Nem csak otthon, hanem itthon is van kötelező éves, céges orvosi vizsgálat. Viszonylag egyszerűen leszerveztem a találkozót, bár sokkal több mindenről kellett dönteni, mint otthon. Otthon csak az időpont a kérdés. Itt különböző klinikák különböző ügyeletei közül lehetett választani, sőt még egy extra csomagot is kellett a normál vizsgálat mellé kijelölni. Na de azért sikeresen megbeszéltünk mindent, én pedig vártam a nagy napot.
A nagy nap előtt egy kis napon jött az e-mail, hogy nem-e lehetne-e, hogy egy másik állomásra menjek, mert amit kiválasztottam, ott nem beszélnek angolul. Mondtam, hogy jó, semmi probléma. Igen, de akkor új időpont is kell. Mindegy, azon már nem múlik. Szóval egy héttel odébb raktuk, és így ma reggel mentem.
Reggel 8-ra voltam hivatalos, éh gyomorra, de ezen kívül kómás is voltam a kevés alvástól. Azért megérkeztem időben, és itt ért az első meglepetés. Amikor mondtam, hogy nem beszélek kínaiul, úgy elkeseredtek, hogy már majdnem megsajnáltam őket. Azért nagy nehezen kerítettek valakit, aki legalább valamennyit tudott angolul, úgyhogy sikeresen átmentünk a regisztráción.
Maga a kórház, vagy nem is tudom minek hívjam, rendelő, hatalmas nagy volt, tiszta, egy kész labirintus. Először furcsáltam, hogy miért jön olyan engedelmesen mögöttem a recepciós lányka, de aztán pár pillanattal később világos lett. Az orvosok sem beszélnek angolul! Pár alap kifejezésen kívül, mint pl. hogy "Sit down."
Szóval tolmáccsal az oldalamon vándoroltam egyik vizsgálatról a másikra. Végülis sehol nem volt félreértés, de megértés sem nagyon. Az meg esélytelen volt, hogy valami extrát kérdezzek, pedig lett volna pár dolog, amit szívesen megdiskuráltam volna valami orvossal. Na mindegy.
Viszont! Életemben először szenvedő alanya voltam a kínai orvoslásnak. Itt már előre a lelkemre kötötte a lányka, hogy ne is várjak még egy apró angol szót sem. Ez Kínai Orvoslás! Beszélek kínaiul? Nem? Hát, pedig KELL. Mert ez KÍNAI ORVOSLÁS! Felmerült bennem a gyanú, hogy az egyetemen felvételi követelmény, hogy ne beszéljünk idegen nyelvet, hisz ez KÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍNAI ORVOSLÁS!!!
Ezek után a legnagyobb misztikumot vártam. Füstölőket, fejetlen kakast, félhományt, ehelyett egy Windows 3.1-re optimalizált szoftverrel találtam szembe magam. Doki szépen bekattintgatta az adataim, valamit bemondásra, valamit hasból. Pl. kérdezte mennyi a vérnyomásom. Mondom nem tudom. Nálunk otthon ezt meg szokták mérni. (Ezt már nem mondtam, csak gondoltam.) Mondtam, hogy alacsony szokott lenni, erre beírta 110/70-et. A keresztnevemet (DANIEL) kürölbelül egy percig gépelte. Már majdnem ott tartottam, hogy kirántom a kezéből a billentyűzetet és beírom én. Ezek után érthető, hogy annyira nem tartottam sokra tanult barátomat.
Következő lépés, feküdjek fel az asztalra. Felfeküdtem (előtte cípő, zokni le), aztán látom ám, hogy egy akkora behemót csipesz van a kezébe, mint talán csak kovácsoláshoz használnak. Itt elkezdtem leizzadni, mert már elképzeltem, hogy ezt most berakja az orromba, és kihúzza az agyam, de aztán csak egy vattapamacsot fogott meg vele, és valami taknyot kent a kezemre, lábamra. Amúgy legalább 5 helyen fürdettek meg takonyba, a hajamba kenték, nyakamra, mellkasomra, a végén már elég idegesítő volt. Persze nem takony volt, hanem valami gél, de az már részlet kérdés.
