Lakásnézőben

Elkezdődött. Elkezdődött a hosszú és fáradtságos tortúra, amit egyesek lakáskeresésnek hívnak. Én idegölésnek hívom, illetve hívtam egészen máig. (Nem, még nincs meg a helyem.)

De előbb beszéljünk a tevékről. A teve a sivatag vándora. A teve a kétpúpos bernáthegyi a sivatag dűnéi közt veszteglő eltévedt utazónak. Hong Kongban nem él teve. Szabadon. De talán még Szingapúrban sem. És aki megmondja nekem, hogy mi az az állat ami még nem él Szingapúrban, pedig az ország névadója szerint kellene élnie, az jutalomban részesül majd. Leírtam már korábban a blogomban.

És akkor most vissza a lakásvadászathoz. Sophie nagyon készségesen segít nekem, hívogatja az ügynököket, lebeszéli a találkozókat, előadja mindig ugyanazt a monológot, amikor egy új ügynökséghez megyünk, tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. És ennek ellenére nem történik semmi!
Egy egész este alatt 1 nyamvadt lakást tudunk megnézni, miközben hemzseg az utca az ingatlanügynököktől, mert ANNYIRA sokáig tart itt minden. Én a kis buta fejemmel úgy képzelem, hogy elmondjuk mit akarunk, ők beírják a gépükbe, az meg kiköpi, hogy hány lakás van, ami megfelel a követelményeknek. Ehhez képest minden látogatás legalább 15-20 perc beszélgetésből áll, aminek nagy része várakozás. Az óra meg ugye ketyeg. Mármint, hogy mikor kell a mostani helyemről kiköltöznöm.
És a másik, ami meg felbosszant, hogy amikor végre kibökik, hogy mit is tudnak ajánlani, akkor az legtöbbször 0 vagy 1 lakás. Miközben akkora komplexumok vannak itt, hogy csak na. (Vicces adalék, hogy a hamarosan megépülő Shanghai Centerben, ami Sanghaj legmagasabb épülete lesz, 16 000-en tudnak majd dolgozni - ez több, mint kedves szülővárosom, Sárospatak lakossága.)
Szóval ez a két faktor olyan szinten felbosszant mindig, hogy tök mérgesen megyek lefeküdni.

Ezen a héten csak csütörtökön és pénteken tudtunk nézelődni, mert hétfő Sophie-nak nem volt jó, kedd nekem nem, szerdán meg közös ivászat volt a Hong Kong-i főnökkel, ami amúgy nagyon jól sikerült. Ittunk cidert, szilva szakét, meg whiskey-t. Én legalábbis. Egyik kollégám csak tejeskávéval múlatta az időt. :P És ezután még volt egy globális telefonkonferenciánk, ahol annak ellenére feszt pofáztam, hogy tudtam, hogy be vagyok csípve, és le kellene némítanom a telefonom. :P

Naszóvalalényeg, hogy péntek este nagyon el voltam keseredve, mert nem haladnak jól a dolgok.

DE! Szombat van ma, és hirtelen előbújt a napocska a viharfellegek mögül. Ma 4 lakást is megnéztünk, és holnap még fogunk újabbakat nézegetni. Az egyik nagyon jó volt, 113 négyzetméter, két nagy háló, egy hatalmas nappali, egy nagy dolgozószoba, normális konyha és fürdő. Csak épp 1500-zal a költségvetésem felett. Aztán mutattak egy másikat is, az már jó árban volt, viszont ahhoz képest nem volt szép és lakható. A csocsóasztalom sem fért volna el.

Aztán néztünk majdnem egy másikat is, csak nem volt otthon a jelenlegi bérlő, annak ellenére, hogy meg lett beszélve még tegnap. Aztán néztünk egyet azon a környéken, ahol már a kezdetektől fogva akartam lakni, de egyrészt drága is volt, meg nem is volt annyira jó, mint hittem. Valahogy belülről sokkal koszosabb volt, mint azt kintről gondoltam volna.

Szóval annak ellenére, hogy még mindig nem találtam meg a helyem, azért most bizakodó vagyok. Mégiscsak van remény! És a másik eredménye a napnak, hogy új blokkokat is bevettünk a radarunk alá. Az egyik kívülről elég lerobbantnak néz ki, viszont amikor bementünk a sorompón belülre, egy Bentley Continental GTC parkolt egész elöl. Szóval lehet, hogy belülről nem is olyan rossz az a hely. Megnéztem most neten, hogy miket ajánlanak ott, és egész jókat találtam normális áron. Szóval holnap azzal a blokkal folytatjuk majd. Ha ott tudnék lakni, az még jobb lenne, még közelebb van a metróhoz, irodába is be tudok biciklizni, és még a kertje is szép.

