Ejha

Ejha, most látom csak, hogy majdnem egy hete nem írtam már! Gondolom teljes frászban vagytok otthon, hogy mi lehet a kis Danikával, vajon végre elütötte egy kínai biciklis, vagy eltévedt az úton hazafelé, vagy megnyerte a kínai lottót, és lelépett Szingapúrba, vagy vett két téli kesztyűt, és emiatt nem tud gépelni, vagy annyi a munkája, hogy egyszerűen nincs ideje blogot írni, vagy a cégnél is letiltották a blog oldalát, vagy vett egy édes cukker kölyökmacskát, és minden szabadidejét azzal tölti, vagy begyűjtött egy bombajó kínai csajt, és minden idejét vele tölti, vagy valami újabb toastmasteres marhaságra készül, vagy végre nekiállt megint kínaiul tanulni? Azt hiszem ezek azok a gondolatok, amik a fejetekben járhattak. Egészen eddig a szent pillanatig, amikoris eloszlatok minden tévhitet.
Szóval mi is történt a legutóbbi híradás óta? Hát nagyon sok minden!

Kezdjük azzal, hogy hirtelen rám szakadt valami NAGYON fontos munka. Az a projekt amin eddig csak úgy mindenféle határidő nélkül dolgoztam, hirtelen nagyon fontos lett, de annyira, hogy minden mást el kellett dobni, és ezzel foglalkozni. Ez egy új projekt még nekem, szóval még csak tanulgatom a rendszert, meg minden, erre most pár nap alatt kellett olyan változtatásokat csinálni, amik aztán az összes külső kliensünket, akik a rendszereinken kereskednek érinteni fognak. Érthető okokból eléggé összefostam magam. Na de aztán hála Kisfőnök zseniális tárgyalástechnikájának, sikerült jó egy hónappal eltolni a határidőt, úgyhogy most van időm rendesen megcsinálni a dolgokat. Szóval csütrötök óta ezen munkálkodok, és mellette persze még ezer más dolgon.

Csütörtök este Sharing Sessiont tartottam a Hong Kong-i konferenciáról, és hogy miért érdemes úgy általánosságban ilyen helyekre járni, plusz mellékesen Toastmaster of the Evening is voltam, mert elment a hangja az eredetileg tervezett jelöltnek. Meglepően jól ment a Sharing ahhoz képest, hogy egy szót nem gyakoroltam előtte, mert semmi időm nem volt.
Pénteken kb. eset fél 10-ig az irodában voltam, továbbra is a sürgős munkán dolgozva, meg pár más fontos dolgot is intézve. Úgy terveztem, hogy majd 6 után szépen bevonulok egy üres szobába, és csellózok pár órát, de hát nem jött össze. Mire végeztem a munkával, már olyan fáradt voltam, hogy inkább csak hazabattyogtam, és bedőltem az ágyba.
Szombaton sokáig aludtam, csellóztam, aztán meg mentem Toastmastersre. Egyik barátom az Interpersonal Communications manualból csinált egy beszédet, és én voltam a szerepjáték partnere. Jó volt a meeting is, a beszéd is, utána elmentünk páran közösen kajálni (sajnos megint végig kínaiul ment a társalgás), utána Annával elmentünk még moziba, aztán haza. Múlt hétvégén miután befejeztem a beszéd maratonomat kicsit egymásba gabalyodtunk Annával a bulin, úgyhogy azóta elméletileg 'együtt járunk', a baj csak az, hogy azon kívül, hogy a leányzó remek társaság, jókat beszélgetünk, és tanítgat kínaira, én nem akarok tőle többet. Na de majd megoldjuk, ez legyen a legnagyobb bajom. :P
Vasárnap volt a nagy koncertem az egyik Toastmasters klub születésnapi partiján, 2 számot játszottam csellón, egész jól ment, pár hamis hang volt, meg a nagyon magas hangok nem szóltak olyan szépen, mint szerettem volna, de azért nem volt rossz. Többen is oda jöttek utána, hogy gratuláljanak, sőt, miután befejeztem az első számot, még egy hangos 'bravó'-t is kaptam. Sosem kaptam még bravót eddig. :)
Nagyon jól meg volt szervezve amúgy az ünnepség, teljesen flottul ment, a kommentárok jók voltak, a játékok is jók voltak, minden jó volt. Még a kaja is finom volt.
Egyedül egy fura élményem volt. A parti vége felé a pultnál beszélgettem pár emberrel, gondoltam kérek egy kólát. Ott áll a srác a pult túloldalán, épp mosogatja a poharakat, kérdem 'kérhetek egy kólát?'. Erre: 'Nem.' Hát sok válaszra számítottam, csak erre nem. Aztán mossa a poharakat tovább. Álltam ott megrökönyödve, rákérdeztem még egyszer, 'nem'. Mondom a barátaimnak miért vágok ilyen döbbent fejet, erre megkérdik ők is a srácot, hát kiderült, hogy azért nem, mert elfogyott! Csak ezt ez a szolgáltatás-kultúrában szegény ország szegény alkalmazottja elfelejtette megosztani velem.
Parti után Annával elmentünk egy Choc Republic nevű helyre, ami ilyen spéci csokibár. Mindenféle és fajta csokit lehet kapni, mi valami fagyis, csokis, kekszes, pillecukros költeményt kértünk, és hát nagyon finom volt. A változatosság kedvéért ezen a ponton már hulla fáradt voltam, úgyhogy miután hazaértem, újfent csak bedőltem az ágyba.
Azért is, mert hétfőn korán kellett kelnem, ugyanis egyetlen édesanyám elé mentem reggel a reptérre. 1 darab metró visz a házamtól a reptérig, mégis több, mint egy óra az út. :D A reptéren semmi kaland nem volt, nem kellett ordibáló zebrák karmai közül kimentenem senkit, miközben sátéltam a kapuhoz. 11 körül értem be csak dolgozni, munka volt bőven, olyannyira bőven, hogy még a 1:1 beszélgetést is le kellett mondanom kedvenc kollégámmal. Vagyis nem mondtuk le, csak áttettük egy másik napra. Remélhetőleg akkor már egy picivel kevesebb dolgom lesz. A sok munkának hála megint nem volt időm gyakorolni az esti Toastmasters tréninget, de ennek ellenéri szuper jól ment. Annyira jól, hogy rögtön meghívtak 2 másik klubba is tréninget tartani. :) Ha egy szekér egyszer beindul! És még ráadásként a legjobb Table Topics speaker díjat is megnyertem.
Na itt tartunk most, aki nem hisz járjon utána, én megyek vissza dolgozni.