Na, a lényeg, hogy bekent valami géllel, aztán meg rám tett valami csipeszt, ami dróttal rá volt kötve egy érzékelőre. Ezt az érzékelőt aztán hozzáérintette a bekent részekhez, mire a programja az alap Windows csilingelő hangot hallatta. Ha nem lettem volna annyira megrémülve jót nevettem volna az egészen, de még mindig a nagy csipesz okozta sokk hatása alatt voltam. Ezt elég sokáig csinálta, néha tovább tartott, mire jött a csilingelés, néha hamar zenélt, aztán egyszer csak készen voltunk.
Visszavettem a zoknim, cipőm, és mire megint a helyemen voltam, már mindenféle vonalak voltak a monitoron, és a doki közölte, hogy a gyomrommal valami nincs rendben. Hát ez totál így van! Aztán nézi tovább, mondja, hogy elég későn szoktam lefeküdni. Ez is így van! Több dolgot nem mondott, gondolom azért, mert szuper egészséges vagyok, de ezzel a két jóslással is visszanyerte a hitelességét. És elképzelni sem tudom, honnan látta ezeket.
Mondjuk javaslatot nem mondott, hogy mit kellene csinálnom, hogy meggyógyuljak, de lehet csak azért, mert nem beszéltem KÍÍÍÍÍÍNAIUL és ez a szint már a tolmács lánykám képességeit is meghaladta. Elméletileg majd küldenek valamikor egy angol nyelvű eredményt.
Na és akkor még egy beszámoló: a nap, sőt, az év sokkja!
Az egyik ajtóra, ahová betereltek az volt írva, hogy "Male surgical". A surgical szótól mindig félek, mert azt vizionálom, hogy szikével szétkaszabolnak. Ehelyett egy roppant kedvesnek tűnő öreg bácsi fogadott, aki a legjobban beszlét angolul. Persze ez is kimerült abban, hogy honnan jöttem, és hogy mióta élek Kínában, de legalább próbálkozott valami párbeszéd félével. A többiek ezt meg sem próbálták.
Nézegette a pulzusom, a torkom, aztán egyszer csak látom, hogy valami maszk félét vesz elő. Veszi, veszi, de mire kivette a dobozból, már KÉT gumikesztyű lett belőle. Ajjaj, mindenki látta azokat a filmeket mi történik egy rendelőben, ha a doktor gumikesztyűt vesz fel. Mióta megtudtam, hogy van ilyen vizsgálat férfiaknál, azóta rettegek a naptól, amikor utólér. De a doktor még mindig velem szemben van, még van remény! Mondja, hogy gatya le, hát csinálom. Megnézi, hogy elöl minden rendben, én pedig szugeráltam, hogy akkor ezt itt most fejezzük is be. Mondta, hogy felhúzhatom a nadrágom, én pedig magamban hálát adtam, hogy ennyi volt.
De hát az élet nem habostorta! Még az övemhez sem értem, amikor minden kétséget kizáró mozdulattal jelezte, hogy itt az idő megfordulni, és megmarkolni az ágy szélét. Eddigre a gumikesztyűt, (ami amúgy a könyökéig ért, és ettől kezdtem újfent megrémülni) mérnöki precizitással finom vazelinréteggel borította.
Ha jól emlékszem csak az egyik kezével fogta a vállam, és amíg én a képzeletemből előhalásztam egy meseszép, békés hely képét, hogy oda meneküljek, addig tette, amit tennie kellett.
Azt hittem, hogy csak középkor környékén fog utólérni a végzet, de úgy látszik egyes kultúrákban már a zsenge 27 éveseket is ellenőrzik. Viszont a jó hír, hogy azt mondta minden rendben.
És akkor ezzel a gyönyörű költői képpek mára be is fejeztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése