagy piócát, vagy nem tudom, hogy mi volt az, meg még egy angolnát is. És nem ám csak ilyen kis nyamvadt halakat, rendes 15-20 centisek is voltak.

Így nézünk ki beöltözve. A rémület nem látszik az arcunkon, de itt még volt.

A második szigeten aztán megebédeltünk, nagyon finom sült rizst kaptunk. Tényleg nagyon finom volt, többen is repetáztunk! Aztán meg gyümölcs volt a desszert, amit a kapitányunk vágott fel és tálalt. Azt hiszem ez kötelező volt neki, mert benne volt a programban, hogy a kapitány főz nekünk ebédet, és szerintem így oldották meg. :D

A maradék két szigeten igazából nem kötöttünk ki, hanem a kettő között snorkelingeltünk újra. Itt már elég mély volt a víz, akár 5-8 méter is lehetett, de nem tudom annyira megbecsülni, viszont tökéletesen kristálytisza, leláttunk az aljára. És itt meg aztán tele volt minden hallal!
Mondta a főnök, hogy ugorjunk ki a hajóból, és akkor most snorkeling. Az elején kicsit megilletődve mentünk be a vízbe, de aztán már az egész társaság ott úszott. Kivéve egy német lányt, aki már az út elején tengeri beteg lett, és végig a hajó oldalából hányt kifelé. Arra az oldalra nem úsztunk...
Hát az a rengeteg hal! Volt egy két nagy raj is, amiben akár 100 hal is lehetett, próbáltam elkapni egyet-egyet, de valahogy mindig elúsztak. Ez egy mesés élmény volt. Leginkább emiatt akarok most venni egy normális víz alatti kamerát, hogy legközelebb már tudjunk képeket csinálni.

Miután ezzel is megvoltunk, volt még egy utolsó állomása a kalandnak: egy hal farm!

Így nézett ki, minden kis négyzetben volt egy nagy háló, és a hálón belül úszkáltak a mindenféle halak. Pl. cápa.

Jó, nem egy nagy fehér, de azért cápa. Meg volt egy irgalmatlan nagy teknős is, azt valamiért nem fényképeztük le, pedig hatalmas volt! Meg mindenféle egyéb hal. Nagyon érdekes volt, sok halat még életemben nem láttam, vagy ilyen közelről még nem.

Azután szépen mindenkit hazavittek, mi meg még napokik, hónapokig, meg hetekig felemlegettük, hogy milyen jó is volt ez a nap, és hogy mindenképpen meg akarunk tanulni búvárkodni.
Az esti vacsora az étteremben volt, aztán meg hamar ágybe roskadtunk. Nem tudom, hogy csináljuk, de valahogy sosincs problémánk a korai lefekvéssel, és álmatlanság sem gyötör. :)

Szöcskét tart

Ugye már korábban is beszámoltam róla, hogy vannak érdekességek itt a sanghaji irodában. Az egyik egész nap köpköd, a másik olyan hangosan beszél, hogy akárhonnan meghallani, a harmadik a szipogásról nem tud leszokni, de ma egy egész új dimenzióba emelkedett a zavaró tényezők száma. Az egyik kollégám szöcskét tart!
Hallottam már reggel is, hogy valami ciripel, de azt hittem valami mobiltelefonos alkalmazás. Az értelmét már akkor sem láttam, de hát sok dolognak nem látom az értelmét.
De amikor már egész nap, kisebb-nagyobb kiesésekkel hallottam ezt a hülye zajt, elkezdtem a hang nyomába eredni, és láss csodát, a doboz szöcske (vagy tücsök, mittudomain) pihen az asztalán. És ciripel. A srác persze sehol, lehet, hogy ő már idegbajt kapott tőle, és hazamenekült.
Én most éppen a megőrülés határán tartok, de szerencsére előkerült a srác, úgyhogy bekerültek a szöcskék a fiókba. Meglátjuk, hogy meddig bírják ott.
De basszus még így is hallom őket!!! Váááááá!!!!!!!!!!!!!!!