Az új jövevények

Úgy alakult, hogy egymást érik nálam a vendégek. Vasárnap ment haza anyum, ma meg (csütörtök), már Rita és Ákos integetett a reptéren. Persze integethettek volna ítéletnapig, ha nem megyek ki eléjük. De kimentem. Emiatt korán keltem, és nem reggeliztem otthon. Cserébe a reptéren a Burger Kingben kajáltunk. Mint arról a krónikák már korábban beszámoltak, emez itten nagyon megszerette a BK-et, mert AKKORA burgereket adnak, hogy egy elefánt jóllakna tőle. Be is toltam egy Whoppert miközben Ákosékkal megvitattuk kivel mi történt mostanában.
Otthon megvolt az eligazítás, aláírták a Roommate Agreementet (utalás a Big Bang Theoryra), aztán gondolom bedőltek az ágyba. Én meg rádőltem a bringámra, és bekerekeztem a céghez. Relatíve jól ment a munka, ebéd után aludtam vagy fél órát, meg elég sokat olvasgattam is, de hát istenem, és vége van. :P Egész kiokosodtam már karórák tekintetében, megtanultam mi mindenre kell figyelni, amikor az ember egy belépő szintű luxus órát vásárol (60-200e forintig). Most már csak el kellene menni egy órás boltba a listával a kezemben, és megkérni az eladót, hogy mutogasson különböző órákat, amin megnézhetem, hogy a különböző dolgok élőben hogy néznek ki. Pl. mi a különbség egy zafír meg egy normál üveg között.
Na de a nap fényponja! Elszakadt rajtam az ing. Mondhatnám, hogy a dagadó izmaim szétszakították, de igazából a dagadó könyököm szakította szét. Nyújtózkodtam egyet, erre kiszakadt. Ha bármelyik másik ingemmel történt volna, akkor is szomorú lettem volna, de hogy a hófehér ingemmel történt, így különösen szomorú vagyok. Ugyanis ebben terveztem megjelenni az újévi partin. Ahol baromi elegánsnak kell lenni. Viszont lehet, hogy ez egy égi jel volt, hogy ideje lenne elmennem egy szabóhoz, ha már itt vagyok. A cím már megvan, most már a motiváció is, szóval nincs más hátra, menni kell.
Most pedig a boltba kell menni, szóval megyek is. 5 nap szabadság vár most rám, ami nagy valószínűséggel 5 napot jelent új bejegyzés nélkül. De ha mégis, az az én újévi ajándékom le tinéktek.

Mint a főnix

Olyannak képzelem magam, mint a főnix madár. Nagy, otramba főnik madár, amelyik nem tud se repülni, se énekelni, és nem is gyullad ki rendszeres időközönként. Na de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy már több, mint 2 hete ezzel a nyavajás nyavajával küszködöm, de most már kifelé lábalok belőle. Lázam már nincs, a fejem se fáj, orrot is ritkábban fújok, az egyedüli bajom, hogy a fülem még mindig be-bedugulgat. Ja, meg hogy köhögök azért sokat. Na de azért vagyok főnix, mert az az elméletem, hogy a betegségem leküzdése után sokkal erősebb leszek, és megújult energiával vágok bele a maradék időmbe itt a messzi Kínában.
Az elmaradt napokról egy büdös szót nem fogok írni, nem azért mert szemét vagyok, hanem azért mert lusta.
És akkor ezzel le is tudtuk a beszámolót. :D Innentől kezdve igyekszem visszatérni a régi rendszerhez, amikor 1-2 naponta azért hírt adok magamról, szóval tessék újra rendszeresen olvasgatni a blogot. :)
Hoppá, máris meghazudtolom önmagamat, ugyanis a karácsonyról azért beszámolok. Családi körben telt, ami a legtöbb ember számára nem nagy szám, de nekem itt 8000 kilométerre a szeretett otthonomtól azért nagy szám. Anyum még karácsonyfát is eszkábált, nagyon kis dekoratívat. Volt ajándékozás, kaptam mindenféle hasznos és finom dolgot. Illetve hasznos vagy finom. Olyat nem kaptam, ami hasznos is lenne és még finom is. De nem is hiszem, hogy lenne ilyen.
Utána pedig elmentünk cirkuszba! Köztudott tény ugye, hogy a kínai cirkusz milyen nagyszerű, de el sem tudtam képzelni mennyire nagyszerű amíg nem láttam. 2 órás műsor volt, úgy elrepült, mintha 1 óra 55 perces lett volna. Fantasztikus dolgokat műveltek ott a színpadon. Élő zene volt hozzá, szóval ha hibáztak, akkor is minden jól jött ki. És elég sokat hibáztak. Viszont érdekes módon ez még jobbá tette. Nem az volt az érzésem, hogy ezek robotok ott lent, hanem hogy hús-vér emberek, épp olyanok mint én, csak épp 6 méter magasan egymás nyakában ülve szaltóznak.
Annyira tetszett, hogy lehet még egyszer elmegyek, amíg még itt vagyok. :)

Eddig bírtam

Na nem a kínai létet. :P A nagy hajtásnak van most vége. Vagyis egy hete, amikor ezt a bejegyzést megírtam, csak nem töltöttem fel. Az első pár hétvégémet leszámítva, amikor tényleg néha csak heverésztem itthon nem volt konkrétan EGY olyan nap se, amikor kicsit az energiafelhasználó állapotból átbillentem volna az energiagyűjtőbe. Mi több elég jelentősen túl is hajtottam magam, és úgy látszik most érezte úgy a szervezetem, hogy ideje visszavágni.
Akik már olvasták anyum blogbejegyzéseit a Pekingi kirándulás második feléről, azok értesülhettek, hogy bizony ágynak estem. Nem kicsit, nagyon. A hétfő, kedd még arról szólt, hogy bóklásztunk Pekingben, de én már akkor is inkább csak kolonc voltam, mint bármi más. Nehezen is aludtam el, tehát még az sem volt, hogy reggelre jól felfrissülve ébredtem volna mindig.
Most szemét módon lusta leszek, és semmit nem írok a kirándulás végéről. De azért belinkelen anyum blogját még egyszer, tessék ott elolvasni, akit érdekel. http://karacsonykinaban.blog.hu/
Akkor miről írhatnék? Szerdán nagy lázasan bementem dolgozni (nem tudtam mennyi a lázam, mert nincs itthon lázmérő, de másnap, amikor már jobban éreztem magam, akkor volt 38.0), mert szerda esti határidővel meg kellett csinálni valami javítást az egyik programomban. Úgy bírom, hogy mindig az utolsó pillanatban szólnak minden fontos határidőről. Az egész napom ráment, nem is ebédeltem. Céges Toastmasterre azért betegen is elmentem, és nagyon vicces volt. Na nem azért, mert végig haluztam volna az egészet, de volt egy-két nagyon vicces Table Topics speaker. Az én riportom a végén aztán megkérdőjelezhető hírértékkel bírt, mert inkább arra koncentráltam, hogy ne dőljek el. (Nyilvánvalóan egy kicsit túldramatizálom a dolgot, de nagyon cudarul voltam.)
Este volt még egy fontos Town Hall egy amerikai nagyfőnökkel, aminek fél 8 után lett vége, akkor még visszasomfordáltam a helyemre, megnéztem, hogy jött-e valami visszajelzés a javításommal kapcsolatban, de mivel nem jött, ezért úgy döntöttem, hogy akkor jól működik és tudják használni. Aztán hazabicikliztem. Na ez érdekes volt, így szédülve nem nagyon bicikliztem még. Szerencsére már nem volt akkor forgalom. Mondjuk nem is siettem.
Csütörtök, péntek itthon lábadozok. Csütörtökön elmentem dokihoz, ott hagytam potom 50 000 forintot (nem tévedés, ennyi az ára egy szimpla vizsgálatnak), és most a lábadozás mellett nagyon remélem, hogy tényleg úgy működik a visszaigénylés, ahogy azt képzelem.
Most sokat alszok, meg Family Guyt nézek, meg netezek, meg néha olvasok, de inkább csak döglöm, vagy alszom. És közben reménykedek, hogy hétfőre már jól leszek, mert nem jó ilyen rosszul lenni.

Vigyázz Peking, jövünk!

Nem tudom mivel teszek nektek nagyobb szívességet, ha részletesen leírom mind a két napomat - KÜLÖN BEJEGYZÉSBEN! - vagy ha egybe összezsúfolok mindent, és akkor kevesebbet KELL olvasnotok. :P
Eddig a részletesség híve voltam, most megpróbálkozom a másik iskolával. Na nem azért mert olyan baromi figyelmes vagyok, hanem azért mert a nagy szabadság ellenére már megint nagyon fáradt vagyok. :)
Szóval az történt, hogy szombaton a koreai (vagy csak korai) kelés után 5 órát vonatoztunk a nemrég átadott szupergyors vonattal, ami a Peking-Sanghaj távolságot kicsivel több, mint 5 óra alatt teszi meg. A maximális sebesség, amit láttam, az 308 km/h volt, de 305-tel mentünk huzamosabb ideig is. Közben persze el-elbóbiskoltam, annak ellenére, hogy ment az ordibálás, szipogás, tüsszögés ezerrel. Fura nép ez a kínai, teljesen jól szituált ember ült mellettünk, de gondolkodás nélkül felállt cipővel az ülésre (valaki más ülésére), hogy feltegye a csomagját a csomagtartóra.
Pekingben a szállást gond nélkül megtaláltuk, nagyon olcsó itt a metró, és hasonlóan jó, mint otthon. Mármint Sanghajban otthon. :P 3 metróval jutottunk el a szállásunkhoz, ami nem a Tiananmen tér mellett volt, mint ahogy hittük. Egy kis sikátor egy elég lepukkant ajtója rejtette a szállásunkat, ami miatt az elején megszeppentünk. Annak ellenére, hogy két kő oroszlán őrizte büszkén az ajtót. De aztán amikor beléptünk, akkor kiderült, hogy nem is olyan rossz hely. Vagyis amikor beléptük, akkor még nem, de amikor előkerültek az alvónegyedek is, akkor igen. Nem azt mondom, hogy a Hiltonban lakunk, de teljesen rendben van. Lehet meleget is varázsolni, ami ezen az északi helyen nagyon fontos szempont.
Miután berendezkedtünk elmentünk sétálni a környéken. Bementünk egy helyi étterembe, ahol először oldottam meg a kínai kajarendelést kínai barátok nélkül. Teljesen rendben ment, mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy beszéltek angolul. :D De azért próbáltam azt a picike kínai tudásom használni, amit már összekuporgattam. Utána tovább sétafikáltunk, láttunk mindenféle szép templomot, meg parkot, meg ősrégi tornyokat, de mind zárva volt. Ezek az itteni tornyok nagyon impozánsak, ilyen hatalmas régi kastélyokról van szó tulajdonképpen. Sajnos 4-5 körül bezár minden.
Mire hazaértünk teljesen átfagytunk, annak ellenére, hogy "csak" mínusz pár fok volt, és egy csomó extra réteget magunkra vettünk. Én amint hazaértünk eldőltem az ágyon, és elaludtam. (Ez olyan 6 körül volt.) háromnegyed nyolckor aztán kopácsoltak az ajtón, hogy 8-tól ingyen hotpot parti lesz, menjünk. Mentünk. A hotpot egy itteni étel, aminek nem lenne muszáj csípősnek lennie, de sajnos az volt. Szóval nem ettem túl sokat, viszont megismerkedtünk két olasz sráccal, akik szintén ma jöttek Pekingbe, és jól elbeszélgettünk velük. Mind a kettőt Carlonak hívták, szóval könnyű volt megjegyezni.
Este annak ellenére, hogy korán le akartunk feküdni, csak fél 12 körül lett valami is a tervből, és valamiért nehezen jött az álom. Pedig nagyon fáradt voltam.

Vasárnap nem keltünk túl korán, egész konkrétan fél 9-kor az óra ébresztett. Engem. Orsi már korábban felkelt, bár nem sokkal korábban. Jó lassan készültünk el, csak olyan 11 körülre értünk a buszpályaudvarhoz, ahonn a Nagy Falhoz indultunk. Még otthon megkérdeztem hogy jutunk el a legegyszerűbben a falhoz, azt persze még megerősítettük a netről szerzett információval is, de amikor viszonylagos biztonságban éreztük magunkat nekivágtunk az útnak. Elméletileg a busz az Arrow Tower mögül indul. Amikor ilyet látok, én rögtön egy 100 emeletes csilivili felhőkarcolót képzelek el. De ez itt Peking! Itt nincsenek felhőkarcolók. Legalábbis nem sok. Az Arrow Tower egy újabb középkori kastély volt. Egy ilyen kastélyt már tényleg meg kell néznünk egyszer belülről. Ez most nyitva volt, de nem akartunk a Nagy Fal előtt még több időt elvesztegetni.
1 órát utaztunk egy elég kényelmetlen buszon, de aztán megérkeztünk. Igazából csak az volt a kényelmetlen a buszon, hogy szűkek voltak az ülések. Kicsit tévelyegtünk a fal aljában, mert nem pont ott volt a megálló, de aztán megtaláltuk, amit kerestünk. Készült fénykép is, amint ott állok egy baromi nagy kő mellett, amire (remélem) az van írva, hogy Nagy Fal.
Aztán persze a falon is lőttünk mindenféle képeket. Jó nagy szél volt, és nagyon hideg, de hála a 3 pólónak, két pulóvernek és egy kabátnak egész jól bírtam. Maga A Fal elég impresszív látvány. Nem nagyon érdekelt amúgy, úgy voltam vele, hogy ez ilyen mindenki által felkapott dolog, biztos nem is annyira nagy szám. De az. Majd ha olyan kedvem lesz töltök fel fényképeket. Bár csak remélni tudom, hogy átadják az érzést.
Mi még túl is teljesítettük a kötelező turista szerepét, ugyanis a kommersz részen túlmentünk, és a fal olyan részeit tapodta topánkánk, ahol leginkább csak kínaiak fordulnak meg. Itt sokkal meredekebb volt, és nehezebb volt mászni, és aztán egyszer csak vége lett. Konkrétan be volt falazva az egyik torony bejárata. Szóval szomorúan visszafordultunk, és visszaértünk a buszhoz. Szerencsére nem kellett az egész távot újra megtenni, volt egy kijárat nem sokkal a befalazás előtt, csak addig kellett visszamenni. Eddig a mozgás miatt nem fáztunk, de azalatt a háromnegyed óra alatt, amíg a buszra vártunk úgy átfagyott mindenünk, mintha az Északi Sarkon lettünk volna. Szerencsére aztán egyszerre 3 busz is jött, és így a másodikra felfértünk. Mitöbb egész jó helyünk volt. Én nagyon hamar álomba szenderültem, és egészen Pekingig édesdeden szundikáltam. Ott aztán kerestünk egy éttermet, ahol megvacsorázhattunk, aztán irány haza. Ez egy olyan étterem volt, ahol nem beszéltek angolul, úgyhogy még inkább kihasználhattam a majdnem anyanyelvi szintű nyelvtudásom. Nagyjából megérttettük magunkat. A kaját végülis megkaptuk.
A terv az, hogy ma hamarabb eltesszük magunkat holnapra, hiszen a Tiltott Városba ép ésszel és kipihenten érdemes menni.

