Beszéljünk a pénzrül

A cím elírásnak indult, de aztán megtetszett így ü-vel, és inkább így hagytam.

Emlékszem, amikor Gyurcsány bepottyant a köztudatba még nem is tudom mikor, akkor persze mindenki elkezdte nézegetni a múltját, meg hogy hogyan lett milliárdos. Engem nem nagyon érdekelt a dolog akkor se meg most se, egészen addig, amíg egyszer valahol ezt az idézetet nem olvastam tőle: "Csak az első milliómról ne kérdezzenek!" Ebből nekem az jön le, hogy az első millióját valahogy összesimliskedte, onnantól kezdve viszont jó polgár módjára, minden előírást betartva lapátolta össze a vagyonát. Hogy így van-e vagy sem, azt nem tudom, viszont nagyon romantikus gondolat, hogy ha az embernek van 1 milliója, az már egyenes út a milliárdosságig.
És ezzel el is érkeztünk a mai témához: megkerestem az első millióm! Jeeee! Persze ez a mai világban annyira nem nagy szám, de azért én örülök neki.

A számlaszámomat Sophie ajánlására kitakartam, bár nem tudom mi baj történhetne ha nyilvános? Valaki elkezd titokban pénzt küldeni nekem?

Na de amúgy nem volt mindig ilyen rózsás a helyzet. Sőt, igazából már a screenshot készítése után 5 perccel sem volt ilyen rózsás a helyzet, mert befizettem a lakbért. Ami elég vaskos... Így 3 hónap élet után rájöttem, hogy feleslegesen nagy lakást béreltem. Persze tök jó, amikor nincs vele gond, meg az is király, hogy nincs bezártság érzésem sosem, de egyrészt egy csomó időm elmegy a takarítással, másrészt meg tök sok pénzt kiadok lakbérre. Amíg csak elméleti szinten költöttem 5500-at egy hónapban, addig még jónak tűnt, de mióta látom, hogy ez több, mint minden más kiadásom együttvéve, úgy már más perspektívába kerül a dolog, és hirtelen elkezd fájni a szívem. Meg a bankszámlám. Meg az agyam. Meg még minden másom, ami valahogy a pénzhez köthető. Szóval most épp szabadidőmben azon töprengek, hogy hova kellene költözni majd következő nyáron, amikor lejár itt a szerződésem.
Nem egyszerű kérdés... Tényleg. Szóval most nem is beszélek róla.

Vissza a pénzhez. Szóval hogy be tudom-e fizetni most a lakbért, az egész sokáig kérdéses volt. Legalább másfél hónapom ráment arra, de talán még több is, hogy mindent rendbe tegyek, és addig csak azt láttam, hogy a pénz csak fogy, fogy, fogy, és nem érkezik annyi utánpótlás, amennyi a lakbérhez kellene. Elég kellemetlen gondolat volt.

Nem kell aggódni, elmondom mi történt.
Szóval ugye a fizetésem 2 részben kapom, ezért tudok ilyen hihetetlen keveset adózni. Legálisan. Van egy alap fizetésem, ami a totál fizum 60%-a, ezután fizetem az adót. És van egy másik része, amit mint külföldi kapok, ez a maradék 40%, ezt adómentesen kapom, igen ám, de csak akkor ha számlával igazolom, hogy 5 előírt dolog egyikére költöttem. Eddig ez így - elméletben - rendben is van. (Zárójelben, és nagyon halkan jegyzem meg, hogy a számok alapján még kevesebbet adózok, mint azt korábban írtam. Csak olyan 3,3%-ra jön ki! Jó világ ez itt!!!)
Az 5 dolog a lakbér, étteremben evés / mosoda, évi kétszeri hazautazás, kínai nyelvlecke és gyerek iskoláztatása. Szóval alapvetően nem kellene, hogy ez gondot okozzon, ezekből simán össze tudok szedni annyi számlát, amennyi kell.
Kezdjük azzal, hogy a lakbéremről kapok számlát. Nem kapok. Hogy mi? A főbérlő nem ad számlát. És állítólag ez itt normális. Helyette az ingatlanügynök ad, de csak 5%-ért cserébe. Szóval szépen leperkáltam 825 RMB-t, ami átszámolva több, mint 20 000 forint, hogy megkapjam a számlámat. Vagyis számláimat, mert ugye mindhárom hónapra kaptam egy külön számlát.
De hogy kicsit bonyolultabb legyen a történet, mielőtt ezeket a számlákat benyújthatom, előtte meg kell bizonyosodnom róla, hogy eredetik. Erre van egy honlap, ahová be kell írni a számla különböző adatait, az meg kiköpi hogy igazi vagy hamis. Itt kezdődött az első probléma. A 3 számla 3 egymást követő sorszámal érkezett, az első kettőt sikerült igazinak kihozni, viszont a harmadikról feszt közölte az oldal, hogy hamis.
Ugye nekem fogalmam sem volt róla, hogy ez hogy lehet, hogy a rendszerrel van hiba, velem van hiba, a számlával van hiba? Kérdezgettem a többi külföldit, pár nap próbálkozás után végülis kisütöttük, hogy új számlát kell kérnem. Sophie intézkedett pár nappal később magkaptuk az új számlát, ami már szépen zöld pipával tért vissza. Azóta sem tudom, hogy mi lehetett a gond az első számlával.
Szépen elküldtem az ügynökségnek a számlákat, a screenshotot is, hogy érvényes mind, és vártam.