Majd jönnek az újabb infók, idővel. Most viszont mennem kell, mert még valami meglepetést össze kell ütnöm Sophie-nak a sok segítségért cserébe. :)

Az első kínai párbeszédem

Most csak gyorsan, mert munkában vagyok, és itt ül a nagyfőnök (RW) mellettem. Sophie-val voltunk ma ebédelni, és fizetéskor egy egész párbeszédet folytattam a pincérrel.
- Pincér, fizetnénk.
Kihozta.
- Szeretnék egy személyes számlát kérni. (Értsd nem cég nevére kiállítva.)
Amikor fizettem:
- Van még 3 RMB-d?
- Van.
- Köszönöm.

Ennyi volt a tündöklésem, de roppant büszke vagyok magamra, hogy nemcsak a jól begyakorolt mondataimat tudtam elmondani, de még egy spontán kérdésre is tudtam válaszolni. :D

3,7%

"Vajon mi is lehet ennyi?" - teszi fel a kérdést A Költő. Hát bizony kérem szépen, kivételesen most nem feszítem az idegszálakat hosszú, barokkos, mármár rokokósan díszített körmondatokkal: ennyit fogok adózni! Hihetetlen, mi!?

Azt gondoltam, hogy majd jól leírom a folyamatot, hogy hogyan is jön ez ki, de most néztem, hogy még ha nem is említem a fizum nagyságát, akkor is ki lehet számolni. Csak fel kell írni egy viszonylag primitív, 1 ismeretlenes egyenletet. Szóval elhallgatom a konkrétumokat (mert ugye céges szabály, hogy nem osztjuk meg a fizut mással), de azért itt egy hozzávetőlegesen pontos procedúra hogyan számolnak adót a külföldiek:
1. Vedd az alap fizetésed
2. Vedd a 60%-át, ugyanis maximum 40% adómentesen használható, ha bizonyos dolgokra költöd (lakásbérlés, étteremben evés, nyelvlecke, évi kétszeri hazautazás, gyerekek iskoláztatása) és ezt számlával tudod igazolni.
3. Ehhez add hozzá az egészségbiztosítás díját, amit a cég fizet utánad, de neked kell az adót fizetni.
4. Ez a szám lesz az adóalap, ami meghatározza, hogy hány százalék az adó. Ez esetemben xx%. (Ide akartam írni a pontos számot, de most jöttem rá, hogy ebből beazonosítható lenne a következő két változó, ami viszont már elég lenne a pontos számításhoz. :D)
5. Ebből vonj ki valamennyit. Mert miért ne? Miért adózna a szegény külföldi a teljes fizuja 60%-a után, nem?
6. Ennek vedd az xx%-át.
7. Aztán ebből a számból, ami már az adó lenne, még vonj ki valamennyit. Mert miért ne!
8. És íme, meg is van az adód, ami az én esetemben a fizum 3,7%-át teszi ki.

Ugye milyen sanyarú a sors itt Kínában? Nem elég, hogy nem beszélem a nyelvet, de még az ételek is furák. Cserébe megengedhetem magamnak, hogy egy cirka 100nm-es, újépítésű lakásban lakjak, az irodától 10 percre. De hát vállalom a szenvedést, ismertek, nem vagyok az a panaszkodós típus.

Ez volt a mai nap szenzációja. Ezt az eszmefuttatást a HR-rel is egyeztettem, és pontos. Szóval most már tényleg elhiszem. Ma amúgy már majdnem befejeztem az összes adminisztrációt a költözésem körül. azért valamennyit dolgoztam is, pl. levezettem egy meetinget, ahol kiderült, hogy pár hónapom lesz egy mission critical feladat elvégzésére, amit ha elrontok, akkor az egész cég hírneve odalesz. :P Najó, nem fogunk a kukába kikötni, de konkrétan dollár millióktól eshetünk el. De azért nem kell túlizgulni, ugye?