Szép napok

Hajjhajj, ezek a nagy sóhajok nem ám annak szólnak, hogy valami bajom lenne, csupán annak, hogy hajnali 5-kor keltem, és hajnali 6 órakor írom most a bejegyzést. És ha valaki még további magyarázatot igényelne, azzal közlöm, hogy nagyon nem szeretek ilyen korán kelni. Főleg nem szombaton. A szombat a világtörténelem hajnala óta a megpihenés napja. Csakúgy, mint a vasárnap. Az ősember nem vadászott szombaton, nem foglalkozott még barlangrajzokkal sem. A római korban a cézárok, de még a plebejusok is szombat reggel 10-ig aludtak, szombaton megállt az élet a viaduktépítő brigád tagjai között. Nem hogy a lapátokra nem támaszkodtak, de még egymásra sem. A középkorban a boszorkányégetéseket sem kezdték szombaton 10-11 óránál korábban, egyrészt a főúr nem érkezett meg korábban, a boszorkányt sem akarták olyan korán felébreszteni, arról meg nem is beszélve, hogy ilyen korán a falusiak sem bújnak elő a kunyhóikból, közönség nélkül meg nem égetés az égetés.
És lassacskán el is jutottunk a modern korig, amikor a Sanghajba vándorolt hazánk fiai szombat hajnali 6-kor jobb esetben még csak a másik oldalukra fordulnak. Vagy a harmadikra. Ezzel szemben én revolucionáris eszméket gyakorolva pirkadat előtt már kikászálódtam a priccsemről. Ugyanis ma hajnalba indulunk Pekingbeeeeee!
Már hosszú-hosszú ideje nem utaztam sehová, úgyhogy itt volt az ideje egy újabb kiruccanásnak valahova. Tök érdekes, hogy egy ilyen utazás nem igényel túl sok dolgot. Kell valamennyi pénz hozzá, eztán meg annyit kell csinálni, hogy az ember megveszi a jegyet és lefoglalja a szállását. Pont. Vége. Ennyi. Kaput. Konyec. Fin. Ezt annak tükrében mondom, hogy sok ember, köztük én is, néha túldramatizálja egy ilyen utazás előkészületeit. Már mióta el akartam jönni Pekingbe, de mindig volt valami kifogásom, hogy most épp miért nem tudok az utazás előkészületeivel foglalkozni. Az igazszághoz tartozik, hogy most nem én foglalkoztam vele, hanem Orsi. :P (Aki nem lenne familiáris a családi kötelékeimmel, Orsolya édesanyám leánykori és asszonykori neve.)
Szóval most tartunk itt, hogy ücsörgünk a HATALMAS állomás várójában, és várjuk, hogy valaki más megpróbáljon átmerészkedni a jegykezelő kapun, és kiderüljön, hogy be lehet-e már menni. A Sors játéka, hogy pont miközben ezt a mondatot írtam valaki épp megpróbált bejutni, és kidobta a rendszer. Na nem az egész állomásról. Annyi történt, hogy elkezdett az eddigi hívogató zöld helyett elrettentő pirosan világítani és hozzá még keservesen sípolt is.

Na de elég volt Peking részletezéséből, beszéljünk a történelmi múltról.
Az utóbbi héten halálra stresszeltem magam és a végkimerültség határán egyensúlyoztam. De mintha ezt a képet már egyszer használtam volna. Nem baj, én akkor író vagyok, hogy egy beteget egyszer meg is rúgtam. (Ha valaki kideríti melyik könyv melyik mondatát ferdítettem el, az számíthat egy ajándékra.) Szóval volt egy nagyon szoros határidős, nagyon fontos, és nagyon tesztelhetetlen munkám, amit mindenképpen meg kellett csinálni péntek előtt. Legalábbis én így éreztem a rengeteg callból, e-mailből, meg megbeszélésből. Tényleg úgy értem haza minden nap, hogy kb. csak ettem, zuhanyoztam, és mentem aludni. És hát ez eléggé rányomta a bélyegét a mindennapok hangulatára. Mármint azokéra, amikben én is szerepeltem. Lehet, hogy egy olyan ember, aki azt se tudja, hogy én ki vagyok (már ha létezik ilyen a Földön) az nem hatódott meg különösebben az én extra bajaimtól.
Na és akkor a jó hír. Péntek este rengeteg telefonálás és egy másik ember idejének rablása által sikerült letesztelnem a kódomat, kijavítani a hibákat, és kb. 20 perccel a határidő lejárta előtt befejezni az egészet. Ha úgy döntenék, hogy végre feladom bűnös szokásaim, és egy barokkos körmondatba zsúfolt deszkripció helyett klasszikus egyszerűséggel fejezném ki mit éreztem, azt mondanám: nagy kő esett le a szívemről.
Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy péntek este még céges karácsony is volt. Egy karaoke clubba mentünk, kibéreltük a legnagyobb termeket (2-t), és ott volt nagy banzáj. Az elején szerepeltem egy zeneszámban (mivel nem tudtam gyakorolni, ezért csak több-keveseb sikerrel), aztán aktívan részt vettem egy fantasztikusan ötletes ivós játékban (nem azon volt a hangsúly, hogy sokat igyon az ember, viszont nagyon vicces volt), aztán pedig a Texas Hold 'em pókerbajnokságon voltam dealer. Ez egy másfél órás elfoglaltság volt, de cserébe két tombola jegyet kaptam a szokásos 1 helyett, és a végén még 100RNB-vel is honoráltak. Ja, és a tombolán nyertem is egy úti telefon/fényképező/iPad/stb. töltőt. Sajnos a telefonom olyan régi, hogy ez már nem jó hozzá, de a fényképezőmhöz és az iPademhez tudom használni.

Szóval a hosszú történet rövid konklúzióa, hogy kisimult arcal, gondoktól mentesen fogok 4 napot Pekingben bóklászni. Persze már most kaptam valami baromi sürgős munkát, amit szerdán kell szerda estére befejeznem, különben… nem is tudom mi történik, ha nem fejezem be, csak azt tudom, hogy amikor megpendítettem a lehetőségét, hogy nem lesz kész, akkor összefosta magát mindenki.

Mi folyik itt Gyöngyösön!?

Aki nem tudná mire utal a cím, tessék utána járni.
Gyorsan összefoglalom mi folyik itt Sanghajban. Minden nap halálra dolgozom magam, hogy tartani tudjam a szoros határidőt, ami ma délután. Közben egy csomó más kötelezettségemnek is eleget kell tennem, ami eléggé stresszel. Pl. ha nem lennék ilyen erkölcsös, simán lemondtam volna a tegnapi TM beszédemet, helyette elmentem kb. 0 készüléssel, és hát nem is ment jól. Szükségem van nekem erre?
Ma meg este céges buli, ami tök jól hangzik, de mivel szerepelek is rajta ezért ez is egy kis nyomás, meg emiatt aztán tényleg fél 6-kor be kell fejezni itt mindent, és menni a helyszínre. Szükségem van nekem még ilyen saját magam által felállított határidőkre is?
Ja, és csak úgy mellékesen hétvégén megyünk Pekingbe. 4 nap, megnézzük a Nagy Falat, a Tiltott Várost, meg még ki tudja mit. Jó lesz. Feltéve, hogy sikerül ma befejeznem a munkám. Ha nem, akkor egy stresszes 4 nap lesz, hogy mi vár rám, amikor végre visszajövök...

Gigaburger

A Burger King a Windows 7 bevezetése alkalmából legyártott egyszer egy burgert, amiben 7 darab hús volt. Vagyis nemcsak, hogy egyet legyártott, hanem meg lehetett venni az éttermekben. Hol máshol, mint Japánban? Hát Japánban.
Nem tudom, hogy mi az apropója a mostani gigaburgernek, de pár napja láttam a metróban egy plakátot, ami olyan volt, mint egy fénykép a Jetiről. A szánk tátva marad, szeretnénk hinni, hogy igaz, de igazából senki nem látta még. Egy olyan burger, amiben 4 réteg hús között 4 réteg sajt lapul, majd a tetején még egy jó vastag réteg bacon, kiegészítve persze a szokásos szószokkal, meg jó ég tudja mivel. Amint megláttam tudtam: Ő kell nekem, hajlandó vagyok elmenni a világ végén is túlra, csak hogy megszerezzem. Erre szerencsére nem volt szükség, itt egy Burger King 30 perc sétára (vagy 2 perc taxira) az irodától. Szóval ebédidőben elballagtunk oda, majd szerelmünk beteljesüléseként jól meg... ettem a burgert.
Nyilvánvalóan nem volt olyan grandiózus látvány élőben, mint a képen, de így is elég meggyőző volt (sajnos fénykép nincs), és nagyon finom! Kicsit drága volt mondjuk ahhoz képest, hogy csak egy hamburger, de hát istenem, egyszer élünk, bankban dolgozom, néha kirúghatok a hámból, és beruházhatok egy hamburgerre.

Mintha történt volna még valami érdekes mostanában, de nem emlékszem, hogy mi. Az, hogy a végkimerülés határán egyensúlyozok már nem bír hírértékkel, majd ha valami új dolog az eszembe jut, megírom.

És egy kis reklám a végére, Anyum kínai blogja (magyarul) a következő címen érhető el:
http://karacsonykinaban.blog.hu/
Elolvastam az eddigi bejegyzéseket, és azt kell, hogy mondjam nem hazudtolja meg magát a családi kötelék! Legalább olyan jó a stílusa, mint az enyémnek. Persze ezt csak udvariasságból mondom, nyilván én meg vagyok győződve róla, hogy az enyém jobb, de ez nem jelenti azt, hogy tényleg jobb is. Szóval tessék ezt is olvasgatni, külön hazamegyek, aztán kidoblak az ablakon!

Ejha

Ejha, most látom csak, hogy majdnem egy hete nem írtam már! Gondolom teljes frászban vagytok otthon, hogy mi lehet a kis Danikával, vajon végre elütötte egy kínai biciklis, vagy eltévedt az úton hazafelé, vagy megnyerte a kínai lottót, és lelépett Szingapúrba, vagy vett két téli kesztyűt, és emiatt nem tud gépelni, vagy annyi a munkája, hogy egyszerűen nincs ideje blogot írni, vagy a cégnél is letiltották a blog oldalát, vagy vett egy édes cukker kölyökmacskát, és minden szabadidejét azzal tölti, vagy begyűjtött egy bombajó kínai csajt, és minden idejét vele tölti, vagy valami újabb toastmasteres marhaságra készül, vagy végre nekiállt megint kínaiul tanulni? Azt hiszem ezek azok a gondolatok, amik a fejetekben járhattak. Egészen eddig a szent pillanatig, amikoris eloszlatok minden tévhitet.
Szóval mi is történt a legutóbbi híradás óta? Hát nagyon sok minden!

Kezdjük azzal, hogy hirtelen rám szakadt valami NAGYON fontos munka. Az a projekt amin eddig csak úgy mindenféle határidő nélkül dolgoztam, hirtelen nagyon fontos lett, de annyira, hogy minden mást el kellett dobni, és ezzel foglalkozni. Ez egy új projekt még nekem, szóval még csak tanulgatom a rendszert, meg minden, erre most pár nap alatt kellett olyan változtatásokat csinálni, amik aztán az összes külső kliensünket, akik a rendszereinken kereskednek érinteni fognak. Érthető okokból eléggé összefostam magam. Na de aztán hála Kisfőnök zseniális tárgyalástechnikájának, sikerült jó egy hónappal eltolni a határidőt, úgyhogy most van időm rendesen megcsinálni a dolgokat. Szóval csütrötök óta ezen munkálkodok, és mellette persze még ezer más dolgon.

Csütörtök este Sharing Sessiont tartottam a Hong Kong-i konferenciáról, és hogy miért érdemes úgy általánosságban ilyen helyekre járni, plusz mellékesen Toastmaster of the Evening is voltam, mert elment a hangja az eredetileg tervezett jelöltnek. Meglepően jól ment a Sharing ahhoz képest, hogy egy szót nem gyakoroltam előtte, mert semmi időm nem volt.
Pénteken kb. eset fél 10-ig az irodában voltam, továbbra is a sürgős munkán dolgozva, meg pár más fontos dolgot is intézve. Úgy terveztem, hogy majd 6 után szépen bevonulok egy üres szobába, és csellózok pár órát, de hát nem jött össze. Mire végeztem a munkával, már olyan fáradt voltam, hogy inkább csak hazabattyogtam, és bedőltem az ágyba.
Szombaton sokáig aludtam, csellóztam, aztán meg mentem Toastmastersre. Egyik barátom az Interpersonal Communications manualból csinált egy beszédet, és én voltam a szerepjáték partnere. Jó volt a meeting is, a beszéd is, utána elmentünk páran közösen kajálni (sajnos megint végig kínaiul ment a társalgás), utána Annával elmentünk még moziba, aztán haza. Múlt hétvégén miután befejeztem a beszéd maratonomat kicsit egymásba gabalyodtunk Annával a bulin, úgyhogy azóta elméletileg 'együtt járunk', a baj csak az, hogy azon kívül, hogy a leányzó remek társaság, jókat beszélgetünk, és tanítgat kínaira, én nem akarok tőle többet. Na de majd megoldjuk, ez legyen a legnagyobb bajom. :P
Vasárnap volt a nagy koncertem az egyik Toastmasters klub születésnapi partiján, 2 számot játszottam csellón, egész jól ment, pár hamis hang volt, meg a nagyon magas hangok nem szóltak olyan szépen, mint szerettem volna, de azért nem volt rossz. Többen is oda jöttek utána, hogy gratuláljanak, sőt, miután befejeztem az első számot, még egy hangos 'bravó'-t is kaptam. Sosem kaptam még bravót eddig. :)
Nagyon jól meg volt szervezve amúgy az ünnepség, teljesen flottul ment, a kommentárok jók voltak, a játékok is jók voltak, minden jó volt. Még a kaja is finom volt.
Egyedül egy fura élményem volt. A parti vége felé a pultnál beszélgettem pár emberrel, gondoltam kérek egy kólát. Ott áll a srác a pult túloldalán, épp mosogatja a poharakat, kérdem 'kérhetek egy kólát?'. Erre: 'Nem.' Hát sok válaszra számítottam, csak erre nem. Aztán mossa a poharakat tovább. Álltam ott megrökönyödve, rákérdeztem még egyszer, 'nem'. Mondom a barátaimnak miért vágok ilyen döbbent fejet, erre megkérdik ők is a srácot, hát kiderült, hogy azért nem, mert elfogyott! Csak ezt ez a szolgáltatás-kultúrában szegény ország szegény alkalmazottja elfelejtette megosztani velem.
Parti után Annával elmentünk egy Choc Republic nevű helyre, ami ilyen spéci csokibár. Mindenféle és fajta csokit lehet kapni, mi valami fagyis, csokis, kekszes, pillecukros költeményt kértünk, és hát nagyon finom volt. A változatosság kedvéért ezen a ponton már hulla fáradt voltam, úgyhogy miután hazaértem, újfent csak bedőltem az ágyba.
Azért is, mert hétfőn korán kellett kelnem, ugyanis egyetlen édesanyám elé mentem reggel a reptérre. 1 darab metró visz a házamtól a reptérig, mégis több, mint egy óra az út. :D A reptéren semmi kaland nem volt, nem kellett ordibáló zebrák karmai közül kimentenem senkit, miközben sátéltam a kapuhoz. 11 körül értem be csak dolgozni, munka volt bőven, olyannyira bőven, hogy még a 1:1 beszélgetést is le kellett mondanom kedvenc kollégámmal. Vagyis nem mondtuk le, csak áttettük egy másik napra. Remélhetőleg akkor már egy picivel kevesebb dolgom lesz. A sok munkának hála megint nem volt időm gyakorolni az esti Toastmasters tréninget, de ennek ellenéri szuper jól ment. Annyira jól, hogy rögtön meghívtak 2 másik klubba is tréninget tartani. :) Ha egy szekér egyszer beindul! És még ráadásként a legjobb Table Topics speaker díjat is megnyertem.
Na itt tartunk most, aki nem hisz járjon utána, én megyek vissza dolgozni.