Vagyis dehogy vártam, ugyanis közben más dolgok is zajlottak. Ha visszaemlékeztek a Gyártulajdonos című bejegyzésemre, ódákat zengtem róla, hogy végre van egy arany, vagyis ARANY bankkártyám. És hogy milyen jó most nekem. Igen ám, csak itt ha az embernek megváltozik a bankkártyája, megváltozik a számlaszáma is. Roppant fura rendszer, még nem tudtam rájönni, hogy jó vagy rossz. A lényeg, hogy emiatt újra kellett regisztrálni a cégnél. És a regisztráció után nem érzekett meg az első hónap adómentes fizuja. Érdekes módon a normál fizum megérkezett.
Mondták a pénzügyes kislányok, hogy más rendszer vonatkozik a kettőre, még itt is, meg itt is írjam át az új bankszámlaszámom, és majd megérkezik a hiányzó összeg is. De nem érkezett. Vártam, vártam, mendegéltem, de csak nem érkezett meg. Kezdtem erősen sopánkodni.
Aztán eljött a következő hónap, és még mindig semmi. Elkezdtem újra érdeklődni a lánykánál, hogy ugyan vajon mikor fogom megkapni a pénzem, mert ha így haladunk nem tudok majd lakbért fizetni, és nem szeretnék ebbe a helyzetbe kerülni. (Tényleg ezzel érveltem.) Hosszas, legalábbis hosszasnak tűnő levelezés után kiderült, hogy az adómentes pénzt egy HSBC számláról utalják, és a HSBC rendszere nem tud 30 karakternél hosszabb nevet kezelni, ezért nem utaltak. Az én nevem ugyanis 32 karakter.
Eddigre már egyszer késett a normál fizum utalása amiatt, mert a CMB (az én bankom, China Merchants Bank) meg nem hajlandó úgy bejövő utalást elfogadni, ha a név nem egyezik meg TELJESEN a regisztrált nevemmel. És a cég Daniel Matyas Szentimrey-Harrachnak utalt, engem meg (mint utólag kiderült) Szentimrey-Harrach Daniel Matyasként regisztráltak.
Szóval itt egy kicsit bepöccentem, hogy akkor most mi a teendő, lőjjem főbe magam? De aztán a pénzügyes lányka varázsolt valamit, mert aztán pár nappal később megérkezett az előző havi meg az ehavi adómentes utalás is. Juppéééé!

Igen ám, de a lakbért nem utalták vissza. Jött egy e-mail, hogy nem jó a számla, mert valami név vagy cím nem ugyanaz rajta, mint... Ezek bele vannak buzulva a névbe meg a címbe. Hogy minden betűre megeggyezzen. De amúgy meg vicces, mert van 500 millió Zhang meg másik 500 millió Zheng, és ezzel kb. ki is fújt a nevek választéka. (Najó, lehet, hogy ennél kicsit árnyaltabb a helyzet, de nem sokkal.)
Én nem is értettem, hogy mi nem stimmel a számlán, mert ugye minden csak kínai krikszkraksz. Aztán Sophie átnézte nekem őket, de elsőre ő sem tudta, hogy minek is kellene egyeznie mivel. Akkor megint elkezdtünk érdeklődni, és a végén kisütöttük, hogy mi a baj. Vagyis azt nem, hogy mi a baj, azt, hogy mi lesz a megoldás. Megint új számlát kell kérni... Vissza az ingatlanügynükhöz, aki eddigre már gondolom eléggé utált minket, de azért pár nap alatt adott egy új számlát. Először ezeket sem akarta érvényesíteni a honlap, és már kezdtem feladni minden reményt, hogy valaha egyszer rendbe jönnek a dolgok, de aztán rájöttem, hogy én voltam a hülye, mert rossz számokat írtam be. :P
Miután korrigáltam a hibát láss csodát, minden megjavult. Mind a 3 számla igazinak mutatkozott, és már másnap el is küldtem őket az ügynökségnek. És ezzel végre véget ért a szenvedésem, és minden pénzem megérkezik időben. Azért is lettem hirtelen ilyen gazdag, mert minden pénzem most érkezett meg. Pont időben. :)

Amúgy azt találtuk ki Sophie-val, hogy innentől kezdve nem kérünk számlát az ingatlanügynöktől, hanem megpróbáljuk összehozni a teljes összeget éttermes számlákból. Agitálom a csapatomat, hogy ahányszor fizet valaki, mindig kérjen számlát és adja oda nekem, de még nem ragadt meg mindenki fejében a gondolat, hogy akkor ezt csinálja is. Lehet, hogy többet kellene velük kajálni mennem, és akkor tudnám figyelmeztetni őket. Talán még a szociális státusomnak is jót tenne, ha nem különcködnék mindig.
Na meg perszer Sophie is gyűjti nekem a számlákat a saját meg a barátai ebédei után.

Facekini

Just for today, I'm going to be calm even in the most annoying situations.

Ezek amúgy szinte csakis és kizárólag az úton történnek, máshol nem nagyon bosszant semmi. Egyelőre jól mennek a dolgok. Párszor elkántáltam útközben a kis mantrám, és tényleg nyugodt is maradtam.

Na de nem ez a hír ma. Igazából nem is mai hír, már majd egy hónapja meg akarom írni. Ráadásul - és ez tényleg mindennek a legalja - egy otthoni kollégámtól kell megtudnom, hogy mi történik itt Kínában.
Ez:
http://www.businessinsider.com/chinese-women-wearing-facekinis-2012-8
Meg ez:
http://asiancorrespondent.com/88048/china-beachgoers-wear-ski-masks-as-sun-protection-for-a-fair-skinned-face/

A legújabb trend, bár mintha csak egy városban lenne, hogy mindenki óvja a pofáját a naptól. Így aztán úgy néznek ki, mint sok kis Ku Klux Klán tanonc, akik még nem érték el a teljes megvilágosodást, ezért nem hordhatnak fehér csuklyát, helyette különböző színűekben pompáznak.
Ha szerencsétek van tudok szerezni egy ilyet, és akkor engem is láthattok majd teljes nyári gúnyában. :)

Közlekedés és más állatfajták

Minden nap döntések sorozata. Kínaiul tanuljak? Vagy Rx tutorialt nézzek, hogy haladjon az itthoni kis projektem? Netalántán blogot írjak? "Több szerencséd, mint eszed", ahogy a mondás szól, ma blogot írok. Bár a mondáshoz sok köze nincs. Nem is akármilyen blog lesz ez: hosszú!

Rengeteg dologról kell beszélnünk, kiindulási alapként szolgáljon az alábbi kép. Azt hiszem mindenki látta már:

Shanghai 1990-ben és 2010-ben

Namost azon túl, hogy jól elámulunk, milyen hatalmas a változás kezdjünk el elmélkedni. Szeretünk elmélkedni. Come on, turn to your neighbor and say 'We like al-mail-cadd-ney!' Mit látunk a képen? Alul egy mesés, nyüzsgő Sanghajt. Felül el kihalt kisvárost. A képen nem látszanak a tehenek, a disznók meg a csirkék, de ott vannak, higyjétek el. És hát akiknek vigyázni kell a tehénre, disznóra, csirkére, azok is ott vannak. Parasztok. A szó legszebb értelmében.
Aztán telik, múlik az idő, itt felcseperedik egy felhőkarcoló, ott nyílik egy újabb Aston Martin szalon (már kettőt találtam), de az emberek nehezen változnak. Aki eddig marhát terelt, meg a disznó alól lapátolta a trágyát, az most az Audi A4L-ben virít (szigorúan hosszított változat, de lehetőség szerint 1.8-as motorral, ha gyártanák 1.2-essel azt vennék, ha gyártanák extra hosszított verzióban, azt vennék). De az emberek nehezen változnak.
Ugye amíg a borjú ténfereg a pusztában, neki meg az az egyetlen dolga, hogy begyűjtse este 6-kor, addig ott vág át a földúton ahol csak akar. Amíg a legnagyobb gondja az, nehogy tehénszarba lépjen. A gond az, hogy 20 év múlva is ugyanilyen mentalitással szabadul ki az útra. Körülnézzek mielőtt lelépek? Ilyenkor a kis gyík-agyában megjelenik az inger: "a tehén nem fog elütni", így aztán nem néz semerre. Már ez is magában roppant érdekes evolúciós zsákutcákba vezetheti az adott dinasztia sarját. De van, amelyik még a saját kultúrája szokásait sem tartja be.
True story! Már fejtegettem itt a dudálás hagyományát. Nem tirpák és azért dudál, hanem hogy szóljon a forgalomban lévő összes többi tirpáknak, hogy ott van. Szóval megyek kivilágítva a biciklisávban, amikor természetesen mindenféle körülnézés nélkül lelép a csóka kb. 10 méterre. A lámpája ugyan piros, de ilyen apróságokat nem szokás errefelé a gyalogosnak figyelembe vennie. Gondoltam rácsengetek, hogy esteleg ne előttem ténferegjen, hátha ezáltal javulnak a túlélési esélyei. Semmi. Csengetek újra - semmi. Csengetek egyhuzamban, amíg oda nem érek - semmi. Utolsó pillanatban lefékezek, hogy ne menjek át a paraszton, na ezt valahogy észreveszi, és elkezd magyarázni.
Lehet ez is evolúciós dolog, a disznónak meg a csirkének magyaráztak az ősapáik és benne maradt a DNS-ban, de ez már a második csóka, akinek nem mentem neki, és erre felháborodott. Hidd el barátom, én lennék a legboldogabb, ha jól beléd rohannék, aztán amikor elvágodtál addig ütnélek és rúgnálak, amíg mozogsz! Még a bringát is hozzád vágnám!!! Azt hiszem túl sok bennem a felgyülemlett feszültség...

A héten elkezdtem hallgatni John Maxwell (a világon az egyik legjobb professional speaker) egy mostani előadását. Azon felül, hogy remek példakép természetesen a mondanivalója is felettébb érdekes. Az egyik dolog amit tanít, hogy ahhoz, hogy közelebb kerüljünk az álmainkhoz, folyamatosan kell tenni értük keveset. Nem ritkán sokat, konzisztesen keveset. Persze lehet konzisztensen sokat is, csak ugye az jóval nehezebb. Az egyik dolog, amit ő csinál, összefoglalta, hogy milyen tulajdonságok visznek közelebb az ő álmaihoz, és minden nap tudatosítja magában, hogy ezek fontosak. A tükör előtt elmondja, hogy "Just for today I'll..." Na gondoltam ezt kipróbálom én is, hiába nincs meg pontosan, hogy mik is fontosak nekem elkezdem inkább egy mondattal, aztán majd felhízlalom. Mert arra már rájöttem, hogyha csak egy nappal is elhalasztom az ilyen dolgokat, akkor soha nem fogom elkezdeni. Szóval ma a tükör előtte a szemembe néztem, és elmondtam: "Just for today I'll not complain at all." Na szóval nem jött össze. :) De holnap megpróbálom megint.

Térjünk vissza a közlekedéshez egy kicsit. Gondolom úgyis jobban élvezitek, amikor belehergelem magam a helyiek hülyeségeibe. Szóval észrevettem ám egy másik evolúciós zsákutcát. Egy újabb dolog, ami hamarosan helyreállítja a Földön az emberek számát az egészséges 3 milliárdra. Csak még gyorsabb és még erősebb kocsikra van szükség.
Elemezzük mi történik amikor zöldről pirosra vált a lámpa. Ugyanebben a pillanatban pirosról is zöldre vált a keresztező irányban. Akinél most vált zöldre, az már tűkön ül, áll, fekszik, hogy végre indulhasson és mivel itt visszaszámolós rendszer van (ami amúgy sokkal jobb, mint az otthoni), ezért már másodpercekkel korábban elindul, hisz "úgyis mindjárt zöld lesz". Igen ám, de a keresztező irányba ilyenkor egy roppant érdekes dolog történik. Itt most vált pirosra a lámpa. Itt is visszaszámol, ezért az autós már tudja, hogy nincs sok ideje átérni. Minél messzebb van, annál inkább a gázra lép, és elkezdi két kézzel nyomni a dudát. Komolyan mondom meggyőződésem, hogy egynek sem jutott még eszébe az az eretnek gondolat, hogy megálljon. Ha egy éjszaka az összes autóban rákötném a dudát a fékre, egyrészt helyreállna a rend a városban, másrészt viszont értetlenséggel vegyes riadalommal az arcán fosná össze magát minden autós, ugyanis olyat még egyik sem tapasztalt, hogy a pirosnál időben megálljon.

Na de most jön ám a dupla csavar! Elhatároztam, hogy megszerzem itt a jogsit. Most minden családtagom ijedten kap a nyugtató után, de aggodalomra semmi ok. Pont. Nincs indokom, hogy miért is nincs. Mert majd én normálisan vezetek? Na és? Attól még a sok fajbéna ott marad az úton. Mert majd nekem lesz a legnagyobb és legerősebb kocsim? (1.9-es Audi A4L.) Nem, nem lesz. Mert majd hirtelen észhez tér a város, és megjavul a közlekedés? Nem, nem fog. Hacsak...!

Hacsak nem reformálom meg a közlekedést saját magam. Mióta köztük élek egyre inkább érik bennem az elhatározás, hogy valamit tenni kell.
3 lehetőség van:
a) Nem csinálok semmit.
b) Változtatok az életemen, hogy ne találkozzak a problémával. Valószínűleg a leggyorsabb módja, hogy valami ne zavarjon, ha ügyesen elkerülöm. (Remélem érezhető a szarkazmus, bár ez nem változtat a dolog valóságtartalmán.)
c) Fogom magam, és rendbe rakom a rendszert!

Már ki is dolgoztam a terv alapjait. 3 fronton fogok támadni: Legelső lépésként jó példát mutatok. Amúgy ez egy érdekes elhatározás volt. Már-már átálltam én is az itteni bűnös szokásokra, mert egyértelműen kényelmesebb átmenni a piroson, mint megállni és kivárni, hogy zöld legyen. Igen ám, csak ezzel feleslegesen terhelem az autóst, hogy még rám is figyeljen a kereszteződésben. És egy kevésbé lefáradt autós lehet, hogy két utcával arréb nem fogja elütni a barátnőmet. Szóval példát mutatok. Mióta ezt elhatároztam minden lámpánál megállok, még éjszaka 11-kor is, amikor tök üres az út. Néha megállnak mellettem mások is (nem éjszaka 11-kor), néha értetlenkedve néznek rám, hogy ugyan vajon miért nem megyek át a piroson, hiszen nem autóval vagyok. Itt az emberek szentül meg vannak győződve róla, hogy a lámpa csak az autósoknak van. Én ezt is a tehenészetre vezetem vissza. Ugye amikor tehén volt a szobájában a radiátor akkor nem voltak még lámpák. Meg autók se. Megjelentek az autók, megjelentek a lámpák. Na de nyilván nem mindenkinek. Amikor a tehenet terelte nem parancsolt neki se ember, se isten, se lámpa. Na nehogy már most bárki is megmondja neki, hogy mikor álljon meg! Szóval jó példát mutatok.
A második dolog a közössébi média. Már korábban cikkeztem róla mekkora hatalmas ereje van errefelé. Egy jól kitalált stratégiával, ami sok embert megszólít, és sok ember egyet tud vele érteni jó nagy követő-seregre lehet szert tenni, akik aztán majd szintén jó példát fognak mutatni (ez a terv legalábbis). Itt persze bele lehet menni még mindenféle szóróanyagba, branded materialba, stb., ezek is rajta vannak a kívánságlistámon, de nem ezzel fogom kezdeni. (Persze remek, hogy itt is jövő időt használok és nem jelent...)
A harmadik dolog pedig a fiatalság megszólítása. Minél több helyen kell előadásokat tartani, felhívni a figyelmet az ésszerű közlekedés előnyeire. Ezek a szegény gyerekek sosem fogják levetkőzni a csirkenyúzó, trágyalapátoló múltjukat, ha nem kapnak sehonnan pozitív behatást. A kondás apjától biztos nem fog jó példát tanulni! (Örvendezzetek, kezdem magam belehergelni. Viszont mindjárt témaváltás.)
Ez a 3 lépés fogja szeretett kis hazám közlekedését felvirágoztatni. Amúgy érdekes statisztika, hogy Sanghajban több, mint 3 millió közlekedési eszköz van, ebből 1,7 millió autó. (Azt hiszem ez 2010-es adat.) Ha most belegondolunk, hogy egy Baranya megye méretű helyen zsúfolódik össze, akkor talán érthető, hogy miért is lenne olyan jó kiutat találni a káoszból.
És itt jön majd a trükk. Ahogy egyre több ember kezd el tenni a változásért, egyre több ember mutat jó példát, egyszer csak elérkezünk ahhoz a kritikus tömeghez, ami már elkezdeni nagyban befolyásolni a várost. A legtöbb ember komformista, akármit is állít magáról. Ha azt látja, hogy mindenki más áll a piros lámpánál, akkor ő is meg fog állni. Ha azt látja, hogy mindenki más az útpatkától 6 centire állt meg a kocsijával, akkor ő sem egy méterrel beljebb fog megállni (ez szintén egy olyan dolog, ami felbassza az agyam), ha azt látja, hogy mindenki más rendesen megy a saját sávjában, akkor ő sem a két sáv között fog ügyeskedni.

És akkor most huszárvágással témaváltás. Ez lesz az utolsó dolog, amit ma meg kell beszélnünk, aztán mehettek ebédelni.
Ma a cég egyik magas rangú csókája jött látogatóba az irodába, és tartott egy 1 órás Open Forumot. Az ilyenkor szokásos helyemet foglaltam el az első sorban, és elég sokáig egyedül ücsörögtem ott. A fickó vagy negyed órát késett, de amikor megjött, hozta az egész brancsát. Mindenféle szuper szenior ember megjelent. És körbeültek. (Csak ott volt már hely.) Mint kiderült ezek akkor hatalmas fickók, hogy a 2008-as válságban aktívan közreműködtek a cég megmentésében. Egyik a bal oldalamon ült, a másik jobbon. Én meg hirtelen kezdtem kényelmetlenül érezni magam, és próbáltam összezsugorodni. Az angolban van a gyönyörű szép intimidate szó, ami magyarul talán megfélemlít, de angolban nem ennyire negatív a jelentése. Na lényeg, hogy I was intimidated by their presence.
Aztán a csóka elkezdett beszélni. Nagyon magával ragadta a közönséget, mert elképesztő lelkes volt azzal kapcsolatban amit csinál, még a céggel kapcsolatban úgy általában. Annak ellenére, hogy álmosan ültem be az előadásra egy pillanatra nem hunytam le a szemem, végig izgatottan figyeltem. Ezzel körülbelül ki is merültek a pozitív dolgok a beszédével kapcsolatban. Egy hatalmas katyvasz volt az egész, se eleje, se vége, 3 fő pontja volt, abból is egy érthetetlen. Szóval a végén odamentem hozzá, hogy mondja már el, hogy jól értettem-e a második pontot. Kína előnye, hogy mindenki annyira szende, hogy ilyenkor az előadó közelébe se mer menni. Spurizik mind ki az ajtón. Szóval nem nagyon kell sorban állnom, ha valami extra kérdésem van. Amúgy mielőtt még odamentem volna, az összes barátja meggratulálta, hogy mennyire fantasztikus előadás volt. Én csak csendesen mosolyogtam, mert a Toastmaster persze mindig figyel, és hát temérdek tanácsot lett volna kedvem adni neki, hogy hol tudna fejlődni. Aztán valahogy a beszélgetés alatt rá is kérdezett, hogy milyen hobbijaim vannak, mondtam, hogy public speaking. Erre kérdezte, hogy beszéltem-e már 500 ember előtt. Mondtam, hogy nem, csak 300 előtt. Mert hogy ő most 1 óráig beszélt 500 előtt. Ez az 500 kb. 70 volt a teremben, meg 30 másik a videó túloldalán. Najó, legyen 40. De láthatólag ő is egyetértett a barátaival, hogy ez egy remek előadás volt.
Amúgy ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy vajon mi lenne a legjobb dolog, amit tehetek. Az, hogy kussolok! Hát kussolok is. De pont az ilyen magas beosztású embereknek lenne a legjobb, ha rászánnának egy kis (vagy sok) időt a képességeik csiszolására. De pont az ilyen magas beosztású embereknek van sziklaszilárd hite, hogy a szavak mesterei és innen már nincs hová fejlődni.
Az év 365 napján tépjük a pofánkat, hogy Give back to the community, jótékonykodjunk itt, jótékonykodjunk ott, aztán az egyetlen dolog, amivel szívesen jótékonykodnék az tabu, mert hát nem megyünk oda a nagykutyához, hogy "Figyu már, gáz, amit a színpadon művelsz, gyere, add a kezed, segítek". Hanem kussolok.

Shanghai Masters

Nem tudom mennyira köztudott rólam (hehe, baromi KÖZTUDOTT lehet, ha azon töprengek, hogy vajon mennyire az, na mindegy), szóval hogy szeretem a snookert. A snookerről bővebben itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Snooker
Otthon nagypapámmal mindig izgatottan néztük a különböző bajnokságokat és drukkoltunk a kedvenceinknek. Én különösen Ronnie O'Sullivannek.

Na de most már távolra szakadt hazánk fiaként új kapuk nyíltak meg előttem, nevezetesen az, hogy élőben nézzek végig egy meccset a mesés Sanghajban. Pár éve már van itteni forduló, úgyhogy egyértelmű volt, hogy megyek. Nem is tudom, hogy bukkantam rá, hogy pont most lesz, de rögtön riasztottam az embereimet (vagyis Sophie-t), hogy intézkedjen jegy ügyben.
És innentől kezdve egy másik projekten is dolgoztam: milyen jó lenne, ha Nagypapám látna a TV-ben, amint ámulok a játékosok képességein. Szóval a legdrágább jegyet vettük, hogy jó közel legyünk az asztalhoz, és Nagypapámat előre értesítettem, hogy mikor és hol leszünk láthatóak. Sőt, még egy extra meglepetéssel is készültem. Az egész játék alatt egy A3-as lapot tartottam a kezemben egy üzenettel. Ezzel ni:

Amint hazaértem rögtön Skype-oltunk, de sajnos a szemét kamerások nem mutattak egyszer sem.
Viszont vicces volt nézni az embereket, ahogy próbálták kibetűzni, hogy mi lehet a papírra írva. Még az egyik hivatalos fotós is lefényképezett, aztán meg ráncolta a homlokát ahogy próbált megbirkózni az üzenettel.