És hogy valamelyik korábbi megjegyzésem a helyi bankok színvonaláról megcáfoljam, hadd említsem még meg, hogy ma remek tapasztalatom volt a bankom (China Merchants Bank) call centerével. Munkaidő után felhívtam őket, hogy valamit kérdezzek (amiről utólag kiderült, hogy tök hülyeség volt), kapcsolni tudtak egy angol nyelvű kollégát, aki nemcsak, hogy meghallgatta a kínom, hanem még utána is kérdezett, hogy mi lehet a megoldás, mert hogy ő nem tudja. Aztán közölte, hogy nem létezik, amit keresek. :P És mindezt teljesen udvariasan és gyönyörűen érthető angollal. Szóval most kaptak egy nagy pirospontot.

Most viszont megyek, mert még össze kell raknom egy beszédet holnapra, és már így is 11 múlt.

Eztán emelt fővel járjatok!

Már ha eddig nem ez lett volna az alap. Reggel megkaparintottem egy újságot, ahol az egyik kép alatt ez a felirat volt látható:

A jet ski rider shows off her skill on Suzhou Creek in Shanghai, after 33 dragon boat teams from both home and abroad raced in the rain. Nine team, including entries from France, Hungary and Macau, competed in the final races on a 500-meter stretch between Gubei Road Bridge and Luding Road Bridge in Putuo District. Defending champions Hungary were victorious.

Magyarán szólva a saját nemzeti sportjukban nyomtuk le a kínaiakat! Najó, ez persze kis ferdítés, mert a nemzeti sportjuk a tollaslabda, abban meg lehetetlen megverni őket. De az mindegy. A lényeg, hogy ebben a nyüzsgő metropoliszban egy maroknyi elszánt hazafi megmutatta, hogy mire vagyunk képesek, ha összefogunk. Vagy valami hasonló.

Reggeli után nekiálltam lakásokat nézegetni. Vagyis most még nem a lakást magát, csak a környékeket derítettem fel. Térképen bejelöltem, hogy hol érdemes nézelődni, és szépen körbebicikliztem azokat a helyeket. Az egyik nem tartogatott túl sok meglepetést, ez lenne az elsődleges cél, egész közel az irodához és két metróvonalhoz is. A következő hely (a 7-es metró következő állomása) nagyon lepukkant volt. A házak is, meg a környék maga is. Egy gyönyörű szép tömböt találtam, de az meg még építés alatt volt. Pedig az tényleg elég újnak nézett ki. :P
A harmadik hely Sophie megállójánál van. Ez már egész jó környék, de még itt is nagyon sok az öreg épület. Azért találtam párat, ami tetszene, az egyik tényleg nagyon pofás volt. Erről csak otthon derült ki, hogy luxuslakosztályokkal van tele, és egy lakás 30 000 RMB-től kezdődik havonta. (Az én keretem körülbelül 4000 RMB.) De azért találtam normális árban is helyeket.
Hazajöttem, lezuhanyoztam - mert azért csak meleg van errefelé, még ha nincs is az a rekkenő hőség most szerencsére -, és nekiálltam tovább dolgozni. Ja előtte még bevásároltam és megebédeltem. Folytattam a névjegykártyáim digitalizálását (amit Sophie fájdalmas egyszerűséggel csak "bepötyögésnek" nevezett), aztán összeírtam, hogy milyen témákról tudnék előadni az angol klubjában.

Talán mintha ezt sem meséltem volna, de beprotezsált, hogy tartsak előadást az angol klubjában. Persze rábólintottam, ahogy Darrentől tanultam "Never turn down stage time", de különösebben nem foglalkoztatott a dolog. Majd valamiről beszélek. Igen ám, de pár napja kiderült, hogy ez nem csak amolyan jótékonykodás, hanem ezért majd fizetnek nekem! Óha, máris professional speaker lettem. :) Szóval hirtelen sokkal izgalmasabb lett ez a kérdés, és már egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit készülök rá. Ha sikerül egy atom előadást tartanom, akkor hátha vissza is hívnak. Úgyhogy összegyűjtöttem különböző témákat, amiket érdekesnek tartok, és esetleg több részre is lehet őket bontani. Aztán majd Sophie megkeresi a klub főnökét, hogy akkor melyik legyen.