Érdekességek

Mostanában több érdekes dolog is történt velem. Kezdjük például azzal, hogy teljesen hivatalos úton bebizonyítottam, hogy a kínai bizony hangos népség. Eddig ugye csak a szubjektív véleményem volt, hogy itt mindenki ordibál, de pár napja akkora felfedezést tettem, hogy az egész világom megváltozott.
Ahogy megyek le a mélygarázsomba egy hosszú lépcsőn kell lebotorkálnom. Namost általában este 10 és 11 között érek haza, szóval ilyenkor már jó sötét van. A lámpa meg hol működik hol nem. Néha bekapcsol már tök korán, néha csak akkor, amikor már kifelé megyek a lépcsőfordulóból, néha meg egyáltalán nem. Nagyon fura volt, nem tudtam rájönni, hogy hova kell állnom, vagy mimet kell mozgatni, hogy észrevegyen.
Mígnem egyik nap hulla fáradtan ahogy toltam a biciklit, beleakadt a pedál a fém kerítésbe, és egy nagyon döndült. És láss csodát, felkapcsolódott a lámba. Itt kezdte bevenni magát a kisagyamba a gondolat, hogy valami turpisságról lehet szó. Másnap újra kipróbáltam a dolgot, odalopakodtam a lépcsőhöz, majd nekiálltam csengetni. És láss csodát, megint felkapcsolódott a lámpa!
Tehát ha nem lenne még világos, nem mozgásérzékelőhöz kötötték a szerencsétlenek, hanem hangérzékelőhöz. Ez megint egy akkora kultúrális sokk számomra, amit nem tudok szavakba önteni. Alapvető logikai eltérések vannak a két emberfajta között. Amíg a magyar úgy gondolkodik, hogy ahhoz, hogy mozogjak, látnom kell, addig a kínai szarik a mozgásra, ő óbégatni akar. Vagy csak a jó ég tudja mi járt a fejükben. De egész konkrétan most úgy néz ki a dolog, hogyha csak úgy szépen komótosan, elmélkedve tolom a biciklim, akkor meg is dögölhetek a sötétben. Ellenben ha nagy trappolva, mindenféle hangokat kiadva tolom a biciklim, akkor lőn világosság.
Hát ez a nagy történet.

Na de hogy valami pozitívval is szolgáljak. Tegnap lezáratlanul hagytam a biciklim a tárolóban 12 órára, és senki sem vitte el! Csak akkor vettem észre, hogy otthon hagytam a lakatom, amikor már megérkeztem az irodába. Mivel így is fél órát késtem, nem akartam hazakerekezni aztán visszajönni megint, inkább bíztam embertársaim becsületességében. És nem mellékesen olyan ügyesen parkoltam le, hogy a fél biciklim a fal takarásában legyen. Így aki csak ránéz, azt hiheti, hogy az első kerék van lezárva, hiszen ki lenne olyan hülye, hogy lezáratlanul hagyja ott akárhol is? Persze ha valaki alaposan megnézi, akkor rögtön látni, hogy semmi védelem nincs rajta, de abból kiindulva, hogy én sem nézek végig minden egy biciklit a garázsban arra jutottam, hogy talán más sem fog. És így is lett. :)
Azért persze hevesen dobogó szívvel mentem le este próba után, de mosolyogva láttam, hogy még meg van a pej paripám.

A teremtés koronálya

Nyilvánvalóan nem az, aki még helyesen írni sem tud. Neeem... én magamat valahová a középmezőnybe sorolom. A legalján vannak nyilvánvalóan a galambok, a legtetején pedig: A Lift.
Olyan liftünk van itt az irodában, amin ha megnyomsz egy rossz emeletet, akkor KI LEHET KAPCSOLNI! Az a trükk, hogy kétszer egymás után gyorsan meg kell nyomni a gombot, és akkor lehet törölni a rendelést. Okos, mi?

Az első ködös nap

Ha épp nem kocsival járok (ami itt elég gyakral előfordul), akkor imádom a ködöt! Nagyon!
Viszont sajnos ennek a szenvedélyemnek eddig itt nem tudtam hódolni. Egészen 2011 november 28-ig. Ekkor ugyanis akkora ködre ébredtem, hogy az erkélyem korlátját sem láttam! De persze a reggeli ködnél is jobb az esti köd. És szerencsém volt megint, mert ami napközben kicsit feloldódott, az estére mind visszatért. Úgyhogy amikor 10 körül hazakerekeztem, akkor már megint sűrű köd volt, jobbra a Century Park, a lámpák fénye sejtelmesen átfénylett a ködtakarón, idilli volt.

Híres lettem

Ugye van a mi felvilágosult nyugati világunkban is egy Twitter nevű megoldás, amit én konkrétan még sosem használtam. Teljesen természetes, hogy ez itt a mi keleti világunkban nem működik, hát legyártották helyette a sajátjukat. (Amúgy lehet, hogy ez a Nagy Kínai Tűzfal is csak azért van, hogy több munkahelyet teremtsenek. Egy csomó embernek lehet ezentúl az a munkája, hogy ugyanazt megcsinálják, amit már az amerikaiak meg ki tudja kik megcsináltak, csak ezt most ők csinálják, és máshogy hívják.) Itt Weibonak hívják a megoldást, de pont ugyanaz, mint a Twitter: rövid üzeneteket oszthatsz meg a külvilággal, vagy képeket küldhetsz, és a barátaid mind látni fogják.
Hát így indult a pályafutásom. Nekem nyilván nincs Weibo fiókom, de rajtam kívül mindenki másnak van. Amint megérkezett a csellóm, Lucas csinált rólam egy képet, amit aztán feltöltött Weibora. Ez még érthető is, hiszen promótálni kell a zenekart, de ezek után, ezt a képet tetszőleges emberek tovább osztották, és most már csak azt érzem ebből, hogy tök ismeretlen emberek odajönnek az irodában, hogy látták A Képet. :D Remek.
Hogy Peter Griffintől idézzek:
"Lois, don't be scared, but I think I'm Jesus."

Új vonó

Ma délben elmentünk páran egy olyan utcába, ami tele van kis zeneboltokkal. Voltak csellók, vonók, meg mindenféle más is. Úgy számoltam, hogy 1000 RNB-ből ki kell jönnie a vonónak, talán még egy gyanta is belefér.
Ehhez képest az első helyen 150 RNB volt egy vonó, és a második helyen, ahol már volt olyan, ami tűrhetően viselkedett, ott is csak 250-et kértek érte, és ebbe benne volt a gyanta is. :D Kemény, mi?
Nyilván nem mester vonóról van szó, de azért nem olyan rossz ez. Átszámolva ez kb. 7-8000 forint.
Amúgy tök vicces volt, mert életemben most játszottam először új vonóval új csellón, ami azt jelenti, hogy nincs semmi gyanta még egyiken sem. És nem gondoltam volna, de SEMMI hangja nincs a csellónak. Egyszerűen nem szólal meg. :D Ez eléggé felnyitotta a szemem, hogy akkor vajon a jó gyanta mennyire is fontos? Nagyon, annyira.
De a lényeg, hogy végre el tudok kezdeni gyakorolni. Hirtelen lett egy csomó számunk, amiben csellózni kell. :D Meg persze ott a hétvégi nagy produkcióm is, amikor 100 000 ember előtt kell majd zenélnem. Najó, lehet, hogy nem lesznek 100 000-en, de 60-an biztosan. :P

Cselló - igen is meg nem is

Múlt pénteken végre hozzájutottam a csellómhoz, és ma volt az első próba, ahol már produkálni kellett volna magam. Bejöttem az irodába kicsit hamarabb, hogy gyakoroljak, nem olyan vészes a szólamom, de azért annyira nem triviális, úgyhogy nem ártott kicsit átnézni. Nem tudtam teljesen begykorolni, de nagyjából jó volt.
Amikor erre a számra került a sor, szépen kicsomagoltam, elkezdtem játszani, aztán gondoltam zúzok egy kicsit, erre eltörött a vonó! Ez mind kölcsön jószág, úgyhogy most nem örülünk. Mondjuk ilyet még nem láttam. 20 év alatt se velem, se senkivel, aki ismerek nem fordult elő ilyen. Pedig nem voltam brutál erőszakos. Valószínű valami anyaghiba lehetett a fában, aztán eddig bírta. Úgyhogy most keresni kell hét elején valami hangszerboltot, aztán veszek egy másikat. Otthon 20-30e forintért már lehet jó vonót kapni, ha itt is ez a helyzet, akkor nincs nagy tragédia. Csak az utánajárás az a nyűg. Főleg, hogy nekem vasárnap fellépésem van, és addig még meg kell tanulnom megint csellózni. :D Úgy terveztem, hogy most hétvégén gyakorlok pár órát, és az elég ahhoz, hogy a 3 dalt, amit kiválasztottam begyakoroljam, de hát így most ez nem fog összejönni. Hogy a kedvenc fantasy könyvemből idézzek: "Nothing is ever easy."

ACS és házibuli

Hát kérem szépen sikerült!
Bár voltak nehézségek, meg egy darabig úgy tűnt, hogy nem fog összejönni a dolog 10 nap alatt, de a végén minden részlet a helyére került, és 10 nappal azután, hogy megszereztem az ACB-met, ACS lettem. :D
A sors kellemes fintora (bár ilyen esetben gondolom a mosoly szó jobb lenne), hogy egy barátom elhívott utána egy házibuliba, ami pont kapóra jött. Na nem engem ünnepeltek, 2 lánynak volt a születésnapja, és ők rendezték a bulit, én csak úgy bepofátlankodtam. Ez ilyen külföldi társaság volt, alig voltak helyiek, de legalább végre nem volt olyan problémám, hogy nem értem a beszélgetést, mert mindenki kínaiul hablatyol. Helyette olyan problémám volt, hogy nem értem a beszélgetést, mert mindenki spanyolul hablatyol. Na de mindegy. :P
Még a buli elején gyorsan felzúztam a netre, hogy regisztráljam az ACS-emet, aztán belemerültem az ünneplésbe. Sangria, sör, rum, pezsgő, ami jött, hajnali 3-kor hazakeveredés, reggel fejfájás. Ez a tömör összegzése az estének. De jó volt, nem voltam még itt házibuliban, és jó fej emberkékkel ismerkedtem meg. Többek között egy magyar sráccal is. :D Kicsi a világ.
A házibuli után lementünk még valami klubba, ahol latin zene szólt, úgyhogy felelevenítettem kicsit a salsa tudásomat is. Jó volt. :)
Az egyedüli kellemetlenség az volt, hogy másnap hajnali 10-re hivatalos voltam egy TM meetingre, mert General Evaluator voltam. Szóval kb. 4 és fél óra alvás után kikecmeregtem az ágyból, de ennek ellenére meglepően jól ment az értékelés. Ja, és itt megint tavaszi meleg van. Ilyen 20 fok körüli az idő, kigombolt kabátban is izzadtam a biciklin. Irigylitek a problémáim, mi? :D Tudom ám, hogy otthon fagy!

A20 - Faster than the speed of light

Project 5 from the Speaking to Inform manual, time 6-8 minutes, The Abstract Concept.
Arról beszéltem, hogy a tudomány állandóan fejlődik, mindig azt hisszük, hogy mindent tudunk, aztán egyszer csak jön valami új információ, és hopp, máris borulnak az elméleteink. A téma apropóját a nemrég mért fénysebességnél gyorsabb részecskék adták. Persze még nincs megerősítve a dolog, de izgalmasan hangzik.
Fél napom volt felkészülni a beszédre, ami tényleges időre lefordítva mondjuk 3 órát jelent. Diákkal, gyakorlással, mindennel. És sikerült! Ebben fejlődtem szerintem a legtöbbet, hogy hamar össze tudjak rakni egy beszédet, meg relatíve kevés próba után is jól elő tudjam adni.
Érdekelte is a közönséget amúgy a téma, utána még kérdezgettek meg minden. Az egész meeting jó hangulatban telt. És hogy utána mi történt, arről a következő bejegyzésben.

A19 - The lonely explorer

Project 5 from The Entertaining Speaker manual, time 8-10 minutes, The After Dinner Talk.
Magyarán szólva egy olyan szórakoztató beszédet kellett elmondanom, ami megfelel egy épp jóllakott közönség ízlésének.
Nem az üzeneten van a hangsúly, hanem azon, hogy kellemesen szórakoztató legyen, ne kelljen túlságosan koncentrálni, és pozitív hangulatban hagyjam ott a közönséget.
Jól sikerült, nem is tudok többet nyilatkozni róla.

Nem rossz

Tegnap bukkantam rá erre a párosra. Egy zongorista meg egy csellista, de modern zenét játszanak, és egész konkrétan megélik az álmom! Minden szólamot ők játszanak fel, és utólag keverik össze. Egy-számban lehet akár 10 különböző cselló szólam. Némelyik klasszikus, de néha csak dobol a csellón a fickó, vagy mindenféle fura hangokat ad ki. :D
Érdemes belehallgatni, mert kellemes zene:
http://www.youtube.com/watch?v=rR94NDIfGmA&list=SP4C41A5A90C7B0C10

ALB

Külön bejegyzést szánok ennek az aprócska kis titulusnak, tegnap ALB lettem! Advanced Leader Bronze. A tréning volt az utolsó hiányzó modul. :) Igazából ezt nem terveztem, de úgy alakult, hogy több tréninget szerveztem le, mint ami az ACS-hez kell, úgyhogy egyet ezek közül betudtam ALB-nek. :)
Sajnos még hivatalosan nincs elismerve, valami gebasz van a Toastmasters International rendszerével, és amikor tegnap Gary be akart regisztrálni, akkor közölték, hogy Daniel M. Szentimrey-Harrach, ACB, CL, sajnos nincs meg a CC, ami az ALB-hez kell. Gondolom a programozó nem Toastmaster, és nem tette bele a logikát a rendszerbe, hogy ha egyszer ACB (vagy neadjisten ACS, ACG az ember), akkor a CC-je bezony megvan már.
Nem baj, jelentettük a hibát, remélhetőleg hamarosan orvosolva lészen.

Csak a biztonság kedvéért feloldom a rövidítéseket, hátha van olyan, akinek nem tiszta:
CC - Competent Communicator
ACB - Advanced Communicator Bronze
ACS - Advanced Communicator Silver
ACG - Advanced Communicator Gold
CL - Competent Leader
ALB - ezt már a szövegben feloldottam. :)

A18 - Coal mining in China

Project 4 from the Speaking to Inform manual, time 5-7 minutes, The Fact-Finding Report.
Érdekes módon minél kevesebb időm van felkészülni egy beszédre, annál jobban sikerül. :D Ma egy nap alatt megírtam egy beszédet, megcsináltam hozzá a profi diákat, elgyakoroltam, plusz még egy tréningre is felkészültem.
Roppant büszke voltam magamra (mint már annyiszor életemben :P), mert a tréning egész jól belefért az időbe, sokkal jobban is sikerült, hála a mentorom világújító tanácsának, úgyhogy én is sokkal pozitívabban éreztem magam beszéd közben is, meg utána is.
Az A18 beszédem is jól sikerült. Itt is a legnagyobb izgalom az idő volt. Egy csomó mindent ki kellett hagynom, de szerencsére sikerült úgy megvagdosni a beszédet, hogy a mondanivalója meg a szerkezete ne szenvedjen csorbát. Voltak utána kérdések is (ez a projekt része), ott még egy kicsit lehetne fejlődni. Eddig még csak egyszer jutott eszembe, hogy a Q&A részt is összefoglaljam, és úgy fejezzem be a beszédet. Ez nagyon fontos, mert így olyan érzésekkel megy haza a közönség, amilyenekkel én akarom, hogy hazamenjenek, nem olyanokkal, amilyeneket épp az utolsó kérdés hagy maga után. Sajnos ez most kiment a fejemből, meg is kaptam az értékelőmtől, igaza is volt.
Viszont még a meeting után is jöttek oda emberek, és kérdezgettek. Tök jó, hogy most a sok beszéd miatt rengeteg dolognak utána jártam, úgyhogy egész új területeken érzem otthon magam. Mint például Kína szénbányászatának története, tragikus balesetekkel beszennyezett múltja, az okok és a lehetséges megoldások.
Ja, és a másik nagyon jó hír, sikerült egy új klubot találnom péntekre. Ugye a sikítós bejegyzésemben írtam, hogy az eredetileg leszervezett helyemen kínai meeting lesz. Megkerestem az egyetlen másik klubot, akik péntek este találkoznak, de sajnos már nem volt szabad hely. Viszont felkerültem a várólistára. És délután jött a jó hír, hogy valaki lemondta, úgyhogy mehetek! :D Szóval sikerülni fog az ACSRun, 10 nap alatt ACS leszek!!! :D Eddig összesen 9 nap alatt 14 beszédet mondtam el, a maradék kettő ezek után már gyerekjáték kell legyen. Ami persze nem jelenti azt, hogy elsumákolom a felkészülést. Főleg, hogy ehhez a két beszédhez még tényleg egy betűt nem írtam. :D Igazából a szombati az nem lesz gáz, mert ott lesz rá az egész délelőttöm, de pénteken azért dolgoznom is kellene. Na majd valahogy azért megoldom. :)

A17 - Make peace

Project 4 from The Entertaining Speaker manual, time 5-7 minutes, The Dramatic Talk.
Bezony, ma két klubban is mondtam beszédet. Elég megterhelő nap volt ilyen szempontból, de ez volt a csúcspontja a kihívásomnak. Mármint olyan szempontból, hogy ma mondtam a legtöbb beszédet, és ettől a beszédtől féltem a legjobban.
Apum haláláról beszéltem, és hogy hogy éltem meg. De a kihívás ebben az, hogy még egy ilyen témába is vicceket kellett csempészni. És igazából sokkal jobban sikerült, mint reméltem. Az elején egy pozitív leírással indítottam, hogy jutottam Sanghajba, és mennyire élveztem az első hetem. Már itt volt egy-két nevetés, de itt nem ezen volt a hangsúly, hanem azon, hogy átadjam a lelkesedésem.
Aztán a következő rész volt a dráma, amikor megtudtam a hírt. És tényleg hirtelen megváltozott a légkör, az eddigi lelkesedés és jó hangulat eltűnt. Viszont itt jött a kihívás, újra pozitív irányba terelni a beszédet, és szórakoztatni az embereket. És igazából roppant elégedett vagyok magammal :P, mert aztán úgy tudtam beszélni a kapcsolatunkról, meg úgy általában az érzéseimről, hogy az egésznek egy pozitív kimenete lett, és a vicces részek nem tűntek tiszteletlennek, vagy akármi. Szóval fasza kis beszéd lett!
Sajnos az értékelésem nem volt olyan szigorú, mint szerettem volna, 4 percen keresztül, csak a pozitív dolgokat hallgattam, és csak az utolsó 20 másodpercben jött valami tanács. Ami mondjuk hasznos volt. :P
Szóval a lényeg, hogy sikerült elérni a célom, és hogy már csak 3 beszéd van hátra!
Ja, és holnap ALB leszek. Végre elmondok egy tréninget a Successful Club Seriesből, és ezzel pontot teszünk ennek a hosszú utazásnak a végére.
Ja, és még egy ja. A meeting után beszélgettem a mentorommal, és mondott egy jó trükköt, hogy javíthatok a tréningjeimen. Már holnap ki is próbálom. Annyira primitív, alapvető tanács, nem tudom hogy nem jutott eddig eszembe. Szégyellem is leírni, hogy mi az, de azért mégiscsak leírom, hátha valaki másnak is hasznos lesz. Mielőtt elkezdem felépíteni a tréninget, legyen egy nagyon pontos elképzelésem arról, hogy mi az, amit meg akarok tanítani a közönségnek. Mi az a pár gondolat, amit mindenképpen át akarok adni. Annyira triviális, nem? De mégis nekiálltam a preparationről meg a practice-ről beszélni, összehányni mindenféle tanácsot análkül, hogy egészen pontosan elhatároztam volna, hogy mit akarok megváltoztatni a közönség viselkedésén.

A16 - How to enhance your presentations

Project 3 from the Speaking to Inform manual, time 5-7 minutes, The Demonstration Talk.
Arról szólt a beszéd, hogy mi is az a remote presenter (az a kis távirányító, amivel a diákat léptetem PowerPointban), hogy lehet használni, mik az előnyök, hátrányok, mire kell figyelni, amikor venni akarunk egy ilyet. Egész jól lement a beszéd, benne is voltam az időben. Viszont azt veszem észre, hogy a befejezéseim úgy általában nem elég ütősek. Erre valahogy több időt kellene szánni, és úgy befejezni egy-egy beszédet, hogy az tényleg emlékezetes maradjon.
Elmondtam egy tréninget is, hát ez megint nagyon gázul sikerült. Ki is csúsztam az időből, nem is volt rendszerezett, valamit ezzel csinálni kell. Nem tudom miért ment tegnap olyan jól, ma meg olyan nem jól. Pedig ezt is gyakoroltam, igaz csak 3-szor mondtam el, de valahogy az egész más volt. Persze a klub nagyon támogató, nem mondják, hogy szar volt. :P Sőt, nagyon is hasznos volt a hivatalos értékelőm megjegyzése. Rámutatott a szerkezeti hiányosságra (pont, amit megkaptam tegnap is), úgyhogy jól a fejembe verte ezzel, hogy legközelebb erre figyelni kell.

A15 - Life after Toastmasters

Project 2 from the Speaking to Inform manual, time 5-7 minutes, Resources for Informing.
Azt kell, hogy mondjam, hogy szuper jó volt ez a meeting! Két előadásom volt, egy tréning arról, hogyan építsük fel a beszédünket, és ez az ominózus A15 speech. Ez volt az első tréning, ami tényleg jól ment. Az eddigiek inkább csak olyan megyeget kategóriásak voltak, viszont erre most tényleg rendesen felkészültem, elgyakoroltam vagy 5-ször előtte, kinyomtattam mindenféle segédanyagot, amit aztán felragasztgattam a táblára, és a közönség csüggött a szavaimon. :) Olyannyira, hogy meeting után különböző más meghívásokat is kaptam, hogy tartsak tréninget itt is, meg ott is. :) Úgyhogy tényleg jó lehetett.
A beszédem is izgalmas volt, arról szólt, hogy milyen további lehetőségeink vannak, ha a Toastmastersnél még magasabb szintre akarunk jutni a beszéd területén. Egy csomó új információ volt benne, és láthatólag ez is eléggé motiválta a hallgatóságot.
Egy szónak is száz a vége (legalábbis ha én kezdek el hablatyolni róla), jó kis meeting volt ez tegnap.
A mai nap megint kicsit nehezebbnek ígérkezik. De erről majd utólag, lehet, hogy mégis csak jól fog elsülni. :)
És nem sikerült péntekre helyet találnom. Backup speaker vagyok csak, ami azt jelenti, hogy csak akkor beszélhetek, ha valaki lemondja a saját beszédét. Bejelentkeztem egy másik klubba vasárnapra (igaz, az már kívül van a 10 napomon), de ott is csak backup speaker vagyok... Nem jó ez így!

A14 - A night in Bangkok

Project 3 from The Entertaining Speaker manual, time 5-7 minutes, Make Them Laugh. Magyarul ennek egy vicces beszédnek kellett lennie. Jól is sült el, volt pár akkora röhögés, hogy rendesen megijedtem. Egy pár részen mondjuk még csiszolni kell, mert azok nem voltak olyan jók, de összességében elégedett voltam a beszéddel. Viszont volt pár nyelvi nehézség, egy egytemi klubban beszéltem, és az angol nem volt olyan magas szintű. Nem tudták pl., hogy mi az a cockroach meg a prostitute. Bangkok révén muszáj volt a transzvesztita kurvákról beszélnem, főleg mert ehhez a témához volt a legjobb poénom. De egyrészt a szót nem ismerte a közönség nagy része, másrészt meg mint kiderült itt Kínában a prostitúció illegális. Szóval veszélyes vizekre is eveztem. Majd a következő verzióban ezt egy picit tompítjuk.
A Sharing Sessionöm nem volt olyan jó. Legalábbis én nem voltam vele elégedett. Nem volt a szerkezet se túl jól felépítve, egy csomó hasznos dolgot el sem mondtam, mondtam helyette haszontalant. Újabb bizonyíték, hogy GYAKOROLNI kell minden beszédet előadás előtt. Igaz, ezt elmondtam egyszer, de ennyi. Pedig akkor sem ment jól. Nem tudom mire alapoztam a gyanúm, hogy majd élesben jó lesz... No mindegy.
Este pedig mit fedeztem fel? Tudok magas hangon sikítani! Sajnos a felfedezés negatív oldala, hogy mérgemben sikerült ezt a hangot kiadnom. Este fél 11-kor jön egy SMS, hogy a klub, ahol pénteken beszéltem volna mégis kínai nyelvű lesz, úgyhogy tegyük át jövő hétre. Grrrrr... Nem gyengén lettem nagyon ideges. Cserébe 12 éves korom óta először sikerült sikítanom egyet. (Nem vicc, szándékosan nem tudok.) Úgyhogy most gyorsan próbálok keríteni egy másik klubot...

A13 - Live your dreams

Hát bizony, váltottam. Elmondtam még este párszor az új beszédet Iverről, és jobban tetszett, mint az előző. Sajnos kicsit rövid (alig több, mint 5 perces), de kaptam hasznos tippeket mit kellene még beletenni, úgyhogy legközelebb ez már nem lesz probléma.
Project 2 from The Entertaining Speaker manual, Resources for Entertainment. Time 5-7 minutes.
Tetszett a közönségnek, az volt a kifogás csak, hogy nem volt elég vicces. És amúgy ezzel kapcsolatban kaptam is hasznos tippet. Mert ugye a szórakoztató az nem feltétlenül vicces, és ezzel egyet is értett az értékelőm, viszont azt mondta, hogy akármilyen motiváló vagy megható is a beszéd, ha csempészek bele egy-két vicces, akkor sokkal jobb lesz. És még konkrét tippeket is adott, milyen viccek illenének bele. Szóval hasznos volt. Vicces amúgy, hogy már annyiszor hallottam ezt a tippet, hogy egy komoly beszédbe is kell humor, sőt, már én is mondtam másnak, de amikor arra kerül a sor, hogy nekem kellene alkalmazni, akkor megáll a tudomány. Hiába no, tanulom még a szakmát.
Most sokkal többet nem írok, mert még egy csomó beszédet be kell gyakorolnom. Tegnap is egész délután bent voltam az irodában, ma is ez a terv. Ma valahogy hatékonyabbnak kell lennem, mint tegnap, különben csúfos hét elé nézünk. :D

Live your dreams

Van az az örökbecsű mondás, hogy ne álmodd az életed, hanem éld az álmaid. Remekül hangzik, nagyon elcsépelt, de van benne igazság.
Nemrég együtt vacsoráztam Iverrel, mert kora délután küldött egy sms-t, hogy valami őrült dolgot csinált, és kíváncsi a véleményemre. Nyilván az ember ilyenre nem mond nemet, még akkor sem, ha épp 11 beszédet kell megírnia és gyakorolnia. (Igen, közben picit még feljebb ment a szám, mert bejött pár újabb tréning szessön.) Kíváncsi voltam, hogy mi lehet ez, de várnom kellett egészen addig, amíg le nem ültünk kajálni, és ki nem hozták a tápot.
Hát kiderült, hogy a szentem jelentkezett egy hajóra szakács inasnak! A teljes sztorihoz tudni kell, hogy jelenleg egy jól menő nemzetközi cégnél informatikus. Nyilván megkérdeztem, hogy honnan jött ez a nagy váltás. És itt jön a megható és motiváló része a történetnek. Elmesélte, hogy egyetemen egyszer írtak egy levelet a 30 éves énjüknek. Pont úgy, mint amit mi is csináltunk gimiben. És ő egy olyan önmagának írt, aki a vendéglátó iparban van, és egy kellemes éttermet vezet. Egész életében arra vágyott, hogy legyen egy étterme, de ehelyett élte a társadalom által elvárt életet. Jó tanuló volt, egyetemre ment, jó munkahelyet szerzett - csak épp nem élvezte tiszta szívéből, amit csinált.
És igazából már itt is azt mondom, hogy kalapot le, mert annyi embert látok, akinek még álmai sincsenek, csak él a mókuskerékben. (Bár persze ezt lehet csak képzelem.) De az igazán szép dolog, hogy Iver bele mert vágni az újdonságba. Jövő hétvégén lesz 27 éves, ami azt jelenti, hogy már csak 3 éve van elérni az álmát! Lehet, hogy most épp szentimentális hangulatomban vagyok, de nem könnyfakasztó (pozitv értelemben) ez a fajta gondolkodás? Mondhatta volna azt is, hogy halasszuk el az éttermezést, vagy akár felejtsük is el teljesen. Ehelyett azt mondta, hogy "A 30 éves magamnak írtam a levelet, ÚGYHOGY már csak 3 évem van."
És persze tele van kétségekkel, tele van bizonytalansággal, meg van róla győződve, hogy őrültség, amit csinál, de elment az interjúra, át is ment, most jön majd egy tréning, aztán egy másik interjú, aztán irány hajóval Európából Amerikába. És nekiáll megint előről felépíteni egy karriert, csak mert ez az álma.
Különösen fantasztikus volt ezt a történetet meghallgatni annak fényében, hogy részben erről szólt a verseny beszédem. "What would you do if you knew you could not fail?" Hát feladnám az eddigi életem, és üldözném az álmom, hogy 30 évesen étteremet vezessek.
Ez annyira jó történet, hogy a holnapi beszédemet lehet, hogy kidobom, és helyette ezt mesélem el. Úgyis pont az a cél, hogy valaki más életéből mondjak egy szórakoztató történetet. És itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a szórakoztató az nem egyenlő a viccessel - mint ahogy azt sokan gondolják.