Amúgy érdekes volt élőben nézni egy játékot. Nem volt akkora nagy különbség mint mondjuk egy focimeccs, vagy lóverseny, ahol a hangzavar tök sokat ad az élményhez. Inkább az volt érdekes, mennyi minden történik a háttérben, amit a TV-ben nem látunk.
Pl. az elején a játékosok nem akarták elkezdeni, mert az egyik kamerás rossz helyen állt. Aztán a bírónő nem csak minket csitítgatott, ha túl hangosak voltunk, hanem a másik asztal embereit is (amikor ott szünet volt). Aztán most láttam először, hogy suttyomba átpakolt pár belökött piros golyót egyik lyuk alól a másikba, hogy legyen hely az elsőbe több golyót lökni. Aztán egyszer az eredményjelző táblával volt valami probléma, azt kellett feltűnésmentesen megoldania.

A játékosok amúgy elég mogorvának tűntek, és a végén még a győztes sem masírozott el a nézők előtt, pedig akkor akartam volna vele aláíratni a papíromat. :) De azért vicces volt ezeket az embereket élőben látni. Mark Selby-t még a mérkőzés előtt láttuk a stadion előtt, Michaela Tabbot is láttuk (ő a másik asztalnál bíróskodott), aztán ott volt még persze Ding Junhui, Marco Fu, Ryan Day-t is láttam egy-két pillanatra, a mi asztalunknál meg Matthew Stevens és Joe Perry ügyeskedett. Sajnos Ronnie erre a bajnokságra nem jött, pedig ha jött volna, biztos az ő meccsét nézem meg.

Falusi Sanghaj

Ha az ember meghallja azt a szót, hogy Sanghaj, egyből a hatalmas felhőkarcolók és a modern kor jut róla eszébe.

Kis intermezzo - végre találtam egy oldalt, ahol mintha megbízhatóan írnának a felhőkarcolók rangsoráról. Eddig nagy kínkeservem volt, hogy nem találtam hivatalos sorrendet, különböző weblapokon más-más magasság volt feltüntetve ugyanahhoz az épőlethez is, néha 100 méter eltéréssel is!
Na de a kálváriámnak ezzel vége, ugyanis rábukkantam a "Council on Tall Building and Urban Habitat" nevű oldalra, ami valami hivatalos dolognak tűnik. És itt bizony végre fellelhető a pontos lista:
http://www.ctbuh.org/TallBuildings/HeightStatistics/TallestBuildingLists/tabid/1336/language/en-US/Default.aspx
Igaz, kicsit outdated, mert a 2012-ben elkészült Makkah Royal Clocktower még a jövőbeni épőletek listáján van rajta.
Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy a 2014-re elkészülő Shanghai Center, aminek az építkezésére rálátok az ablakomból, a világ második legmagasabb élülete lesz!!! (Hacsak addig fel nem építik tényleg 3 hónap alatt a Sky City-t, ami rögtön átveszi az első helyet, és ezzel a Shanghai Center visszaszorul majd a 3. helyre.)
Egyébként hihetetlen lesz! As SWFC, ami most a világ 4. legmagasabb épülete majdnem kétszer olyan magas, mint a mellette lévő felhőkarcolók. Elég magasztos látvány. 492 m egész pontosan. Viszont a Shanghai Centerrel nem csak éppenhogy akarták túlszárnyalni. Gondolkoztak... milyen magasra építsük a tornyot? Legyen 496, esetleg 500 méter? Aztán jött ez az amerikai építész és aszonta: "Legyen 632 méter!!!" És annyi lett. 140 méter (3 méteres belmagassággal számolva, ami azért elég overkill) több, mint 30 emelet. Egész Magyarországon nincs olyan magas épület a Shanghai Center meg ennyivel lesz MAGASABB, mint a mellette lévő SWFC. Komolyan mondom ezzel nem tudok betelni.
Intermezzo vége.

Pár hete bicikliztem a városba, és kicsit eltévedtem. Egy TM meetingről tekertem hazafelé, amikor is egyszer csak előttem termett egy irgalmatlan nagy kereszteződés. Ez ni: http://goo.gl/maps/iyHtd Tudtam, hogy merre kellene mennem, de gondoltam hátha van egy egyszerűbb út is, úgyhogy nekiálltam felfedezni. Talán a legtöbb eltévedés így kezdődik. :) Szóval elkezdtem tekerni, és fél perc sem telt bele, a leglepukkantabb vityillók között tekertem már. Elképesztő kosz, romos házak, piszkos emberek. Tekerek tovább, megjelennek a háziállatok, csirkék, kutyák. Még egy kicsit arréb már kacsák masíroznak az utcán.
Ha ilyen helyre keveredek mindig kényelmetlenül érzem magam és nincs merszem fényképezni, (meg mondjuk gép se volt nálam), szóval be kell érnetek a verbális beszámolóval.
Amúgy ez a nagy ellentét általános itt Sanghajban. A gyönyörű felhőkarcoló mellett van a lepukkant lakótelep. Az egyik utcában az 5 csillagos hotel, mellette meg a koszos, büdös, trágyalével telített mellékutca. De ilyen falusi világot még nem láttam eddig.
Aztán amikor rájöttem, hogy eltévedtem (mert az elején ez sem volt világos), akkor nagynehezen visszanavigáltam a megfelelő útra, és 2 perc múlva már a világ leggyorsabb vasútja mellett mentem. A Maglev 430 km/h-val száguld a repülőtér és a Longyang Road között. De csak azért, mert le van korlátozva...
Hát ilyen világ ez a Sanghaj.