Délután már végre nem kellett egyedül szomorkodnom, visszajött Sophie. Kicsit pihentünk itthon, ettünk egy kis fagyit (vettem egy nagy tömb vaníliát meg hozzá karamel öntetet), aztán elindultunk hozzá. Én azért kísértem el, mert kitaláltuk (vagyis persze én erőltettem), hogy keressünk már ma este pár ingatlan ügynök számot, amiket holnap Sophie felhívhat és akkor már szerdán mehetünk lakásnézőbe. Hétfő, keddre már van program. Ehelyett azt kellett látnom, hogy az összes iroda még nyitva volt. (Ez már olyan este 8 körül volt.) Szóval mindenhol előadtuk (előadta) a mesét, hogy itt lakunk a környéken pár éve, és szeretnénk új helyre költözni, aztán mondta az elvárásaimat. Mindenhol azt mondták, hogy áh, ilyen nincsen, ennyi pénzért. De majd visszahívnak ha lesz valami. Sophie szerint tényleg fognak is telefonálni, én nem vagyon ilyen optimista. :P De persze miért nem? Ki legyen optimista, ha nem én?
Aztán a harmadik irodában tudtak mutatni egy lakást azonnal. Hát nem voltam elájulva tőle. Állítólag 85 nm, de szerintem 70 se volt. Ezen így utólag agyalok. A pesti lakásunk 70 nm, és abban van 3 szoba meg konyha, meg folyosók, meg fördő, meg wc, meg erkély, meg gardrób... Tuti, hogy ez nem volt 85 nm. Kell majd szereznem egy mérőszalagot, és lemérni legközelebb. Meg amúgy szép és tiszta sem volt. Szóval nézelődünk tovább. Ja, a rossz hír mondjuk, hogy Sophie szerint teljesen rendben volt. Lehet, hogy nagyon le kell adnom majd az elvárásaimból? Hát majd kiderül.
Amúgy azon agyalok, hogy A Titok szerint ahogy gondolkodok az életemről, olyan életem is lesz. Lehet, hogy ki kellene vennem valami jó drága, fényűző lakást, aztán majd jön hozzá a bevétel is. Most épp két dolog is lóg a levegőben, amiből lehetne extra pénzem, szóval ez még reális is lehet. Persze most jön a filozofikus gondolatmenet (nem kell megilyedni, csak a fejemben), hogy a logikus vagy az optimista (naiv?) énemre hallgassak. Lehet amúgy nem lenne hülyeség az optimistára!

Egy szombat egyedül

Sárkányhajó fesztivál van, mint ahogy azt már talán említettem, de ha nem, akkor most igen. Ez egy 3 napos ünnep, úgyhogy Sophie hazament Nanjingba. Vajon ezt most hogy kell toldalékolni? Ha jól láttam, magyarul ezt valahol Nankingnak írták, gondolom Peking mintájára, ami igazából ugye Beijing.

Rövid kínai nyelvlecke!
Bei jelentése észak, Nan jelentése dél. Jing pedig főváros. Ugyanis a történelem során Peking (Beijing) és Nanking (Nanjing) felváltva voltak fővárosok. Bár pont nemrég tanultam, hogy valamikor Xi'an is volt. Ennek nem tudom mi a magyar megfelelője, de itt van a híres agyaghadsereg.

Szóval vissza a nyelvtani morfondírozásomhoz. Nekem a Nanking nem tetszik, mert csak. Szóval én a kínai változatot használom, amit Nanjingnak írnak, igen ám, viszont a g-t nem ejtik a végén. Tehát most arról győztem meg magam, hogy igazából Nanjing-ba lenne a helyes toldalákolás. Ha valaki esetleg tudja linkelni a Helyesírási szabályzat idevágó paragrafusát, azt megköszönöm. Én úgy okoskodtam, hogyha néma hang van a szó végén, akkor kötőjellel toldalékoljuk, viszont nem tudom, hogy külföldi szavakra van-e valami más szabály.

Néha magam is elképedek milyen sokat tudok írni a semmiről! De hát hiába, hosszú évek alatt fejlesztettem tökélyre a mellébeszélés tudományát.

Ma nagyon sokáig aludtam, de persze azért mert megint hajnali fél kettőg fent voltam. 10 után kezdtem el nézni a Ponyvaregényt, ami két és fél órás. Nagyon jó film!