A12 - Shopping

Ez egy szórakoztató beszéd volt. Project 1 from The Entertaining Speaker manual. Time 5-7 minutes.
Jól ment, rengeteget nevettek az emberek (többet, mint a verseny beszédem alatt :D), viszont olyan sok mondanivalója nem volt. Mondjuk nem is terveztem, de utólag azért megkaptam kommentként, hogy valami üzenet azért lehetett volna benne. Szóval ezt majd kicsit jobban át kell írnom, mint az előzőt, amikor újra elmondom.
Sajnos most az értékelésem nem volt túl hasznos. Mondtam a srácnak, hogy cut the crap, erre 2 percen keresztül csak azt magyarázta, hogy miért volt jó. Nem érdekel miért volt jó, tudom miért volt jó! Azt mondd, hogy lehet jobb. Azért a végére csak becsempészett valami javaslatot, ami egyébként nem is rossz. Maga a javaslat nagyon általános volt (legyen benne fordulat, ez adja a humoros beszéd értékét), viszont mondott egy példát is, ami viszont nagyon jó volt. Úgyhogy azt tuti belerakom a következő változatba. Meeting után még elmentünk páran kajálni, és ott azért kaptam több feedbacket is, hogy pl. a címnek nem sok köze volt a történethez, vagy ahhoz a kis üzenetecskéhez, ami azért volt benne. (Teljesen igaz.) Meg hogy túl sokat mozogtam a színpadon, némelyik helyváltoztatásomnak volt értelme, viszont sok olyan átmasírozás volt a terem egyik feléből a másikba, ami inkább csak megzavarta az embereket, nem alátámasztotta az üzenetet. (Ebben is lehet valami, még nem néztem vissza a beszédet.) Ja, meg azt is mondták, hogy az elején beletettem egy mondatot, ami miatt sokan azt hitték, hogy fogok valamiről beszélni, amiről nem beszéltem. Nem is akartam arról beszélni, de nem gondoltam rá, hogy az elején az a mondat ilyen félrevezető lehet. Szóval ezt meg ki kell szedni majd a 2.0-ás változatból.

Maga a meeting amúgy jó volt, volt egy vita benne (mármint egy vezényelt debate session), ami nagyon izgalmas volt. Még nem éltem át ilyet, és ügyesek voltak a vitázók. Remélem lesz majd valami hasonló hamarosan, ahol kipróbálhatom milyen is ez.

Most lépek, nem állok olyan jól a jövő heti beszédek megírásával, sőt ami azt illeti, a holnap reggeli beszéddel sem. :D

A11 - Deadly and Glorious

Csak hogy mindenkinek világos legyen a terminológia (bár mintha már leírtam volna): A11 azt jelenti, hogy Advanced speech 11. 11-től 20-ig fogok számolni, és közben megosztom veletek ennek a nagy kalandnak a részleteit.
Szóval tegnap elmondtam az első beszédemet az ACSRun keretén belül. Ezt a fantázianevet adtam a projektemnek, talán olyan sok magyarázatra nem szorul.

Project 1 from the Speaking to Inform manual. Time 5-7 minutes. Title: 'Deadly and Glorious'.
A víznyelőkről beszéltem (azt hiszem ez a magyar neve, angolul sinkhole). Ez az egyik legérdekesebb dolog a világon. Elmész reggel dolgozni, de ahogy sétálsz a buszmegálló felé eszedbe jut, hogy otthon maradt a belépőkártyád. Hát visszafordulsz, de mire visszaérsz a lakásod helyén már csak egy 60 méter mély lyuk van. Kőkemény.
Ez a deadly része, de aztán persze fantasztikus látványt is nyújthat egy ilyen sinkhole, ha nem épp az én házam helyén tűnik fel. A világon egy csomó van, és gyönyörűek. A legmélyebb persze itt, Kínában. 662 méter mély lyuk! Mondjuk ez már széltében is elég nagy. Durva, mi?

A beszéd jól sikerült, icipicit kicsúsztam az időből, de még a diszkvalifikációs határon belül voltam. Viszont hatalmas felfedezést is tettem. Az értékelőmnek először egy nagyon tapasztalt tagot jelöltek ki, és örültem, hogy végre kapok valami hasznos feedbacket, de aztán közölte, hogy neki ma hamarabb le kell lépnie, úgyhogy megkér valaki mást. Meg is kért, egy olyan fickót, akit már hallottam értékelni, és nem voltam elájulva tőle. Alig adott tanácsokat. Szóval nem voltam túl boldog, de hát ez van. De mondtam neki, hogy adjon egy kemény értékelést. Nem érdekel, hogy mit csináltam jól, csak azt mondja, ahol fejlődni tudok.
És képzeljéetk el, bevált! 15 másodperc alatt letudta az elejét, elmondta a közönségnek, hogy megkértem, hogy ne beszéljen a jó dolgokról (csak hogy mindenki képben legyen), aztán nagyon hasznos dolgokat mondott, példákkal alátámasztva, megindokolva a véleményét. Úgyhogy amikor másodszor is elmondom a beszédet, biztos, hogy módosítani fogom a tanácsai alapján. Aztán otthon megnéztem, és ez a fickó ACS, ALB. Úgyhogy no surprise, hogy tud jó értékelést mondani.
Innentől kezdve mindig ezt fogom csinálni. Cut the crap, csak azt mondd, hol tudok fejlődni. Szerencsére azon a szinten már túl vagyunk, hogy ez egy földbedöngöléssé változtassa az értékelésemet. :)

Napos, hideg napok

November 18-a van, és lehűlt a levegő 23 fokra. :D

Félretéve a tréfát, tényleg 23 fok van, de nem lehűlt a levegő ennyire, hanem felmelegedett. És igazából ez a bejegyzés azért született csak, hogy megőrizze ezt a csodás dolgot (amit mindjárt leírok) az utókor számára.
Van egy kis widgetem (vagy gadgetem, nem tudom már melyik van OS X-en), ami mutatja 6 napra előre az időjárást. Van egy kis ikon a várható idővel, meg a nappali éjszakai hőmérséklet. Hasznos, mert az esőt elég jól megjósolja. Tegnap ránéztem, erre egy ilyen kép tárul a szemem elé.
3 nap felhő és eső - hőmérséklet 20 fok felett.
Utána 3 nap ragyogó napsütés - hőmérséklet 13 fok alatt. :D
Ezt most hogy?

Ne fütyülj

Csak hogy mindenki tudja miről van szó, itt az eredeti videó. Az egy percre jutó csúnya káromkodások száma meghaladja az elfogadható szintet, szóval csak az nézze meg, aki ezzel együtt tud élni. Mindazonáltal én mindig halálra röhögöm magam rajta:
http://www.youtube.com/watch?v=-98XSKwVzHw
És akkor most az itteni helyzet. Van itt egy szenior menedzser, aki bizony fütyül. Ha megy valahová, fütyül. És hogy még inkább rontsa a helyzetét, mindig ugyanazt a DALLAMTALAN hangsort fújja. Még csak azt sem lehet mondani, hogy valami dalt fügyülne. 3 hangot fügyül megállás nélkül, persze művészien belevibrál, meg minden. Én meg legszívesebben addig ütném, amíg mozog.
Külön nehezíti a helyzetet, hogy akik ismerik, mind nagyon pozitívan nyilatkoznak róla. Rajta is van a listámon, hogy én ismegismerkedjek vele kicsit jobban, de már annyi negatív energia összegyűlt bennem, hogy nem tudom ezt hogy fogom megoldani.
Amúgy lehet ez itt ilyen kultúrális dolog. Ez a fickó speciel nem helyi, de az ittenieket talán azért nem zavarja, mert ezek megállás nélkül ordibálnak. Irodában, utcán, mindenhol. Telefonok zörögnek, csörögnek, kutyának nem jut eszébe, hogy esetleg rezgő üzemmódba kapcsolja. És úgy látom, hogy ez itt tök normális.
Ez speciel egy olyan dolog, ami a mérleget abba az irányba billenti, hogy minél hamarabb hazameneküljek. Aztán persze lehet, hogy csak megszokás kérdése az egész...

Advanced Communicator Bronze!

Véletlen egybeesés, hogy pont ez a 100. bejegyzésem. :)
Ma kérem szépen Advanced Communicator Bronze lettem! Ideje volt. 10 hónapomba telt. És akkor most 10 napom van az ACS-re. :P A jó hír az, hogy sikerült lefoglalnom az összes beszédemet. Nem mindet akkor, amikor akartam, és elég sok időm elment telefonálgatással meg e-mailezgetéssel meg sms-ezgetéssel, de a végére minden megvan. A spéci tréning modulokat is lefoglaltam, azokból igazából még többet is csinálok, mint kellene. :D Lassan jöttek a válaszok, úgyhogy több helyre bejelentkeztem, és a végén mindenhol elfogadták.
Szóval most úgy néz ki, hogy ezen a héten csütörtök, péntek 1-1 beszéd. Szombaton megpihenek, vasárnap végül csak 1 beszédem lesz.
Hétfőn 2 (ugyanabban a klubban), kedden 1, szerdán 3 (két különböző klubban), csütörtökön 2 (ugyanabban a klubban), pénteken 1, szombaton 1.
Az eheti beszédek gyakorlásával relatíve jól állok, de jövő hétre még néhány beszédet el sem kezdtem írni. Szóval szombaton szerintem beköltözök az irodába (itt kevesebb a zavaró tényező), és agresszívan nekiállok beszédeket írni.
Viszont a mai két beszédem alatt is örömmel tapasztaltam, hogy viszonylag kevesebb készüléssel is el tudok mondani egy jó beszédet. Nagyon pozitív volt a mai visszhang.
Holnaptól kezdődik a videózás is.
Na, ez most ilyen összehánytra sikeredett, inkább csak gyorsan leírtam, ami kihullott a fejemből.

Mogyoróvaj

Akik már régebb óta (értsd 2008) követik a pályafutásom, azok talán emlékeznek még, hogy 2008 nyarát Amerikában úgy vészeltem át, hogy az étkezéseim 90%-át mogyoróvajas szendvicsek tették ki. Igen, sóher voltam és hülye. Az elején persze még ízlett a táp, de a végére már valódi kínszenvedés volt. Azt hittem, hogy soha nem fogok mogyoróvajhoz nyúlni megint.
De egyik vásárlás alkalmával megkívántam, vettem egy bödönnel, és rájöttem, hogy még mindig finom. Szerencsére most tudom mindenféle más étellel is kombinálni, úgyhogy inkább csak egzotikus kiegészítője a napi étkezésemnek, mint meghatározó alakja.

Zöld bor

Voltam ma vásárolni, és előbújt az alkoholista énem. Vettem egy rekesz (najó, csak 6 darab) sört, meg két üveg bort. Pedig még az előző borból is van. De úgy voltam vele, hogy inkább több legyen itthon, mint kevesebb.
Igazából csak egy üveg bort akartam venni, de ahogy andalogtam a sorok között megakadt a szemem, egy igéző, világoszöld színű nedün, és egyszerűen nem tudtam ellenállni. Ailg várom, hogy legyen valami jeles alkalom, és felbonthassam. (Aztán kiderül, hogy egy rakás szar. Nem, NEM! Ilyen gondolatokkal a fejemben semmire nem megyek.) Szerintem November 26-án este 8-9 körül fogom felbontani. Akkor mondom ez az utolsó beszédemet, ACS leszek, a világ is szebb lesz, a madarak is szebben fognak csiripelni.

My world has gone... wild

Igazság szerint egy olyan szót kerestem a végére, ami rímel arra, hogy "Flat". Ugyanis:

Left, right, forward, back,
I crawl across my desktop,
My world has gone flat.

Ez a kedvenc haikum. Igazság szerint ez az egyetlen haiku, amit megjegyeztem, de nyilván ennek az az oka, hogy szerintem ez baromi jó. A haikuról bővebben itt. Ez egy ilyen kis IT-s szösszenet, és a remek hangzásán kívül a mondanivalója sem elhanyagolható. Olyannyira nem, hogy a következő beszédem címe az lesz, hogy "My world has gone flat". Ezzel a versikével fogok nyitni, azután átmegyünk a technikai beszéd igazi témájára, az egyre fejlettebb internetes élményre.

Na de hogy miért gone-olt wild a worldöm? (Magyarra fordítva mi izgalmas történt most velem?) Ja, és még mielőtt belekezdenék nem tudom feltűnt-e, hogy üres sorokat hagyok ki logikailag elkülönülő részek között. Egy nagyon kedves barátomtól kaptam a feedbacket, hogy néha a túl hosszú leírásaim kezelhetetlenné válnak, és hogy egy-egy üres sor segítene az értelmezhetőségben.
Szóval sok dolog történt mostanában, visszjöttem Hong Kongból, már nem gondolok olyan keserűen a szörnyű szereplésemre az Evaluation Contesten, inkább úgy reklámozom a dolgot, hogy 5-600 versenyző közül a legjobb 6-ban voltam. Mennyivel jobban hangzik, mi? És még igaz is. Úgy terveztem, hogy majd pihenek most kicsit, erre amint visszementem dolgozni, kiderült, hogy mindenféle nagy bajok vannak a kódommal (najó, nem olyan nagyok, de sürgősen javításra szorulnak), meg dokumentációkat kellett írnom szupergyorsan, nem csak az én cuccomhoz, de Lexéhez is, mert ő most szabin van. Úgyhogy ez viszonylag hatékonyan megölte a pihenésre szánt időmet.
És ha ez még nem lenne elég, egy újabb Toastmasters kihívás vár rám.