The Amazing China Rush

Már pár bejegyzéssel korábban írtam erről a műsorról, hogy milyen izgalmas, és hogy szurkolunk a kollégánknak. Na, ma este kérem szépen egy bárban, közösen néztük a fordulót, de nem ám csak úgy akármilyen plebejusokkal, hanem magukkal a szereplőkkel!!!
Tök jó volt, hogy nézzük a tévét, együtt nevetünk vagy épp szörnyedünk a látottakon, és amikor hátranézek ott a csóka, aki a tévében épp megette az undorító tojást. Egy csomóan eljöttek, még a műsorvezető is.

Most nem voltam networkinges hangulatba (tudom, tudom, még velem is megeshet), úgyhogy nem nagyon beszélgettem senkivel, csak akit már amúgy is ismertem. Viszont jó helyünk volt, egész közel a kivetítőhoz, és a kaja is finom volt.
És annak ellenére, hogy a kollégánk utolsónak érkezett be, mégsem estek ki, mert a mai nap (mint utólag kiderült), nem kiesős volt. :) Szóval jövő héten is izgulhatunk értük.

Halmokban állnak majd...

This is a video response to Az a fránya Nyugat

Igen, mostanában megint Youtube-ozok. :)

Anyway... ma két dolgot is láttam-átéltem, ami ismét megerősítette a hitem, hogy ez az ország hamarosan kipusztul. Vagy mégsem?

Ahogy mentem hazafelé, egyszer csak azt látom, hogy egy öregebb bácsika hátrafelé megy az úton. Konkrátan háttal. Hm... érdekes, de hát egy ember viselkedéséből még ne vonjunk le semmilyen következtetést.

Aztán tekerek tovább, kivilágítva(!), amikor mindenféle körülnézés nélkül egy kapualjból nagy elánnal kifordul velem szembe egy biciklis nő! Még nem volt ütközés veszély, de hát mindkét féket tövig húztam, és nagy csikorogva megálltam. A zajtól összefosta magát a nő, és ő is megállt, de ugyanazzal a lendülettel el is vágódott. (Kis költői túlzás, nem dőlt el, csak le kellett tennie a lábát, de még meg tudta fogni a dűlő biciklit.) A lényeg, hogy ezután még ő állt neki hangosan kérdőre vonni. Hogy pontosan miért az nem tudom, de még csak el sem tudom képzelni. Mit várt volna, hogy ne álljak meg, hanem rohanjak bele??? Szóval fura volt.

Aztán kerekezek tovább, és ekkor egy másik hátrafelé menetelő bácsit láttam meg. Ez nagyon Tajgetosz-pozitív módon ráadásul az úton ment, nem a járdán. Egyenest egy biciklissel szembe. A biciklis persze kikerülte, de ki tudja mi lesz legközelebb.

Na, ez volt az idézet Szent Pál apostol könyvéből, és most akkor elmélkedjünk...

Az egyik lehetőség ugye, ahogy azt már vizionáltam, hogy az egész ország kipusztul. Elütjük egymást, háttal beletolatunk a kútba, kocsi elé vagy a kanálisba. A világ túlnépesedése egy kicsit lelassul, és 3 évvel később fogunk csak rászolrulni a kannibalizmusra.

De van ám egy másik kimenet is, amire csak most döbbentem rá. (Najó, nem ebben a pillanatban, hanem amikor elkezdtem írni a blogot.) Mivan, ha ezek igazából okosak. Az előző generációban bevezetett egy gyerek politikának hála Kína népességének növekedése lelassult (egyes elemzések szerint 300 millióval lenne több most a lakosság, ha nem vezetik be, bár ez baromi nagy számnak tűnik nekem, szóval lehet, hogy rosszul emlékszem). Szóval a növekedés lelassult, és ennek hála, csakúgy mint Magyarországon egy kis számú goldozó rétegnek kell majd eltartani rengeteg nyugdíjast. De ellentétben az otthoni helyzettel, ahol mindenki csak nyavajog, itt az emberek megtalálták a megoldást. Nekiállnak háttal beletolatni a dögkútba, meg biciklivel kikanyarodni az erősebb elé, ezzel egy huszárvágással befejezik a földi karrierjük, és egy emberrel kevesebb, akit majd el kell tartani. Az egyetlen probléma csak az, hogy pont az értelmesebbje pusztul bele az implementációba, aki képes volt átlátni ezt a nagyszabású manővert.

Felvétel és förtelem

Vagy fölvétel és fertelem! Netán Felvétel és fertelem? Vagy utolsó lehetőségként fölvétel és förtelem.
És a szemfüles olvasó még azt is észrevehette, hogy az összes mondatvégi írásjelent használtam. Ez kérem szépen már valódi művészet. Itt nem arról van szó, hogy a papírra hányok. Nem is arról, hogy a papírra hányom csak úgy a betűket. Itt kérem szépen az érzékek stimulálása a cél, apró idegpályák bejárása, a grammatika gyönyörű eszközeinek felhasználásával.
Hopp, majdnem fingtam egyet!