Ma ilyen háziasszonyos napom volt. Először elmosogattam, aztán kivasaltam az ingeimet, az egyiket ki kellett mosni még egyszer, mert valami új, eddig ismeretlen eredetű kosz került rá miután kivettem a gépből. De a második mosás eltűntette. Utána összeírtam egy rövid listát, hogy mit várok a lakásomtól, hogy Sophie tudjon mit mondani az ügynöknek. Folytattam az összegyűjtött névjegyeim digitalizálását, ami nagyon embertpróbáló munka. Utána kivagdostam azokat az újságcikkeket, amikre még szükségem lehet, pl. hogy milyen jó nyaralóhelyek vannak a környéken, milyen jó turistahelyek vannak a régióban (mint pl. Kanada), meg egy jó hosszú éttermes listát, amiből majd lehet szemezgetni.

Nagyjából ennyi volt, ami hasznosat csináltam, megint aludtam egy jót délután, ÉS! Felfedeztem 3 új villanykapcsolót, illetve egy negyediket, ami villanykapcsolónak van álcázva, de igazából a mosogatóba épített ételdarálót üzemelteti. Konyhamalac! Most ugrott be, hogy így hívják. Ugye?

Este elmentem kondizni, meg úszni meg szaunázni, most jöttem vissza, és nagyon hányingerem van. Lehet, hogy kicsit túlhajtottam magam. Na de nincs az a hányinger, amit egy jó kiadós instant nudli (papírdobozból!) ne hozna helyre. Úgyhogy megyek is kikúrálom magam.

Dan is back in town!

Hát elérkezett a nagy nap, visszajöttem Sanghajba!
Igazából már majdnem egy hete, de most szántam csak rá magam, hogy írjak valamit. Eltérően a múltkori kezdéstől, most nem írom le részletesen, hogy mi mindent csináltam, amíg idáig jutottam, elméletileg úgyis mindenki tudja. Szerencsére nem kellett eladnom a lelkem az ördögnek, de még csak akt fotózást sem kellett vállalnom.

Egy hét után annyit tudok elmondani, hogy még mindig nagyon fáradt vagyok. Ma délután aludtam 3 órát, és így most jól érzem magam. Majd meglátjuk, hogy sikerül-e időben lefeküdnöm. Amúgy nagyon jó kis ágyam van, a Marriott Executive Apartmentsben lakom, kicsit kisebb a lakásom, mint múltkor, cserébe fényűzőbb. És nagyon kényelmes az ágy! Van saját medencém is (mármint, a házban van egy), nagyobb a fürdő meg a konyha, mint múltkor, és van a lakásban, mindjárt összeszámolom... 20 működő villanykapcsoló, 2 nem működő, és egy főkapcsoló, ami pont úgy néz ki, mint a többi, csak van alatta egy cetli, hogy főkapcsoló. Szóval képzelhetitek, hogy néz ki amikor elmegyek itthonról, fel-le kapcsolgatok mindent, mire végre kisakkozom mit kell megnyomni, hogy az kapcsolódjon le, amit akarok. Mert amúgy van 1-2 tök nem logikus elhelyezés is. Na mindegy, már nagyjából kitanultam a szakmát.