Új bekezdés. Ezt a kihívást én állítottam saját magamnak, pár embernek már meséltem: 10 nap alatt meg akarom csinálni az Advanced Communicator Silver programot! Ez azt jelenti, hogy amit normál esetben az emberek fél-1 év alatt csinálnak meg, az nekem 10 nap alatt meglesz. Nem néztem utána, de nagy valószínűséggel ez lesz a leggyorsabb a történelemben. Majd ha megvan, utána járok.
Mit is jelent ez egész pontosan? Azt jelenti kérem szépen, hogy 10 nap alatt elmondok 10 advanced beszédet, PLUSZ még csinálok 2 előadást a Successful Club Seriesből és/vagy a Better Speaker Seriesből.
Sőt, mivel én olyan hű de baromi nagyravágyó vagyok, úgy fogalmaztam meg a célom, hogy az Advanced Communicator Bronze megszerzése után 10 nappal ACS leszek, ami azt jelenti, hogy amint elmondtam az utolsó ACB beszédem, másnap már kezdem is az ACS beszédeket.
És hogy még egy kicsit bonyolítsam az életem, még abba is belementem, hogy 1 klubban, ahol beszédet mondok, tartsak egy 20 perces, motiváló előadást a Hong Kong-i konferenciáról és versenyről.
Szóval egész konkrétan ez azt jelenti, hogy 11 nap alatt elmondok 14 beszédet! Kemény, mi?
Namármost ezt leszervezni sem volt egyszerű. 2 napon keresztül csak e-mailezgettem, meg smsezgettem a különböző klubokkal, hogy mindenhol szerezzek időpontot. És még 2 helyről nem kaptam megerősítést.
Nyilván részletesen be fogok számolni majd minden napról (vagyis annyira részletesen nem, mert nem lesz időm órákon keresztül blogot írni), de azért itt van elöljáróban a teljes program.
November 16.: céges klubban elmondom az A10 beszédemet (ez az Advanced rövidítése), ezzel meglesz az ACB-m. Este még elmegyek egy másik meetingre, de oda csak nézőnek.
November 17.: EF Touchstone TMC, A11.
November 18.: Amazing Friday TMC, A12.
November 19.: pihenőnap, szombaton 1 klubnak van csak gyűlése, de ők pont ezen a nap szünetelnek.
November 20.: délelőtt Pudong TMC, A13 (ez még nincs megerősítve), délután 5A+ TMC, A14. Kemény nap lesz!
November 21.: Shanghai University TMC, A15 plusz 20 perces Sharing Session a versenyről.
November 22.: People's Square TMC, A16 (még nincs megerősítve).
November 23.: céges klubban Controlling Your Fear, előadás a Better Speaker Seriesből, délután meg China Advanced Toastmastersnél A17 speech.
November 24.: Xujiahui TMC, A18.
November 25.: Bilingual Drama TMC, A19.
November 26.: Lighthouse TMC, A20 - Advanced Communicator Silver letteeeeeeeeeem!
A szemfüleseknek feltűnt, hogy 1 extra előadás hiányzik a listából, azt még nem szerveztem le. Valahol a vége felé akarom majd.
Namost néhányatokban talán felmerül, hogy ilyen intenzív beszédmondásnak van-e értelme, fel tudok-e készülni a beszédekre? Kérem szépen ez a kihívás egyik része. Rá leszek kényszerítve, hogy minimális idő alatt készüljek fel egy csomó beszédre, szerintem nagyon sokat fogok tanulni belőle.
De csak hogy a fejlődést még tovább vigyük, az összes beszédemet és az értékeléseket is felveszem videóra, és mind a 10 manual beszédet elmondom majd még egyszer, másodszorra sokkal emberibb szüneteket hagyva közöttük, ahol a visszajelzéseket mind beleépítem az új verzióba. Természetesen ezeket is felveszem, és így szépen össze tudom majd hasonlítani, hogy mennyit fejlődtem.
Őszintén hiszek benne, hogy hullára el fogok fáradni a 11 nap végére, viszont hatalmasat fogok fejlődni. Nagyon jó lesz! Egy újabb előnye a Toastmastersnek, hogy lehetőséget ad, hogy kontrollált körülmények között feszegessem a határaim.

És egy másik, részben kapcsolódó, de technikai jellegű dolog, ami teljesen felforgatta a modern világról alkotott képem! Vettem egy miniDVI-VGA átalakítót, amivel végre tudok projektort kötni a laptopomra. Kipróbáltam, elindítottam a Keynote-ot (ez a PowerPoint megfelelője OS X alatt), és olyat láttam, hogy az állam leesett. Tud olyat ez a csoda, hogy a projektoron látni teljes képernyőn a vetítést, a laptop képernyőjén pedig a "Presenter's view" teljesen testreszabható. Most például úgy van beállítva, hogy látom rajta a jelenlegi slide-ot, látom, hogy mi fog következni(!), látok rajta egy órát, ami mutatja mennyi ideje beszélek, és még valami mást, amire most nem emlékszem. Ez iszonyú jó! Főleg ez a következő slide feature tetszik. És ha animáció van a slide-on, akkor azt mutatja, hogy milyen animáció fog következni. Alig várom, hogy élesben is kipróbáljam. :)

Na megyek vissza dolgozni, meg a maradék két beszédemet szervezni. Meg a maradék 14-et megírni!!!

The Epic Tale

A hatalmas sikertörténetem után hátra volt még a legfontosabb verseny. A verseny, amire már 2 hónapja készülök, a verseny ami miatt néha hajnali 2-kor még azzal voltam elfoglalva, hogy apró patentokat varrjak az ingemre, a verseny ami miatt utolsó éjszaka hajnali 4 óta csak forgolódtam az ágyban.
Előző nap egy órát töltöttem azzal, hogy gyorsan átírjam a fél beszédet, csak hogy viccesebb legyen. Aztán elkezdtem elmondogatni, és egyáltalán nem éreztem jól magam, úgyhogy kidobtam az összes változtatást. De azért az elején egy kicsit módosítottam, hogy legalább egy icipicivel kisebb hangsúly legyen a félelmeimen, hiszen nem az a fő üzenet.
A gálavacsora után még lementem a nagyterembe, hogy elmondjam párszor a színpadon is, de mire leértem az egyik versenytársam már ott gyakorolt. :) Csendben megvártam, hogy végezzen, aztán nekiálltam próbálni. 20 perc után úgy voltam vele, hogy most akkor ideje hazamenni. Borzasztó fáradt voltam már, fájt a fejem is, a nyomás is nagy volt rajtam, minden bajom volt.
Állandóan koncentrálnom kellett, hogy kiűzzem a fejemből az olyan gondolatokat, hogy lefagyok megint, vagy hogy milyen jó lenne, ha elütne egy kocsi, vagy legurulnék a lépcsőn, mert akkor lenne egy jó kifogásom, hogy miért nem jelentem meg a versenyen. Nem olyan egyszerű ám konstans ilyen gondolatokkal a fejben járni-kelni.
Este a takaró alatt még elmondtam egyszer magamnak a végleges változatot, aztán próbáltam hamar elaludni.
És eljött a nagy nap.
Időben megérkeztem a hotelbe, kerestem egy kellemes helyet a nézőtéren, aztán újra és újra átrágtam magam azokon a részeken, amiket megváltoztattam. Reggel volt még egy nagyon érdekes workshop, ami egy kicsit elvonta a figyelmem a versenyről, de aztán jött az elkerülhetetlen. Mondjuk örömmel tapasztaltam, hogy annyira nem izgultam már. Ma egész nap egy fokkal jobban éreztem magam, nyugodtabb voltam. Szünetben szépen megcsináltam az utolsó simításokat magamon, hogy koncert-kész legyek, aztán vártam, hogy rám kerüljön a sor.
4. voltam, szépen eligazítottam a mikrofonom, elvezettem a drótot a megfelelő helyen, hogy ne legyen gond, amikor széttépem az ingem, felmentem a színpadra, magabiztos kézfogás, nagy levegő, uccu neki!
Egy majdnem tökéletes beszéd volt. Még nem néztem vissza ugyan, szóval előadásmódban biztos észreveszek majd néhány dolgot, de tartalom szempontjából szuper volt. Az összes viccemen nevettek, nem hagytam ki semmit, benne voltam az időben, az ing széttépés jól sikerült, hatalmas tapsot kaptam.
Akkor miért nem nyertem? Hát kérem szépen egyszerűen nem volt elég vicces. Már a verseny szezon eleje óta tudom, hogy ez egy komoly beszéd, viccekkel megtűzdelve, nem pedig egy vicces beszéd, tartalommal megtűzdelve. Viszont annyira szerettem a témát, hogy nem akartam elengedni. Pedig nem egy ember mondta, hogy ez a téma sokkal jobb lenne az International Speech Contesthez. Egyet is értettem velük, de mégsem váltottam.
De nem bánom. Ahogy az angol mondaná: "I have no regrets". Ebben a versenyben mindent megtettem, minden szuper jól is sikerült, egyszerűen ez a jelenlegi maximumom sem volt elég a győzelemhez. Annyit jelent, hogy még sokkal több energiát kell beletennem a gyakorlásba meg a fejlődésbe, és akkor legközelebb nyerhetek.
Persze trükkös a dolog, mert ezt a nyomást nehéz szimulálni. Na meg nem olyan gyakran tudok 300 ember előtt beszélni, ami megint újabb izgalmakat tartogat. Például mindig, ha nagyobb csoport előtt beszélek rádöbbenek, hogy a szemkontaktusom mennyire nem jó. Csak a terem elején lévőkre figyelek. Úgyhogy a következő néhány beszédemben ez lesz a fő fókusz. Még arra is gondoltam, hogy kerítek valami lehetőséget, hogy egy egyetemen vagy valami ilyesmi helyen beszélhessek egy nagyobb csoporthoz, hogy jobban tudjam gyakorolni ezt a szem kontakt dolgot. Meg hogy szokjam az érzést, hogy egy csomó ember előtt beszélek.
Sok mindent tanultam ebből az egész készülődésből, versenyzésből, amikre most még nagyobb hangsúlyt kell fordítani.

The Epic Fail

Akik látták a kiírásomat Facebookon, azok gondolom már izgatottan várják, hogy kiderüljön mi is történt azon a sötét, ködös, tragikus szombati napon.
Az történt, amire már egy ideje "vártam". A 2 éves Toastmasters pályafutásom alatt még nem fordult elő, hogy lefagytam volna a színpadon. Már egy csomószor hallottam különböző értékelőktől, hogy "Ez mindenkivel előfordul, nem kell nagy ügyet csinálni belőle", és hogy milyen szerencse, hogy csak egy klub meetingen történt és nem akkor, amikor tétje van. Na hát velem akkor!
Meghallgattam a beszédet, elég jó volt, de azért volt pár dolog amit tudtam javasolni. Megtapsoltuk a beszélőt, kivonultunk a teremből, aztán 5 percig szépen ment a jegyzetelés. Már itt éreztem, hogy nincs bennem az az átütő nagy energia, amire vártam. 2. voltam, szóval még az 5 perc után volt kb. 4 percem arra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Próbáltam összerakni az értékelésem, de kb. addig jutottam, hogy hogy fogom elkezdeni. Itt még nem is éreztem, hogy ez akkora probléma lenne, mert általában nem tudom szóról szóra elmondani az értékelésem, miközben készülök.
Aztán nyílt az ajtó, hogy mehetek. Szépen odasétáltam a színpadhoz, relatíve jól éreztem magam, felraktam a mikrofont, végignéztem még lentről a közönségen, aztán jött az éles lövészet. Felkonferáltak, magabiztos kézfogás, mély levegő... és aztán elkezdtem módszeresen hülyét csinálni magamból. Akadozott az angolom, tök általános dolgokat mondtam. Elfelejtettem mit akarok mondani, és ami még rosszabb, közöltem is a közönséggel, hogy elfelejtettem. 1 jó pontom volt, hogy hol lehetne fejlődni, ami nem ilyen általános maszlag lett volna, a színpadon még azt sem tudtam felidézni, hogy arról beszélni akartam. 5 perccel később jutott eszembe, hogy "né, télleg, ez lett volna a fő mondanivalóm". Megláttam a zöld táblát, és azt éreztem, hogy végre megmenekültem. Viszont erre a gondolatra megrémültem, mert ez egy rossz gondolat. Gyorsan kanyarintottam valami szerencsétlen összegzést, és tudjátok hogy fejeztem be? "I'm looking forward to your next speech!" I'm looking forward to your next speech!? Mi a szar ez? Ezt már klub meetingeken is rühellem, erre egy District döntőn ilyennel zárok!? Gyorsan nyammogtam még valamit, hogy majd ha Chengduban leszek, akkor biztos lesz rá lehetőségem, aztán lemenekültem a színpadról, és igyekeztem besüppedni a székembe.
De persze amíg elértem odáig, addig legalább 5 ember GRATULÁLT! Utálom az ilyet. Egyértelmű volt, hogy egy ősgáz értékelés volt, egy ilyen fossal még klub szintről sem jutok tovább. Sokkal jobban díjaztam az olyan embereket, akik megálltak, a szemembe néztek, és mondták, hogy "Hát, eléggé izgultál", vagy "Legközelebb majd jobban koncentrálj", vagy akármi más. Nincs szükségem ilyen kamu bíztatásokra.
Egy pár óráig elég magam alatt voltam, de aztán beletörődtem. Hallgatva a többi értékelőt amúgy NAGY pofonként ért a felismerés, hogy az arrogancia netovábbja volt azt gondolni, hogy nyerhetek. Még ha életem legjobb formáját nyújtom, akkor sem lettem volna benne az első 3-ba. Cserébe végre találtam egy új fajta értékelési módszert a szendvics technika helyett. Vagyis nem helyett, hanem inkább mellé.

Irány a DÖNTŐ!

Huhh, ma kérem szépen két versenyt is magam mögött tudtam, és mind a kettőben a top 3-ban végeztem, úgyhogy irány a DÖNTŐ!
Az Evaluation Contesten 3. lettem. Én voltam az utolsó, úgyhogy nem hallottam az előttem lévőket, de nem bánom ezt a 3. helyet. Jó volt, amit mondtam, de nem volt annyira összeszedett, mint a Division Contesten például. Utána még beszéltem az első helyezettel, és adott pár tanácsot. Meglátjuk holnap milyen napom lesz, nagyon erős a mezőny, de ha kifogok egy jó pillanatot, akkor nyerhetek.
A humoros speech contest már érdekesebb volt. 8 versenyzőből 2. lettem, ami nem rossz, de ugye ez még csak az elődöntő. Ha itt sem tudok nyerni, akkor a döntőben nem sok esélyem lesz. Szóval most még a beszédemet foltozgatom. A szokásos probléma: nem elég vicces. Egyszerűen több poén kell bele.
Wish me luck!

Alváshiány - újfent

Jajistenem, hát én nem tudom mi lesz velem!
Kedden hajnali kettőig fent voltam, mert ez a majom mosógép nem akart megállni. 9-kor tettem be a mosást, de valamiért nem hagyta abba. Pedig ott állt már a stop feliraton, de csak forgott, forgott, forgott… 2-kor gyorsan kiteregettem, aztán bedőltem az ágyba.
Szerdán ugye bulizni mentünk, bár relatíve hamar hazajöttünk, de még itthon beszélgettünk Tibivel, meg a franc se tudja mit csináltam még, hajnali 1 van már megint.
Ma ennek hála mint egy zombi úgy néztem ki. El is bóbiskoltam mindenféle meetingeken vagy csak úgy a székemen ülve. De voltak izgalmas dolgok is a napban, például felmentünk az épület legtetejére. Ez kérem szépen a világ legmagasabban lévő bárja! Már gondolom nem tengerszint feletti magasságra, hanem emeletre. 118 emelet!!! Ez kurva magas! Az Empire State Buildingen is az első kilátószint "csak" a 85.-en van. Konkrétan az egész városra lenéztünk. Nem csináltam fényképeket, mert üveg mögött voltunk és kicsit koszos is volt az üveg. De kellemes látvány volt.
Utána hazasétáltam, közben benéztem az éjszakai piacra. Valami ajándékot kerestem az otthoniaknak, de nam csak akármilyen csecsebecsét kutattam, hanem valami olyasmit, ami mindenkinek testreszabott. Ilyeneket nem nagyon találtam, ami meg volt, az meg hihetetlen gagyi minőség volt. Még ránézésre nem volt olyan szar, de ahogy megfogtam már dobtam is el.
Napközben többször is elmondtam a beszédem, de mindig kicsúsztam az időből. Viszont este csináltam egy kosztümös főpróbát Superman pólóval, kipreparált patentos inggel, palásttal, és tükör előtt, jól artikulálva sikerült 7 perc alatt elmondanom. Úgyhogy pont nagyon jó.
Most már megint éjfél van, és még 2 inget ki kellene vasalnom, de lehet, hogy holnapra hagyom őket.
Elnézést a csapongásért, kicsit szét vagyok esve. Akármennyire is élvezem ezt a versenyt, rengeteg energiámat elveszi a készülés, és az izgalom mellett azért a nyomás is kezd nőni. :)

Poper Peparation...