Két hetet kellett várni az előző bejegyzés óta, emiatt elnézést kérek. Szívesen megígérném, hogy többet nem fordul elő, de hát valószínűleg előfordul. Na de elég a keserű múltra emlékezésből, inkább vígadjunk, hiszen új nap, új remények jönnek. Elmondom mi történt a régi nap, a régi reményeimmel.

Hétvégén ki akartam adni az első platina lemezemet. Úgy terveztem, hogy szombat reggel olyan 9:30 és 11 között felveszek 10 számot, feltöltöm Youtube-ra, vasárnap estére a nézettség mindegyik számnál meghaladja a 10 milliót, és hétfő reggelre milliárdos leszek. Na ez majdnem meg is történt, az a kis eltérés volt, hogy igazából egy hangot sem tudtam felvenni.
Mióta megszűnt a céges zenekar azóta egyre inkább foglalkoztat, hogy egymagamban feljátszom az összes hangsávot, aztán számítógépen összekeverem a zenét, és baromi jól fog szólni. Szóval hozzá juttattam magam egy professzionális zeneszerkesztő programhoz (ugye még egyetemista koromból tudom, hogy ha valami le van töltve, az már 50% siker), kölcsönkértem a zenekartól a midi billentyűt (a midiről bővebben, angolul itt), mikrofont, meg extra kábeleket, és reményekkel teli vártam a hétvégét, amikor majd végre felveszek mindent.
Nyilván felesleges is megemlíteni, hogy a beosztásom nem pont úgy alakult, ahogy terveztem, közbejöttek mindenféle dolgok, de a lényeg, hogy vasárnap este fél 6-kor hozzá tudtam kezdeni a felvételhez. A laptopomon már kiprobáltam, hogy a kábelek jól múködnek, hangkártya jól múködik, pár hangok fel is csellóztam, de letöröltem, mert csak próba volt. Igen ám, de a laptopomon futó progi nem tud midit kezelni, úgyhogy az asztali gépemen lévő profi programot választottam. Szépen belőttem a rendszert: cselló -> effekt pedál -> erősítő -> hangkártya. Szólt is gyönyörűen az erősítő, nekiálltam játszani a pedállal, torzítani a hangot, stb., aztán pedig beállítani a felvevő programot. Mivel ez egy profi cucc, ezért baromi bonyolult, és én még sosem használtam, szóval nekem még bonyolultabb volt. Hiába húztam a nyenyerét, egy hangot nem vett fel a rendszer. Az erősítő szólt, de hullámkép a monitoron semmi. Próbálgattam a kábeleket, próbálgattam a beállításokat, mígnem egyszer csak sikerült az alaplapi hangkártyát használva életet lehelni a rendszerbe. Igen ám, de az meg szar. Vagyis nem volt jó minőségű a felvétel. Eddigre már jobban átláttam, hogy mi a logika a beállításokban, szóval megint megpróbáltam a külső hangkártyámat. De semmi. Telepítgettem mindenféle drivereket, gugliztam mindenféle fórumokat, mígnem összesen másfél óra próbálkozás után megtudtam, hogy konkrétan az én külső hangkártyám nem működik együtt ezzel a profi programmal, mert a gyártó nem ad hozzá egy bizonyos drivert. (ASIO drivert, ha valakinek furdalná az oldalát a kíváncsiság.)
De kesergésre semmi ok, nem kell új hangkártyát vennem, csupán egy új elemmel kell bővíteni a rendszerem. Nevezetesen a laptopommal. Az azon futó egyszerűbb hangfelvevővel rögzítem az audio sávokat (cselló, basszus gitár, szájharmonika, ének, akusztikus gitár), ezt utána be tudom majd importálni a profi programba, ott meg a midi billentyűvel majd alá rakom a dobot meg az egyéb effekteket. Mire idáig jutottam már este fél 8 lett, úgyhogy ideje volt indulni Sophie-hoz.

Van egy China Rush nevű TV műsor, amiben az egyik kollégánk szerepel, és neki szoktunk drukkolni vasárnap esténként 8-tól 9-ig. Szóval gyorsan összepakoltam a cuccaim, aztán elkerekeztem hozzá. Megnéztük a műsort, lefeküdtünk aludni, másnap kora reggel elintegettem (reggeli műszakja volt, úgyhogy 8-ra ment dolgozni), aztán édesdeden visszaaludtam. Természetesen elaludtam, úgyhogy csak fél 10-kor ébredtem fel. Gyorsan felöltöztem, és ekkor ért a sokk! Elfelejtettem betenni fekete zoknit. Egyedül a tegnap rajtam lévő fehér bokazokni volt nálam. Ez egy normális férfiembert nem kéne, hogy nagyon zavarjon, de az én köztudottan pojáca lelkemnek nagyon rosszat tett a gondolat, hogy öltönynadrágot és lakkcipőt nem fekete zokni fog összekötni. Ahogy öltöztem egyre jobban elborzadtam ahogy belehergeltem magam a gondolatba, hogy gyönyörű mandzsettás ingben, fekete nadrágban, és a fehér bokazokni fölött kivillanó szőrös lábbal fogok biciklizni. És ha ez még nem lett volna elég, kiderült, hogy az övemet is otthon hagytam. Szóval teljesen letaglózva tekertem be az irodába, de mielőtt bementem volna, útba ejtettem a H&M-et, és vettem zoknit is meg övet is. Szóval most már szó nincs förtelemről, remekül vagyok. :)

És ha minden jól megy, ma este már el tudom kezdeni felvenni az első számomat. Persze a legelső még csak egy átírás lesz. Az örökifjú Lux Aeternát fogom kicsit cselló-metálosítani. Aztán majd meglátjuk hogy alakul.