Nézzük mi is történt mióta itt vagyok. Szombaton Sophie várt a reptéren, és azóta is sok időt töltünk együtt. Plusz ő az ingatlan ügynököm is, de erről majd később. Vasárnap egész napos Area Governor trainingen voltam, ami nagyon izgalmas volt és sok jó dolgot tanultam. Hétfőtől ugye munka, de még nem sokat haladok a rendes dolgaimmal. Egy csomó dolgot kell még elintéznem az érkezésem után. Igazából a legtöbb minden sínen van, viszont a legnagyobb feladat, hogy találjak egy lakást! Ez sokkal bonyolultabb, mint gondoltam, főleg, hogy én még otthon sem kerestem lakást sosem, itt meg hát ugye még sokkal nehezebb minden. Neten rengeteget nézelődtem, és találtam is egész jókat, de aztán bárki, akit kérdeztem, azt mondta, hogy azoknak a felét sem szabad elhinni, egyrészt az ár is alacsonyabbra van beírva, mint valójában, meg a képek is hamisak... Bíztató. Viszont tegnap este beszéltem egy (talán) görög sráccal, aki már pár éve itt él, és ő mondott pár nagyon jó és hasznos tippet, hogy hogyan kell az ügynökökkel tárgyalni:
- először is vigyek magammal valakit, aki beszél kínaiul (ő lesz Sophie, a kedves ingatlanügynököm)
- el ne áruljam, hogy most érkeztem meg, mondjam azt, hogy már pár éve itt élek.*
- nagyon pontosan specifikáljam, hogy mit is akarok
- személyesen menjünk be egy ingatlanirodába, és kérjük meg őket, hogy mutassanak meg lakásokat a környéken (ehhez persze az kell, hogy már tudjam melyik környéken akarok lakni)
- kaptam tanácsokat azzal kapcsolatban is, hogy a szerződésbe mit kell berni
Asszem ennyi. És akkor most beszéljünk a *-ról. Szóval állítólag úgy csinálják errefelé, hogy az elején mutatnak egy csomó nagyon lepukkant, szar lakást. Amikor már nagyon elkedvetlenedett a vevő, akkor mutatnak valami közepeset, ami igazi Mennyországnak fog tűnni, és rögtön lecsap rá a paraszt. Ezzel szemben Makas szerint ezt kell mondani. "Itt élek már 3 éve, és költözni szeretnék. Egy két hálószobás, legalább 80 nm-es, bútorozott lakást szerenék, és 4000 RMB-nél semmiképp sem akarok többet költeni rá. Ne vesztegesse az időmet, hanem mutassa meg a legjobb lakást ami ezeknek a követelményeknek megfelel." Persze hatásosabb lenne, ha ezt én tudnám kínaiul mondani, de bízom benne, hogy Sophie is elég meggyőző lesz majd.
Jövő héten már megyünk majd nézelődni, remélem viszonylag hamar találunk majd valami szép helyet. Amúgy már keresgéltem jó környéket, és az egyik tetszik is, csak egy picitvel a költségvetésem felett van. 5000RMB-ért láttam két szintes(!), 95 nm-es, gyönyörű új lakást. Csudaszép volt! Ha le tudnám alkudni 4000-re, meg is lenne az új helyem.
Ja, a másik dolog, amit meg észrevettem, hogy ha lenne kocsim, sokkal jobb üzletet is csinálhatnék. Ugye most csak metrómegálló közelében nézelődök, viszont Pudong tele van metróhoz nem közel lévő helyekkel, ahol csudaszép, új lakások vannak - sokkal olcsóbban, hisz nincs közel metróhoz. Ilyen helyen 4000-ért olyan palotát kapok, hogy csak na! Szóval az új projekt: egy darabig lakni abban, amit most találok, aztán szerezni egy használt autót, és elköltözni valahová messzebb. Na de ez még a jövő zenéje.

És akkor zárásképpen egy gyönyörű kultúrális különbségről. :) Olvastam az újságban, hogy egy fickó a  tömött metrón elkezdte mutogatni a farkát egy fiatal csajnak. Erre fogták az utasok, és jól összeverték. Ez volt a kivonat a címlapon. Aztán a maga a cíkk legalább 3-szor részletezte még, hogy utasok addig rugdosták a fickót, aki ekkor már a földön volt, amíg a rendőrök ki nem értek. Aztán kicsit később megint leírták, hogy de milyen segítőkészek voltak az utasok, akik nem csak, hogy megverték, de jól össze is rugdosták a fickót. Aztán még egyszer. Mintha ez valami nemzeti diadal lenne, hogy valakit csoportosan összevernek. :D

Ja, még két dolog. Az egyik, hogy megint nyitottam egy bankszámlát. (Vagyis Sophie-val nyitottuk.) Ez most egy fokkal jobb már, mint az előző, meg rendesen is néz ki a bankkártya, de megint van egy-két olyan primitív dolog. Van netbank, amihez egy fizikai USB kulcs kell, hogy működjön (ez tök jó, meg biztonságos), viszont emiatt le kell tölteni hozzá egy külön programot, ami viszont nem megy Macintoshon. Tele van Sanghaj Apple gépekkel, és nincs annyi eszük, hogy portolják a progit OS X-re. De amúgy lehet, hogy ez jó számla lesz. Mivel ide fog érkezni a fizum, ezért igényelhetek majd valami jobb bankkártyát ahol kisebbek a költségek, mint a normállal.

A másik hír meg, hogy egy jó darabig ne számítsatok képekre, mert azt hiszem otthon hagytam a fényképezőgépem kábelét... Legalábbis sehol nem találom. Még lehet, hogy valamiért a légipostás cuccaim közé került, de az is lehet, hogy tényleg otthon maradt. De ezt majd valahogy megoldom. Idővel. Addig meg elégedjetek meg a meseszép leírásaimmal. :)