Kis elmaradásban vagyok, mondom mi történt mostanság. Kedd este dolgoztam, viszont előtte még beszereztem bár nagyon fontos dolgot. Egy fekete csokornyakkendőt, egy fekete cummerbundot és egy fekete díszzsebkendőt. Mivel a fekete zakóhoz a fekete zsebkendő szerintem gagyin mutat, ezért varrattam magamnak egy sárgát is. A sárga csak másnapra készül el, de nem baj.
És akkor fizessünk. Itt jött a nagy szemkerekedés. Egy kollégám vitt el ehhez a szabóhoz, hogy már 2 éve itt csináltatja a ruháit, és milyen baromi jó. Erre elém rak egy AKKORA számot, hogy köpni nyelni nem tudtam. Feltételeztem, hogy mivel ismerőssel vagyok, ezért nem fog átverni, úgyhogy nem próbáltam meg alkudni. Inkább odaadtam az ÖSSZES maradék pénzem, és még így is tartoztam neki. Mondta, hogy nem baj, majd megadom, amikor másnap visszajövök a zsebkendőért. Jó.
Útban vissza az irodába azért megemlítettem a kollégámank, hogy elég borsosan mérte ezt a pár vászondarabot a fickó. De mondjuk az is igaz, hogy fogalmam sincs, hogy mennyi egy cummerbund amúgy, vagy akármi más is. Szóval lehet, hogy jó ár volt, és ez mindenhol drága.
Szerdán aztán visszamentem, elkészült a zsebkendő, fizetnék, erre mondja a fickó, hogy semmi szükség rá, már a kollégámmal beszélt, nem kell kifizetni a maradékot. Most nem tudom, hogy kifizette-e helyettem, remélem nem, vagy csak mondta a csókának, hogy sokalltam az árat. :P Majd holnap megkérdezem tőle.
Na de ami még tegnap este történt. Miután hazaértem az új szerzeményeimmel (amik között amúgy 6 darab patent is szerepelt), nekiálltam az előadóingem utolsó simításainak. Felvarrtam szépen a 6 darab patentot, gyönyörűen néz ki az álgombokkal, senki meg nem mondja, hogy nem azok vannak begombolva, és egy közepesen erős rántásra gond nélkül szétszakat. Szóval minden a legjobb!
Hittem egészen estig! Amikoris félálomban fészkelődve beugrott, hogy valószínűleg ki leszek hangosítva. A mikrofon pedig az INGEMRE lesz rácsíptetve. És a végén, amikor széttépem az inget, akkor a mikrofon elmegy a pofámtól, és pont a beszéd legvége nem lesz hallható. Agyaltam a dolgon egy kicsit, és valószínűleg azt fogom kérni, hogy a pólómhoz csíptessék a mikrofont, úgy, hogy kilóg két gombolás között. Így amikor letépem az inget, a mikrofon akkor is a helyén marad. Már csak azt kell valahogy okosan elintézni, hogy a drót ne lifegjen a Superman embléma előtt. Sok dologra kell figyelni, de "mint már mondottam" poper peparation...
Amúgy egy kis lábjegyzet még a mai naphoz, hogy amikor visszamentem a szabóhoz felajánlotta, hogy csinál nekem öltönyt meg inget is. Miért ne ajánlotta volna fel? És kiderült, hogy egy inget kevesebb mint fele annyiért csinál, mint amit a kis pakkomért elsőre elkért! Kb. 10e forintért kaphatok egy méretre gyártott inget. Ami egyáltalán nem rossz ár. Méretre szabott öltönyt meg bő 50e forintért csinál, ami szintén megfontolandó. Szóval lehet, hogy holnap még behívom az irodába (mert ilyet is vállal), csináltatok egy öltönyt meg inget (egy nap alatt kész van), aztán majd összehasonlítom egy sanghaji szabóval. Aztán amelyik jobb lesz, attól rendelek majd többet. Ja, mert hogy az itteni olyat is tud, hogy ha egyszer levette a méretet, utána a világon akárhová elküldi nekem az új cuccokat.
Ja és még egy kis lábjegyzet, akkora böszme nagy bevásárlóközpont van az irodánk alatt, hogy ma konkrétan nem találtam ki belőle. Nem emlékeztem egész pontosan hogy jutok el ahhoz a kijárathoz ahonnan aztán tudom az utat a szabóhoz, és vagy 15 percig ténferegtem, futkostam össze-vissza (elég mérgesen amúgy, mert aztán időre mentem valahova), amíg végre sikerült előásnom a megfelelő kijáratot.
És hogy hova is mentem időre? Hát a szabó után meg akartam nézni a híres lézershow-t. Amit ugye már föntről láttam egyszer. Szaladnom kellett már majdnem a végén, hogy odaérjek 8-ra a tengerpartra, de a zene mellől, meg a jó oldalról nézve a házakat, nagyon atom kis műsor volt. Hatalmas zöld lézerek, reflektorok, össze-vissza villogó felhőkarcolók, persze mind a zene ütemére. Megérte loholni. :)

ICC

Csak zárójelben jegyezném meg, hogy Hong Kongban a világ 4. legmagasabb épőletében dolgozunk. :) Papíron 118 emelet magas, gyakorlatilag egy csomó emelet "hiányzik". Mindenféle babona meg miegymás miatt egy csomó szintet átugrottak.
Én a 30. emeleten vagyok, de majd felmegyünk egyszer a 118.-ra. az utolsó pár szinten van egy 6 csillagos Ritz-Carlton hotel, és az egész legfelső szint egy bár. Ugyan a 100. emeleten van egy hivatalos kilátó, de 150HKD a beugró. Tibitől tudom viszont, hogy a Ritz bárjában 100HKD-ért lehet venni egy koktélt, és még a látvány is jobb. Valamelyik este majd megnézzük. :) Csinálok fényképeket. Talán.

Tej, kenyér, PICK SZALÁMI!

Ma kéremszépen Pick szalámit reggeliztem trappista sajttal. Nem tudom milyen alvilági kapcsolatai vannak Tibinek, hogy ilyen cuccokat szerez itt HK-ban (ha csak nem otthonról hozták neki, bár ez nyilván hülyeség), de ott figyelt a hűtőben mindkettő. Ugyan nem mondanám, hogy annyira hiányoznának az otthoni ízek, de ez nem jeleni azt, hogy nem esett nagyon jól egy jó szalámiskenyeret enni!

Csak belelendültem!

Na nem mintha az első napom olyan unalmas lett volna, de ez a mai túltett rajta. Bár nem volt nagy parti, volt helyette mindenféle más.
Reggel kialudtam magam, ami annyit jelentett, hogy olyan fél 11 felé kászálódtam ki az ágyból. Tibi épp indult úszni, úgyhogy csak gyorsan átbeszéltük, hogy mi a terv, aztán elváltak útjaink. Reggel másfél óráig tartott, amíg sikerült elindulnom, ez főleg annak volt köszönhető, hogy akkor álltam neki még blogot írni. A liftben pont összefutottunk Tibivel, úgyhogy volt lehetőség még egyszer könnyes búcsút venni, aztán hozzáláttam, hogy megismerjem a város maradék részét. Úgy okoskodtam, hogy a tengerparton végigsétálok a kikötőhöz, közben megnézek pár múzeumot, átmegyek Hong Kongba (itt most vagányan csak annyit írok, hogy Hong Kong, és ebből tudni kell, hogy Hong Kong szigetre gondolok), aztán majd ott folytatom a nézelődést. A tengerparti utat meg is találtam, annyira nem volt nehéz, látszik az ablakból. :) Végigsétáltam az Avenue of Starson, ami olyasmi mint a hollywoodi párja, egy csomó híresség tenyérlenyomata van a földön. Többek között Jackie Chané is, de találtam egy Jackie Cheung-t is. (Azért kell kötőjellel toldalékolni, mert a g-t nem ejtjük.)
Aztán úgy határoztam, hogy a múzeumokat majd visszaútra hagyom, előbb inkább bejárom, amit tegnap nem sikerült. Átkompoztam, majd nekiálltam reggelit keresni. Ja igen, Tibié igazi legénylakás, olyan dolgok, mint pl. kaja nem mindig vannak. :D Itt nagyon olcsó a Meki, szóval erre pályáztam, de mivel már 1 óra körül járt az idő, az összes nagyon tele volt. Nem baj, korgó gyomorral is mozog még a lábam, elindultam a Peak Tram felé. Van egy híres kilátó a város mögötti hegyen, oda visz fel bazi meredeken egy villamos. Meglepődtem, hogy milyen közel volt, a térkép alapján messzebbre számítottam, de amikor megláttam mekkora sor áll ott, inkább ezt is későbbre toltam. Új tervet eszeltem ki! Olyan vagyok, mint az a híres pilóta, aki letette a Hudsonre a meghibásodott repülőt, és mindenki megmenekült. A pillanat tört része alatt kellett létfontosságú döntéseket meghoznom. Erről valószínűleg nem fognak cikkezni, úgyhogy beszámolok róla én. Azt találtam ki, hogy elsétálok a Victoria parkig, ott kicsit nézelődök, aztán majd visszajövők újra meghódítani a csúcsot.
A sétám első állomása a Hong Kong park volt. Ez kisebb, mint a Victoria, viszont valahogy össze van nőve az állatkerttel. Azt hiszem. A táblák legalábbis egy irányba mutattak. Az állatkertbe nem mentem be (pedig pelikán volt a logója, ezzel majdnem becsalogattak), de annyira éhes voltam, hogy a kajálás már lassan minden másnál fontosabb volt. A park nem volt csúnya, de semmi extra. Némi bóklászás, és autóutakon átszaladás után találtam egy Mekit, ami jónak nézett ki. Nem volt AKKORA sor. Azért volt persze, de itt nem is csak ez a nehéz. Az igazán nehéz ülőhelyet találni, ha már megvan a kajád. Ha többen megyünk, mindig úgy csináljuk, hogy egy valaki foglalja a helyet, a többiek meg viszik a kaját. Én ilyenre nem vagyok képes, úgyhogy kikértem a 3 burgeremet meg a fagyimat, aztán vagy 5 percig ténferegtem, mire végre felszabadult egy hely a kakasülőn. Gyorsan betoltam a tápot, majd újult erővel vágtam neki a betondzsungelnek.
Victoria felé először megnéztem valami Convention Center nevű épületet, de csak kívülről. Ez ilyen fura hullámos, kör alakú, ki tudja mire hasonlító épület. És jó nagy. Egy csomó építkezésen kellett átvágnom, ahol rajtam kívül a madár se járt. Sok ilyen helyen voltam ma. Aztán csak megtaláltam a többi embert, és az épület melletti "arany" virágszobrot is. Előtte még láttam valami spéci tuning M6-os BMW, nagyon állatul nézett ki. Nem tudom mindenkinek megdobbantotta-e a szívét, hogy a gyári M6-ost (ami a sima 6-os gyárituning változata) még tovább buherálta egy cég. Vadállat lett az eredmény!
A virágszobortól tovább sétálva (vagyis vissza, mert ez egy kis félszigeten volt) megnézhettem amint egy nagy teherhajóból pakolják a köveket egy kisebb hajóra, aztán megint át kellett vágnom egy csomó úton. Van itt pár jó széles, tengerrel párhuzamos út. Ezeket csak felüljárókon lehet átszelni, és nekem még nem jön érzés szinten, hogy melyik felüljáróhoz hol a lépcső, szóval itt mindig tipródás van. De aztán megtaláltam a felüljárót, és a felüljárón pedig megtaláltam több száz csövesnek látszó tárgyat. Legalábbis elsőre erre gondoltam, mert kartondarabokon ültek, és beszélgettek. Aztán második pillantásra feltűnt, hogy meglepően jól öltözött csövesek, és meglepően jól kezelik a számítógépeiket is. Fogalmam sem volt, hogy mit látok. Egy csomó ember a felüljárón ül és beszélget, kártyázik, eszik, számítógépezik, zenét hallgat, alszik, láthatóan cseppet sem zavartatva attól a ténytől, hogy csövesnek nézem őket. Nem tudtam megoldani a rejtélyt, hát tovább álltam.
A felüljáróról  nézelődve kiszúrtam egy Maserati szalont. Úgy voltam vele, hogy kb. az összes modelljüket láttam már az utcán korábban is, meg szerintem mióta itt vagyok HK-ban, azóta is, szóval nem megyek oda megnézni. De ekkor észrevettem egy verseny festésű példányt, és ez mégis meggyőzött, hogy megéri az a plusz 50 méter. Amikor odaértem, akkor vettem csak észre, hogy a verseny festés nem egy Maseratihoz tartozott, hanem egy Lotushoz. Méghozzá egy Evorához!!! Ilyet még nem láttam élőben, viszont a képek alapján ez az egyik kedvenc sportkocsim. Élőben még szebb! Azért ha már itt voltam az olaszokra is vetettem egy pillantást, cseppet sem lesz csúnyább egy GranTurismo attól, hogy már láttam előtte sok másikat.
A másik dolog, amit kiszúrtam a felüljáróról egy hangszerbolt volt. Gondoltam megnézem ezt is. Ez a másik irányban volt, de úgyis arra vitt az utam Victoria felé, szóval ez a döntés könnyen meghozódott. Épp hogy csak célbavettem a boltot, amikor megláttam az út szélén parkolni egy 458 Italiát! (Ez a legújabb Ferrari modell, ha nem számítjuk a felújított Californiát, meg az FF-et, amit nem tudom, hogy lehet-e már kapni.) Ilyen kocsit ritkábban látok, de úgy gondoltam, hogy megvár az ott, megnézem előbb a hangszerboltot. Volt két cselló is, de üveg mögött, úgyhogy nem tudtam őket kipróbálni. Pedig most készülünk a zenekarral egy olyan számmal is, amiben csellóznom kell majd, úgyhogy szívesen fogtam volna egy hangszer a kezembe. Otthon még nincs csellóm, de dolgozunk az ügyön. Volt egy csomó zongora, meg szinti, meg gitár, meg mindenféle más is. Megnéztem ami érdekelt, aztán dobogó szívvel az Italia felé vettem az irányt. Még mindig ott volt, sőt, akkor mázlim volt, hogy pont akkor vitte el a gazdája, szóval a motor hangot is hallottam. Nade mielőtt ez megtörtént.
Kifordultam a sarok mögül, és megcéloztam a vadat. Lassú, óvatos léptekkel elindultam felé, nehogy elriasszam. Az izzó vörös tekintete rám szegeződött, de nem mozdult. Én a legkisebb rezdőlésére készen álltam elugrani az útjából, semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy becserkésszem a 458-ast. Igen ám, de ekkor hirtelen úrrá lett rajtam az érzés, hogy figyelnek. Hogy nem én vagyok a vadász, hanem mindjárt préda lesz belőlem. Jobbra rántottam a fejem, és ott volt Ő. Életemben először láttam teljes valójában, 1 millió Eurós autó, egy Bugatti Veyron! Igaz, üvegbúra mögött volt, de hát még így is elképesztő volt. 458-as innentől kezdve a futottak még kategória. A Bugatti "szalon" amúgy nagyon kemény. Egy közepesen kicsit terem, a közepén ott trónol az Uralkodó, semmi asztal, szék, brossúra, kiírás, de még eladó sem. Az ajtóra kis betűkkel ki van ragaszta: "érdeklődni személyes egyeztetés után, hívja ezt meg ezt a számot". És ennyi. Mondjuk valószínűleg aki Veyront vesz, az nem csak úgy sétál az utcán, és hirtelen felindulásból kiadja rá az utazás végén megmaradt 1 000 000 Euróját. Csak halkan jegyzem meg, hogy a Veyron és Italia mellett állt egy Rolls Royce is.
Miután kigyönyörködtem magam, tovább ballagtam Victoria felé. Már egész közel volt a park, és micsoda park! Nagyon szuper, acsoda! Modell hajók versenyeztek (fél méter hosszú motorcsónakok, benzinmotorral), mentek mint a nyíl. Volt egy nagy focipálya, egy csomó erősítő szerrel, főleg öregeknek, de volt olyan is, ami nekem is jó lett volna, voltak kosárpályák, teniszpályák, kisebb focipályák. És az egész telis-tele volt! Ugyanolyan emberekkel, akik a felüljárót is elfoglalták. És ekkor esett le! Olvastam a leírásomban, hogy rengeteg itt a filippínó bevándorló, aki vasárnaponként összejönnek, és az egész napot együtt töltik. Hát ezt láttam most a saját két szép szememmel. Amúgy érdekes volt nézni ekkora tömeget ilyen nyugisan "bulizni".
Miután bejártam a parkot megint felkapaszkodtam a régi, keskeny villamosra, és egy megállóval a célom után le is tudtam szállni. Nagyon okosan nem néztem meg pontosan, hogy hova is akarok menni, a térképemen meg nincsenek bejelölve a villamosmegállók. Úgyhogy csak arra tudtam figyelni, hogy a Bank of China épületet mikor látom meg, amikor egyvonalba kerülök vele, na akkor kell leszállni. A probléma csak az volt, hogy mire megláttam, már túlmentem rajta. De nem volt baj, egy rövid sétával ott voltam.
Visszamentem a Peak Tramhez, csak hogy szembe találjam magam egy MÉG HOSSZABB sorral, mint reggel. Viszont most már nem volt más választásom, muszáj volt kivárni. A sorban egyszer csak észrevettem egy táblát, ami arról informált, hogy már csak 1 órát kell várakozni. Ezt erős túlzásnak éreztem, mert a sarkon túl már ott volt a kapu. Aztán elérkeztem a sarkon túlra, és megláttam, hogy a kapu után még tömegek várakoznak. Rögtön értelmet nyert az 1 óra. Bele is telt ennyibe a várakozás, de nem volt vészes, mert nagyjából mindig haladt a sor. Csak hát lassan, meg iszonyú hosszú volt. Amúgy maga a villamosozás csak 5 perc volt ezek után. Ez is borzasztó érdekes volt, mert NAGYON meredeken megy fel. De ami még érdekesebb volt, az az, ahogyan beszálltunk a villamosba.
Egy indiai csoport közé keveredtem be, és hát egy cseppet sem voltak kultúráltabbak, mint a helyiek. Még meg sem állt a villamos, de már kezdődött a furakodás, aztán mielőtt kinyitották volna az ajtót, egy égi hang kellemesen mély basszusa azt mondta, hogy "In order to ensure safety, please board the train in an orderly manner". Különösen a két utolsó szón kezdtem el nevetni - magamban persze -, de aztán bizonyosságot is nyertem. Akkor lökdösődés meg miegymás volt, hogy öröm volt nézni. Ilyet én még tényleg nem láttam, de úgy indultak meg az emerek, hogy egyszerűen MEGAKADTAK a bejáratban. Mert ugye egyszerre 3 ember nem fér be egy keskeny ajtón. Hátulról meg tolta őket a tömeg (köztük én is), izgalmas volt. Már rég letettem arról, hogy ilyen helyeken udvariaskodok. Ilyenkor kikapcsolom a kultúra-áramköreimet, és előtör belőlem a tapló. És hát mitagadás, élvezem. A sors fintora, hogy a nagy tolakodásban az indiaiak közül nem is mindnek jutott hely, én meg az ablak mellett ültem. :P
A Peak maga egy kilátó, ami Hong Kong mögött van, le lehet nézni róla a Hong Kong-i felhőkarcoló-rengetegre és még a kowlooni épületeket is látni. Van egy kifejezett kilátó szint, de oda fizetni kellett volna még pluszban, és azt írta az útleírásom, hogy nem éri meg, mert jobb helyek vannak, ha az ember elkezd sétafikálni a hegyen. Úgyhogy ez volt a terv. Elindultam a legelső jelzett úton, és bíztam benne, hogy visz valahová. Hát vitt! Tett egy kört a hegytetőn, és nem csak az éjszakai fényeket volt lehetőségem megcsodálni, hanem az összes palotát a hegyen. Ez HK legeslegdrágább része, ha az ingatlanárakat vesszük. Sokáig kinai nem is vehetett itt telket, csak az angolok (most persze ezt a szabályt már eltörölték), de hát ez a beszarás kategória volt. Akkora, és olyan fényűző csodák voltak letéve a hegyoldalba, hogy a szemem akkora volt, mint egy alma. (Megint valamilyen leesett állas hasonlatot akartam mondani, de azt már ennyiszor mondtam. Ezért beújítottam, de ez meg mondjuk elég szar lett.) Bentley-k, Ferrarik, Maseratik jártak ki-be a beállókból. Iszonyat jó volt. Közben megint egy kellemes kis borzongás lett rajtam úrrá, ahogy tök egyedül sétáltam az őserdő közepén. Ja igen, mert ez is őserdő volt persze. Volt egy szép beton út a kocsiknak, ki is volt világítva, de amikor néha átsuhant a kisagyamon, hogy ha itt leesek a hegyoldalba (mert nem mindenhol volt korlát), akkor aztán a büdös életben nem találnak meg. Rohadék sűrű ősdzsungel, néha valami fura hang szűrődött ki belőle... izgalmas volt. Amikor már majdnem azt hittem, hogy eltévedtem, akkor pedig visszakerültem a Peakhez.
Kajáltam a tetőn, kicsit csiszoltam a beszédem, aztán megnéztem a lézershow-t. Van ugyanis egy lézershow-nak nevezett valami minden este 8-kor. Tulajdonképpen nem tudom, hogy lézer ténylegesen van-e a műsorban, de a tengerparti felhőkarcolók ilyenkor ritmusra villognak, és ha az ember megfelelő helyről nézi, akkor még zene is szól, és ahhoz van ütemezve a fényjáték. Hát annyit tudok mondani, hogy a Peak NEM megfelelő hely a műsor élvezésére. Ugye pont a rossz oldalról látjuk a dolgokat, pár épület villogott, de unalmas is volt, meg lassú is. Úgyhogy a héten valamikor majd megnézem a zene mellől.
Emiatt (meg, mert iszonyú hideg volt a hegytetőn, ahhoz képest, hogy egy szál pólóban voltam, és délután még ebben is rohadtul izzadtam) aztán 5 perc után feladtam, és elindultam lefelé. Lefelé is lehetnem villamossal menni, de úgy voltam vele, hogy én inkább lesétálok. Mint már a korábbi leírásokból kiderült, szeretek sétálni. Újabb egészséges rettegés és palotcsodálat közben kísérte az utam. Láttam egy olyan viskót, amihez egy teniszpálya méretű gyep tartozott. Hangsúlyozom, egy meredek hegyoldalon vagyunk! (A gyep meg vízszintes volt.) És az egész háznak olyan görög hangulata volt. Egy másiknak szuper jó kovácsoltvas kapuja volt. A harmadiknak egész fala üveg, a negyedikhez külön egyenruhás szolgálók jártak (láttam az ablakból, ahogy készítik a vacsorát). Hosszabb volt az út, mint gondoltam, egyszer el is bizonytalanodtam, de aztán szembe jött egy kutyás sétáltató nő, és ő megnyugtatott, hogy igen, ez az út levisz majd Centralba. Aztán egyszer csak beletorkollott az én utcám egy nagyobb utcába, ami már tele volt taxikkal meg buszokkal, és innentől kezdve már nem volt olyan izgalmas a séta.
A nagy sétában kimelegedtem, meg itt lent már nem is volt hideg, úgyhogy kedvem támadt még kóvályogni egy kicsit. Kitaláltam, hogy nem Centralból megyek át a túloldalra, hanem indul egy komp Wan Chaiból is, és majd azzal. Wan Chai az itteni piroslámpás negyed. Volt térképem, úgyhogy nem volt nehéz megtalálni, de igazából nem voltam olyan hű de nagyon elájulva. Tök ugyanolyan volt, mint a város többi része. Egészen addig, amíg be nem keveredtem a közepébe! Két utcát találtam, ami fullra ki van világítva, prostinak, ribancnak vagy kurvának "öltözött" lányokkal van tele, és kocsma, vendéglő és bár kivételével nincs más rajta. Amikor egy bár előtt pár ROPPANT dekoratív leányző ül, kvázi semmi ruhában, azt megértem, és marketing szempontból nem is tartom rossz döntésnek. De érdekes módon egy csomó hely volt, ahol ilyen 60+ éves nőket raktak ki, hogy csalogassák a vevőket. Hát nem tudom, lehet az én ízlésemmel van a baj, de nem hozott lázba a dolog. No meg amúgy is kitárgyaltuk még szombaton, hogy ha az ember Wan Chaiban keres magának barátnőt, annak nem csak pénzügyi következménye lesz, de egészségügyi is. Szóval kinézelődtem magam, aztán hazakompoztam.
A hazai levegővel jött egy még jobb adalék: élő koncertek. Közvetlenül a kikötő mellett volt valami zenebona, és egész jó kis rock zenét játszottak. Egészen addig tetszett a dolog (kb. 30 másodpercig), amíg az énekesnő nem kezdett el JÓ hosszan tartani egy magas hangot - kb. negyed hanggal lejjebb, mint kellett volna. Ez még nem is lett volna akkora baj, de erre a közönség üdvrivalgásban tört ki. Itt éreztem úgy, hogy ez nem az én zeném, nem az én közönségem.
Szóval tovább sétáltam hazafelé, csak hogy beleütközzek egy másik koncertbe. Ez egész más stílusú volt, nem volt annyira pörgös, sok volt benne a beszéd, de olyan 20 percig azért elhallgatgattam. Fél 11 körül untam meg, és ismét csak elindultam a szállásom felé. Még 10 perce se mentem, amikor megláttam, hogy az út túloldalán egy bárban élő zene szól. Olyan kedvem volt, hogy átmentem megnézni. Ez baromi egyszerűnek tűnik, pedig nem az. Itt a tengerparton vannak a szélesebb utak, amiken nincs zebra, csak felüljárón lehet átmenni. Felüljáró pedig nem mindenhol van, és még ha van is, akkor sem biztos, hogy ott érkezik meg, ahol szeretném. Pl. azt, amin végülis átvágtam az autók felett, úgy tervezték, hogy csak az egyik oldalon volt hozzá lépcső. Ahol én felmentem. De akkor hogy jövök le? Valami 1 emelet magasan lévő kis kertecskébe érkeztem, szökőkutakkal, padokkal, miegymással, csak éppen lefelé vezető lépcső nem volt. Egy jó nagy kerülővel tudtam lejutni, és megérkezni az élő zenéhez. Sajnos mire közelebb értem már a zene minősége is vesztett az értékéből. Nem volt rossz, de annyit azért nem ért, hogy hosszú percekig hallgassam. Úgyhogy 2 szám után hazamentem.
Fél 12-re értem haza, Tibivel még beszélgettünk kicsit, aztán eldőltem aludni. Holnap munka!

Halloween

Most néztem, hogy az előző bejegyzésben írok én mindenről, csak arról nem, hogy miért Good Morning a címe. Gyorsan bepótolom, aztán rátérünk az évszázad bulijára.
Szóval ahogy sétafikáltam a hegyen, feltűnt, hogy mindeki Good Morningot köszön. Még 11:30-kor is. Ez persze még az én buksimnak sem reggel, pedig én aztán tényleg szeretek sokáig aludni. Ennyi.
És akkor Halloween. Tibi aktívan része az itteni magyar közösségnek, úgyhogy estére egy magyar bulit terveztünk. Épp most van a Wine and Dine fesztivál, ahol rengeteg borász állít ki, többek között egy magyar is. Itt kezdődött a buli! Megismerkedtem a csapat keménymagjával, és ugye a boros pultnak köszönhetően csurrant-cseppent is valami.
A stand mellett, hogy vonzza a vásárlókat Cili (Ádám felesége, profi táncos) hastánc bemutatóval szórakoztatta a nagyérdeműt. Hatalmas sikerrel persze. Mi Tibivel olyan fél 8 körülre értünk le, fél 11-kor döntött úgy a csapat, hogy akkor át kell menni Lan Kwai Fongba. Ugyanis ott akkor halloweeni buli van most, hogy csak na! Legalábbis "ígymararááááz… takiÁdám", aki tavaly már volt. 5-en bepattantunk egy taxiba, és 15-20 perc alatt ott is voltunk. Aztán szembetalálkoztunk a tömeggel!
Úgy kell elképzelni ezt a helyet, hogy 2-3-4 utca hosszan az emberek lógnak ki a bárokból, kocsmákból, de annyira lógnak ki, hogy az utcán is egymásnak préselődünk és szemfülesnek kell lenni, hogy ne veszítsük el egymást. És közben irgalmatlan mennyiségű miniszoknyás rendőrnő, stuardess, ápolónő, tűzoltőlány, manga karakter, fekete cica, angyalka, navi (az Avatár 2 emberei), vámpír, hercegkisasszony, hulla, és még kitudja mi jön szembe. A jelmezek nagyon jók voltak, volt egy "menyasszony", akiből egy fűrész állt ki középen, és csurom vér volt. Persze volt pár nagyon ötletes érfi jelmez is, de az senkit nem érdekel. A lényeg az, hogy HK amúgy is szép lányai erre az estére úgy kicsípték magukat, hogy többet nem takart a ruha, mint amennyit takart, és hát… Jó volt.
Az egyedüli kellemetlenség az volt, hogy AKKORA tömeg volt, és a rendőrök annyira túlszabályozták, hogy konkrétan arra az utcára, ahol az IGAZI buli volt, nem is tudtunk bejutni. Így aztán fél 2 körül feladtuk, és hazamentünk. Cserébe szerdán este lesz bankers night, ugyanezen a környéken, talán egy picit kisebb tömeggel, de semmivel sem kisebb hangulattal.
Mielőtt még leírom, hogy a buli után végre jól kialudtam magam, elmondom, hogy az itteni lányok még sokkal szebbek, mint a shanghajiak. Ugyanúgy megvan az ázsiai bájuk, viszont ez itt végre gyönyörű, kerek fenekekkel van kiegészítve. Halloween, Halloween, te vagy a kedvenc ünnepem!
Miután hazaértünk persze hamar bedőltem az ágyba, és hiába van csak pár napom itt nézelődni, úgy voltam vele, hogy inkább kialszom magam, a francnak se kell az, hogy egész héten kómás legyek.
Most zúzok mindjárt múzeumozni, meg várost nézni.
Visszaolvastam a leírást, és nem sugárzik belőle, hogy miért is volt ez olyan hű de jó buli, de az volt.